Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 3. szám
A figyelemre méltó előadásokban, értékekben oly gazdag szovjet színházi életről igyekszünk olvasóinknak is minél teljesebb, elevenebb képet nyújtani. E rendszeres figyelem egyik bizonyítéka az alábbi interjú is. • Mi a legjellemzőbb a jelenkori szovjet színházra? — Legjellemzőbb ... Nehéz válaszolni e kérdésre. Azért nehéz, mert a mai szovjet színháznak sok jellemzője van. Röviden szólva: a legjellemzőbb talán az, hogy nem lehet színházjegyet kapni. Vagyis: rendkívül nagy a közönség érdeklődése a színház iránt. És nemcsak Moszkvában, hanem a Szovjetunió valamennyi kisebb-nagyobb városában, ahol csak színház van. Erről könnyen meggyőződhet, ha délután odaáll bármelyik színház pénztárához. • Már van némi tapasztalatom. De mi az, ami a nézőket ennyire vonzza? Mert csakugyan nemcsak a Taganyká- ba vagy a Bolsojba lehetetlen jegyet szerezni. — Bonyolult kérdések ezek. Tudja, nálunk valamikor igen kevesen juthattak el színházba. Holott a nép mindig vágyott a színházra, talán ezért is alakult ki a mi tájainkon olyan korán — s ezért áll ma olyan magas szinten — a műkedvelő színház. Ma nálunk a színművészet — minden frázis nélkül — ,a legszélesebb néptömegeké. A távolkeleti falubői Moszkvába „felrepült“ paraszt néni (ami egészen természetes dolog) éppúgy beül ma a Bolsojba (és nem csupán azért, mert a „legelső színházban“ a legdrágább jegy ára 3—4 rubel), mint a Legfelsőbb Tanács bármelyik tagja. Szóval a közönség csakugyan tódul színházainkba, úgyhogy elég gyakran föltesszük a kérdést itt a minisztériumban: elég színházunk van-e az országban? • Kérem, adjon áttekintést a szovjet színházi rendszerről, a színházak hálózatáról. — A Szovjetunióban 572 állandó hivatásos színház működik, mely 85 ezer művészt, színházi szakembert foglalkoztat. Ebből 335 drámai színház, 46 opera és balett, 29 operettszínház, 51 ifjúsági és 111 bábszínház. Ezenkívül mintegy 2500 saját előadóteremmel rendelkező népszínházunk van, amelyeknek az élén hivatásos, szakképzett művészek állnak. Jelenleg a minisztérium azon fáradozik: hogy ezeknek a színházaknak is meghatározott és állandó műsortervük legyen. • Az olyan híres orosz színházak, mint a moszkvai Nagy Színház, Akadémiai Kis Színház, Művész Színház, Taganyka vagy a leningrádi Gorkij Drámai Nagy Színház, Puskin Színház vagy éppen a leningrádi Állami Filharmónia számtalan alkalommal nyújtott már felejthetetlen élményt csehszlovák turistáknak. De kevésbé ismerjük a többi szövetségi köztársaságok színházi életét. — Hangsúlyozni szeretném, hogy ma a Szovjetunióban minden nagyobb és kis nemzetnek, nemzetiségnek megvan a maga nemzeti színháza, ami nem lebecsülendő dolog, ha arra gondolunk, hogy számos népnek a forradalomig még írásbelisége sem volt. Ismert tény, hogy a szovjet irodalmat 76 nyelven írják. A szovjet színházakban is 76 nyelven játszanak. A legjobb nemzeti színházak rendszeresen vendégszerepeinek Moszkvában és viszont: ,a moszkvai és leningrádi színházak az egyes nemzeti köztársaságok fővárosában. • A moszkvai és a leningrádi színházak műsorában elég gyakran láthatók a többi szovjet köztársaságok színpadi szerzőinek művei. — Színházi műsorpolitikánkban az utóbbi évek során és jelenleg is három .alapvető tendencia érvényesül 1. a világirodalom és a szovjet drámairodalom klasszikusai iránti eleven érdeklődés, például Shakespeare ma reneszánszát éli a Szovjetunióban; 2. a XXV. pártkongresszus hatására létrejött, problémadús, elevenbe vágó, jelentős minőségi eredményeket hozott drámák színre vitele; 3. a Szovjetunióban élő népek irodalmi kincseinek kölcsönös kicserélése. E termékeny kulturális csere egyik legjobb közvetítője éppen a színház. Azelőtt soha olyan nagy számban nem jutottak el Moszkvába vagy általában az OSZSZSZK-ba a többi nemzetek drámai alkotásai, mint most. Az OSZSZSZK-ban pillanatnyilag 60 szövetségi és 200 autonóm köztársaságbeli szerző színjátékának bemutatójára készülnek. Igen hatásos formája a nemzeti színházművészetek kölcsönös megismerésének az immár másodízben megrendezett országos drámai fesztivál. Ha valamelyik mai szovjet szerző ír egy átható erejű darabot, akkor azt egyszerre több szövetségi köztársaságban is színre viszik. Jó példa erre Andrej Makajonok belorusz író Szent egyszerűség című drámája, melyet tíz különböző színház játszott egyidejűleg. Moszkvában például az októberi ünnepségek keretében műsorra tűzték Ion Druce moldovai író Ifjúságunk madarai és Horija című szinjátékát, azonkívül R. Ibragimbekov azerbajdzsán író három, Ny. Dumbadze grúz iró két, A. Cagareli ugyancsak grúz író egy, D. Balejev tatár drámaíró két és A. Kornyejcsuk ukrán író két művét. Persze, ezzel csak Ízelítőt adtunk az egész kulturális cseréből. Még egy érdekes jelenség: a szakemberek egyöntetű megállapítása szerint Leningrád és Moszkva egyre kevésbé lesz ,a jövőben színházi központ. A színházi élet mindinkább áthelyeződik a szövetségi köztársaságok fővárosába. • Milyenek a szovjet színház kapcsolatai a külfölddel? — Nagyon izgalmas kérdés. A szovjet színháznak elég élénkek a külfölddel való kapcsolatai. Ez egyrészt színházi együtteseink, művészcsoportjaink vagy kiemelkedő művészegyéniségeink külföldi turnéja, drámaíróink műveinek más országokban történő műsorra tűzése, másrészt a baráti szocialista országok drámairodalmának és a nyugat haladó szellemű színpadi műveinek szovjetunióbeli bemutatása és külföldi együttesek, művészek vendégszereplései által valósul meg. Tudjuk, hogy például Csehszlovákiában rendszeresen kiadják drámaíróink műveit. De nemcsak kiadják, játsszák is őket. Természetesen a szovjet színművészet in- ternaciorualizálása keretében mi is sokat teszünk a csehszlovák drámairodalom megismertetéséért. 1976-ban például több mint 20 cseh és szlovák szerző művét játszották nálunk. Köztük olyan szerzőket, mint Karel Capek, Ha- Sek, fan OtéenáSek, Osvald Záhradník, Ivan Bukovéan, fán Solovié és másokat. Az elmúlt esztendőben ez <a szám nem csökkent. Arról nem is beszélve, hogy művészeink százai járnak kölcsönösen egymás hazájába vendégszerepelni. Az együttműködés legfrissebb példája: A Művész Színházban csehszlovák díszlettervező, Jiri Svoboda készítette Gelman Visszajelzés című drámájának színpadképét. — Igen gyümölcsöző és baráti kapcsolataink vannak a Magyar Népköz- társasággal is. Az utóbbi öt évben a Szovjetunió népeinek nyelvére 34 magyar színjátékot fordítottak le, melyek közül 18 mai szerző műve. 1972-ben például 47 színházban 1393 előadáson játszották magyar szerzők alkotásait több mint félmillió néző előtt. 1975-ben 49 színházban 1320 előadáson. Jelenleg kilenc magyar dráma fordításán dolgoznak műfordítóink. A szerzők: Mesterházi Lajos, Szakonyi Károly, Örkény István, Sütő András, Mándy Iván, Csurka István és mások. Hasonlóan gyümölcsözőek a kapcsolataink a többi szocialista országgal Is. • Es a nyugati országokkal milyenek a kapcsolataik? — Legjobbak a kapcsolataink Angliával és Finnországgal. Arbuzov drámáit sok angol színház játssza. Az Egyesült Államokban tudomásunk szerint jelenleg összesen 4—5 mai szovjet szerző drámáját játsszák, a Szovjetunióban viszont 40 amerikai dráma van műsoron. Franciaországban 15 drámánkat játsszák, Olaszországban alig- alig valamit. Tehát nyilvánvaló, hogy a nyugati országoknak van mit törleszteniük ... Egyébként jellemző: 1977 májusában két hétig a Szovjetunióban tartózkodott nyugati színházi szakemberek tegy népes csoportja, mely 30 mai színdarab közül választhatta ki, mit tekint meg. Vendégeink 10 darabot néztek meg. Ezek közül három művet vittek magukkal... Ügy gondolom, a mai szovjet drámairodalomban ennél jóval több figyelemre méltó alkotás található. • Ön szerint melyik darabnak van jelenleg Moszkvában a legnagyobb sikere? — Egy darabot aligha tudnék megnevezni, mert többnek is nagy a közönségsikere. Telt ház előtt játsszák például Mihail BulgaWov'Turbinék nappalai című polgárháborús darabját, Va- lentyin Raszputyin Végső haladék című falusi drámáját és igen nagy visszhangja van Alekszandr Gelman Visszajelzés című színjátékának, melyet egyidejűleg a Művész Színház is és a Szovremennyik Színház is műsoron tart. Gelman darabja napjaink úri. „termelési drámája“. Igazi mai darab. Oljian erkölcsi kérdéseket vet fel, amelyek mindenkit foglalkoztatnak. Elmondhatom: ez az, ami a leginkább vonzza a közönséget. A szovjet néző egyik legjellegzetesebb vonása a hétköznapi közéletiség. KÖVESDI JÁNOS Hétköznapi közéletiség Beszélgetés Mihail Csauszovval, a szovjet Kulturális Minisztérium színházművészeti osztályának vezetőjével Ignatyij Dvoreckij „Az idegen“ című drámáját ebben az évadban hetven szovjet színházban játsszák. Felvételűnk a moszkvai Bronnaja Színház előadásán készült — Sok szó esett már a kaposvári színházépületről. Hogy baj van az akusztikával. Hogy barátságtalan, hogy túlméretezett. Jártam már lent premieren — méghozzá nem is rossz előadáson, a Tartuf- fe bemutatója alkalmával —, és még akkor sem volt telt ház. De én azt hiszem, hogy a színház és a város viszonya, a közönség problémája, nem redukálható erre a nem túlságosan szerencsés adottságra. — Szerintem a kaposvári színház „közönségte- lenségét“ ugyanúgy eltúlozzák, mint az eredményeket. Valójában nem kevesebben, hanem ellenkezőleg, valamivel többen járnak nálunk színházba, mint azelőtt. Holott köztudott, hogy mostanáig mindenki, aki megpróbált vidéken színvonalasabb színházat, engedmények nélküli mfisorpolitikát csinálni, rövid idő a'latt megbukott. Vagy úgy, hogy beadta a derekát és kiegyezett az olcsóbb igényekkel, vagy úgy, hogy átadta a posztját valakinek, aki meg sem próbált az ár ellen úszni. Mi viszont engedmények nélkül is jártjuk magunkat, és egyelőre nem csökken, hanem, mint mondom — hála a számunkra különösen kedves fiatal közönségnek —, valamit még emelkedett is a nézőszám. — Tehát a jelenlegi körülmények között — nincs megoldás? Legalábbis Kaposvárott? — Szeretném hangsúlyozni, hogy Kaposvárott nem rosszabb a helyzet, mint másutt! A mi közönségünk — tipikus hazai közönség, nem elmaradottabb az átlagnál. Igaz, hogy a városnak nincs egyeteme, de az egyetemisták Miskolcon, sőt tudtommal Szegeden és Debrecenben sem tolonganak a nézőtéren. Egyelőre tudomásul kell venni, hogy a VALLOMÁSOK oél, amit elénk tűztek, a „mindenki színháza“ — utópia. Hogy a jelenlegi szervezeti keretek között csak az „ehhez képest“ legjobb műsortervet -lehet összeállítani, és a társulat színvonalának emelését, egységének megteremtését is nehezíti, hogy össze nem való darabok előadásához össze nem való emberekre van szükség. Ennek ellenére a fegyvert nem tehetjük le, hanem ügyeskedünk. Ha már operett, hát legyen Strauss és Offenbach. Zenés vígjátéknak az idei szezonban A kutya testamentu- má-t választottuk. — Lát-e valamilyen kiutat? Hogyan próbálja mégis meghódítani a várost? — Az egyetlen eszköz, ami ehhez a hódításhoz rendelkezésünkre áll — a hatékony előadás. Ügy érzem, a hatékonyság nemcsak Kaposvárott kulcsszó. Végeredményben ezt vitatják mindenütt a világon, ahol a színházi emberek ráébredtek, hogy művészetük léte vált kérdésessé. Tudjuk, hogy vannak országok, ahol színiházi konjunktúra van, vannak nagyszerű produkciók, de egészében mégis azt tapasztaljuk, hogy meglazult, kihűlt a színház és a közönség kapcsolata. Világszerte azt keresik a rendezők, színházvezetők és teoretikusok, hogy hogyan, milyen eszközökkel lehetne ezt újra felizzítani, szorosabbra fűzni. A mi kaposvári gondjaink nem mások, és tulajdonképpen nem is súlyosabbak szerintem, mint a körülöttünk levő színházi világé. Itt sem szeretik az emberek kevésbé a színházat, mint másutt. De az a tény, hogy jobban sem — éppen elég konkrét tennivalót ró ránk. Már csak ezért sem vállalhatunk magunkra olyan pedagógiai és szervező funkciókat, amelyek fontosak ugyan, de nem ránk tartoznak, és amelyek végrehajtására a színháznak sem ereje, sem lehetősége. Saját feladatainkat viszont nem háríthatjuk át senkire. (Részlet ZSÁMBÉKI GÁBORRAL, a kaposvári Gsiky Gergely Színház főrendezőjével készült hosszabb interjúból) 1978. I. 15. IQ ÚJ szú
