Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-11 / 24. szám
Szigetország Ázsiában: Japán (1) Milliárdok és fegyverek A VEZÉRKARI FŐNÖK FEGYVERKEZÉST JAVASOL • AZ ALKOTMÁNY ADTA LEHETŐSÉGEK • KERESKEDELMI MÉRLEG ÉS INFLÁCIÓ • A HIVATALOS ADATOK ÉS A VALÓSÁG A „pénzügyi év“ Japánban sem azonos a naptári esztendővel. Az idei tavaszon, 1978 márciusának végén ért véget az 1977-es pénzügyi év — ekkor hozta nyilvánosságra Tokióban a pénzügyminisztérium az előző esztendő adatait. A legérdekesebb szám: a kereskedelmi mérleg aktívuma 20,57 milliárd dollár, majdnem kétszer annyi, mint az 1976-os többlet, ez még csak 11,15 milliárd dollár volt. Amikor 1977 májusában a vezető tőkésországok tanácskoztak a kapitalista világ gazdasági nehézségeinek megoldásáról, megkérdezték Fukuda ,apán miniszterelnököt, hogy mennyi lesz a japán aktívum. A tokiói kormányfő azt felelte: 700 millió dollár körül. Mindenki sejtette, hogy kissé komolytalan volt a becslés és a világgazdaság szakemberei egyáltalán nem mutatkozik meglepettnek, amikor 1977 decemberében a jóslatot óvatosan 10 milliárdra javították ... A többi nagy tőkésország nyugtalanul figyeli, hogy Japánban ilyen hihetetlennek tűnő összegek halmozódnak fel; Tokió viszont alig reagál a Washingtonból és máshonnan érkező türelmetlen sürgetésre. A minap irta az International Herald Tribune: .Miközben Myugat-Európa és Amerika nyomást gyakorol Japánra, hogy ve- qyen részt a világ gazdasági bajainak orvoslásában, éberen figyelnek a nemzeti büszkeség vagy éppen sovinizmus minden esetleges megnyilvánulására egy olyan nép részéről, amelynek jelenleg magának is éppen elég bajjal kell megküzdenie ... Döntő felismerés: ezúttal Japán nem vált a sokkal nagyobb nyugati gazdasági hatalmak áldozatává és legalábbis eddig az ország kereskedelmi mérlegének a kiegyensúlyozására és a jen fel- értékelésére irányuló nyomások sokkal inkább a következményei, semmint okai a súlyos belgazdasági nehézségeknek.“ Hogy lehet az, hogy miközben a kereskedelmi mérleg aktívuma elképesztően nagy, ugyanakkor Japánban Is súlyos gazdasági nehézségek vannak? A háttérben az van, hogy az óriási kiviteli többlet rendkívül jelentős haszna csak néhány igazán nagy vállalat zsebébe vándorol, a közép- és kisvállalatok súlyos nehézségekkel küzdenek, ami pedig a munkásosztályt illeti, az ő helyzetéről még az egymásnak ellentmondó adatok vizsgálata után is csak azt lehet megállapítani; romlott és romlik. Vannak például olyan hivatalos adatok, amelyek szerint „Japán megzabolázta az inflációt“ és a munkanélküliség mindössze 2 százalék. Am a valóság más. Ugyancsak az International Herald Tribune írja: „Több külföldi szervezet, gazdasági kutatóintézet vizsgálta az ázsiai szigetország helyzetét. Egyes tanulmányok szerint Japánban a legnagyobb a kihasználatlan kapacitások aránya az összes iparilag fejlett országok között. A japán munkanélküliség rátája is valószínűleg meghaladja a nyugatnémetországit, közel van az amerikaihoz, abban az esetben, ha figyelembe vesszük az úgynevezett »rejtett munkanélküliséget*: azokat a munkásokat, akiket csak azért nem bocsájtanak el a vállalatok, mert a munkaszerződést a japán rendszer szerint egy egész életre kötik. A japán vállalatok pénzügyi teljesítményei is rendkívül szegényesek ... Minden öt vagy hat bejegyzett cég közül egy még mindig deficites... A japán gazdaság most már megpróbál alkalmazkodni a lassúbb növekedés időszakához.“ Ez a háttér, amely előtt komoly csatározások dúlnak. A legfőbb gazdasági partnerek, az Egyesült Államok és a Közös Piac országai a kölcsönös kereskedelem kiegyensúlyozása céljából komoly engedményeket követelnek. A nagy monopóliumok vezetői természetesen azt tanácsolják a kormánynak; mondjon határozott nemet az efféle kívánságokra és találjon más megoldást az ország kétségtelen gazdasági problémáira. Több ilyen lehetőséget is felvet a japán sajtó, tárgyaltak meg a nagy nyilvánosság előtt, mindenekelőtt a kormánypárt politikusai. Az első és hosszú idő őta tabuként. kezelt lehetőségként emlegették: .ja honvédelem igényeinek kielégítése esetleg esztendőkre fellendítheti a gazdaságot“. Ezt a szépen hangzó mondatot így kell lefordítani közérthető nyelvre: hozzá kell látni az ország fegyvertárának feltöltéséhez, mégpedig részben hazai gyártásból, részben pedig úgy, hogy a külkereskedelmi mérleg feleslegeit fegyvervásárlásra költik akár az Egyesült Államokban, akár a Közös Piac-i országokban. Az egyik legnagyobb japán ipari gigász, a Sumimoto acélipari egyesülés elnöke Hiuga Hősei kijelentette egy beszédében: „megcáfolhatatlan az a tény, hogy a nemzetvédelem főszerepet játszik a gazdaságpolitikában és a társadalombiztosításnak is az egyik módszere“. Ezt á burkolt felhívást a japán alkotmánnyal semmiképpen sem összeegyeztethető arzenál-növelésre (az alkotmány szerint Japánnak csak védelmi fegyverzetet szabad tartania és még a hadseregnek is .önvédelmi erők“ nevet adtak] világos kiegészítéssel látta el Kurisu Hiroomi tábornok. Az „önvédelmi erők“ vezérkari főnöke egy katonai szakfolyóiratban kifejtette: „Egy háborúban csak támadással arathatunk diadalt. Hatástalannak kell tekintenünk minden olyan fegyvert, amely nem rémíti meg az ellenfelet, vagyis alkalmatlan arra, hogy csapást mérjünk az esetleges támaszpontjaira és a front mögöttes területeire.“ A meghökkentő folyőirat-cikk után kitört a vihar a parlamentben, ahol a szocialisták azt követelték, hogy a vezérkari főnököt mentsék fel beosztásából. A kormány képviselője az egymást követő felszólalásokra úgy válaszolt, hogy még jobban felingerelte a vezérkari főnök támadóit. „A japán önvédelmi erők számára engedélyezett fegyverzet a haditechnika fejlődésének függvénye“ — mondta az egyik kormányszóvivő, majd a másik, a nemzetvédelmi hivatal egyik igazgatója kifejtette: „Mind erőteljesebb az az álláspont, hogy a kormánynak engedélyeznie kell taktikai fegyverek beszerzését.“ Végül azzal zárták az ügyet, hogy Kurisu Hiroomi tábornok hivatalos megrovást kapott — de megmaradt hivatalában és Tokióban pontosan tudják, nem változtatta meg álláspontját. A gazdasági gondok megoldására kidolgozott receptek közül a fegyverkezés fokozásának a nemzetközi politikában is vihart okozó elképzelése mellett persze más tervek is felmerültek. Az egyik legérdekesebb ilyen elképzelés, a Te* kió és Peking közötti gazdasági kapcsolatok gyors, és rendkívül erőteljes élénkítése. GÄRDOS MIKLÓS Latin-Amerika életében 1978 a választások éve. Néhány országban az idén fejeződik be a választási időszak, máshol viszont ismét polgári kormányt akarnak létrehozni. A rezsimek többsége csak javítani akarja „fazonját“, írja a Prisma Latinoamericano című kubai külpolitikai folyóirat. A terjedelmes elemző cikk bizonyítékot közöl arról, milyen ellentétben áll a latinamerikai országok választási masinériája az emberi jogokról formált jelszavakkal. Ha elgondolkozunk a brazíliai, paraguayi, bo liviai, Salvadort, guatemalai és nicaraguai választási folyamaton, világosan megértjük, hogy űz emberi jogok védelmére irányuló észak-amerikai politika csupán a képmutatás megnyilvánulása a szubkontinens realitásával szemben. Brazíliában, ahol az Egyesült Államok a legnagyobb beruházásokkal rendelkezik, a választási helyzet valóban jellegzetes. Az országban csupán csak két párt van. A hagyományos politikai pártok, a baloldali csoportok és a szakszervezetek illegalitásban dolgoznak. Giesel tábornok, köztársasági elnök az elnökválasztást egyedül intézte el: utódjaként Joa Baptista de Oliviera Figue- riedo tábornokot, a Nemzeti Tájékoztató Szolgálat vezetőjét nevezte ki. Ezenkívül kinevezi az ország 22 'szenátorát és helytartóját is. Nicaragua az elsők között szerepel azon a listán, amelyet az amerikai külügyminisztérium készített az emberi jogok megsértésével vádolt országokról. Ennek ellenére az Egyesült Államok továbbra is katonai és gazdasági támogatásban részesíti az országot. Nicaraguában negyven éve a So- moza-dinasztia uralkodik. A hatalom jelenleg Anastazio Somoza kezében van, aki a bársonyszékbe fiát szeretné ültetni. Ez a lehetőség hovatovább kevésbé reális, jegyzi meg a folyóirat. Pedro Joaquin Chamorro ellenzéki újságíró ez év január 10-i meggyilkolása után országszerte zavargások törtek ki. Ilyen körülmények között rendezte meg február 5-én Somoza a helyhatósági választásokat. A választásokat a konzervatív párt valamennyi jelöltje bojkottálta, s az urnák elé csupán a választók húsz százaléka járult. Somoza kijelentette, hogy 1981-ig lesz hatalmon. Minden arról tanúskodik, hogy Somoza tekintélye eléggé megkopott, s hogy az Egyesült Államok „kivezető utat“ fog keresni. E kivezető út célja minden bizonynyal az lesz, hogy hatástalanítsa a széles' néptömegek erőfeszítéseit. Az emberi jogokkal kapcsolatban kibontakozott új komédia másik régi hőse Alfredo Stroessner tábornok. Ö a választásokat februárban rendezte, s már hatodik alkalommal irányítja Paraguayi (1954 óta). A választások eredményeit előre is meg lehetett határozni. „Ellenzékben“ csupán két párt volt — a liberális és a liberál-radikális — mindkettőt a Colorado kormánypárt támogatta. Salvadorban az idén választották meg az 54 új képviselőt és a helyhatósági tanácsok 261 polgármesterét. A jobboldali nemzeti demokrata szervezet az ellenzék tagjait megakadályozta abban, hogy szavazzon, s meghamisította a szavazatokat. A választások napján az összetűzések során kétszáz ember életét vesztette, ötszázat letartóztattak. A közép-amerikai választásokról alkotott képet február elején Guatemala is kiegészítette. Megválasztották az új köztársasági elnököt, a kongresszusi képviselőket és a polgármestereket. A rezsim csupán három tiszt jelöltségét hagyta jóvá, akik szoros kapcsolatot tartanak fenn a Guatemalát kézben tartó gazdasági csoportosulásokkal. Kezdettől fogva számoltak Romeo Lucasso Garda tábornok hivatalos jelöltnek, volt hadügyminiszternek, a Közép-amerikai Védelmi Tanács elnökének hatalomra juttatásával. A baloldal illegalitásban működik, fegyveres bandák öldösik tagjait. Hugo Banzer tábornok, aki az 1971-es katonai puccs során került hatalomra Bolíviában, ez év júniusára hirdetett választásokat. Hatalomra jutásával csaknem egyidejűleg Juan Pereda Asbún volt belügy- és légierő- minisztert nevezte ki elnökjelöltté. Amnesztiát ígért, amelyben végül is csak 300 személy részesült. Ogy gondolta, hogy uralja a helyzetet, de az elmúlt év december 29-én hét bányászfeleség éhségsztrájkot kezdett. A lakosság széles rétegei csatlakoztak hozzájuk s feltétel nélküli amnesztiát követeltek, amit a katolikus egyház Is támogatott, és Banzer kénytelen volt mégiscsak meghirdetni az amnesztiát. CD > g ( h 1 <8 CO 0 3 a c '«a a © u 11 © i 1 £ I * Í JÍ *a u © £ © ■a <© > c I 1 <
