Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-28 / 22. szám
— Ha már a kemencéből szedi ki az ember a darabokat, szinte mosolyognak. Öröm nizni... Mondtam is az unokámnak, hogy fogjon hozzá, hisz ettől még csinálhatna mást, ha úgy hozná a sors, hogy nem menne a fazekasáru a piacon. Mert volt ám úgy is. Még krumpliért sem kellett, volt porcelán. Most megint kell. — János bácsi a 75-ből hány évet ! • töltött a korong mellett? — Én csak hat telet jártam iskolába, úgy 12 éves lehettem, amikor édesapám megcsinálta a korongot, megtanított a mesterségre, azóta csinálom. Igaz, volt úgy, hogy ebből nem tudtam a családdal megélni, akkor dolgoztam építkezésen is, no, de amikor újra kellett az áru, ismét hozzáláttam. Most is négy, fél öt körül kezdem, bár néha el-elszundikálok kissé tovább is, olyankor már öt óra is van, amikor elkezdem. Csinálom úgy este 8—9 óráig. Ha égetek, akkor éjfél is van, mire ágyba kerülök. Az égetéskor el szoktam fáradni. Megrakom a kemencét az egyik végéről vékony fával, szaladnom kell a másik végére, ott megrakom, aztán vissza, a vékony fa gyorsan ellobban. Az ember meg csak törülközik a nagy melegtől meg a lótás-futástól, de nem lehet abbahagyni, mert akkor újra kéne kezdeni. — Ez napi 15—16 óra, néha még több is, hogyan bírja János bácsi mindezt 75 évesen? — Megszoktam én ezt, már csak itt érzem magam jól. A favágást azt nem bírom annyira, de ezt megszoktam, kibírok akár 20 órát is. Nem azért, mintha ettől függne a mindennapi megélhetésem! Nem volnék én ráutalva, de nem tudnék meglenni enélkül. Gúnyolnak is érte. Vasárnap a látogatók korholnak, mi a fenének dolgozok annyit, vagy nem tudom milyen nap van ...? Ezt még meg kell csinálnom, aztán majd pihenek, mondogatom, de ilyenkor is gyakran be- lefeledkezek. ... mint ahogy én is János bácsi hallgatásába. Érkezésem óta ugyanis az örökifjú fazekasmester csinált egy titka van. Addig, amíg a korsót vagy tányért használni lehet... hajaj, de sok munka, van benne. Be kell hozni az agyagot, összezúzom, beáztatom, ázik két nap, két éjjel. Kiszedem, ösz- szevágom, egy nagy vassal lekalapálom, aztán behozom az őrlőgépbe, megzúzom, aztán átgyúrom, mert ha jól megdolgoztam az agyagot, akkor kevesebb a kár a kemencében. No, de a kemence csak később következik, mert most ugye ráteszem a korsó aljára a nyakát, összedolgozom, s ez még nem minden. Különben van, aki egy darabból csinálja- az egészet. Én kettőből, édesapám Így tanított, így csinálom. Teszek bele „csörgőt“ is — ez egy agyaggolyó —, a nyakába meg egy kis rostát, hogy a csörgő ki resse fel, mert az lehet, hogy vannak, akik többet tudnak a fazekasságról, mint János bácsi, de a fazekasságból körülbelül ő tud a legtöbbet errefelé. Mert hát nem egyszerű mesterség, pedig a lexikonok tanúsága szerint: .„képesítéshez nem kötött ipar" a fazekasság. János bácsit megtalálni a legegyszerűbb dolog: a hegy alatt, a dereski faluvég utolsó háza az övé, és korán reggel, délelőtt vagy késő este csakis egy helyen található — a korong mellett. Miközben előkerült a toll, magnetofon, jegyzetfüzet, csinos kis korsó kerekedett a korongon János bácsi kezében, amelynek ugyan még füle nincs, de majd lesz, ha megszárad. János bácsit pedig nem nagyon kell nógatni, hogy a mesterségéről beszéljen, bár a munkát most sem hagyja abba: — A fazekasság az agyagkitermeléssel kezdődik, mert nem mindegy ám, hogy milyen az agyag. Olyan sok van, ami jól formálható, de ha nem bírja a tüzet, akkor az csak „tálföld“. Az igazi az a bérei agyag. Már az apám, öregapám, meg annak az öregapja is mind ezzel dolgoztak. Ezt nekem magamnak kell kitermelnem. Közben egy kis szünet áll be János bácsi magyarázatában, mert elkészült a korsó alja, újabb darab agyag kerül a korongra, abból lesz a korsó nyaka. A motor ismét elindul, a korong meglódul, és elered a fazekas szava is: — Olyan ez az agyag, mint az élet. Ezzel öröm a munka. Ebben minden benne van. Ügy vagyok ezzel, mint a szobrász a kődarabbal. Abban is benne van minden, csak le kell verni azt, ami fölösleges. Persze, az a titok, meglelni azt, amit le kell verni. Ennek a mesterségnek is nagyon sok „ ... édesapám igy tanított, így csinálom“ Ha valakinek eszébe jutna a létező és valaha létezett mesterségeket számba venni, azokat keletkezésük ideje szerint rangsorolni, akkor a fazekasság ennek a listának nagyon is az elején lenne. Gyakorlatilag mindenütt művelték, de napjainkban már csak ott létezik, ahol különösen gazdag hagyományai vannak, nálunk például — agyaglelöhelyeinek köszönhetően — Gömörben. Ott is elsősorban Deresken (Drzkovce) él még, itt őrizte meg leginkább jellegzetes gömöri vonásait. Az itt kialakult motívumkincs leghívebb ápolója a legidősebb aktív gömöri fazekas, Kártik János. Aki erről a még élő — vagy pontosabban halódó — ősi mesterségről valamit meg akar tudni, az őt ke__kerek korsó kerekedik kezében a korongon ...“ (G yökeres György felvételei) ne essen. Ha megszáradt, megkapja s a fülét, aztán kiégetem, zománcozom, majd újra égetem. Égetni is tudni kell ám! És azt csak este lehet, akkor látom, hogy hogyan kell tüzelni. Amíg csak vörösen izzik, addig nem jó, ha olyan fehér tüzes, akkor szépen ragyog az edény, meg akkor erősebb is. Ha valami balsors nem éri, túlél az mindnyájunkat. — Aztán használják-e ezeket a korsókat, köcsögöket?! — kérdezem közben János bácsit, aki örömmel szemléli az éppen elkészült korsót, talán éppúgy, mint jó hatvan évvel az elsőt. — Nem nagyon. Vesznek egy köcsögöt, körberakják hat bögrével, oszt’ rpegvan a készlet, de nem használják. Pedig mennyivel másabb az aludttej ebben a köcsögben, mint a fazékban! — Ezt ugyan még nem tudom, de azt igen, hogy az évek múlása nem kedvez a mesterségnek. — Így van ez bizony! Itt a faluban csináljuk még négyen, mind nyugdíjasok. De sár van itt állandóan, irtóznak tőle a fiatalok, nincsenek ehhez szokva. — Pedig szép mesterség ... kiskorsót, egy nagyobbat, egy hamutartót meg egy tányért. Persze, ezt felsorolni egyszerű, de hol van még az esté? János bácsi 40—50 tányért is megcsinál egy nap alatt, korsóból 20 a „norma“. A polcokon sorakozó fazekaskészítmények még nagyon sok munkát, fáradságot, sőt izzadságot is megkívánnak, amíg használhatókká válnak. De ha kihűlt a kemence, és a ragyogó-csillogó korsók, köcsögök, bögrék, boroskancsók bekerülnek a kamrába, megjelennek a SLOVAKIA emberei, ugyanis ők értékesítik a fazekaskészítményeket. Még külföldről is felkeresték János bácsit korsói, köcsögei miatt. Én is kiválasztok néhány bögrét, egy kiskorsót, no meg egy köcsögöt is. Az aludttejet legközelebb abból iszom .. . Mikor búcsút veszünk, a kapuig kísér, int egyet és indul vissza a műhelybe. Még talán a kocsi el sem indult, amikor ismét a korong mellett ül, mint már jó 60 éve. Vállán háromnegyed évszázad ... mészáros jAnos 1978. V. 28. •' " " «Bit ■ * - - iii'ai m ^ ■ mm § ' t ' É t^k.S t\Kjßt I 1 t\\^t C&b\ „... két darabból lesz a korsóm. Most készül az alja“
