Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-02 / 14. szám
ti sí- rítés ;golt 51. hoz;nbe íegt varbált lyál imit egy maogy ink. , s ke- aja. nég há- i a [átlók >ieneatvákeilead;at. ád. DZíg* a tés te. A Tálára ■Á•éir:ls ztt. tilt. 5g m iy .15ti> J5t. 1ía Iű !a *■ k klet, amely az agyában született. Miért ne égetné el?! Főleg Sonnyt! A legjobban megérdemli — adva volt neki a feltétel, hogy a barátom legyen! Megsütöm, mint egy nagy darab húst! Lázasan kotorászott a zsebében, a bezines üveget kereste, félt, hogy az ötletét nem tudja végrehajtani. Az ujjai nagyon gyöngék voltak ahhoz, hogy kihúzzák a dugót, de a foga jól szolgált. Ez biztos megijeszti Sonnyt. Mindig mondta, hogy nem akar a pokolba kerülni. Lehajolt és óvatosan kiöntötte Sonny ruhájára a bezint, meggyőződve, hogy egy csepp sem vész el a meztelen húsán, amely a lyukakon keresztül látszott. Nem sok, állapította meg, de éppen elég a megleckéztetéshez. Inge zsebéből egy piszkos gyufaszálat vett elő és egy gyufaskatulya oldalának maradványát. Néhány piszkos papírt rakásra gyűjtött, meggyújtotta a gyufát, tenyerével a lángot védve, a tüzet a papírhoz tette. Aztán a kezébe vette a lángoló papírokat és sietett a barátja hasára tenni. Egy percig semmi sem történt. Aztán egy narancssárga láng nekilendült; Sonnyi ordítva, káromkodva felugrott — a másik két suhanc kiabálása követte, akik hirtelen fölébredtek a pusztító melegtől. Mielőtt még visszanyerték egyensúlyukat, Sonny torka szakadtából ordítva (az út felé szaladt. És ő követte csendesen. Az utcán a nagy tolongásban, egy meglepett ember megragadta Sonnyt, mert nekiütközött, és egy másik odalökte Boyhoz. A terem hűvös volt és nyugodt. Magas, szép mennyezete volt. Mindenki lábujjhegyen mert csak járni. Suttogás. Sok fehér arc és jó néhány feketa Egy fehér fölállt. — Főméltóságos uram! A társadalmi jólét tisztviselői vizsgálatot folytattak, hogy megismerjék ennek a fiúnak a múltját — mondta. — Elég silány. Elmentünk abba a környezetbe, ahol az anya él, Or- landóba; elhurcolkodott, senki sem tudja, hová. Ugyanez a helyzet az apával is. — Aljasság! Hogy lehet megengedni, hogy ilyesmi történjen egy civilizált országban? — Megtörtént, Főméltóságos uram. Több más ilyen eset van a listámon. — Szégyenletes! Az úr beharapta az alsó aikát és láthatóan megakadályozta, hogy a bíróság képviselői folyjassák a a fiatalkorú bűnös ügyének s annak tárgyalását, hogy mi történt egy civilizált országban. — Önök mit javasolnak? — Küldjék a Wierda Hostelba. Főméltóságos uram. A toll száraz percegéssel karmolta a papírt. Aztán a tolmácshoz fordult: — Mondja meg a fiúnak, hogy javító- intézetbe küldjük. Mondja meg neki. hogy ha idősebb lett volna, börtönbe kerül, mivel majdnem megölt egy másik fiút. Mondja meg, hogy a Wierdában megtanítják írni és olvasni, és mesterséget is tanulhat. Ha nagy lesz, visszatérhet az életbe és öntudatos polgár lehet. A tolmács az ijedt, összezavart fiúhoz fordult. Merengve nézett el a fiú feje fölött, és a törzs nyelvén mondta, amit további húszán is értettek. Egy egész keveset abból, amit a bíró mondott, a többi az ő személyes tanácsa volt. — Nincs se apád, se anyád, fiam. Nincs senkid, csak önmagad. Senki sem tartja kötelességének a te életedet. A Six Mille-ben két dolgot tanulhatsz meg: a becsületes. komoly életet és a becstelen könnyű életet. Rajtad a választás... és isten legyen segítségedre. mert ő kemény a választásban! A tolmács befejezte, majd a pádhoz kísérte a kicsit, ahol már többen gyülekeztek. — További ügyfél — mondta közömbösen a felügyelőnek, és visz- szament a tárgyalóterembe. TÖTHNÉ GULYAS ÄGNES fordítása Ej« akkor bejött az ablakon egy cserkesz. A gombja gesztenye. Juli leoltotta a villanyt, hogy jobban lássa. — Micsirkász cserkesz? — kérdezte. — Cserkeszek — mondta a cserkesz. — Mit cserkeszei? — Lázrózsákat. — Itt vannak az arcomon — nevetett Juli. — Rózsamező, -rózsatő, úgy elviszlek, miint a kő — szavalta a cserkesz* — Jaj, ez jópofa — örült Juli —, csak éppen semmi értelme sincs. — De rímel-bímel — mondta a cserkesz, és közelebb jött. Nicsak, az orra is gesztenye! — Az orrod gesztenye — mondta Juli. — Az orrom gesztenye, a a szemem mandola — énekelte a cserkesz. — Talán mandulát akartál mondani. — No jó — egyezett bele a cserkesz —, az orrom gesztenye, egyik szemem mandola, másik szemem mandula, a derekam mandulin. — Mondolin, te buta — nevetett Juli. — Akkor tehát — mondta újra a cserkesz —, az orrom gesz... — El ne mondd újra! — kiáltotta Juli. — Tán az oldalad fúrja? — háborgott a cserkesz. — Újra fúrja — mondta Juli. — Ezt mondd gyorsan — emelte fel az ujját a cserkesz. Az ujja bikk-makk. — Az ujjad bikk-makk — mondta Juli. De a cserkesz nem tágított. — Mondd gyorsan — ismételte. — Micsodát? — Hogy újra fúrja. Juli megpróbálta, nem ment, minduntalan az jött ki: úrja fújra. — Mindig ilyeneket találsz ki — mérgelődött. — Bocsánat — szégyenkezett a cserkesz, s hogy másra terelje a szót, megkérdezte: — Hogy van az egyeded-begye- ded? — Az egyedem-begyedem tengertáncol. — Ki fújja neki? — A Rezes Bandika rezesbandája. — Ki rombitál? — A rokodil. Lázár Ervin MoSe Jú — Ámulok-bámulok, majd el ne kábulok — tekergette a nyakát a cserkesz. A nyaka nyárs! — A nyakad nyárs — mondta Juli. — Nyáron nyárs, ősszel csősz, télen fél, tavasszal tapasszal — így a cserkesz. — Mondd el még egyszer! — kérte Juli. A cserkesz egy darabig gondolkozott, aztán bevallotta: — Elfelejtettem, fejemre ejtettem — Talán dinnyédre ejtetten — javította Juli. Az már igaz, a cserkesz feje dinnye volt. — Ámbátor ennek ellenére — hősködött a cserkesz —, az a fontos, hogy ‘idetaláltam. — Hogyan találtál ide? — Hang után. Az orrodon kukorékolt egy szeplő. — Nincs is az orromon szeplő — mérgelődött Juli. — Hát akkor ki kukorékolt! — Ez igaz — gondolkozott Juli —, ha nincs az orromon szeplő, akkor ki kukorékolt? — No várj, megnézem — mondta. Megtapogatta az orrát, s boldogan felkiáltott: — Nicsak, van itt egy, itt ku- korál s kukorékol. — S a többi ezerkettő? — rosszmájúskodott a cserkesz. — Azok ámuldoznak, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak! — Mondtam már — kántálta a cserkesz —, a szemem mandola. — Mi a csucsor! — Micsor? Csicsor? — Nem csicsor, csucsor! — Ezt nem értem — mondta a cserkesz. —- Én se — nézett rá Juli. Ennek mind a ketten nagyon megörültek. — Mit csináltál mostanában? — kérdezte Juli. — Uborkát egyeltem, őrséget kettőztem, dinnyét harmadoltam, főzsiványt négyeltem, ötöltem, hatoltam, erdőben heteltem, miattad, nyolcultam, nem kílencedeztem, gonoszt tizedeltem. — Hűha — mondta Juli. — Azt nem hoztam — csóválta a fejét a cserkesz. — Hát mit hoztál? — Apádnak almavesszőt, Györgynek gyömbérgyökért, anyádnak fűzfaágat, hadd teremjen tercinákat. — Micinákat? — Tér. — És nekem mit hoztál? — Mesét. — Hol van? — Már odaadtam. Juli keresgélni kezdte maga körül a mesét, a cserkesz teli szájjal nevetett. Aztán Juli is elnevette magát, hiszen ez volt a mese. — Hát ezért ennek nem sok értelme volt — kritizált Juli. — Az igaz — mondta a cserkesz —, de látszik belőle, hogy cserkeszlek. — Én is cserkeszlek téged, cserkesz — mondta komolyan Juli. A cserkesz mosolygott, fénylettek a gesztenyéi. Kiment az ablakon, vitte a lázrőzsákat. Kapocs Tibor illusztrációja Behívtak a kiadóba. A szerkesztő sokáig nézett rám, meg az asztalon fekvő kéziratra, sóhajtozott, az ajkát harapdálta, az orrát vakarta, hümmögött, majd végül kibökte: — Hm ... fiatalember .. •. — Mit jelent ez a hm? — kérdeztem. — Azt jelenti, hogy nem. Maga nem ismeri az életet, kollégám. Nem merült belé, hogy úgy mondjam, a népi élet sűrűjébe ... Fogadjon meg egy jó tanácsot: nyer- gelje meg a pegazusát és menjen egy-két hónapra falura. A forráshoz. Az éltető kútfőhöz. Annál inkább, mivel falusi témára égető szükségünk van. Megegyeztünk? Én hazamentem, derekasan megabrakoltam a pegazusomat, tiszta papirost tettem a bőröndömbe, majd nyeregbe pattantam, megsar- kantyúztam paripámat, és útnak indultunk. Az országúton mindenki megelőzött, a fürge személygépkocsiktól kezdve egészen a nehéz teherautókig — végül mégis eljutottunk egy szimpatikus faluig. Találtam egy tűrhető szobácskát, a pegazust beállítottam az udvarba, jómagam pedig letelepedtem az ablak elé és hozzáláttam a falusi élet tanulmányozásához. Üldögéltem egy njapig, kettőig, figyeltem. Különösebb konfliktusok nem ötlöt- tek szemembe, szenvedélyek még kevésbé. No meg ember is alig látszott. Ki tudja, talán a rossz időjárás volt az Marek Nejman oka, vagy pedig én valahogy rosszul tanulmányoztam az életet. Pegazusom unatkozott, patáival rúgkapált az udvarban, nyerített. — De nem csinál valamit? — tudakolta a háziasszony. — Nem művel valami bajt? — Ne aggódjon — mondtam —, békés fajta. Egy lü- csit kapál a patáival, csapkod a szárnyaival — ennyi az egész. Tudja, egészséges állat, nehezére esik egy helyben álldogálni. Néhány nap múlva betért hozzám egy falusi polgár. — Kendé ez a ló? — kérdezte. — Az enyém — feleltem —, de mit óhajt? — Hát tudja — ötölt-ha- tolt a falusi polgár —, a dolog úgy áll aszongya ... ez | nagyon egészséges állat... Mi szeretnénk megkérni ... Mivelhogy éppen egy kis galiba van a szállítással ... Nos, egy szó mint száz: jó volna, ha dolgozna egy kicsit az állat. — Szívesen — álltam rá. — Vigye, mert nálam egészen belegebedt az álldogá- lásba. Én pedig nem érek rá foglalkozni vele, mert a falusi életet tanulmányozom. S megint odatelepedtem az ablakhoz, a falusi polgár pedig kivezette a pegazusomat, befogta és elhajtott. Elmúlt egy nap, kettő, három. A falusi polgár újra megjelent. — Köszönöm a lovat — mondta. — Nagyon jól húz. Néha megpróbál ugyan felröppenni, de mi szépszerével megmagyaráztuk neki, hogy a betakarítás idején nem röpködni kell, hanem húzni. Még két hétig üldögéltem az ablaknál, tanulmányoztam a falusi életet, témákat kerestem. Megint beállított a falusi polgár. — Tudja, van egy kis bökkenő — kezdte. — A dolog úgy áll, hogy a maga pegazusa nem akar visszajönni. Húzom váltig, de őkelme úgy megmakacsolta magát, akár az öszvér. Kiszaladtam az utcára, cuppantgattam, egy darabka cukrot mutogattam, de az a himpellér felém sem akart nézni. így hát ott kellett hagynom. Később pedig megtudtam, hogy ez a falusi polgár díjat nyert egy irodalmi pályázaton. Hiába, akárki akármit is mond, a pegazusokat szigorúan kell tartani... GELLÉRT GYÖRGY fordítása
