Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 2. szám

Nagy érdeklődés előzte meg Nagy- mácsédon (Veiké MaCa) a választási program elkészítését. Hosszú évek el- fásultságából akartak kitörni, olyan célokat elérni, mint a felszabadulás óta még sohasem. Igaz, az előző meg­bízatási időszakban is 372 423 óra tár­sadalmi munkával 4 655 287 korona értéket hoztak létre, portalanították az utakat, körülkerítették a sportpá­lyát és befejezték a strandfürdőt. Sok örömük az utóbbiban nincs. A ikútvíz- zel feltöltött medence vize nehezen melegszik fel. Több vele a gond, mint az öröm. Az új választási program olyan cé­lokat tűzött a község lakosai elé, mint a 120 férőhelyes óvoda, a tornaterem, a hnb tanácsterme, a bevásárlóköz­pont építése, valamint a temető kö­rülkerítése. Amikor mindez papírra került, a legoptimistábbak is csak a fejüket csóválták. — A járáson nem nagyon hittek ne­künk — mondja Lánc Miklós, a hnb elnöke. — Mi azonban időt és fárad­ságot nem sajnálva munkához kezd­tünk. Az óvoda már tető alatt van, jelenleg a központi fűtést szerelik benne. A hnb üléstermében a belső vakolást végezzük. Jól megy a munka. Hogy el ne felejtsem a tornaterem alapozásával is elkészültünk már, összeszereltük a tetőtartó vasszer­kezetet. — Ilyen könnyen ment minden? — Nem is tudom. Az ember elfelej­ti, ami bosszúságot okoz, és csak arra emlékszik, aminek örülhet. — Eleinte körzetenként szerveztük a társadalmi munkát — veszi át a szót Miklós Gyula, a hnb titkára. — Egy-egy alkalommal három körzet la­kosait hívtuk munkára. Később, ami­kor a község lakosai látták, hogy ko­molyan , vesszük, amit a választási programban rögzítettünk. maguktól jöttek, még akkor is, amikor nem számítottunk a társadalmi munkások segítségére. Szombatonként 50—60-an is részt vettek az építkezéseken. Pedig legtöbbjükre ráfért volna a pihenés. Egész héten korán kelnek, hogy a környező üzemekbe idejében megérkezzenek. Ugyanis a 2870 lako­sú községből a foglalkoztatottak 90 százaléka idegenben dolgozik, csak este, vagy a hét végén térnek haza. A nagymácsédiak szeretik községü­ket. Szerették akkor is, amikor sum- másokként tengették életüket, amikor a bekötő utak ősszel és tavasszal sár- tengerhez hasonlítottak. A falujuk iránti ragaszkodásról most tetteikkel tesznek tanúbizonyságot! — Az idén befejezzük az óvoda épí­tését, átadjuk rendeltetésének a hnb üléstermét, amelynek alagsorában a hnb levéltára, a polgárvédelmi rak­tár és valamelyik társadalmi *szer- vezet klubhelyisége kap majd helyet. Jövőre elkészül a tornaterem is, és ha minden úgy megy, ahogy azt elkép­zeljük, akkor a megbízatási időszak vége felé megkezdjük a bevásárló- központ építését is — újságolja az elnök. A szomszéd szobából áthozza a köz­ség távlati fejlesztésének a térképét. Ezen be van rajzolva, hogy a elkövet­kező években mi lés hol épül majd. Az elnök és a titkár társaságában Lánc Miklós Miklós Gyula faluszsmlére indulunk. Kísérőim meg­mutatják, hogy hol kellett és hol kell még a gödröket feltölteni. Bizony, több ezer köbméter földre van szük­ségük. Amikor a hnb régi épületé­hez érünk, az elnök ezt mondja: — Itt kapott helyet az óvoda egyik osztálya, ha az új óvodával ^elkészü­lünk, ez az épület jelszabadul. — Mi lesz a sorsa azután? — Nem vész kárba. Az alapiskolá­nak adjuk át, napközi otthon lesz benne. Nagy szükségünk van rá. Az alagsorban konyhát és iskolai étter­met rendeztek be. A kosztosok száma egy év alatt 120-ról 280-ra növeke­dett. Szűkén állnak helyiségek dol­gában. — Kár ilyen szép családi házat el­dugott helyen építeni — szakítom félbe az elnököt, miközben egy épü­lő házra mutatok. — Igaz, de eddig nem nagyqgi oszt­hattunk házhelyet, pedig vagy szá­zan is kérvényezték. Jövőre egy új ut­cát hozunk létre állami beruházással, ott majd vagy 50 telket oszthatunk ki. Kopott cégtáblájú vendéglőhöz érünk. — Ötven nyugdíjas kap itt naponta ebédet — szólal meg újra a titkár. — Számuk talán több is lehetne, mivel 440 nyugdíjast tartunk nyilván. — Jó lenne nyugdíjasklubot létesí­teni, de egyelőre nincs hol — mondja az elnök. — Azt szeretnénk, hogy a nyugdíjasoknak a jövőben ne kelljen a füstös kocsmában tölteni idejüket. Bejártuk a községet. A hnb székhá­zába visszatérve büszkén mutatják meg az átalakított, új köntösbe öltöz­tetett esketőtermet. Bár anyakönyviig csak Gány (Gáti) község tartozik ide, évente vagy 40 esküvőt és 40—50 gyermek névadóját tartják meg ben­ne. Az irodaházban Rácz Zoltán iskola- igazgató, a helyi pártszervezet elnöke várja a titkárt. Az évzáró pártgyűlés­re készítik elő a beszámolót. A titkár az írógéphez ül, a pártelnök pedig diktálja: „A Nagy Októberi Szocialista For­radalom tiszteletére tett kétmillió 284 000 korona értékű kötelezettség­vállalásunkat 5 900 000 korona érték­ben teljesítettük. A legaktívabbak kö­zé tartozik a pionírcsapat, a testneve­lési egyesület, a CSSZBSZ alapszer- vezste. Munkájukért elismerést ér­demelnek Gál Antal, Noszek Ferenc, Rudolf Rismyovszki“ ... — Elég, ne sorold fel az 50 em­bert, akik aktívan kivették részüket a társadalmi munkában — veti közbe a titkár. — Folytassuk azzal, hogy a februári események tiszteletére köz­ségünk lakosai 3 784 200 korona érté­kű kötelezettségvállalást tettek. Nem zavarom őket további munká­jukban, mert minden bizonnyal így is késő este kerülnek majd haza. A be­számolóban bizonyára szó lesz olyan dolgokról is, amelyeket a helyi nem­zeti bizottságnak a lakosság segítsé­gével a jövőben kell majd megolda­nia. Könnyebb a gond terhe, ha töb­ben viselik, vallják a nagymácsédiak, akik az új év küszöbén elmondhatják, hogy végre magukra találtak. NÉMETH JÄNOS A H *A Szkalina Tibor fogor­vos összeráncolt homlokkal ül a rendelőben. Szombat délután van, ma ő az ügyeletes. Előtte vaskos iratcsomó, benne a múl­tat idéző, naplószerű feljegyzé­sek, elismerő oklevelek és fény­képeik. Húszéves, amikor 1943- ban behívják örkénytáborba munkaszolgálatra. Onnét 1944- ben megszökik. A német fasisz­ták elfogják és Auschwitzba vi­szik, majd a terezíni lágerba kerül, melyet 1945-ban a szov­jet csapatok szabadítanak fel. — Ez a nap volt életem leg­emlékezetesebb, és legboldogabb napja — vallja, majd így foly­tatja: — járni is alig bírtunk, a bőr csontjainkra száradt, 35 kilót se nyomtam. Iszonyú még ma is visszagondolni azokra az időkre. Csodával határos, hogy valaki is életben maradt. Sok­szor ma sem hiszem el, hogy ez igaz lehetett. A öarmadt csöndet kopogta­tás töri meg. — Egy pillanat — szólal meg újra az orvos, aztán beszólítja a pácienst, aki fájdalmas arc­cal leül a fehér, forgatható székbe. Fájdalomcsillapító in­jekciót kap, majd kimegy a vá­róterembe. Ketten maradtunk. S hogy feloldjam az előbbi komor han­gulatot, munkájáról kérdezem. — Már gyermekkoromban el­határoztam, hogy fogorvos le­szek. Ez a vágyam, sajnos, csak 29 éves koromban válhatott valóra. 1952-b3n szereztem meg a fogorvosi diplomát. JOrályhel- mecen 1 Královsk? Chlmec) kezdtem el pályafutásomat, 1960-tól vagyok Nagykaposon (Veiké Kapusany). Egyébként én is bodrogközi vagyok, Kis- újlak (Nová Vieska) a szülőfa­lum. A páciens újra kopog. Bejön, s leül. Szkalina Tibor fogorvos most hozzá beszél. Közben ke­zébe veszi a fogót, s csak úgy •mellékesen megkérdezi: — Melyik foga fáj? — Ez Itt hátul. — Megkopogtatja. — Fáj? — Egy kicsit. Megint beszél. Én elfordulok. Alig lélegzek fel, s már mond­ja is: — Itt van kérem, tegye el emlékbe. Az orvos elmondja a szoká­sos orvosi tanácsokat. A pá­ciens megköszöni a fájdalom nélküli foghúzást és elbúcsúzik. Miután elment, megkérdezem: — ön már nekem is több foga­mat kihúzta, s mire a fájdalom­ra gbndolhattam volna, már kint is volt. Hogyan csinálja ezt? — A mi szakmánkban nagyon lényeges a pszichikai ráhatás. Elvonni a páciens figyelmét. Egy-két megnyugtató, szép szó után beszélgetni vele általános, közömbös dolgokról. Ez többet ér a legdrágább fájdalomcsilla­pítónál. További érdeklődésemre el­mondta, hogy naponta 30—40 ember beteg fogát kezeli, illet­ve .húzza ki. Megtudtam azt is, hogy a nők könnyebben viselik a fájdalmat, mint a férfiak. — Többször előfordult már, hogy a férfi páciens a székből állt fel. mert közben megszűnt a fogfájása, s inkább hazament. — Gyakori a súlyos, kompli­kált eset? — Ma már ritkább, de még előfordul, s leginkább azoknál, akik nem húzatják ki ídejébsn a beteg fogat. Van olyan eset is, amikor a foggyökér ösz- szenő az állkapoccsal, ilyenkor másfél óráig is eltart a fog ki­húzása. Ebbe én is beleizzadok. — Mit csinál szívesebben, foghúzást vagy fogápolást? — Meg fog lepődni. Inkább fogat húzok. A fog ápolásakor türelmetlenebbek az emberek. — Ma már az egészségügyi propaganda bőséges áramlásá­ból sok hasznos dolgot megta­nul az ember, s mégis egyre több a fogmegbetegedés. Mi okozza ezt? — Főleg a helytelen táplál­kozás, a sok szénhidrátot tar­talmazó étel fogyasztása. Régen például egy falusi ember éven­te alig fogyasztott el két ki­logramm cukrot, ma harminc­nál is többet fogyaszt. így már gyermekkorban elkezdődik a fogszuvasodás. Az embereknek meg kell tanulniuk saját ér­dekükben az egészséges táplál­kozást. Fogyasszanak sok fe­hérje- és vitamindús ételt, s a lehető legkevesebb cukrot, ami egyébként egyik oka a korai érrendszeri megbetegedéseknek is. — Manapság sok sző esik a szabad idő ésszerű eltöltéséről is. A szellemi munkát végzők számára a lazítás, a kikapcsoló­dás a megszokott mindennapi tevékenységből szinte életszük­séglet. Jut-e erre önnek ideje, aki — tudom — komoly társa­dalmi munkát is végez? — Persze beosztott programom van mindennapra, hiszen többek között titkára vagyok az Anti­fasiszta harcosok Szövetsége helyi szervezetének, s tagja a központi bizottságának. Én va­gyok szakszervezetünk ellenőr­ző bizottságának elnöke, és ezenkívül egészségügyi előadá­sokat is tartok. Kikapcsolódás­ra, lazításra csak vasárnap jut idő. Ilyenkor kertészkedem, ápolom a gyümölcsfákat. Délu­tán pihenek és szakirodalmat olvasok. A továbbképzés a mi szakmánkban is nagyon fontos. Szkalina Tibor fogorvos nap­ja tehát percre beosztott. Port­réjához hozzátartozik az is, hogy tagja egy 15 tagú szocia­lista munkabrigádnak, mely még ez évben megkapja a bronzérmet. TÖRÖK ELEMÉR L978. 1. 8. Magukra TALÁLTAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom