Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 2. szám

A moszkvai Pravda november 10., 11. és 12-i számában közölte D. Va- lovojnak, a közgazdasági mechanizmus tökéletesítése című írását. A szerkesztőség a cikkhez fűzött megjegyzésében felhívja a gazdasági és a tudományos dolgozókat, a szakembereket, hogy a XXV. pártkongresszus szellemében tegyék meg megjegyzéseiket, javaslataikat a gazdasági mechanizmus további tökéletesítésére. Az alábbiakban kivonatosan közöljük a cikket.

Ogy tetszik, gazdasági mechanizmusunk továbbfejlesztésre szorul. Szükséges tökéletesítése — mondotta L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a párt XXV. kongresszusán — „halaszthatatlan feladatunkká válik“.

Ezzel összefüggésben olykor olyan véleményeket hallhatunk, hogy a gazdasági reform, úgymond, nem vált be és le kellett mondani róla. Ezek a megítélések tévesek. Minden konkrét reform általában meghatározott időszakra korlátozódik. Egyúttal láncszem a gazdasági mechanizmus szüntelen tökéletesítésében.

Azoknak az intézkedéseknek a sorozata, amelyet az SZKP Központi Bizottsága 1965 szeptemberi plénuma tűzött ki, és amely a „gazdasági reform“ összefoglaló elnevezést kapta, valóban több módosítást irányozott elő, igen jelentőseket is. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítása pozitív hatást eredményezett, lehetővé tette pótlólagos erőforrások kihasználását, és ennek nyomán a népgazdare kell növelnie a darabszámot, ami pótlólagos költségeket igényel. Nem kedvezne ez a harkoviaknak sem. Hiszen az alkatrészek előzetesen megtervezett és tényleges önköltségében a 200 kilogrammos fémtömbök értékét vették figyelembe. Súlyának negyedrészére való csökkenésé csökkenti az értékesítési volument.

Az SZKP Központi Bizottságának beszámolója a párt XXV. kongresszusán hangsúlyozza, hogy „tökéletesbe ni kell a minisztériumok, az egyesülések és a vállalatok tevékenysége értékelésének alapiául szolgáló mutatók egész rendszerét, mindenekelőtt a hatékonyság és a minőség mutatóit“ . Hogyan váltják valóra ezt az útmutatást?

A gazdasági piramis alapját a vállalatok és a termelési egyesülések képezik. Csúcsa az állami tervbizottság. „Lent kell dönteni a gyártott termékek ezer és ezer fajtájának, típusának és méretének sorsáról. Gyára gazdasági kísérletek, amelyekről beszámoltunk a Pravdában és más kiadványokban, azt tanúsítják, hogy sok ágazatban eredményesen lehet alkalmazni az olyan mutatókat, mint a tiszta és a normatív tiszta termék, a feldolgozás normatív költsége stb. Mellettük szükség van az egész népgazdaság alapvonásait tükröző mutatókra is.

A termelés koncentrációjának és szakosításának fejlődése több ezer vállalatot • és egyesülést egységes, egymástól kölcsönösen feltételező rendszerbe fűzött. Sokaknak közülük száz és ezer gazdasági szerződésük van, ezek alapján kapják a félkész termékek, a termékek 50—80 százalékát. Ilyen körülmények között a szerződéses kötelezettségek szigorú teljesítése az egyik legfontosabb kérdéssé válik. A szerződéses kötelezettségek teljesítése értékelésének érvényben levő rendje azonban nem kielégítő. Ogy véljük, hogy a szerződések és a rendelések alapján történő szállításokat nem teljesítő vállalatoknak érezhető anyagi terheket kellene viselniük.

Ság szerkezetében lényeges, kedvező változások mentek végbe.

Tíz év alatt az ország gazdasági potenciálja megduplázódott. Gazdaságunk óriási lépést tett előre a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának létrehozásában, új erővel demonstrálta a népgazdaság tervszerű fejlesztésének vitathatatlan előnyeit.

Egy mutató, amelyik fémet „eszik“

A reform megvalósítása során azonban fogyatékosságok is akadtak. A reformot lényegében nem erősítették meg tökéletesebb értékelési mutatókkal. Sok rendelkezését formálisan vagy nem teljesen hajtották végre. Ezek egyikével részletesebben foglalkozunk. A bruttó termelés mutatójának szerepéről van szó.

Az SZKP Központi Bizottsága 1965. szeptemberi plénumán hangsúlyozták, hogy a bruttó termelés mutatója „nem orientálja a vállalatokat a népgazdaságnak és a lakosságának ténylegesen szükséges termékek gyártására". Ezért helyette bevezették a realizált termelés mutatóját. A tapasztalat azt mutatta, hogy ez utóbbi a bruttó termelés mutatójától örökölte a legfőbb fogyatékosságot: a „minél drágább, annál jobb“ elvet.

Az élet megmutatta, hogy a bruttó termelés mutatójának törlése az értékelési mutatók közül formálisnak bizonyult. Tőle függ mind a munkatermelékenység, mind a munkabér, és végső soron az anyagi ösztönzési alap is. Ugyanakkor az élő- és a tárgyiasult munkaráfordítások csökkentése, a hatékony újítások bevezetése nyomán a termelés növekedési üteme látszólag csökken, a munkatermelékenység látszólag visszaesik, mert ezeket a bruttó termék bázisán határozzák meg.

Képletesen szólva, a bruttó termelés olyan mindenevőhöz hasonlítható, amelynek mind több és több takarmányra van szüksége az elért volumen fenntartására és a gyarapítására. Ezért a bruttó termelés mutatója mindent elfogyaszt.,De kedvenc „eledele“ a fém.

A bruttó termelés szenvedélye általában a fém, de különösen a színes fém iránt teljesen érthető. Számára ez a legkalóriadúsabb „táplálék". Bármely formában elfogyasztja. A harkovi Sarló és Kalapács Motorgyár 200 kg-os fémtömböket kap, belőlük 30 kg-os glkatrészeket készít. Ha a szállító nem 200, hanem 50 kilogrammos előgyártmányokat ad, úgy azonos bruttó termeléshez négyszeresétásukat a gazdasági szerződések és az értékesítő és kereskedelmi szervek megrendelései irányozzák elő. Ahogy emelkedünk a piramis „csúcsa“ felé, a naturális mutatók körének szűkülnie kell. Szakemberek úgy vélik, hogy a népgazdaság kiegyensúlyozott, arányos fejlesztése érdekében az állami tervbizottságnak elegendő körülbelül ezer alapvető termékfajta gyártását terveznie és szabályoznia naturális mutatóban. Pillanatnyilag e legmagasabb szintű gazdasági szerv figyelme sok ezer termékre terjed ki, „lent“ pedig csak a legfontosabb termékekkel törődnek.

Ez a helyzet fokozatosan alakult ki. A fellépett aránytalanságok kiküszöbölése során a hiánycikkek bővítették és továbbra is bővítik a tervbizottság terméklistáját. Köztudott, hogy aki sokat markol, az keveset fog. Az az igyekezet, hogy ellenőrzés alatt tartsanak mindent, eltéríthet a legfontosabbtól. Az SZKP Központi Bizottságának beszámolója a párt XXV. kongresszusán rámutatott, hogy a tervezési tevékenységnek a végső népgazdasági eredményekre kell irányulnia.

A beruházások tervezésénél a hatékonyság logikája azt sugallja, hogy célszerűbb tudatosan törölni a tervből mondjuk az objektumok öt-tíz százalékát, a fennmaradó 90—95 százalékot pedig minden erőforrással, a szükséges tartalékokkal ellátni, és határidőre átadni őket. Ehelyett az építkezések anyagellátási tervét nemritkán veszélyezteti a fontos anyagok és más erőforrások hiánya.

Ennek következtében mindenütt hiányzik valamiből egy kevés. Ekkor kiválasztják a mondjuk tízszázaléknyi, legfontosabb objektumot, átirányítják hozzájuk a szükséges erőforrásokat, és kezdődik a rohammunka, hogy az ütemterv szerint átadhassák őket, a többi 90 százalék befejezésének határidejét pedig messze kitolják.

Az SZKP Központi Bizottsága 1965 szeptemberi plénumán hangsúlyozták, hogy „az építési szervezetek tevékenységének értékelését nem a ráfordított eszközök mennyisége, hanem a késztermékek alapján kell végezni". E kérdésben 1969-ben megfelelő rendelkezéseket hoztak, de a gyakori latban itt is a bruttó termelés uralkodik, és a tervezés az „elért rubeD színvonal“ alapján folyik.

A vállalatok az egyesülések és a minisztériumok munkájának értékeléséhez, a párt XXV. kongresszusának útmutatásaival összhangban, véleményünk szerint célszerű bevezetni a differenciált mutatók rendszerét.

Sok vállalat tapasztalata és azok

A szocialista termelés célja — a dolgozók szükségleteinek teljesebb kielégítése. Ehhez nem általában kellenek termékek, hanem'* azoknak konkrét formáira, meghatározott használati értékekre van szükség. A gazdasági piramis alapjánál — a vállalatok és a termelési egyesülések szintjén — nincs és nem is lehet fontos termék. A filléres betétek és a szíjak nélkül a traktorok és az autók éppúgy vesztegelnek, mint motor és kerekek nélkül. A legkisebb kondenzátor és rugó hiánya is könnyen leállítja a futószalagot.

Az első törvény

......A kollektív alapon folyó termelés első gazdasági törvénye“ — Marx így nevezte az idővel való takarékosságot. A marxizmus—leniniz- mus klasszikusai tudományosan indokolták, hogy a kommunista társadalomban a társadalmi munka pénzértékben kifejezett nyilvántartását és elosztását felváltja maid a közvetlenül munkaidőben történő nyilvántartás. A gazdálkodás gyakorlata bizonyítja. hogy a munkával összefüggő mutatók a leghitelesebbek és a leg- perspektivikusabbak. Az egv tonna gabonára, kőszénre vagy egyéb nyers- anyagfajtása iutő munkaórákban kifejezett költségek lehetővé teszik, hogy objektívebben hasonlítsuk össze ezek termelési költségeit a különböző körzetekben, és meghatározzuk hatékonyságukat. Igen értékes szokott lenni. ha a különböző gépekre jutó, normaórákban kifejezett munkaráfordításokat hasonlítjuk össze, figyelembe véve e gépek termelékenységét.

M

é

gis úgy gondoljuk, nem túlzás azt mondani, hogy az időmegtakarítás törvényének hasznosítása — gazdasági mechanizmusunk leggyengébb láncszeme. Az a kísérlet, hogy ezt a gondot közvetett úton, az értékmutatókkal oldják meg, nem hozza meg a kívánt eredményt.

Vegyük például a béralapot. Hogyan történik ennek a megállapítása? A döntő szó itt is a bruttó termelés» nek jut. De amikor folyamatpsan átalakul a termelés, a nómenklatúra és a választék szerkezete, a bruttó (áru)termelés nem szolgálhat tudományosan megalapozott bázisul a munkaerő-szükséglet és a béralap megállapításához.

Az „első gazdasági törvény“ érvényesülési mechanizmusának lényeges javítása jelentős mértékben a munkával kapcsolatos mutatók bevezetésétől függ. A tervezett termékmennyiségre jutó normatív munkaráfordítás — tudományos alap, a munkáslétszám és a béralap megállapításához. Ezekkel kapcsolatban célszerűnek látszik a „normaóra“-mutató széles körű alkalmazása a gazdálkodás gyakorlatában.

A munkaigényességi mutató alkalmazása kedvező lehetőségeket teremt az árak tudományos megalapozottságának a javítására, az „előnytelen“ termelés felszámolására.

Oj értéket egyedül az élőmunka teremt. A fejlett szocialista társadalomban, amelyben felhasználják az áru- és pénzviszonyokat, s érvényesül a munka mennyisége és minősége szerinti elosztás közgazdasági törvénye, különösen perspektivikusnak látszik a normarubel mutató (normaóra, megszorozva a bérkategória szerinti bérrel, az időbéresek és az egyéb alkalmazottak esetében pedig az órabérrel).

A nem hiteles mérőeszköz az elromlott iránytűhöz hasonlóan helytelen irániba terelheti azt a folyamatot, amelynek az ellenőrzésére hivatott. Vegyük például a társadalmi munkatermelékenység növekedésének a mérésére szolgáló módszert. Ma ezt úgy csinálják, hogy a bruttó termelési értéket elosztják a munkában részt vevők számával. Hogyan tükröződik az a munkatermelékenységben, ha a tervben előirányzott használati értéket megtermelik, a termelési érték volumene viszont a korábbi szin ten marad, vagy esetleg csökken? A jelentésekben csökkenni fog a munka termelékenysége, holott a valóságban annak növekedése megy végbe.

A legfontosabb

A gazdasági mechanizmus igen fontos emelője a szocialista munkaverseny, jóllehet annak feladata és hatása messze túllépi a gazdaság kereteit. A verseny hatékonyságát a cél világossága határozza meg. Jó eredményeket hoz a bányászok versengése a kőszén tonnáiért, a kombájno- soké a szemek mázsáiért, a szövők versengése a szövetek mennyiségéért stb. A rubelben kifejezett tervteljesítésért folyó verseny viszont a termék megdrágításának újabb követelését szüli, és nem segíti a termelés hatékonyságának az emelését.

Tudományos vonatkozásban a termelőkollektívák munkájának értékelésében, a verseny mérlegének az elkészítésében igen célszerűnek tetszenek azok a mutatók, amelyek a munkaerő és a termelési alapok felhasználását jellemzik. A munkaerő meny- nyiségének és- a teljesített normaóráknak az összevetése tükrözi a munkaerő, felhasználásának a színvonalát. A normaórák és a normarubelek összehasonlítása a munkának nemcsak a mennyiségét, de a minőségét is, az elvégzett munka bonyolultságát is tanúsítja. A berendezések terhelési grafikonja, a műszak- együttható megmutatja, hogyan használják ki a termelési kapacitásokat.

A párt és a kormány a szocialista építés különböző szakaszainak gyakorlatát figyelembe véve folyamatosan tökéletesebbé teszi a gazdálkodás lenini alapelveinek az alkalmazását. A tudományos-technikai forradalom, a termelőerők rohamos növekedése idején a gazdasági mechanizmus javításának a szükségessége még inkább időszerűvé válik. A XXV. pártkongresszuson a központi bizottság beszámolója rámutatott, hogy a tudomány és a technika területén változásokat követel a gazdasági tevékenység stílusában és módszereijjpn.

„Most — mondotta az SZKP KB főtitkára, Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs a kongresszuson amikor már jelentős tapasztalataink vannak, s jobban kirajzolódtak a haladási irányok, meggyorsíthatjuk és meg is kell gyorsítanunk a gazdasági mechanizmus átszervezését ... A gazdaságirányítás megjavítását szolgáló intézkedéseket jogunk, sőt kötelességünk jelentős tartaléknak tekinteni, amelynek kiaknázása segíti a 10. ötéves terv sikeres teljesítését, s ez már a legközelebbi jövőben érezteti hatását."

A társadalmi termelés gazdasági hatékonyságának az emelését, s a gazdálkodás minden szintjén a munka minőségének a javítását szolgáló eme „jelentős tartalék“ kiaknázása hozzá fog járulni a kommunista építés ütemének a meggyorsulásához hazánkban.

✓

1978. L 8.

A szovjet gazdasági mechanizmus továbbfejlesztéséről