Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-05 / 10. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA A hordozórakétákat és az űrobjektumokat különböző módon szállítják a kozmodrómra: vízi úton, repülőgépen, tehergépkocsin, vasúton. A vasúti szállításnál egyrészt spediállsan felszerelt, másrészt pedig nyitott és félig nyitott tehervagonokat használnak, amelyek komplett technológiai berendezéseket szállítanak a helyszínre. Itt az egyes részeket tüzetesen átvizsgálják, majd a hordozórakétát és az űrobjektumot összeszerelve viszik a kilövőhelyre. Bajkonurban vízszintes helyzetben szerelik a rakétákat. Ennél az eljárásnál a hordozó- rakéta egyes részeit és fokozatait a szerelő- és ellenőrzőcsarnokba viszik, ahol a komplex vizsgálatokat végzik, s előkészítik az űrobjektumhoz való összekapcsolásukat. Az űrobjektumot egy másik épületben szerelik össze, vizsgálják és készítik elő. Tegyünk látogatást a hordozórakéták szerelőcsarnokába, ismerkedjünk meg az itt folyó munkával. A több mint száz méter hosszú központi teremben, melyben egy ötemeletes ház is elférne, vasúti síneken gördülnek a szerelvények. Ezeken szállítják ide a rakétát a starthoz. Ezért a csarnok kapuit is megfelelő nagyságúra készítették. A rakéták egyes fokozatait egy csatlakozó állványon illesztik és szerelik össze, az egyes részegységeket szállító vagonok közelítésével. Az ellenőrzés és az összeszerelés feladatait az itt dolgozó szakmunkások és darusok ügyesen és gyakorlottan végzik. A csarnokban egyszerre több hordozórakéta is szerelhető. Az egyes fokozatok pneumatikus vizsgálatára, a tartályok és a cellák hermetlkus elzárásának ellenőrzésére sűrített gázokkal működő berendezések szolgálnak. A hordozórakétát különböző műszerek segítségével vizsgálják, ide tartozik a kormányzási, az irányítási és a távmérési rendszer ellenőrzése, a hőmérséklet és a nyomás vizsgálata stb. Az ellenőrző és vizsgáló berendezés egyes műszerfalai a csarnokhoz épített külön helyiségekben vannak, s ezeket kábelvezetékek kötik az ellenőrzést végző dolgozók munkahelyéhez. A rakéták szerelő és ellenőrzőcsarnoka egyébként minden tekintetben hasonlít a gyári csarnokokhoz, megtalálhatók itt az áram-, a hő- és a vízellátás berendezései, a tűzvédelmi, a szellőztető és a távközlési felszerelések, az áramelosztók stb. Az űrobjektumok szerelő- és ellenőrzőcsarnoka szintén hasonló, de valamivel kisebb. Ebben a csarnokban szigorúbban megkövetelik a tisztaságot. A por és a különböző hulladékok nem csekély kellemetlenséget okozhatnának az űrhajóban súlytalansági állapotban. Ezért a szerelők csak egy „tisztító- cellán“ át juthatnak az űrkabinba, melynek két része van: az elsőben a szerelő leveti a ruháját, a másodikban pedig egy különleges öltözéket vesz fel, amelyen nincsenek sem gombok, sem pedig zsebek. A munka befejező szakaszában még egy próbát is tesznek, megfordítják az űrhajót, és hang alapján állapítják meg, hogy maradt-e az űrhajóban valamilyen idegen tárgy. Mint ismeretes, az űrobjektumok rendszerint huzamosabb ideig tartózkodnak az űrben, ezért a légmentes zárás bármilyen csekély hibája komoly zavarokat okozna a fedélzeti rendszerek működésében. Ezzel magyarázható az a megkülönböztetett figyelem, amellyel a légmentes zárásokat ellenőrzik. Ezeket a vizsgálatokat légnyomáskamrában hajtják végre. Mielőtt összekapcsolnák az űrhajót a rakétával, először egy speciális vagonban a töltőállomásra viszik, ahol üzemanyaggal, oxidálószerrel és sűrített gázokkal töltik fel. E befejező munkák után az űrhajóhoz csatolják az összekötő részt és az áramvonalas burkolatot — mindezt együttvéve korona- blokknak nevezik. Ezt kapcsolják össze a hordozórakétával. Ez az ismertetett módszer nem az egyedüli a rakéták előkészítésében. Egyes kozmodró- mokon a hordozórakétákat a kilövőhelyen szerelik össze, éspedig szerelőtornyok, felvonók, daruk segítségével, s az űrhajókat is Itt szerelik a rakétához. Ilyen módszerrel készítik elő például a közepes nagyságú amerikai Thor-Delta és az Atlasz-rakétákat, valamint az Európa-II rakétákat a Kourou-i kozmodrómon Francia Guyanában. Ennél a módszernél természetesen nincs szükség ilyen hatalmas méretű szerelő- és ellenőrzőcsarnokokra, s különlégkondicionált toronyhangárt a rakéta védelmére. További jelentős hátrány az is, hogy a szerelési és ellenőrzési munkák hosszú időre lefoglalják a kilövőállványt — egyes rakétáknál ez 2—3 hónapot vesz igénybe — aminek következtében a kilövés lehetőségeinek gyakorisága, vagyis a kozmodróm kihasználási foka csökken. A rakéták előkészítésének még egy további rendszere is 'létezik, amit az amerikaiak mozgó rendszernek neveznek. Ebben a rendszerben egy mozgatható kilövőállványon szerelik össze és vizsgálják a rakétát egy függőleges szerelőcsarnokban, ezen az alapzaton szállítók és lövik ki a startolóhé- lyen. Ilyen módszerrel készítették elő az amerikai Szaturn-5 rakétát is, amely az Apollo űrhajót juttatta a Holdra, valamint azt a Szaturn rakétát is, amely a szovjet-amerikai űrrandevú megvalósításában szerepelt. Gtban a kilövőpálya felé van .szükség, melynek megépítése eléggé költséges (a Szaturn rakéta szereléséhez például 160 méter magas csarnokot használnak), másrészt pedig az, hogy a rakéta függőleges helyzetben történő szállítása, bonyolult szerkesztő szállító- rendszert igényel. A Szaturn rakéta esetében például a négy párosán összeszerelt lánctalpas targonca súlya több mint ezer tonna, s azt is biztosítani kell, hogy a rakéta kilengése még erős szél esetében sem haladhatja meg a + 5 fokot. A szállításhoz. speciális- vasbetonútszakaszt kell építeni, amelyen 40 méter széles nyomtávú vasúti pályát helyeznek el. De térjünk vissza még egyszer a vízszintes szereléshez. Itt vajon milyen problémák merülhetnek fel? Ennél a módszernél a startolás helyén még egy komplex ellenőrzést kell végrehajtani, mert a rakéta függőleges helyzetbe való emelése során bizonyos rendellenességek következhetnek be. E vizsgálatok bonyolult műszaki feltételeinek biztosítása nem csekély gondot jelent, ezzel szemben nagyon sok előny származik abból, hogy a részegységek vizsgálata és az egész komplexum összeszerelése kedvező feltételek között folyik, s nincs szükség sem vertikális szerelő- csarnokra, sem pedig különleges szerkezetre a függőleges szállításhoz. A rakéta előkészítésével kapcsolatos „előnyök“ és „hátrányok“ rövid elemezése után vegyük szemügyre, hogy mi történik a kozmodrómon az összeszerelt, előkészített rakétával és a hozzá csatolt űrobjektummal. A jelzett időben a mozdony kihúzza a szerelő- és ellenőrző- csarnökból az egész szerelvényt, s ez a különleges vonat méltóságteljesen elindul a kilövőpálya felé. Erre általában a kora reggeli órákban kerül sor. Az SZ. P. Koroljev által bevezetett szokás szerint a rakétát annak szerkesztői, s a szerelő- és ellenőrzőmunkákat irányító szakemberek is elkísérik. A rakéta rövid utat tesz meg a starthelyig, mindössze 1—2 kilométert. Miközben a szerelvény halad, vegyük szemügyre magát a rakétát. Most egy pihenő óriásra hasonlít: a fekvő rakéta tehetetlenségében van valamilyen megrázó, megható érzéseket keltő látvány. Ám a külső benyomás mögött számos műszaki probléma rejlik. A rakéták szerkesztésénél elsősorban a repülés közben keletkező, hosszirányban ható megterhelést veszik figyelembe. A keresztirányban ható megterheléssel szemben ezért a rakéta sokkal érzékenyebb. A földön történő manipulációk szempontjából meg kellene erősíteni a rakéta testét, ami viszont fölöslegesen növelné a repülő rakéta súlyát. Ám egy másik megoldás is létezik: növelni kell a támasztékok számát, amelyeken a rakéta teste nyugszik. A hordozórakétát szállító szerelvénynek három támasztéka van: a hátsó támaszték merevített, nem szabályozható, a középső szabályozható, s a felső, a koronablokkot alátámasztó pillér ívalakban körülfogva rögzíti a rakétát. S van itt még egy különlegesség: a rakéta a felállítás alkalmával nem támaszkodik a „talpára“, hanem az oldalpalást külső részein függ. Ez azt jelenti, hogy a függesztési pontok alatti részek nem nyomó-," hanem húzóhatásnak vannak kitéve, ami egyúttal a mozgó légtömegek elleni védekezést is leegyszerűsíti. Mint ismeretes, a Szojúz űrhajú hordozórakétája három fokozatú. Az első fokozat négy oldalblokkból áll, amelyek mindegyike 19 méter hosszú, legnagyobb átmérője 3 méter és négykamrás motorral van ellátva. A második fokozat (a központi blokk) körülbelül 28 méter hosszú, a legnagyobb átmérője 3 méter, s ugyancsak négykamrás motor van benne. A harmadik fokozat hossza 8 méter, átmérője 2,6 méter. Az űrhajót egy csatlakozórész köti a harmadik fokozathoz. Az űrhajót 3 méter átmérőjű áramvonalas burkolat fedi, melynek a végén egy különleges motorberendezés emelkedik ki. Ez üzemzavar esetén az űrhajó mentésére szolgál. A rakéta és az űrhajó teljes hossza körülbelül 50 méter, legnagyobb átmérője 10,3 méter, s az üzem- •anvaggal feltöltött komplexum indítási súlya több mint 300 tonna. A rakéta közben megérkezett az indítás színhelyére. Itt a vasúti sínek több irányban elágaznak, az egyik sínpáron az üzemanyagot, a másikon a hid- rogénperoxid előmelegítőt, a továbbiakon pedig a segédberendezéseket szállítják a helyszínre. A kilövőpálya betonfelszíne alatt többszintes föld alatti rendszer működik. Itt vannak elhelyezve a kilövés előkészítéséhez és végrehajtásához szükséges berendezések, az áram- és a gázellátás berendezései stb. Egy külön helyiségben hűtőgépek is vannak, amelyek a rakéta hőszabályozására szolgálnak. A rakéta töltőberendezéseinek kezelését egy síneken gördülő kabinból végzik. A „nullszint“ fölött pedig az indító- és kezelőrendszer rácsostartói emelkednek a magasba. A szerelvény megáll a startberendezés alatt tátongó hatalmas nyílás szélénél — ez itt egy kb. 15 méter átmérőjű gödör, melynek alján a gázelvezető csatorna látható. Ez egy duzzasztőgáthoz hasonló kiemelkedéssel kezdődik, amely indításkor tereli és irányítja a rakéta motorjaiból kitörő lángok hatalmas folyamát. NAUKA I ZSIZNY 1978/1 (Folytatása következik) írták: V. Karin, A. Halgyajev, I. Jugyin leges emelőszerkezetekre sem, a teljesen összeszerelt komplexum felállításához. A nyílt térségben történő szerelésnél azonban az ellenőrző munkák végzése sokkal körülményesebb, s a biztonság is szükségszerűen csökken. Ez a módszer nem is valósítható meg kedvezőtlen éghajlati feltételek között. Még enyhébb éghajlati viszonyok között is használni kell egy eltolható, Startra készen Ennek a módszernek legfőbb előnye az, hogy az összes szerelési munkák még a csarnokban elvégezhetők, éspedig a kilövés tervezett idejétől függetlenül, s ha a starthelyen valamilyen rendellenességet vagy hibát fedeznek fel, az egész komplexum kicserélhető egy másikra. A hátrányok közé tartozik egyrészt az, hogy a függőleges szereléshez rendkívül magas, speciális toronyépületre * 1978. III. S.
