Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-05 / 10. szám
1978. III. 5. A bejrúti Rue Hamrán Annál is inkább számítani lehetett az izraeli, akcióra, mivel ez nemcsak a rendezés realitásait sújthatta volna, hanem egyidejűleg morzsolta volna fel a libanoni polgárháborúban le^ gyengült palesztin mozgalmat is. Szíria bevonulása Libanon területére elejét vette az izraeli támadásnak, Szíria folyamatos jelenléte pedig nemcsak kizárta a polgárháború folytatását s a palesztinok totális felszámolását, hanem a damaszkuszi kor1 mány így olyan védelmi vonalhoz jutott, amely a Libanon területéről várható izraeli átkarolást lehetetlenné teszi. A Libanon területén berendezkedett palesztinok is ma már ebből a tágabb aspektusból értékelik a szír katonai jelenlétet Libanon területén s a szíreket szövetségeseiknek, nem pedig ellenségeiknek tartják, mint akár egy esztendővel ezelőtt. Sőt, azt sem titkolják, beszélgetéseinkben erről többször is szó esett, hogy ha a szírek kivonulnának, minden azonnal kezdődne elölről. Azok a tudósítók, akik január első heteiben a Közel-Kelet eseményeiről számoltak be, Kairóba, vagy Jeruzsálembe utaztak. A színfalak előtti események ugyanis ebben a két városban zajlottak. De ami a két városban történt, ez az eseményeknek csak az egyik láncolata volt, mégpedig az, amely többé-kevésbé nyilvánvaló és ismert. Ogy gondolom, legalább ennyi re fontos felmérni és megérteni a másik tábor lehetőségeit és elképzelő seit. A tripoli tábor A másik tábor a szadati politikát elítélő arab országok közössége. Csak a rend kedvéért sorolnám fel a listát. Mindenekelőtt ide tartozik Szíria, vagyis' az az ország, amelyet az egyiptomi különakció a leghátrányosabb helyzetbe hozott politikailag és katonailag is. Szíriát támogatja Algéria és Líbia, a kőt, politikailag közel, földrajzilag azonban távol fekvő lor- szág. Velük egy sorba tartozik Déliemen, amelynek stratégiai jelentősége különösen megnőtt az Afrika szarván kialakult háború következtében. Tripoliban, ahol az említett országok politikai szövetségüket igyekeztek megszilárdítani, ott volt Irak is. Iraknak kulcsszerepe lehetne az eseményekben, de erről részletesebben még majd később. S végül a szadati típusú rendezés ellenzői közé sorakoztak fel a palesztinok. Már a Begin—Szadat megbeszélések kezdetén is kitűnt, hogy a politikai banánhéj, amin a játékosok elcsúszhatnak, ezúttal is a palesztin kérdés. Szadat megpróbálta oly módon semlegesíteni a palesztinok vezérkarát, hogy a kairói parlamentben az egyik legismertebb palesztin jelenlétében és tapsa közepette jelentette be a jeruzsálemi látogatást. Hogy ez a taps őszinte volt-e, vagy csak a helyzet szülte kényszer és hogy Szadat hajlandóé a taps ellenértékét megfizetni és megfizettetni, úgy gondolom, ez a további fejlemények egyik kulcsproblémája. Ezért kezdtem a körutat Bejrútban, amely mindmáig elvi irányító-központja, amolyan nem hivatalos fővárosa a palesztin ellenállási mozgalomnak. Pontosabban egy esztendeje jártam a libanoni fővárosban. Akkor esténként még ropogtak a fegyverek, bár nappal már csak a romok és a lehúzott redőnyök emlékeztettek a 19 hónapig tartó véres drámára. A bizonytalanság, ami rátelepedett a városra, nem is annyira abból fakadt, hogy a barikád mindkét oldalán tonnaszám maradt él nem pufogtatott lőszer. A politikai frontok telj es össze- kuszálódása konzerválta az idegességet és a nyugtalanságot. Hogy mire gondolok? A szír stratégia Váratlannak és meghökkentőnek tűnt akkor Szíria katonai beavatkozása a libanoni jobboldal mellett, a palesztinok ellen. Az események sodrában ugyanis mindenki a- közvetlen következményekre figyelt, pedig a szír stratégia ennél messzibbre tekintett. Nemcsak egyszerűen arról volt szó, hogy ha a szír katonák nem lépik át a határt, a polgárháború folytatódik, és teljes káosz lesz úrrá. Ennél is lényegesebbnek tűnt, hogy a libanoni zűrzavart Izrael könnyűszerrel kihasználhatta volna a Szíria elleni katonai csapásra. A palesztin burzsoázia Akik valamennyire is figyelemmel kísérik a közel-keleti fejleményeket, azokat bizonyára többször is meglepte az a — mondjam úgy? — hajlékonyság, amely a palesztin álláspont gyakori módosulásában jelentkezik. Ogy érzem, ismét tisztázni kell egy, már többször megfogalmazott alapvető tényt. Sem a palesztin ellenállási mozgalom, sem a Palesztin Felszaba- dítási Szervezet nem egységes. Nemcsak annak megfelelően más egy-egy csoport álláspontja, hogy melyik arab állam fináléjaként kénytelenek tevékenykedni, hanem annak megfelelően is, hogy a palesztinok melyik társadalmi rétegét képviselik. Egészen világos: a palesztin burzsoázia számára a szadati koncepció nemcsak taktikai okokból volt elfogadható, hanem elvi-ideológiai megfontolásokból is. Ez a már említett kairói taps magyarázata. De az osz- tályérdékek sem keresztezhetik az össznépi követelés leglényegesebb pontját, a függetlenséget. Vagyis, ha e taps nem vezet semmifajta következményhez, az események alakulása során Judás-csőknak bizonyul, a palesztin sorok ismét szorosabbra zárulnak. Ha megpróbálom kihámozni a lényeget az elmúlt hetek eseményeiből s ehhez azok a beszélgetések is hozzásegítenek, amelyeket Bejrutban és Damaszkuszban folytattam különböző palesztinokkal, vezetőkkel és nem vezetőkkel, úgy többé-kevésbé arra lehet következtetni: bizonyos palesztin vezetők és Szadat közt olyan alku jött létre, miszerint Szadat az egyiptomi-izraeli különbéke keretében ki- eszközli egy burzsoá beállítottságú palesztin államalakulat létrejöttét Ez Szadat számára is lényeges. Az egyiptomi államfő ugyanis éppen úgy tisztában van a palesztin kérdés fontosságával, mint valamennyi, a rendezésben érdekelt fél. Szadatnak kapóra jött, hogy az amerikaiak is lázasan keresnek valamifajta palesztin formulát. Ilyen körülmények közt Szadat okkal feltételezhette, hogy a burzsoá berendezkedésű palesztin állam, amely nem állja útját a térség amerikanizálásának, s így beleillik a carteri képletbe, elfogadható lesz az izraeli vezetésnek is. Hogy a döntést megkönnyítsék, az érdekelt palesztin vezetők is kifejtették a térségben turnézó amerikai szenátoroknak azt a véleményüket, hogy az önálló palesztin állam katonai szempontból legalább 10—15 évig semmiféle veszélyt sem jelenthetne szomszédjára. Ezt a megfogalmazást garancialevélként is felfoghatjuk. A látszat és valóság Az elmondottaktól az, következik, hogy legalábbis két, egymástól eltérő álláspont alakult ki a palesztin vezetők körében, még ha hivatalos nyilatkozataik azt a látszatot keltik is, hogy teljes a nézetazonosság. S azt hiszem, ezúttal már nemcsak egyszerűen arról van szó, mint a múltban, hogy valamennyi palesztin szervezet a befogadó, politikai és anyagi -támogatást nyújtó arab ország nézeteinek megfelelő álláspontot képvisel. Bár az ia látszat, hogy elérhetetlen távolságban van bármifajta palesztin államalakulat, valójában sohasem tűnt ennyire közelinek. Jelenleg ugyanis nem az a kérdés, hogy kap-e valamifajta államjogi körülhatárolást a palesztin közösség, hanem hogy milyent kap: független állam alakul-e, vagy autonóm területet hoznak létre, s ha az utóbbi valósul meg, Izraelhez vagy Jordániához tartozik-e. A felszín alatt ezért kezd kialakulni a belső politikai választóvonal, amelyre eddig kevés figyelem esett, hiszen a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó, különböző ideológiát követő palesztin szervezeteket egy zászló alá állította a közös harci cél. Vajon elsöpörte-e mindezt az a drámaian meghökkentő fordulat, hogy Szadat visszarendelte külügyminiszterét Jeruzsálemből. Nos, a jeruzsálemi csókok és az iszmailiai ölelések ellenére sem lehetett döntő változást feltételezni egyik napról a másikra. És sokan, újságírók, diplomaták, szóval a politikai megfigyelők, úgy viselkednek, hogy Szadat végül is több látványos és meghökkentő fordulat árán tető alá hozza Beginnel a megállapodást, mert annak célkitűzései túlnőnek a térségen. A haladásellenes szentszövetség érdekei mellett eltörpülnek a hagyományos arab—izraeli véleménykülönbségek és ellentétek. Az alku Annál is inkább sikerülhet ez, mert Szadat igyekezett megkönnyíteni az izraeli döntést a palesztinokkal kapcsolatos manővereivel. A gondolatsort úgy fűznék tovább: lehet, hogy Begin, a maga belpolitikai hátteréből nem képes kilépni és átlépni a megkövesedett izraeli politikát. De semmiféle garancia sincs arra, hogy személy szerint Beginmek kell megkötnie az alkut; azt az alkut, amely az Egyesült Államok nagypolitikai elképzeléseihez illeszkedik s nem egyszerűen egy helyi konfliktust kíván lezárni. Mindez tulajdonképpen vonatkozik Szadatra is ... A főszereplők személye — s ez lehet a végkonklúzió — a palesztinok körében sem elsődleges. ÖNODY GYÖRGY BEJRÚTBAN
