Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-05 / 10. szám
Helyes utakon haladjunk a mezőgazdasági termelés koncentrálásában és szakosításában írta: Bállá László, a CSKP KB politikai dolgozója Az egységes földművesszövetkezetek életében kezdettől fogva nagy szerepe volt a szocialista termelési viszonyok fejlődésének. Már a nagyüzemi mezőgazdasági termelésre való áttérés megsokszorozta a földművesek egyesített erőit. A jelenlegi időszakban a szocialista termelési viszonyok átalakulásának folyamata a tudományos-műszaki haladás vívmányainak egyre szélesebb körű érvényesítésével minőségileg új szakaszba érkezett, amit joggal nevezhetünk magasabb lépcsőfoknak a lenini szövetkezeti terv megvalósításában. A gyakorlat azt bizonyította, hogy a sokágazatú termelést folytató 500— 000 hektáras földművesszövetkezetek nem nyújtanak elég lehetőséget a termelőerők további fejlesztéséhez. Ezért a CSKP KB Elnöksége 1971 márciusában jóváhagyta „A termelési szakosítás- és koncentráció fejlődésének alapvető irányzatai és szervezési formái a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban“ című dokumentumot, amely alapvető irányvonalként hatott a mezőgazdaságban megvalósuló koncentrálás és szakosítás folyamatainak fejlesztésében. Ez a pártdokumentum a koncentráció és a szakosítás döntő formáiként hangsúlyozta a vállalatok közötti kooperációs és integrációs kapcsolatokat. Ezzel nemcsak a termelőerők különböző fejlettségi fokát és a tudományos-műszaki haladás érvényesülésének különböző ütemét vette figyelembe a mezőgazdasági termelés egyes szakaszain, hanem az, adott társadalmi-szociális feltételeket is, különösen a szocialista tulajdon két formáját, a kölcsönös együttműködés fejlesztésének szükségességét ezek között, továbbá szövetkezeti földműveseink gondolkozását és történelmi tapasztalatait is.. Bér a dokumentum elfogadása óta jelentős részeredményeket sikerült elérni a koncentráció és a szakosítás terén, különösen a baromfi- és a sertéstenyésztésben, a koncentráció és a szakosítás folyamata számos szakaszon nem halad a kívánt ütemben. Ezért a koncentráció és a szakosítás folyamatával újból ' részletesen foglalkozott a CSKP KB 1975-ös októberi ülése, amely az addigi fejlődés értékelése alapján egy további dokumentumot hagyott jóvá „A mezőgazdasági termelési koncentráció és szakosítás további fejlődésének alapelvei és integrációs kapcsolatai az élelmiszeriparral a 6. ötéves tervidőszakban“ címmel. Az októberi plénum megállapította, hogy amíg a szakosítás és a koncentráció az állattenyésztésben a tojástermelés, a baromfihús és a sertés- 'hús-termelés szakaszán jelentős haladást ért el, ugyanakkor a növénytermesztésben a vállalatok nagyságának jelentős növekedése ellenére a szakosítás folyamatában nem került sor lényegesebb lépésekre. A plénum azt is hangsúlyozta, hogy a koncentráció és a szakosítás folyamatát sokkal céltudatosabban és tervszerűbben kell megvalósítani, egyrészt abból a szempontból, hogy a folyamat ne előzze meg a népgazdaság lehetőségeit és a szövetke-- zetek felkészültségét, ám ugyanakkor ne maradjon el a mezőgazdaság szükségleteihez és feladataihoz viszonyítva. Jelenleg a fő hangsúlyt a szakosítás és a kooperáció fejlesztésére kell helyezni, éspedig megkülönböztetett módon a vállalatok, a kooperációs társulások és körzetek szintjén. Az említett dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy a koncentráció és a szakosítás folyamatát nem szabad a járás határai köré zárni, hanem a társadalmi szükségleteknek megfelelően kell irányítani. Ebben az egyes állami területek tervszerű szakosításából kell kiindulni, figyelembe véve azok termelési feltételeit. Végül pedig fokozni kell a feldolgozó ágazatok aktív részvételét a mezőgazdasági nyersanyagok termelésében és minőségük javításában. Az októberi plénum óta több mint két év telt el. Ez év januárjában a CSKP KB Elnöksége megtárgyalta a mezőgazdasági termelési koncentráció és szakosítás fejlődéséről, valamint az élelmiszeripar és a mező- gazdaság közötti integrációs kapcsolatokról ' szóló ellenőrző jelentést. A jelentés ismételten megállapította, hogy az utóbbi időszakban egyoldalúan csak a területi koncentráció került előtérbe. Számos járásban az októberben jóváhagyott alapelvekkel ellentétben továbbra is csak a szövetkezetek egyesítésére, az egyre nagyobb, sok esetben már szervezésileg átfoghatatlan egységek kialakítására törekednek. Amíg például 1975 végén 2736 efsz volt Csehszlovákiában, 1535 hektár átlagos földterülettel, 1976 végén már csak 2087 efsz volt az országban, 2035 hektár átlagos földterülettel. Tavaly az efsz-ek egyesülési folyamata tovább folytatódott, így 1977. június 30-ig az efsz-ek száma 1901-re csökkent, miközben átlagos földterületük 2241 hektárra nőtt. (Csehországban 1235 efsz volt 2119 ha átlagos területtel, Szlovákiában 666 efsz 2494 ha átlagos területtel.) Ezek az adatok világosan bizonyítják, hogy a folyamatban az októberi plénum után is a területi koncentrációra helyezték a fő hangsúlyt. Ráadásul a nagy gazdasági egységek kialakítására nem egy esetben megfelelő politikai, szervezési, anyagiműszaki, gazdasági és személyi előkészítés nélkül került sor, aminek az a következménye, hogy az egyesülés nem vezet határozott eredményekhez a termelés koncentrálásában és szakosításában. A kialakított új egységek jelentős részében továbbra is fennáll a termelés sokágazatú jellege, valamint a szervezés és az irányítás hagyományos területi formája. Az új nagy vállalatokban ezért bonyolult termelési és gazdasági problémákat kell megoldani. Egyszerűbb megoldás? Ezekkel a problémákkal nem foglalkoznánk ilyen bírálóan, ha az egyesült szövetkezetek tömegesen és egyértelműen bizonyítanák az egyesülésből származó előnyöket. Erről azonban egyelőre nincs szó. Inkább az tapasztalható, hogy a legnagyobb egyesült szövetkezetekben gyors ütemben növekednek a termelési költségek, amivel nincs arányban a teljesítmények növekedése. Az eredmény tehát a hatékonyság csökkenése, ami éppen az ellenkezője annak, amit a koncentrációtól és a szakosítástól elvárunk. Ezen túlmenően az egyesült szövetkezetek többségében olyan kérdéseket sem sikerült még megoldani, mint például a vállalaton belüli érdekeltség, a szövetkezeti demokrácia, a szövetkezeti tagok részvétele az irányításban stb. Mindez azt jelenti, hogy az egyesülésnek számos esetben egyéb indítékai vannak, nem pedig a feltételek kialakítása a tudomány és a technika vívmányainak gyakorlati érvényesítéséhez. A szövetkezetek egyesítésére vonatkozó javaslatok indoklásainak elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében ugyanazokat a célokat az együttműködés megfelelő formájával is el lehet érni, az eddigi vállalatok jogi önállóságának megszüntetése nélkül. Vajon miben rejlenek azok az okok, amelyek miatt az irányítás egyes láncszemei és a vállalatok inkább az egyesülést részesítik előnyben a kölcsönös együttműködés különböző formáinak fejlesztése helyett? Ügy tűnik, hogy a fő okot a kooperációs kapcsolatok problémáinak elégtelen feltárásában és megvilágításában kell keresni. Eddig még sem a tudományos-kutatási alap, sem az irányító szervek nem adták ki a gyakorlat számára a szükséges „játék- szabályokat“, amelyek biztonságot, garanciákat és távlatokat jelentenének a mezőgazdasági vállalatoknak, s biztosítanák az együttműködés előnyösségét. A további okok között szerepel az a nézet is, hogy előbb vagy utóbb úgyis sor kerül az egyesülésre, minek tehát fölöslegesen húzni az időt, fejleszteni a bonyolult kölcsönös kapcsolatokat, amikor mindent meg lehet oldani azonnal és egyszerűbben, egyesüléssel. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre egyértelmű választ adnak a CSKP KB októberi ülésének határozatai, amelyek megállapítják: „Most a fő hangsúlyt a szakosítás és a kooperáció fejlesztésére kell helyezni, éspedig megkülönböztetett módon a vállalatok, a kooperációs társulások és körzetek szintjén. Ami a vállalatokat illeti, itt gyorsabb ütemben kell áttérni a sokágazatú termelési szerkezetről a vállalaton belüli termelő- egységek, esetleg az egyes vállalatok szakosítására, éspedig úgy, hogy a gabonaféléken és a takarmánynövényeken kívül minimális mennyiségű egyéb növényt termesszenek, s az állattenyésztés szakaszán a szarvasmarha-tenyésztésben csak egy-, esetleg kétirányú tevékenységet folytassanak.“ Az októberi plénum határozatai hangsúlyozzák továbbá az együttműködés fejlesztésének szükségességét a kooperációs társulásokban és körzetekben. A világviszonylatban tapasztalható fejlődés úgyszintén a pontos munkamegosztásra irányul a kooperációs kapcsolatok fejlesztése alapján. Az említett körülmények világosan bizonyítják, hogy bizonyos időre — 5—10 évre — a területi koncentrációt az 500—600 hektáros kisebb vállalatok egyesítésén kívül meg kell szüntetni, s minden igyekezetei a kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlesztésére kell fordítani. Komoly bírálat hangzott el továbbá a szakosítás lassú ütemével kapcsolatban. Habár erre a folyamatra fékezően hat a komplex technológiai gépsorok hiánya, emellett beruházási szempontból is igényes feladatokról van szó, s a szűk szakosítás fokozza a kockázatot, különösen a növény- termesztésben, ennek ellenére úgy látjuk, hogy a szakosítás folyamatait fékező fogyatékosságok az irányítási munkában és a tervezési gyakorlatban vannak. Fékezően hát az a körülmény is, hogy eddig nem valósult meg az egyes termelési területek szakosításának pontosítása a termelési feladatok ésszerű országos elemzése alapján, melynek az lenne a céTja, hogy a társadalmi szükségletek kielégítése minimális társadalmi ráfordítások mellett történjen az egész mezőgazdasági-ipari komplexumban. A szakosított termelési szerkezetek fokozatos érvényesítése emellett szoros összefüggésben van a feldolgozó kapacitások és a fogyasztási központok területi elhelyezkedésével, továbbá figyelembe kell venni az egyes ágazatok optimális koncentrálásánál a technika hatékony kihasználásának követelményeit, az ésszerű szervezési és irányítási rendszereket, továbbá az agrobiológiai és az ökológiai korlátozásokat. A kooperáció fejlesztése nwn másodrendű kérdés Az utóbbi évek komoly fogyatékossága a kooperációs kapcsolatok elégtelen fejlődése. A legutóbbi időszakban csökkent a kooperáció valameny- nyi formájának a száma, továbbá a kooperáló szervezetek és_a dolgozók száma is. A jelekből arra következtethetünk, hogy a fogyatékosságok főleg a politikai-szervező és az irányító munkában vannak, késedelmes volt a feltételek kialakítása az egyes formák szélesebb körű fejlesztéséhez, a kooperációs szervek feladatainak növeléséhez, elmaradt továbbá a szerzett tapasztalatok elemzése ás általánosítása. Ez azoknak a helytelen nézeteknek a következménye, amelyek szerint a kooperáció csupán az egyesülés átmeneti formája, s amelyek nem veszik figyelembe a kooperációs kapcsolatok jelentőségét a mezőgazdasági termelés egyes ágazatainak fejlesztésében. E kérdések megoldása megköveteli, hogy a mezőgazdasági minisztériumok, a kerületi és a járási mezőgazdasági igazgatóságok, az októberi plénumon és a CSKP XV. kongresszusán elfogadott határozatok szellemében, sokkal következetesebben és kezdeményezőbben járjanak el e folyamatok irányításában. A kooperációs kapcsolatok jelentőségének lebecsülésével magyarázható az is, hogy stagnál az olyan bevált formák fejlesztése, amilyenek például a közös mezőgazdasági vállalatok. Az utóbbi időben csökkent a mezőgazdasági termelést folytató közös vállalatok száma, mert ezek egy részét vagy az egyesült szövetkezetekhez, vagy pedig a járási méretű, több irányú tevékenységet folytató. A szakosítás és a koncentráció a tehéntartásban is lehetővé teszi a korszerű nagyüzemi technológiai berendezések alkalmazását. A meclovi Vörös Csillag Efsz-ben például (doma^Iicei járás) a pelhfimovi Agrostroj vállalatban gyártott DZ 15-ös fejőgéppel egy óra alatt 90 tehenet fejnek meg. E korszerű fejőberendezés alkalmazásával 50 százalékkal nőtt a gondozók munkateljesítménye. A felvételen Marie Pelnárová fejőnő a tehenek tisztaságát ellenőrzi (A CSTK felvétele) 1978. III. 5. ÚJ SZÚ
