Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-05 / 10. szám
ÚJ szó 1. A jégtörő Február óta eltelt harminc év a szabad hazában életet változtató és tudatot formáló időszaka hagyományaink szerető ápolásában is korszakos változást jelentett. A munkáshatalom kivívása, a társadalmi és a gazdasági viszonyok alapvető megváltoztatása lehetővé teitte a köznevelés következetes demokratizálását és közművelődéssé érlelődését. S e történelmi folyamat keretén belül lendült fel országszerte a hagyományok ápolása, és az ezt lehetővé tevő tevékenység, mely a nép életében és művészetében, a munkásmozgalomban és a helyi törlténeti anyagban kutatta és' feltárta haladó hagyományainkat. Megindult a szellemi és a tárgyi emlékek gyűjtése, napvilágot látott néhány figyelemre méltó m»FEBRUAR alapján. A burzsoá hagyományápolás, tehát az ő osztályérdekeik értelmében, elsősorban árkokat ás, a szocialista hagyományápolás aiszont a mi osztályérdekeinknek megfelelően, hidakat épít a nemzetek, nemzetiségek közé. Ennek a fejlődési folyamatnak a határkövét jelentette 1948 februárja. 3. A haladás és a korszerű törekvés hiányát példázza, ha egyesek egy meghaladott társadalmi állapot termékének bűvkörében élnek és nem képesek (vagy nem akarják) ezeket a jelenségeket a ma társadalmi politikai koordináta-rendszerébe helyezni, ha nem fogadják el a kortárs tudományoknak a régit értékelő szemléletét, úgy az ilyen szemlélet romboló erő, mely törvényszerűen passzivitásba fullad. Min1978. III. 5. nográfia, habár még várat magára egy elméleti összegező mű. Haladó hagyományainkról szóló előadások százai hangzottak el, divattá lettek a honismereti kirándulások, és a kohéziós erőt jelentő hagyományismeret a fiatalok vetélkedőinek tárgya lett. Mindez pedig az elmúlt három évtized népművelői tevékenységének eredménye, mely néhol már meghozta, illetve rövidesen bizonyára mindenütt megteremti gyümölcsét: a társadalmi célokkal és feladatokkal való teljesebb azonulást. az otthonérzet elmélyülését, egy kulturáltabb magatartást, azaz egy nyíltabb ha bitusú. szélesebb látókörű, szocialista magatartása, marxi—lenini eszmeiséaü ember nevelését. A haladó hagyományok szerető ápolása ugyanis része a cselekvő szociálisa hazafiságnak. S mint ahogyan a szocialista hazafiság kibontakozásának feltétele a politikai, a gazdasági, a kulturális hatalom átvétele, ugyanúgy a hagyományápolás általánossá válásának is feltétele a szocialista társadalmi viszonyok megteremtése. Mégis, a hagyományápolás sem volt az elmúlt három évtizedben probléma- mentes feladat. Sokszor és sokan estek bele a romantikus múltbanézés, az eltűnő életkörülmények iránti nosztalgia vagy a falusi és a városi életforma szembeállításának kelepcéjébe. Akadt még magyarnótáző népieskedés vagy éppenséggel igénytelen provincionaliz- mus is, a múltat konzerválni akaró „paraszti szemlélet“ vagy az operettekre feltekintő „kultúracsinálás“, a mindent lekicsinylő és lepocskondiázó kozmopolitizmus vagy idegen-, illetve más-imádat, és kijutott a meg nem értés szülte keserű bizalmatlanságból is. S mindennek oka legtöbbször, hogy a hagyományt nemegyszer csupán a felületi sajátosságok vagy a nyelvi hovatartozás szerint ítélték meg s nem a közművelődés, a kommunista embernevelés egészében betöltött szerepe szerint ... Minden még meglevő probléma ellenére is az elmúlt 30 év életet változtató és tudatot formáló korszakában ezen a téren is sokat tettünk, s olyan eredményeket értünk el, amelyekre joggal lehetünk és vagyunk büszkék. Hagyományaink szerető ápolása szerves része lett a csehszlovákiai magyar köz- művelődésnek. A néptáncmozgalomtól a tárgyi népművészeti értékek kultuszáig, a munkásmozgalmi és forradalmi hagyományaink felkutatásától, annak publikálásától és §nnek ismeretéről való vetélkedőtől a népdaléneklés — a „Tavaszi szél“ — országos (sőt az ötletet az egész magyar nyelvterületnek kölcsönző) mozgalmáig, a zselizi nép- művészeti ünnepségekig, a CSEMADOK sikeres, ezreket aktivizáló tevékenységétől a falumúzeumokig — mind bizonyító ténye a lenini kontinuitás elve, a megőrizve-meghaladás gyakorlati megvalósításának. S annak ellenére, hogy ma már a hagyományok ápolásának koncepciójában egyre kevesebb a félreértés, a baklövés, mégis hadd szóljunk — legalább néhány sző erejéig — a hagyomány társadalmi-politikai értelmezéséről az elmúlt három évtizedben. 2. A CSKP KB 1974 novemberében megtartott plenáris ülése összegezte eredményeinket és az előttünk álló feladatokat. Gustáv Husák elvtárs beszámolójában többször is visszatért a CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságaira. Ez az elvi jelentőségű — még 1970 decemberében megfogalmazott — dokumentum kifejti: az osztályszempont elsődlegességének és társadalmi fejlődésünk egyes szakaszainak figyelmen kívül hagyása, a pártélet lenini normáinak mellőzése, a szubjektivizmus és a nemzeti közömbösség igen sokszor éppen ellenhatásként jelentkező nacionalista túlhajtások készítették elő a talajt — a revizionizmus és az imperializmus ideológiai beágyazottsága mellett — a diverzió számára. Az említett dokumentum jelentős figyelmet szentel a történelmi szemlélet, azaz a hagyománytisztelet kérdésének is. A múltban sokan és sokszor nem tudatosították kellően: a hagyomány nem statikus, lezárt, mozdulatlan, hanem a súlypontokat változtató mobilis, azaz nyílt kategória, amely nyilván mindig a jelenhez szól és ezen keresztül a jövőbe mutat. A jelen mozzanatai ezért a múltban is és ma is másként világítják meg hagyományainkat. Hagyományainknak ezt a nfíndig új, az éppen most időszerű elemeinek hangsúlyozását, ezeknek összefüggéseit és ezért a ma és a holnap szempontjából való jelentőségét, nyilván nem voltunk képesek tegnap felismerni a maga mára, érvényes történelmi teljességében. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk a hagyományápolás fogalmát és tartalmát, valamint a fogalom (helyhez és időhöz kötött) tudati kapcsolódását, megállapíthatjuk: ugyanaz a jelenség a burzsoá és a szocialista társadalmi tudat kapcsolódásában más tartalommal telítődhet meg, illetve a fejlődés folyamán a jelenség más-más elemeire helyeződik a súlypont. Például: a burzsoázia a nemzettéválás lázas időszakában a hagyományoknak a mástól pltérő, illetve azokkal szembeállító elemeit hangsúlyozza. A nemzeti hagyomány haladó burzsoá értelmezésében a nemzet önállósulásának és elkülönülésének, illetve az ebből eredő önvédelemnek és megmaradásnak, retrográd értelmezésében pedig a más népek elleni agresszív törekvéseknek volt az eszköze. Sok esetben azonban a haladó és retrográd tudati kapcsolódás — virulens jelenségről lévén szó — összefonódott, s azt még ma sem könnyű egymástól elválasztani. A szocialista társadalmi tudatban a hagyomány fogalomértelmezésében viszont már azok az elemek kapnak hangsúlyt, melyek a népeket, nemzetiségeket összekapcsolják a haladás és a korszerű törekvés humánus értékei osztályszempontjainak >Klement Gottwald és Antonín Zápo- tocky 1948 Februárjában (Archívum-felvétel) két érintően: senki sem tévesztheti szem elől, hogy a magyarság a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban ma — akárcsak hazánk többi népe — összehasonlíthatatlanul teljesebb politikai jogok birtokában, jobb gazdasági és kulturális körülmények között él, mint bármikor ezelőtt az ellentétes osztályokra tagolt társadalmakban. Ez a népművelési tevékenységünkbe ágyazott hagyományápolásunk arkhimédészi „szilárd pontja“, melyről vissza- vagy előretekinthetünk, s ezt éppen most, a jégtörő Február 30. évfordulója kapcsán szükséges hangsúlyozni. A marxi—lenini elvek ismeretében- birtokában meg kell toldani axiómánkat még ezzel: a gondolkodó ember mindig kritikusan nézi a világot. Ebből adódik, hogy aki valóban javítani akar viszonyainkon, annak meg kell érlelnie magában az elhatározást, hogy a valóságosan épülő szocializmust vállalja, esetleges hibáival-hiányaival, az élő emberek tökéletlenségével, nem pedig egy teljesen kész, hibátlan és tökéletes társadalom ideálképét hajszolja. Társadalomformáló tetteket minden korban csak szervezett erő vihet véghez, s aki hatni akar, annak tudnia kell azonosulnia a cselekvőképes szervezetekkel. Természetesen ismernie kell a szervezet struktúráját, mert például az államhatalomnak az utóbbi évek nagyfokú decentralizációját, a demokratizmusnak ezt a nagyszerű terebélye- sedését mintha egyesek nem tudnák köyetni. Kérelmeikkel, ügyes-bajos dolgaikkal sokszor nem az egyedül illetékes járási és kerületi szervekhez fordulnak, hanem másutt keresik a megoldást, s hallgatnak ott, ahol szólni lehetne, kellene. 4. A hagyományápolás a marxi—lenini értelmezésben a történetiség jobb értését szolgálja és a haladásért folytatott küzdelemmel való teljesebb érzelmi azonosulást teszi lehetővé, tehát szemléletet formál és magatartást alakít. A hagyományok szerető ápolása a népművelői tevékenységben egyik bázisa a szélesebbre ható megismerő tartalmi és mélyebbre érő érzelmi-energetikai töltésnek, mely minden pszichikus folyamat többre ösztönző motívuma. A hagyományápolás közösséget közéleti- ségre nevelhet, s ezzel hozzájárulhat a szocialista demokrácia teljesedéséhez. Tehát: perspektívát, szocialista perspektívát nyithat. Ezért foglalkoztunk az elmúlt három évtizedben oly intenzíven a hagyományápolással, de azért kell a jövőben majd még elmélyültebben foglalkoznunk a hagyomány és a szemlélet kérdéseivel. Ojra kell fogalmazni — a történetiség elve szigorú megtartásával ~í- a tartalmi kérdéseket, meg kell újítani a módszerbeli eljárásokat, de elméleti elmélyültséggel kellene tisztázni a proporciók és a helyhez-időhöz kötés problémáit is. Végleg le kell számolni a „kicsi, de a miénk“ meg „a miénk sosem elég“ szemlélettel, s hozzá kellene látni a magyarság-tudományok egyetemes és egyedi részeinek elméleti körülhatárolásához is. Az ötvenes évek gyors növekedésének évtizedében még nem volt ehhez elég erőnk. Persze _ általában a társadalomtudományok akkori állása sem kedvezett volna a probléma mélyebb boncolgatásának. A hatvanas évek ugyan a szlovákiai magyarságnak a feladatokhoz való felnövés évei, de az évtized zaklatott légköre és az 1968—69-es évek társadalmi krízisének eseményzuhataga lehetetlenné tette a kérdés érdemleges tárgyalását. A kérdések zöme — a gyakorlati eredmények ellenére is — elméleti szinten megoldatlan, és ez nyilván visszahat a mai gyakorlat kiegyensúlyozatlanságaira is. Fedoszejev akadémikus /Társadalmi Szemle, 1975. február 5.) a következőket mondta a szocialista országok tudományos akadémiáinak értekezletén: „Különösen értékes hozzájárulásnak érezzük azt a tételt, amely szerint a szovjet nép az emberek új történelmi közössége. Ez a megállapítás kulcs- fogalom a szovjetunióbeli nemzetiségi viszonyok további kutatásához. Egyes elvtársak e?í a fogalmat az etnikai fogalmak kategóriájába sorolták és úgy vélték, hogy a szovjet nép alighanem új nemzet vagy nemzetiség. A szovjet tudomány azonban bebizonyította, hogy a szovjet nép — az emberek társadalmi és nemzetközi egységének új történelmi formája. Ez az egység az osztályok és nemzetek közötti antagonisztikus viszonyok megszüntetésének, a munkás- osztály, a parasztság és az értelmiség szövetségének, a szovjet nemzetiség felvirágzásának és egymáshoz közeledésének talaján alakult ki.“ Ha ennek a fedoszejevi tételnek tükrében vizsgáljuk például a hatvanas évek gyakorlatát, a Novotny-féle cseh- szlovakizmust, amely alaposan leszűkítette a szlovák nemzeti hivatalok hatáskörét, akkor sok mindent megértünk a kor zaklatott légköréből, meg abból is, hogy az ilyen atmoszféra nem a helyes értelmezésű helyi hagyományápolás éltetője. Mert igaz: a helyi hagyományok rossz értelmezésű ápolása a provincionális nacionalizmust táplálja, és ennek természetes ellenhatásaként erősödik a kozmopolitizmus. Ha ugyanis a helyi hagyományokat úgy értelmeznénk, mint saját értékeink szeparatista egyedüliségét vagy provincionális túlbecsülését, akkor ez — az okokra való tekintet nélkül! — fejlődést gátló erő. Persze a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus hagyományszemléletéhez sem a nacionalizmusnak, sem a kozmo- politizmusnak semmi köze, attól mindkettő mélységesen idegen. Adott esetben azonban a helyi hagyományok, az anyanyelvi kultúra ápolása körül mégis mennyi magyarázatra és magyarázkodásra volt szükség, mennyi félreértést és meg nem értést könyvelhettünk el. Miért volt ez így? Az elvi választ erre a már említett Tanulságok... című pártdokumentum megadta. De a válaszhoz még az is hozzátartozik, hogy a gyakorlatban még nem tudtuk megteremteni a színvonalas szellemi élet rendszeres és egyenletes eredményeinek produkcióját, és mindennek a társadalmi tudatot formáló tevékenységünkbe való, lehetőségeinknek megfelelő hatékonyságú beépítettségét. József Attila szavaival: „Ez a mi munkánk és nem is kevés“. Dr. MŰZSI FERENC, CSc. 3 „Ez a mi munkánk és nem is kevés...” A hagyományápolás és a tudományosság a szocialista étetfoima kialakításának szolgálatában
