Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-26 / 9. szám
*■ ► * SZIKRÁKNAK SZIKRÁKRÓL A SÁRGA GYÖNGYSOR FÓKA ÉVA* Rendbontásom története Amikor sítai^olyamon vettünk részt, akkor történt. Az első éjszakán. Aludtam, de egyszer csak felébredtem, mert valami történt: Bumm, bumm. Dörög az ég? Aligha, hiszen künn javában hull a hó. Éva sem ébredt fel, nem törtem a fejem tovább, a fal felé fordultam, megpróbáltam aludni. Űjabb dörrenés: Bumm, bumm! A fal felől hallatszott. Rájöttem, hogy mi lehet az oka. Persze a szomszédaink. Nahát, ez több a soknál. Átmegyek. Szólok nekik, nyugodjanak. Tátva maradt a szám, amikor benyitottam hozzájuk. Ugrándoztak, viháncoltak a lányok. Bea meg Joli kifestették magukat, a többiek meg kórusban zengték: Ejha, micsoda csoda! Az ütemet meg — bumm-bumm — a falon verték hozzá! Közben tejbegrízt kanalaztak, mintha más gondjuk nem volna, csak enni, enni. Legalább is azt mutatták. Annyira rájuk csodálkoztam, hogy elfelejtettem jövetelem célját, szólni sem tudtam. Becsuktam az ajtót, visszamentem a szobánkba. Persze, akkorra a többiek felébredtek. — Mit csinálnak? — kérdezte Éva. — Egy kicsit csörömpölnek — válaszoltam. — Furcsa, éjjel kettőkor — állapította meg órájára pillantva a mindig pontos Szöszi. — Megunják, és abbahagyják — vélte Zizi, aki mindig a békés kiegyezés és a békés egymás mellett élés lelkes híve. — Rendnek kell lenni! — HÍREINK Huszonkét métermázsa hulladékpapírt gyűjtöttek össze a legutóbbi gyűjtési akció alkalmával az éberhardi (Malínovo) alapiskola tanulói. A versenyt a VI1/A osztály tanulói nyerték meg, akik 796 kg papírt gyűjtöttek. MÚZES CSABA A királyhelmeci (Král. Chlmec) alapiskolában az idén is megrendezték a már hagyományos, osztályok közötti kézilabdatornát. A fiatalabb fiúk korcsoportjában a VII/B csapata, az Idősebb fiúk korcsoportjában a IX/B csapata ért el első helyezést. A lányoknál pedig a VII/B, illetve a IX/A lett győztes. GERI ILONA hangoztatta Zsuzsa, nem feledve, hogy a rajelnök felelős a rendért. — Szólj nekik! — utasított Mari, aki közülünk a legidősebb és általános tekintélynek örvend. Visszamentem. Nem óvatoskodtam, hanem úgy nyitottam be, mint aki szélvészként feltépi az ajtót. És rájuk kiáltottam: — Mi ez? A tejbegrízes meg kifestett képetek bőre még nem sült le a szégyentől? Békés alvókat háborítani? Való ez? Megzavarni az édes leányálmokat? Hát való ez? Fúj! Nem maradt el a hatás. Szóhoz sem jutottak, csak bámult mindahány, mintha bálványok lennének. Megdöbbenésüket érzékelve, győztes tudattal visz- szavonultam, és a mieinknek bejelentettem: — Alhattok nyugodtan. Intézkedtem. Magam is lefeküdtem. Alighogy betakaróztam, dörrenés, kiáltozás riasztott fel bennünket. — Ké-nye-sek! — hallatszott a szomszédos szobából, majd ütemes dörrenések a falon: bumm — bumm! Egyszer, kétszer, sokszor. — Ne hagyjuk magunkat! — mondta Éva. Leugrottam az ágyról. A szoba közepére álltam. — Nem is hagyjuk. Dalolni fogunk, de úgy, hogy elmenjen a kedvük a további bolondozástól. Kezdjük csak! Hajmási Péter ... Vezényeltem. És amikor a dalolásban 'ahhoz a részhez értünk, hogy elmarad a Péter, csak dúdoltunk, az ütemet meg a szomszédos szoba falán verték a többiek: Bumm-bumm! Egyszer, kétszer, sokszor. Nyílott ám egyszer az ajtó. Ilka néni, a csapatvezető nyitott be. . — Rendbontó! — mutatott rám. — Holnap büntetésért jelentkezel a napi parancs után! Megértetted? Választ sem várt, otthagyott bennünket. A hirtelen támadt csöndben azonban mindannyian jól hallottuk, hogy amikor a szomszédos szoba ajtajához ért, onnan kiszólt az egyik lány: — Tetszik látni milyenek. Nem tudunk tőlük aludni. Halkan suttogva még hosz- szan beszélgettünk az esetről. Találgattuk, hogy ki lehetett az az álnok képmutató, aki kiszólt a szomszédos szobából. Azután háborgó gondolatokkal, de mindannyian elaludtunk. Másnap a napi parancs után megkaptam a büntetést. — Amíg a többiek síelni mennek, te leülsz a társalgóban és írsz egy szép fogalmazást. Hiba ne legyen benne. Megértetted? Megírtam a fogalmazást. Címet is adtam: Rendbontásom története. Tetszett Ilka néninek. Még a faliújságra is kitette. Persze folytatása is volt a történetnek, de azt majd máskor írom meg. És csak akkor, ha érdekel titeket is. *A diószegi (Sládkovióovo ) alapiskola nyolcadik osztályos tanulója A sakkozó pionírok járási csapatversenyét a füleki (Fifakovo) pionírok nyerték meg. Erős mezőnyben a járás hat csapatával küzdöttek meg, és a losonci (Lucenec) 2. számú szlovák alapiskola, valamint a losonci 3. számú magyar alapiskola csaptotát megelőzve győztek. Babka László IX/A, Tomolya Róbert VIII/A, Kasza Edit VII/A, — a győztes csapat tagjai — megérdemlik a dicséretet. Egyébként értékes díjat, elismerő oklevelet kaptak. Külön jutalmuk, hogy áprilisban a kerületi versenyen is részt vehetnek. RESZUTYlK ISTVÁN Balra: Tomolya Róbert, jobbra: Deák Iván A szerző felvétele Az ékszerüzlet elárusítója bizony csodálkozott. Minden pillanatban nyílt az ajtó, és bejött egy kislány vagy egy kisfiú. A gyermekek sorjában megmondták, hogy mit szeretnének vásárolni: — Kérek egy sárga gyöngysort.--■ Egy sárga gyöngysort kérek. — Kérek egy sárga gyöngysort. Csodálkozhatott, és törhette a fejét az elárusító. hogy mikor és miként keletkezett a „sárga gyöngysor“-féle betegség, pedig egyszerű a magyarázata: az elsős szikrák ajándékot vásárolnak laninának, a szikravezetőnek. Ezt persze nagy vita előzte meg: Mi legyen az ajándék? Janina ugyanis holnap már a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagja lesz, az ünnepi gyűlésen tagsági könyvecskét kap, illő tehát, hogy ajándékokkal lepjék meg a szikrák. Mi legyen az ajándék? Nos, egyszer meghallották, amikor Janina a kilencedikesek előtt kijelentette: Higgyétek el lányok, az az igazi, ha valakinek szép, sárga gyöngysora van! Egyszerű ügy: vásárolnak neki. Olyan szép, vastag golyós sárga gyöngysort. Az elárusító tehát szépen, sorjában becsomagol harminc gyöngysort. Gondolja magában: Legalább a csomagolás legyen más és más. így tehát kék, zöld, piros színű papirost vesz elő, és úgy csomagolja be a dobozkákba helyezett gyöngysorokat. Másnap reggel már becsöngetés előtt megérkeznek a kis szikrák. Mindegyik kezében csomagocska, és mindegyik arcán titokzatos, büszke mosoly. Jönnek a kilencedikesek 'is. Mindegyik kék ingben. Kezdődik a tanítás. Csakhogy a kis Ramona jelentkezik: Tanító bácsi kérem, janina, a szikravezetőnk a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagja lesz, felköszönthetnénk, hiszen ajándékot is hoztunk neki. A tanító elvtárs arca felragyog, és persze helyesel. Sorba állnak a gyermekek. A tanító elvtárs a IX/A osztályba vezeti őket. Tessék, kezdődhet az ünneplés. Először dallal köszöntik szikravezetőjüket. Azután a tanító elvtárs bejelenti: Ajándékot is hoztak ám a kis szikrák! Janina irul-pirul, de a tanító elvtárs rászól: Nocsak vedd át tőlük, csomagold ki, lássuk a meglepetést! Janina remegő kézzel bontja ki az első csomagocskát. Fénylő sárga gyöngysor! A másikat- Még egy! A harmadikat: még egy! Nevetnek a kilencedikesek, Janina szétosztja közöttük a gyöngysorokat. A kis szikrák meg susognak: Hiába, Janina nélkül még az ajándékozást sem tudjuk megszervezni. Persze a tanító elvtárs megértőn helyesel. Janina pedig lecsitítja a kilencedikeseket, és lám, azt mondja, hogy kitüntetés számára, hogy szikravezető lehet és nagyon-nagyon büszke a kis szikrákra. Reinhard Link elbeszélését fordította: Hajdú András ÚSZNI TÉLEN IS JŐ Az idei hószegény télben külön öröm a tardoskeddi (Tvrdosovce) alapiskola tanulói számára, hogy számukra úszótanfolyamot szerveztek. Hetenként egyszer külön autóbusszal utaznak Érsekújvárba (Nővé Zámky), és az ottani fedett uszodában Stégmár Klára, Ruszka Mária, oktatók tarkítják meg őket úszni. Csoportonként foglalkoznak a tanulókkal. Először a harmadikosok tanultak meg úszni. Kissé bátortalanul kezdték, de megkedvelték a vizet, és hat hét múlva már bátran úszkáltak. Utánuk a negyedikesek, majd az ötödikesek, most pedig a hatodikosok járnak az uszodába. CSOMÖ ÉVA író—olvasó találkozót rendezett az ipolybalogi (Balog nad Iplom) alapiskola pionírcsapata, melyre Gyurcsó István költőt hívták meg. A találkozó meglepetéssel is szolgált, mert a pionírok előadták a költő több olyan versét, melyeket az iskola pedagógusai zenésítettek meg. RÉG ILDIKÓ Tájékozódási versenyt rendeztek a Vág folyó mentén a komáromi (Komárno) Járóé kapitány utcai alapiskola 4—5. osztályos tanulói Bóday Emília tanítónő vezetésével. A verseny után vígan korcsolyáztak, szerencséjükre és az enyhe időjárás ellenére, erre Is alkalom adódott. NÉMETHNÉ G. ÉVA Síversenyt rendeztek a tardoskeddi (Tvrdoéovce) alapiskola hetedik osztályos tanulói számára Száraz József igazgatóhelyettes és Fujasz György tanító elvtárs, amikor a pionírok sítanfolyamon vettek részt az Alacsony-Tátrában. Legügyesebb síelőknek Brenkus Nóra, Szabó Éva ég Sztrecskó Judit bizonyultak. CSÁNYI ERIKA Az ötödikes vetélkedőt vezet Imelyen (íme!) mindenki ismeri Zdenka Vráblová, ötödik osztályos pionírlányt, az alapiskola kitüntetett tanulóját. Ügyes szavaló, a körzeti versenyen Ögyallán (Hurbanovo) első díjat nyert. A járási versenyen prózával szerepelt, mégis második helyezést ért el. Gogola Márta tanítónő vezetésével állandó szereplője a polgári ügyek testületé rendezvényeinek. Még csak fitödikes, de már rendszeresen levelez egy szovjet kislánynyal, Irinával. Szeptember óta Zdenka a pionírcsapat kultúrfelelőse. Külön dicséretet érdemel önállóságáért. Legutóbb, az iskolai versenyen az „Ifjú Gárda“ című vetélkedőt egyedül, önnállóan vezette. CR. RAGYIL JÖZSEFNÉ TÖRD A FEJED ! I. Az ábrán látható síkidom négy szabályos háromszöglapból áll. Feladatunk a négy lapot négy féle színnel befesteni. A színek: kék, piros, sárga, zöld. A középső kék. Körülötte a színek az óramutató járásának irányában helyezkednek el. Ez az egyik színezési sorrend. Kérdés: lehetséges-e többféle színezési sorrend, és hányféle? II. Egy kilogramm papír- hulladékból 700 g papírt készítenek. Ha egy füzetre 50 g papírt használnak fel, 15 füzethez hány gramm papír szükséges? III. Egy kg papírhulladék hány füzet elkészítéséhez elég? A megfejtés beküldésekor kérjük feltétlenül megírni, hogy a beküldő, melyik évfolyam tanulója. (H.j A február 12-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: I.) A rajzoló tévedett, 1 háromszöggel és 1 négyszöggel kevesebbet rajzolt. II.) 33. üveget tudnak megtölteni. III.) A Duna vízszintje 7,65 méter volt. 130 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek a következők: Haver Zsolt, 5. évf., Feketevfz (Cierna Voda), Ka- szonyi Tibor, 6. évf., Nagyráska (Vei. Raskovce), Bóna Erzsébet, 6. évf., Bátorkeszi (Vojnice), Tóth Csaba, 5. évf., Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Gombos Csilla, 3. évf., Sajőgömör (Ge- mer). 1978. ii ■>« 18 OZSffl ELSŐK A JÁRÁSI VERSENYEN