Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-26 / 9. szám
I rZ bígniew Brzezinski nemrégiben Bonnban a kapitalizmus jelenlegi állapotát szörnyű betegségnek nevezte: — „a saját erőbe vetett történelmi hit válságának“. A kapitalizmus eszméje ma megtépázott színházi plakáthoz hasonlatos, amely egy bukott darab megtekintésére invitálja a nézőt. Ilyen helyzetben fújták meg harsonáikat a washingtoni kürtösök, s szólítanak csatába az „emberi jogokért“. Hová? Saját vidékükre, ahol naponta és tömegesen tiporják lábbal azokat? Izraelbe, ahol az arabokat saját házuktól, földjüktől fosztják meg? A Dél-afrikai Köztársaságba, ahol az afrikaiakat nem veszik emberszámba? Chilébe, ahol bírói ítélet nélkül emberek ezreit tartják börtönben és gyilkolják őket? Ok, akik a szocialista országokat vádolják az emberi jogok megsértésével, képtelenek a munkanélküliek millióinak alapvető létbiztonságot nyújtani, nem tudnak kilábalni a fajgyűlölet és elnyomás sötétségéből. „Pszichológiai háború“ ez, amelyben a logika és a becsület szóhoz sem juthat. Az alábbiakban a Rudé právoban és a Nová dohában megjelent cikket ismertetjük, amely képet ad az Egyesült Államok igazi arcáról. AZ „ÚJVILÁG" TRAGÉDIÁJA Több amerikai államférfi kijelentette: az ő felfogásuk az emberi jogokról hagyományaikból fakad. „A szabadság földjének“ mítoszát szeretnék újraéleszteni, s az elnyomottakért és szenvedőkért harcoló új bajnok születését meghirdetni a világnak. Hogy mindez csupán politika, azt Brzezinski ambiciózus kijelentései igazolják „Amerika hagyományos, a világban betöltött vezető szerepének felújításáról“. Más vezetők szerényebbek, megelégednek azzal, hogy „kiküszöböljék az Egyesült Államok tekintélyén esett csorbát“. Ez nem lesz könnyű, hiszen a korlátlan szabadság és korlátlan lehetőségek országáról kialakult két évszázados mítoszt már teljesen lerombolta a burzsoá kapitalista társadalmi valóság, amelyben a monopóliumok kizsákmányoló, nyereséghaj- hászó törvényeit minden törvény fölé helyezték. Az igazság az, hogy az „amerikai hagyományok“ felélesztésétől éppen az amerikaiak milliói rettegnek. Az amerikai történelem több ezer gyilkosságot ismer, melyeknek áldozatai olyan baladó gondolkodású emberek voltak, akik a valóságban is látni szerették volna mindazt, amit a burzsoázia szépen csengő jelszavakban fogalmazott meg. A szabadságot, az emberibb életet mindenkinek — a színes bőrfleknek is. A gyilkosságokra a hivatalos szerveknek sosem sikerült fényt deríteni. Az „Újvilág“ legnagyobb tragédiája, hogy a szép eszméket, melyekben a függetlenség kikiáltásakor a becsületes emberek még szilárdan hittek, ma olyan gyorsan és brutálisan eltemetik, mint a kizsákmányolás ellen harcolókat. A gyilkosságok végigkísérik az amerikai történelmet. 1865. április lí-én a déli ültetvényesek és bankárok által felbérelt gyilkos golyója kioltotta Abraham Lincoln életét, aki szabadságot hirdetett a feketéknek is. Ez az elnökgyilkosság nem maradt egyedüli példa. Warren Harding, akinek elnöklete alatt kivirágzott a korrupció, az olajmezőkért vívott könyörtelen harc, „tévedésből“ mérget vett be. Arthur Garfield még csak négy hónapja volt az USA elnöke, amikor 1881-ben lelőtték. William McKinleyt 1901-ben Buffalo károsban érte a halálos találat. • A világ közvéleményét mind a mai napig felháborítja á Kennedy elnök ellen 1963-ban Dallasban elkövetett merénylet, öt évvel később meggyilkolták az elnök testvérét, Robert Kennedy szenátort. HALÁL MEGRENDELÉSRE Nem titok, a hivatalos nyomozó- szervek is húzódoznak attól, hogy ■fényt derítsenek e rejtélyes ügyekre. Köztudott, hogy a politikai gyilkosság jól jövedelmező üzletet jelent egész gengszter-szindikátusoknak, melyek állandó kapcsolatban állnak a nagy monopóliumok és politikai körök vezetőivel is. A Colliers folyóirat már negyed évszázaddal ezelőtt így írt erről: „A gengsztereknek és merénylőknek szilárd üzletkörük van. Egy közönséges bombamerénylet árfolyama néhány városban meglepően alacsony, mindössze ötven dollár. Egy hidegvérrel elkövetett gépfegyveres támadás viszont tízezret is hozhat a konyhára.“ Azóta a gyilkosság „hagyományos“ .módszereit továbbfejlesztették, mindezt az USA vezető körei politikai érdekeinek szolgálatába állítva. A titkosszolgálat, mindenekelőtt a C1A, velük, a gengszterbandákkal bővíti felforgató, puccsista tevékenységének széles hálózatát külföldön, az amerikai érdekek védelmében. Például az is tudott dolog, hogy a CIA orvgyilkosságot tervezett Fidel Castro elfen, s hatékony közreműködésével tüntették el Afrika és Latin-Amerika antiimperialista mozgalmának több vezetőjét is. E jellemző hagyományokra amerikai földön is elég példát le íet találni. Csak a legmarl ánsabb eseteket említjük meg, hiszen mindent felsorolni helyszűke miatt sem lehet- na 1968. április 4-én meggyilkolták Martin Luther Kinget, az amerikai négerek polgárjogi harcának kiemelkedő egyéniségét, a Nobel-díj tulajdonosát. 1974. június 30-án pedig édesanyját, Alberta Kinget ölték meg. Úgyszintén a fajgyűlölők áldozata lett Charles Glatt egyetemi tanár, aki ellenezte az iskolaügyben a faji megkülönböztetést. Álnokul meggyilkolják azokat a tisztességes szakszervezeti funkcionáriusokat is, akik nem helyeslik, hogy a szakszervezeti központok őrködnek „a munka és a töke harmóniája“ felett — természetesen a dolgozók rovására. A bányászok szak- szervezetének tisztségviselőjét, Joseph Jablonskyt a feleségével és leányával együtt ölték meg 1969-ben. A halállistára kerülnek azok is, akik szabadulni szeretnének a maffia karmaiból, s azzal fenyegetőznek, hogy felfedik a valóságot. Ez a sors várt James Hoffra, a tehergépkocsi-vezetők nemzetközi szervezetének elnökére, mert rámutatott, hogy egyes szakszervezeti vezetők együttműködnek a gengszterekkel. Azok attól féltek, hogy kiszolgáltatja a bizonyítékokat arról, miképpen használják fel a dolgozók nyugdíjalapjait a törvény- ellenes üzleti machinációkban. A sorból nem maradhat ki a politikai és fajüldöző gyilkosságok nagyhatalma, a Ku-Klux-Klan sem, amely a gyilkosságot a „megtisztító szent rítus“ magasságába emelte, s véres színjátékait égő keresztek mellett rendezett orgiákkal tarkítja. VÉGZETES „TÉVEDÉSEK" A bírói tévedéseket és gyilkosságokat külön csoportba lehet sorolni. Ehhez nagyon kedvező légkört teremtett az antikommunista hisztéria, amely főleg a koreai háborúval kezdődött. De az amerikai jog már 1927- ben kimutatta foga fehérét, amikor két olasz munkást, Saccot és Vanzettit a halálba küldték, bár teljesen nyilvánvaló volt, soha semmilyen bűnt nem követtek el, csupán baloldali magatartásukért kell szenvedniük. Még akkor sem hagyták jóvá a perújrafelvételt, amikor az állítólagos rablógyilkosságot, amivel vádolták őket, az egyik rablóbanda tagja bevallotta. Úgyszintén ezt a hagyományt követték a Rosenberg-házaspár perének lebonyoTításakor, akik állítólag elárulták az atomtitkot a Szovjetuniónak. Habár voltak a legfelsőbb bíróságban is olyanok, akik kételkedtek e lehetetlen vád valószínűségében, a világ közvéleményének felháborodott tiltakozása ellenére 1953-ban kivégezték őket. Az USA politikai körei ebből sem okultak, s ámokfutőkként tovább folytatják embertelen színjátékaikat. 1974-ben Floridába utazott Delbert Tibbs néger író, hogy új könyvéhez anyagot gyűjtsön. Abban az évben ott több tüntetést szerveztek a négerek egyenjogúságuk kivívása érdekében. Tibbset gyilkossággal vádolták meg és halálra ítélték, bár bizonyítani tudta, hogy a gyilkosság idején 400 kilométerre tartózkodott a helyszíntől. Csak a közvélemény nyomására helyezték — kaució ellenében — szabadlábrá, de a fajgyűlölők szeretnék kierőszakolni, a bírósági színjáték második felvonását is. Abban az országban, ahol pénzért minden kapható, a tanúk is megvásárolhatók. Ezt már több, az említett .esetekhez hasonló példa igazolja. Ilyen volt legutóbb a wilmingtoni tízek ügye, akik a négerek egyenjogúságáért szálltak síkra. A józan gondolkodású emberek körében szintén nagy felháborodást kiváltott perről utólag a hivatalos szerveknek is el kellett ismerniük, hogy „a wil- mingtoni tízek esetében történtek bizonyos tévedések“. Csakhogy az ilyen bírói tévedésekért már nagyon sokan fizettek életükkel, s csodálatosképpen az emberi jogok legbuzgóbb újkori keresztes lovagja, Carter elnök is szemet hunyt fölöttük. Ha nem ezt tenné, nem hagyhatná figyelmen kívül a bebörtönzött Ben Chavis tisztelendő levelét, aki rámutat arra, hogy az igazságügyi szervek a törvényeket a brutális elnyomás eszközévé változtatták. TÖRVÉNYEK — AZ ÖNKÉNY SZOLGÁLATÁBAN A burzsoázia részéről az „amerikai szokások“ ápolása nem lenne teljes, ha az „amerikai szabadságot“ nem támogatnák a törvények is, amelyekből az első pillanatban, nyilvánvalóvá válik, hogy lényegében milyen szabadságról is van szó, s kire vonatkozik. Az ún. Smith-törvény 1940-ben született, s ennek alapján szándékoztak elítélni mindenkit, aki „az amerikai kormány ellen erőszakos, felforgató tevékenységet fejt ki". Mindenekelőtt a fasiszta központok — Berlin—Róma—Tokió — ágensei ellen hozták. A „hagyományápolás“ szolgálatába a háború után lépett, amikor az egész világ csodálattal adózott a szovjet nép hősiességének, s a bolsevikokról“ alkotott addigi helytelen elképzelések teljesen megváltoztak. Ekkor az USA-ban a Smith-törvény alapján ítélték el a kommunista párt 11 vezetőjét, öt esztendővel később pedig további 13-at bebörtönöztek. Az előzőt egészíti ki az 1950-ben jóváhagyott McCarran-törvény, s a belső biztonságot hivatott szolgálni. Kimondja, hogy minden olyan párt és szervezet vezetőit, tagjait nyilvántartásba kell venni, ahová „behatoltak a kommunisták“. Viszont ha egy kommunista jelentkezne, azonnal szigorú ítéletet hoznának ellene a Smith-törvény alapján. De nemcsak a kommunisták, hanem minden békeharcos ellen is alkalmazzák, akire bármilyen úton-módon rá lehet húzni a „felforgató" elem jelzőt. Például a felforgató tevékenységet ellenőrző hivatalnak joga van saját listát vezetni a kommunista szervezetekről. A névsorban szereplők az igazságügy-minisztérium fekete listájára kerültek, tilos állami intézményekben munkát vállalniuk, tanítaniuk stb. A McCarran—Walt er-törvény 1952- ben lépett életbe, s rendőri felügyelet alá helyezi a bevándoroltakat és a nemzetiségi kisebbségek képviselőit. Ezt Black ítélőbíró így jellemezte: „Még a legsötétebb elnyomatás országaiban is nehezen találni a gondolat szabadságát így elnyomó törvényt, mint ez.“ A munkásosztály elleni ravasz támadásnak minősíthető a Taft—Hart- ley-törvény, amely teljes védelmet biztosít a sztrájktörőknek, megtiltja az állami vállalatok dolgozóinak a sztrájkot, s kimondja, hogy kommunistákat nem lehet szakszervezeti tisztségekbe választani. Bár a sort tovább lehetne folytatni, s néhány példa is szemlélteti az amerikai jog osztályjellegét, azt, hogy melyik osztályt védi ott a törvény. Sehol a világon nem alkalmazta még a burzsoázia olyan találékonyan a fasiszta módszereket, a brutalitást, a politikai és faji megkülönböztetést, a dolgozók jogainak megcsonkítását egy nyíltan fasiszta államforma megteremtése nélkül, mint az Egyesült Államokban. S vitathatatlanul nagy leleményességre van szükség ahhoz is, hogy mindezt az „emberi jogok“ és a „szabadság“ jelszava alatt tegyék. A világ azonban a tetteket értékeli, nem a szólamokat. Helsinki nemes céljait — amelyeket a világ összes haladó erői valóra akarnak váltani — nem lehet az amerikai monopolisták és politikai szóvivőik kénye-kedve szerint kiforgatni. Feldolgozta: J-nák) A felvétel 1927-ben, Bostonban készült, a két olasz munkás, Sacco és Van- zetti megérkezését ábrázolja a bíróság épülete elé. Az első sorban balról a második Sacco, a harmadik Vanzetti (Telefoto: CSTK — AP) 1978. II. 26. ia * ÚJ szó
