Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-26 / 9. szám

Mihály elment öreg- n IO apához, hogy szeretné nála meghallgatni a rádióhíre- ket. öregapa szokása szerint az ablak mellett ült, fülhallgató­val a fején és a béketárgyalá­sokról mondott a többiek szá­mára érthetetlen részleteket. Okos és határozott nemzeteket emlegetett, akik idejében fel­ismerték, hogy a nácik elve­szítik, a háborút és tudták, hogy mit kell tenniük. Olyano­kat mondott, hogy a románok ügyesek voltak, mert még ép­pen idejében kiléptek és Hitler ellen fordultak, s ez most a tárgyalásokon előnyükre van. Minden azon múlik, hogy ki is­merte fel előbb a háború sor­sának alakulását és melyik ol­dalra állt. Azt ismételgette, hogy még az olaszok is job­ban tettek, mint a magyarok, mert Mussolinit és a szeretőjét Duba Gyula lábuknál fogva felakasztották és telilőtték a testüket ólom­mal, ezért nekik is előnyeik vannak. „Velünk szemben min­denkinek előnye van,“ mond­ta határozottan. Akkor öregapa már egészen furcsa életet élt, állandóan a rádiót hallgatta, vakon hitte az antennáról zümmögve a fülébe jutó híreket és a faluban tör­ténő dolgokra nem figyelt. Ágyához kötözve, a mozgás le­hetőségétől megfosztva, az élő valósággal nem találkozott, ezért a falu eseményeit a maga belső világának a törvényei szerint magyarázta, s ezeket a törvényeket a rádió üzenetei szabták meg öregapában. Fana­tikusan hitt abban, hogy min­den rendbe jön. Nem értette a világpolitikai helyzetet és a kü­lönböző nemzetek törekvéseivel sem volt tisztában. Ösztönösen és nagy összefüggéseiben, kö­dös általánosságokban érezte és így tudatosította, hogy a világ sorsát meg kell oldani, újra el kell rendezni a népeket, és az emberiség életének az eddiginél okosabb irányvonalat kell szabni. Vakon bízott ben­ne, hogy mindez Párizsban si­kerül. Kis Mihálynak is elmondta azt a szilárd meggyőződését, hogy a békeszerződés hiánya az oka minden rossznak,'nem is tudja, miért halogatják annyi ideig, de nemsokára már meg kell kötniük és akkor .minden rendbe jön. A békeszerződés­nek öregapa képzeletében dön­tő szerepe és varázslatos ha­talma volt. Kis Mihály hallgatta a vén­embert, de nem szólt azonnal, mert sokkal bonyolultabbnak látta a helyzetet. — Te mit gondolsz? — kér­te számon tőle öregapa a véle­ményét. — Mindig okosnak hit­ted magad, beleszóltál a kö­zös ügyekbe és semmivel sem voltál elégedett. Most elégedett vagy? Ti győztetek, hát elége­dett vagy most? ... — Nem — mondta lassan a földmunkás —, hogyan lehet­nék elégedett? Ugyanolyan elé­gedetlen vagyok, mint azelőtt. * * Részlet az író ívnak a csu­kák című hamarosan megjele­nő regényéből. S ami még rosszabb: végtele­nül tanácstalan. Azelőtt minden egyszerűbb és világosabb volt, de a háború mindent összeza­vart. A mai világból nem értek semmit. — Kérdezd meg Konárek Ju- rót, talán ő tudja ... ő is min­dig okos és elégedetlen volt... — Megkérdeztem, de nem mond semmit. Csak annyit mond, hogy neki is parancsol­nak és ő csak engedelmeske­dik. Látom, hogy nem biztos a dolgában, de teszi, amit elvár­nak tőle és nem beszél. — Azelőtt nem... a háború előtt. Ma hallgat rájuk ... Várták a déli híreket, öreg­apa átnyújtotta Kis Mihálynak a másik hallgatót. — Valamikor te sem enged­tél magadnak parancsolni... — Nem, én sem engedtem ... — Most miért engedsz, ha azelőtt nem engedtél? — fir­tatta konok logikával öregapa. — Mintha nem is győztes len­nél, hanem legyőzött. — Nem parancsolnak nekem most sem, csak nem hallgatnak meg. Nincs igazam... azt mondják, hogy nem lehet iga­zam. — Nem értem. Ha azelőtt igazad volt neked is, meg Ko- náreknak is, akkor most is igazatok kell, hogy legyen mindkettőtöknek. Azelőtt lehe­tett igazad? ... — Azelőtt lehetett... — Oktalan világ ... akkor a régi mégis jobb világ volt — mondta nyugodtan öregapa —, régen igaza lehetett az ember­nek, ma nem lehet. Kis Mihály a ’ fejére tette a fülhallgatót. — Lesz még igazam ... nem lehet, hogy soha többé ne le­gyen igazam. — Csak várd az igazat, te oktondi! — förmedt rá szigo­rúan a vénember. — Lesd az igazadat, míg meg nem únod, azt ugyan várhatod!... — Úgy gondolom — mond­ta Kis Mihály, hogy meggyőzze öregapát —, hogy az igazság nem mindig látható, néha el­rejtőzik az ember elől vagy úgy tűnik fel, hogy megszűnt létezni, de akkor is hinni kell benne, s akkor újra Iáhatóvá válik és érvényesül!... / — Békeszerződés nélkül soha. — Békeszerződés kell hozzá, de az sem mindig segít, mert az erősebb diktálja és nem a gyengébb érdekei szerint. Az kellene, hogy nekem újra iga­zam legyen ... akkor másnak is igaza lehetne, talán minden­kinek. — Győzd meg az igazadról Konárek Jurót! — Hiába. Meglehet, hogy ő elhinné, de az kevés. — A csendőr is elhinné? ... — Talán ő is elhinné, de az is kevés. — Kinek kellene hát elhin­nie? — Nem tudom. Az a leg­rosszabb, hogy nem tudom, olyan, mintha a világ össze­esküdött volna ellenem. Ha tudnám, kivel kell elhitetnem, hogy igazam van, elmennék utána és meggyőzném őt, de nem is sejtem, hová mehetnék. Minden felkavarodott és elle­nem fordult, néha már azt gon­dolom, hogy talán régen sem volt igazam ... — Nem bizony,' akkor sem volt igazad, mert fel akartad forgatni a világot. Most alapo­san felfordult, hát kinek jó ez így? ... — Én éppen rendet akartam, új rendet, igazabbat. — Eh — legyintett öregapa mérgesen —, nem lehet veled beszélni, még mindig nem jött meg az eszed. Felforgató vol­tál és most ráfizettél, ennyi az egész, hallod? ___ — Egye fene — mondta Kis Mihály —, én már ilyen va­gyok, nem bújhatok ki a bő­römből, ha egyszer ilyen va­gyok. — Nahát — háborgott öreg- apa —, micsoda megátalkodott vagy, nem tudsz magadba száll­ni, miért vagy ilyen keményfe- jü? Csak a gonosz ember nem látja be, hogy tévedett... a rongy ember nem száll magá­ba, hallod?!... Nagyon haragos volt a vén­ember és komolyan gondolta, amit mondott, de Kis Mihály nem haragudott meg rá, meg­hallgatta a híreket és azután már a béketárgyalásról beszél­gettek. Majd megkérdezte, hogy eljöhet-e máskor is. — Gyere nyugodtan — mondta öregapa és áthatóan nézte a vizenyős szürke szemé­vel —, gyere csak, de ne légy olyan keményfejü. Nem szeretem a keményfejű embe­reket. Nehéz időkben alázatos­nak kell lenni, így mondták az öregek. Nagy csapások idején az igazi ember magába száll és a saját lelkében keresi a bajok okát, nem okol mást a sorsá­ért, nem keres kibúvókat és elismeri, hogy vétkezett. Én sem okolok senkit azért, hogy többé már nem kelhetek fel az ágyból. Ugyan kit hibáztathat­nék a bajomért, mondd? __ Me gvert az isten és veri a töb­bieket is. Téged is ő ver, hiába is tagadod. Aztán gyakran eljött Kis Mi­hály rádiót hallgatni, bár öreg­apa mindig veszekedett vele. De nem bántotta őt a sok kor- holás, talán még jól is esett neki, mert öregapa a maga ter­mészetes és naiv szókimondá­sával olyan dolgokat mondott, amelyek elgondolkoztatták a földmunkást. Nem is a rádióhí­rek vonzották Nagybenéékhez, hiszen semmi jót nem mondtak, hanem a borzasfejű, megkopott -vénember töretlen hite abban, hogy egyszer még minden tö­kéletesen rendbe jön. Kis Mihállyal másképpen be­szélt öregapa, miíit a többiek­kel, mert más volt az egymás­hoz való viszonyuk. Kapcsola­tuk az egyenlőségen és egyen­értékűségen alapult. A föld­munkásnak is megvoltak az el­képzelései és elméleti érvei a képtelen vágányokra futott ál­lapotok orvoslására, melyekben ugyanúgy hitt, mint öregapa a maga bizonyítékaiban. Ez fűzte őket össze: mindketten hittek a dolgok jobbra fordulásának a lehetőségében, de különböző­képpen. öregapa másoktól vár­ta a megváltást, égi és földi hatalmaktól, a józan ész szavá­tól, az emberi jóakarattól és belátástól, az igazság érvénye­sülésétől és a méltánytalansá­gok feleslegességének közös elítélésétől, míg Kis Mihály úgy érezte, hogy a dolgok he­lyes elrendezésének a .lehető­ségét önmagában hordozza, de nem tudja érvényesíteni, annak ellenére, hogy egész életét fel­tette ennek a mindent megoldó igazságnak a győzelméra S most, amikor győzött ez a nagy emberi igazság, az emberek egyenlőségének az igaza, a dolgozó ember igazsága, őt és a népét kizárták az igazság érvényének a határai közül, rájuk nem érvényes. Nagyon sokat gondolkodott ezen Kis Mihály és próbálta magának megfogalmazni, hogy mi törté­nik valójában. — A nagyobb igazságot, amely mindenkire érvényes, le­győzték vagy háttérbe szorí­tották valami érdekek kisebb igazságai nevében, melyek el­lenünk fordultak — magyaráz^ ta öregapának —, mindenféle kisebb igazságok győzedelmes­kedhetnek ideiglenesen! Martin Pasier egész télen deszkát fuvarozott a roztocnói fűrésztelepről a brezoveci állomásra. Ledobta a pót­kocsi oldalfalát, s helyébe erős vas- rudakat tett, végüket pedig lánccal erősítette össze. Egy-egy útra annyi deszkával rakta meg, amennyit az öreg Krnác lovai ötszörre se tudtak volna elhúzni. Korán reggel felverte a falut s csak késő estére végzett a munkával. A parasztok már megszok­ták a traktort és eltűnt minden ké­telyük. Csak a gyűlöletük maradt meg. Jó neki, mondták, úgy ül ott, mint egy úr, csak furikázik, a pénz meg való­sággal dűl az ölébe. Martin hallotta ezt a beszédet, de mintha nem is hallotta volna. Csak mosolygott rajta. Beszéljenek, gondol­ta, s csinálta tovább a dolgát. Fárasztó munka volt. Kora reggeltől késő estig, mindig ugyanaz az út, ugyanaz a fagy, ugyanaz a rázás. Lassan aztán nem Is volt már mit fuvaroznia. A pa­tak befagyott, a fűrész csak hébe- hóba dolgozott, s a felhalmozott fa gyorsan fogyott. Február végén fel­hagyott a fuvarozással. Pihenjen egy kicsit a traktor is, úgyis sok munka vár rá, mondta. Gondosan megolajozta minden alkatrészét, pár napot elüldö­gélt Peteméi, volt Brezovecben is, aztán megint visszajött, s kis időre eltűnt az emberek szeme elől. Mikor megint előkerült és beállított Peterhez, a Klancét átszelő patak je­ge már repedezett és indulóban volt, a hó is eltűnt az iskola tetejéről, s a fal tövében, a letaposott, keskeny, illatos földsávon már ott gomboztak és golyóztak a fiúk. Jött, leült s arca úgy ragyogott az örömtől, hogy kérdezni se kellett az eredmény felől. * Részlet az író Tegnap és hol­nap című regényéből — Benne már a — mondta, és éli a tenyerét. — Akkor rendber felelte Peter. — Könnyen ment dicsekedett Martin — Hát akkor n Peter. — Simán ment — Hófúváskor mentem küdtek otthon, mint Ott laknak, abban £ hosszú épületben, a a szél, hiába töm val. Hogy vagytok! felelik: Láthatod, sí nem halunk. Várjuk de csak nem akar télnek. Martin nevetséges a férfiak csak ülne ránkoznak, még sej Mit ültök itt? Mi magatokon? Hogyan segíthetni gyünk valamennyiéi Szabó Gyula: MUNKASÖRÖK (A Forradalom című ciklusból) Jurko B Körös-kt Hallgat a rodott. Hí den. Hisz szülőföldje idegen föl Ám hirti fel a tá Állt sudár, tekingetett szott, kér szoknyát, kot visel hadarabot, egy képi anyácskám csak álom A lányi verdeső h: regetl a ha álom, elevi ro képtele vet. Lesi ') Mai , elbeszélő T °£ szólt:- Te mentek, dóm, mi magadra lamibe. — Mi utas To hában, érte áll£ na arca gedett gül még ott volti Amit Go zeteket nek... kedelme tőipart i mindig dását. F — kérde bólintott baton dé nisník V mondásá fogadná HD «p Vladimír h

Next

/
Oldalképek
Tartalom