Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-26 / 9. szám
Mihály elment öreg- n IO apához, hogy szeretné nála meghallgatni a rádióhíre- ket. öregapa szokása szerint az ablak mellett ült, fülhallgatóval a fején és a béketárgyalásokról mondott a többiek számára érthetetlen részleteket. Okos és határozott nemzeteket emlegetett, akik idejében felismerték, hogy a nácik elveszítik, a háborút és tudták, hogy mit kell tenniük. Olyanokat mondott, hogy a románok ügyesek voltak, mert még éppen idejében kiléptek és Hitler ellen fordultak, s ez most a tárgyalásokon előnyükre van. Minden azon múlik, hogy ki ismerte fel előbb a háború sorsának alakulását és melyik oldalra állt. Azt ismételgette, hogy még az olaszok is jobban tettek, mint a magyarok, mert Mussolinit és a szeretőjét Duba Gyula lábuknál fogva felakasztották és telilőtték a testüket ólommal, ezért nekik is előnyeik vannak. „Velünk szemben mindenkinek előnye van,“ mondta határozottan. Akkor öregapa már egészen furcsa életet élt, állandóan a rádiót hallgatta, vakon hitte az antennáról zümmögve a fülébe jutó híreket és a faluban történő dolgokra nem figyelt. Ágyához kötözve, a mozgás lehetőségétől megfosztva, az élő valósággal nem találkozott, ezért a falu eseményeit a maga belső világának a törvényei szerint magyarázta, s ezeket a törvényeket a rádió üzenetei szabták meg öregapában. Fanatikusan hitt abban, hogy minden rendbe jön. Nem értette a világpolitikai helyzetet és a különböző nemzetek törekvéseivel sem volt tisztában. Ösztönösen és nagy összefüggéseiben, ködös általánosságokban érezte és így tudatosította, hogy a világ sorsát meg kell oldani, újra el kell rendezni a népeket, és az emberiség életének az eddiginél okosabb irányvonalat kell szabni. Vakon bízott benne, hogy mindez Párizsban sikerül. Kis Mihálynak is elmondta azt a szilárd meggyőződését, hogy a békeszerződés hiánya az oka minden rossznak,'nem is tudja, miért halogatják annyi ideig, de nemsokára már meg kell kötniük és akkor .minden rendbe jön. A békeszerződésnek öregapa képzeletében döntő szerepe és varázslatos hatalma volt. Kis Mihály hallgatta a vénembert, de nem szólt azonnal, mert sokkal bonyolultabbnak látta a helyzetet. — Te mit gondolsz? — kérte számon tőle öregapa a véleményét. — Mindig okosnak hitted magad, beleszóltál a közös ügyekbe és semmivel sem voltál elégedett. Most elégedett vagy? Ti győztetek, hát elégedett vagy most? ... — Nem — mondta lassan a földmunkás —, hogyan lehetnék elégedett? Ugyanolyan elégedetlen vagyok, mint azelőtt. * * Részlet az író ívnak a csukák című hamarosan megjelenő regényéből. S ami még rosszabb: végtelenül tanácstalan. Azelőtt minden egyszerűbb és világosabb volt, de a háború mindent összezavart. A mai világból nem értek semmit. — Kérdezd meg Konárek Ju- rót, talán ő tudja ... ő is mindig okos és elégedetlen volt... — Megkérdeztem, de nem mond semmit. Csak annyit mond, hogy neki is parancsolnak és ő csak engedelmeskedik. Látom, hogy nem biztos a dolgában, de teszi, amit elvárnak tőle és nem beszél. — Azelőtt nem... a háború előtt. Ma hallgat rájuk ... Várták a déli híreket, öregapa átnyújtotta Kis Mihálynak a másik hallgatót. — Valamikor te sem engedtél magadnak parancsolni... — Nem, én sem engedtem ... — Most miért engedsz, ha azelőtt nem engedtél? — firtatta konok logikával öregapa. — Mintha nem is győztes lennél, hanem legyőzött. — Nem parancsolnak nekem most sem, csak nem hallgatnak meg. Nincs igazam... azt mondják, hogy nem lehet igazam. — Nem értem. Ha azelőtt igazad volt neked is, meg Ko- náreknak is, akkor most is igazatok kell, hogy legyen mindkettőtöknek. Azelőtt lehetett igazad? ... — Azelőtt lehetett... — Oktalan világ ... akkor a régi mégis jobb világ volt — mondta nyugodtan öregapa —, régen igaza lehetett az embernek, ma nem lehet. Kis Mihály a ’ fejére tette a fülhallgatót. — Lesz még igazam ... nem lehet, hogy soha többé ne legyen igazam. — Csak várd az igazat, te oktondi! — förmedt rá szigorúan a vénember. — Lesd az igazadat, míg meg nem únod, azt ugyan várhatod!... — Úgy gondolom — mondta Kis Mihály, hogy meggyőzze öregapát —, hogy az igazság nem mindig látható, néha elrejtőzik az ember elől vagy úgy tűnik fel, hogy megszűnt létezni, de akkor is hinni kell benne, s akkor újra Iáhatóvá válik és érvényesül!... / — Békeszerződés nélkül soha. — Békeszerződés kell hozzá, de az sem mindig segít, mert az erősebb diktálja és nem a gyengébb érdekei szerint. Az kellene, hogy nekem újra igazam legyen ... akkor másnak is igaza lehetne, talán mindenkinek. — Győzd meg az igazadról Konárek Jurót! — Hiába. Meglehet, hogy ő elhinné, de az kevés. — A csendőr is elhinné? ... — Talán ő is elhinné, de az is kevés. — Kinek kellene hát elhinnie? — Nem tudom. Az a legrosszabb, hogy nem tudom, olyan, mintha a világ összeesküdött volna ellenem. Ha tudnám, kivel kell elhitetnem, hogy igazam van, elmennék utána és meggyőzném őt, de nem is sejtem, hová mehetnék. Minden felkavarodott és ellenem fordult, néha már azt gondolom, hogy talán régen sem volt igazam ... — Nem bizony,' akkor sem volt igazad, mert fel akartad forgatni a világot. Most alaposan felfordult, hát kinek jó ez így? ... — Én éppen rendet akartam, új rendet, igazabbat. — Eh — legyintett öregapa mérgesen —, nem lehet veled beszélni, még mindig nem jött meg az eszed. Felforgató voltál és most ráfizettél, ennyi az egész, hallod? ___ — Egye fene — mondta Kis Mihály —, én már ilyen vagyok, nem bújhatok ki a bőrömből, ha egyszer ilyen vagyok. — Nahát — háborgott öreg- apa —, micsoda megátalkodott vagy, nem tudsz magadba szállni, miért vagy ilyen keményfe- jü? Csak a gonosz ember nem látja be, hogy tévedett... a rongy ember nem száll magába, hallod?!... Nagyon haragos volt a vénember és komolyan gondolta, amit mondott, de Kis Mihály nem haragudott meg rá, meghallgatta a híreket és azután már a béketárgyalásról beszélgettek. Majd megkérdezte, hogy eljöhet-e máskor is. — Gyere nyugodtan — mondta öregapa és áthatóan nézte a vizenyős szürke szemével —, gyere csak, de ne légy olyan keményfejü. Nem szeretem a keményfejű embereket. Nehéz időkben alázatosnak kell lenni, így mondták az öregek. Nagy csapások idején az igazi ember magába száll és a saját lelkében keresi a bajok okát, nem okol mást a sorsáért, nem keres kibúvókat és elismeri, hogy vétkezett. Én sem okolok senkit azért, hogy többé már nem kelhetek fel az ágyból. Ugyan kit hibáztathatnék a bajomért, mondd? __ Me gvert az isten és veri a többieket is. Téged is ő ver, hiába is tagadod. Aztán gyakran eljött Kis Mihály rádiót hallgatni, bár öregapa mindig veszekedett vele. De nem bántotta őt a sok kor- holás, talán még jól is esett neki, mert öregapa a maga természetes és naiv szókimondásával olyan dolgokat mondott, amelyek elgondolkoztatták a földmunkást. Nem is a rádióhírek vonzották Nagybenéékhez, hiszen semmi jót nem mondtak, hanem a borzasfejű, megkopott -vénember töretlen hite abban, hogy egyszer még minden tökéletesen rendbe jön. Kis Mihállyal másképpen beszélt öregapa, miíit a többiekkel, mert más volt az egymáshoz való viszonyuk. Kapcsolatuk az egyenlőségen és egyenértékűségen alapult. A földmunkásnak is megvoltak az elképzelései és elméleti érvei a képtelen vágányokra futott állapotok orvoslására, melyekben ugyanúgy hitt, mint öregapa a maga bizonyítékaiban. Ez fűzte őket össze: mindketten hittek a dolgok jobbra fordulásának a lehetőségében, de különbözőképpen. öregapa másoktól várta a megváltást, égi és földi hatalmaktól, a józan ész szavától, az emberi jóakarattól és belátástól, az igazság érvényesülésétől és a méltánytalanságok feleslegességének közös elítélésétől, míg Kis Mihály úgy érezte, hogy a dolgok helyes elrendezésének a .lehetőségét önmagában hordozza, de nem tudja érvényesíteni, annak ellenére, hogy egész életét feltette ennek a mindent megoldó igazságnak a győzelméra S most, amikor győzött ez a nagy emberi igazság, az emberek egyenlőségének az igaza, a dolgozó ember igazsága, őt és a népét kizárták az igazság érvényének a határai közül, rájuk nem érvényes. Nagyon sokat gondolkodott ezen Kis Mihály és próbálta magának megfogalmazni, hogy mi történik valójában. — A nagyobb igazságot, amely mindenkire érvényes, legyőzték vagy háttérbe szorították valami érdekek kisebb igazságai nevében, melyek ellenünk fordultak — magyaráz^ ta öregapának —, mindenféle kisebb igazságok győzedelmeskedhetnek ideiglenesen! Martin Pasier egész télen deszkát fuvarozott a roztocnói fűrésztelepről a brezoveci állomásra. Ledobta a pótkocsi oldalfalát, s helyébe erős vas- rudakat tett, végüket pedig lánccal erősítette össze. Egy-egy útra annyi deszkával rakta meg, amennyit az öreg Krnác lovai ötszörre se tudtak volna elhúzni. Korán reggel felverte a falut s csak késő estére végzett a munkával. A parasztok már megszokták a traktort és eltűnt minden kételyük. Csak a gyűlöletük maradt meg. Jó neki, mondták, úgy ül ott, mint egy úr, csak furikázik, a pénz meg valósággal dűl az ölébe. Martin hallotta ezt a beszédet, de mintha nem is hallotta volna. Csak mosolygott rajta. Beszéljenek, gondolta, s csinálta tovább a dolgát. Fárasztó munka volt. Kora reggeltől késő estig, mindig ugyanaz az út, ugyanaz a fagy, ugyanaz a rázás. Lassan aztán nem Is volt már mit fuvaroznia. A patak befagyott, a fűrész csak hébe- hóba dolgozott, s a felhalmozott fa gyorsan fogyott. Február végén felhagyott a fuvarozással. Pihenjen egy kicsit a traktor is, úgyis sok munka vár rá, mondta. Gondosan megolajozta minden alkatrészét, pár napot elüldögélt Peteméi, volt Brezovecben is, aztán megint visszajött, s kis időre eltűnt az emberek szeme elől. Mikor megint előkerült és beállított Peterhez, a Klancét átszelő patak jege már repedezett és indulóban volt, a hó is eltűnt az iskola tetejéről, s a fal tövében, a letaposott, keskeny, illatos földsávon már ott gomboztak és golyóztak a fiúk. Jött, leült s arca úgy ragyogott az örömtől, hogy kérdezni se kellett az eredmény felől. * Részlet az író Tegnap és holnap című regényéből — Benne már a — mondta, és éli a tenyerét. — Akkor rendber felelte Peter. — Könnyen ment dicsekedett Martin — Hát akkor n Peter. — Simán ment — Hófúváskor mentem küdtek otthon, mint Ott laknak, abban £ hosszú épületben, a a szél, hiába töm val. Hogy vagytok! felelik: Láthatod, sí nem halunk. Várjuk de csak nem akar télnek. Martin nevetséges a férfiak csak ülne ránkoznak, még sej Mit ültök itt? Mi magatokon? Hogyan segíthetni gyünk valamennyiéi Szabó Gyula: MUNKASÖRÖK (A Forradalom című ciklusból) Jurko B Körös-kt Hallgat a rodott. Hí den. Hisz szülőföldje idegen föl Ám hirti fel a tá Állt sudár, tekingetett szott, kér szoknyát, kot visel hadarabot, egy képi anyácskám csak álom A lányi verdeső h: regetl a ha álom, elevi ro képtele vet. Lesi ') Mai , elbeszélő T °£ szólt:- Te mentek, dóm, mi magadra lamibe. — Mi utas To hában, érte áll£ na arca gedett gül még ott volti Amit Go zeteket nek... kedelme tőipart i mindig dását. F — kérde bólintott baton dé nisník V mondásá fogadná HD «p Vladimír h
