Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-05 / 6. szám
ÚJ szó tö rténelem Afrikája Afrika — a Földközi-tengertől Fokvárosig. Afrika — Dakartól a kontinens keleti „szarváig“. Afrika — a kőkorszaktől a szocializmus perspektívájáig. Ami 1977-ben ezen a földrészen történt — ilyen földrajz és históriai léptékkel mérhető. Az évezredes különbségek nem ritkán egy országon belül is megtalálhatók. Évtizedünk elején 345 millió ember lakta Afrikát. Ma nem tudjuk, hányán élnek az ötven függetlenné vált országban: ezen a kontinensen alig van helye a becsléseknek. Afrikáról kialakított képünket egyre gyakrabban kell átrajzolni, a beidegződések, az előítéletté vált közhelyek gyorsabban avulnak el, mint a vegyipari újdonságok. 1960 táján az Egyesült Államok külpolitikai értékrendjében az utolsó helyen szerepelt ez a több mint harminc- millió négyzetkilométeres földrész, manapság pedig a nyílt és burkolt amerikai beavatkozás, de legalábbis az erőltetett jelenlét egyik legfrekventáltabb térsége. Az összevetés a régebbi múlttal még szembeötlőbb eltéréseket mutat. Félezer évig Európában írták az afrikai népek történelmét: törzsek, népcsoportok, sivatagos, mocsaras területek, őserdő-birodalmak sorsa múlott azon, hogy milyen döntést hoztak Lisszabonban, Madridban, Londonban, Párizsban, Hágában, Berlinben vagy éppen Rómában, merre indultak a felfedezők, a korszakbeli körülmények közt él a lakosság. Sorsát majd félévezredes gyarmati uralom és még a gyarmatosítás előtti elmaradottság konzerválta ilyenné, 1977-ben mégis ebben az országban mondták ki a tudományos szocializmus alapelvei szerint működő, élcsapat jellegű marxista-leninista párt megalakítását. A felszabadító harcot sikeresen vezető MPLA-t szervezik át ilyen párttá. Angola a szocialista országok segítségével megvédte magát a minden csatatéren támadó külső és belső ellenséggel szemben. Ilyen állandó önvédelmi harcra kényszerül a nemrég ugyancsak portugál igát nyögő Mozambiki Népi Köztársaság is, amely a frontországok közül Angolával együtt oroszlánrészt vállal a déli fajüldöző rezsimek elleni hancből. Határok és törésvonalak Afrikában a gazdasági, politikai, kulturális, nyelvi, vallási és más ismérdiszkrétebbé vált — egyebek közt ez is a hetvenes esztendők tendenciajelző változásai közé tartoznak. Washington — London előtérbe helyezésével — már keresi azokat a mérsékelt színes vezetőket, akiket hatalomra segíthetne, ha már elkerülhetetlenné válik a vég — a kisebbségi rendszerek pusztulása. Az USÁ-t is, Nagy-Britanniát is siettetik, kapkodásra, rögtönzésekre kényszerítik a dzsungelben kattogó gépfegyverek. Korábban szeretnék bebiztosítani Pretoriában is, Salisburyban is a „nyugati megoldást“ — minthogy a szabadságharcosok vitathatatlanul el- döntenék a gigászi mérkőzést. A nyugati jelenlét tehát diszkrétebb — de nyilvánvaló. Érvényesül ZaireA kontinens lakóinak zöme ilyen hevenyészett viskókban ól ban — ahol a gyémántmezők és uránbányák generálisát NATO-raktárakból származó fegyverekkel, a Nyugat felé fordított arab országok közreműködésével mentették meg az összeomlástól a Shabai tartományban kirobbant zendülés idején. A forradalmi szocialista utat választó Etiópiára a Szomáliái fegyverek felhasználásával próbálnak halálos csapást mérni. Mogadishu nacionalista területi követelések jegyében nyúlt fegyverhez: több évszázados igényének kívánt érvényt szerezni, miközben — szinte mellékesen — elját- szaná az etiőpiai forradalom hóhérának szerepét is. Az új afrikai feszültséggócban, Nyugat-Szaharában pillanatnyilag nem létező állam — a Szaharái Demokratikus Köztársaság — létező harci frontjának, a Polisariónak gerillái utasítják el a nyugati áldással létrejött területfelosztást, s indítottak el olyan küzdelmet, amely nem ritkán éppen vitatható eszközeivel hívja fel a figyelmet arra, hogy a nyugat-szaha- rai nép a nemzeti zászlón és a nemzeti himnuszon kívül az állami létnek, szuverenitásnak egyéb jegyeit is birtokolni kívánja. Afrika népei útjukat keresik. Botladozva vagy több-kevesebb bizonyossággal, tudatosan vagy csodákban reménykedve. Igazodva a jövendőt és a jelent meghatározó, sorsformáló tendenciákhoz vagy — a hol népesebb, hol gyérebb „felső tízezrek“ döntéseinek kiszolgáltatva — ideiglenesen szembekerülve saját érdekeikkel is. liven is volt Afrika — ilyen is volt a mögöttünk maradt esztendőben. Nem csupán ilyen: a krónikák feljegyeztek néhány vérfagyasztóan groteszk politikai fintort is. Közép-Afrikában .császárság alakult, a Közép^afrikai Köztársaságot átkeresztelték „birodalommá“. A szegénységi és elmaradottsági rekordokat ostromló ország feje, a volt francia őrmester, Bokassa marsall császárrá koronázta magát. A dölyfösen vállalt feudális pózok még az afrikai közvéleményt is, megdöbbentették, pedig aki Afrikában él, egyik szemét a kőkorszaki állapotokon tartja még. Ám a másikkal — lelkesedve vagy aggodalmaskodva — már sokkal korszerűbb távlatokra figyel. Valószínűleg csak Afrikában lehetett császárságot alapítani 1977-ben. Mert Afrika egy kissé még a régi Afrika. De ott is visszatetszést, undort váltott ki a szörnyű színjáték. Mert Afrika már nemcsak a régi Afrika. 1977-ben is jó néhány, a megújulásra valló vonás jelent meg a kontinens arculatán. Afrika — nem mesebeli Afrika. A meséből belekerült a történelembe. A történelembe — méghozzá nem pasz- szív szereplőként, hanem alkotóként, alakítóként. Afrika egyik fő helyszíne és fő szereplője korunk történelmének. KRAJCZÁR IMRE hódítók, a rabszolgakereskedők, a gyarmatosítók, a telepesek. Európa, Ázsia, Amerika érdeklődése és részvétele az eseményekben ma sem hiányzik. jelentősége azonban visszavonhatatlanul háttérbe szorult a földrészen. Nyomuk mégis ottmaradt: a vonalzóval rajzolt országhatárokat feszegeti- tágítja-zsugorítja a fellobanó nacionalizmus. háborús okokat találva az évszázadok óta halmozódó sérelmekben. A kő'korszakból a szocializmusba 1978. II. 5. Afrika sorsát Afrikában kezdik intézni, az afrikai országok, szervezetek politikája, döntései így lesznek részévé a világpolitikának. Az 1977-es esztendő világpolitikai eseményeinek mérlegét megvonó kommentárok nyolcvan-száz olyan konferenciát, találkozót, háborút, forradalmi megmozdulást, puccsot és puccskísérletet sorolnak fel, amelyeknek egyetemes történelmi jelentőséget tulajdoníthatunk, vitathatatlan részei korunk világpolitikájának. Az események közül minden ötödik valahogy összefügg Afrikával: afrikai város, csatatér, ország, bánya, sivatag, vasútvonal, gettó volt a helyszíne, vagy pedig az afrikai kontinens népeinek sorsát érinti akkor is, ha a földrészen kívül került a sor reája. Angola végtelen dzsungeleiben a szétszórt, madárfészek szilárdságú viskókból összehevenyészett falvakban kővek alapján számtalan határ, törésvonal mutatható ki. A legforróbb éppen a kontinens déli részén húzódik — éz a fajüldöző dél-afrikai és rhodesiai rendszert választja el az öt frontor- szágtól: Angolától, Mozambiktól, Botswanától, Zambiától és Malawitól. A Pretoria által bekebelezett Namibiában a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet vezeti a politikai és a katonai küzdelmet a felszabadulásért. Rhodesiában — afrikai nevén Zimbabweban — a Zimbabwei Afrikai Népi Unió áll a küzde- len élén,. s gerillái élvezik nemcsak a frbntországok segítségét, hanem a szolidáris haladó világ, köztük a szocialista államok támogatását is. A fajüldöző rendszerek csapatai éppen a gerillák üldözésének ürügyén állandósították a kis háborút a rhodesiai—mozambiki határon, s tavaly a dél-afrikai csapatok is újra megkísérelték a szerencsét Angolában is. Afrika azonban már nem a tegnapi: a fejlett haditechnikával rendelkező fehértelepes rezsimek sem számíthatnak tartós sikerekre. Vorsternek nemrég el kellett határoznia, hogy hátat fordít salisburyi partnerének, mert nem kíván vele együtt bukni, nem akar osztozni abban a feltartóztathatatlan vereségben, amely már dél-afrikai megítélés szerint is fenyegeti lan Smith rezsimjét. Az összeomlás már rég bekövetkezett volna a volt gyarmatosítók . és Washington jelenléte és segítsége nélkül. Ez a támogatás manapság már % mmsám
