Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 5. szám
Beszélgetés JIIRflJ KUKÜRflVAL, a Hviezdoslav Színház művészével (Z. Mináfiová felvétele) — Hát ez sok mindentől függ. A darabtól, a szerepemtől, a partnerektől, de még attól is, hogy bemutatóról vagy mondjuk a harmincadik előadásról van-e szó. -.Többször megtörténik, hogy már jóval az előadás megkezdése előtt bejövök a színházba, mert igy több időm marad az összpontosításra. Az öltözőben uralkodó feszültség is hatással van rám. Mindent megváltoztat körülöttem. Amint a színfalak mögül előlépek, már csak egyetlen vágyam van: a lehető legjobbat nyújtani. Mert akárcsak a sportolóktól, tőlünk is a maximumot várják. • Hogyan készül a szerepeire? — Filmben, tévében, színházban, rádióban — mindenütt a színész és a néző között. Színház nélkül én sem tudnám elképzelni ezt a pályát, az biztos. Számomra viszont a film is legalább ennyire fontos. Hét éve játszom színházban. A főiskola elvégzése után a Színház a korzón tagja voltam, majd a Hviezdoslav Színház szerződtetett. Bármennyire sokat filmezek is, arra még nem volt példa, hogy egy filmszerep miatt a színháznak fel kellett volna szabadítania. • A Hangverseny a túlélőknek című filmben nyújtott alakításáért oklevéllel tüntették ki... — Dusán Trancík, a film rendezője érdekes feladattal bízott meg. Nemcsak a szerep, az ő munkamódszere is nagyon tetszett. Remélem, nem kell sokáig várnom, hogy újra kapcsolatba kerüljünk. Szerintem ő az én nemzedékem rendezője, mert azon kívül, hogy hasonlóképpen gondolkozik, mint mi, a munkával kapcsolatos elképzeléseink is megegyeztek. • Gyakran megtörténik, hogy a néző azonosítja a színészt az általa megformált figurával. Hogyan jellemezné önmagát? A színház csaknem teljesen kihalt, a nézőteret sötétség borítja. Lear király, Cordélia és a többiek jelmeze poros ládák mélyén pihen, a kellékek sem kerültek még elő a raktárból. Holt idő. A délelőtti próba már véget ért, az esti előadás első figyelmeztetőjéig még rengeteg idő van. Filmről, színházról, pályafutásáról és hivatásáról vall az öltözőjében Juraj Kukura, a Hviezdoslav Színház atlétatermetű fiatal művésze. Mielőtt beszélni kezdene, maga alá húz egy széket, kényelembe helyezi magát, előkerül az illatos dohány és vagányos mozdulatokkal cigarettát csavar. — Első filmszerepemet középiskolás koromban játszottam a Három pejló című tévéfilmben. Nagyon kedves emlékek ezek ... Abban az időben ugyanis még nem gondoltam arra, hogy színész leszek. Meg kell mondanom: sosem voltak ilyen terveim. Az egész elérhetetlen álomnak tűnt. Nem hittem, hogy egyszer majd mégis sikerül. A forgatás idején sok embert megismertem, a filmhez is közelebb kerültem, elképzeléseim születtek a munkáról, és arra is rájöttem: nem is olyan nehéz munka a filmezés, amint azt sokan állítják. Hogyan kaptam meg a film főszerepét? Véletlenül. A rendező egy magas, rátermett srácot keresett a szerephez. A barátomat választotta ki, ő viszont olyan félénk volt, hogy még a próbafelvételre sem volt bátorsága elmenni. Végül is sikerült rábeszélnem őt, persze, azzal a feltétellel, hogy elkísérem a filmstúdióba. Néhány helyzetgyakorlat után aztán mégis én vettem át a forgató- könyvet. A három hónapig tartó ora- vai forgatás idején lovagolni is megtanultam, s amikor a filmet bemutatták, nekem már csak egyetlen célom volt: a Színházművészeti Főiskola. Előtte azonban egy évig újságíró-gyakornokként dolgoztam. 0 Az utóbbi hónapokban egyre többet dolgozik, mondhatnám azt is: a legtöbbet foglalkoztatott színészek közé tartozik. Gyakran megtörténik, hogy egyidejűleg forgat a kolibai és a barran- dovi filmstúdióban. A színházban főszerepet játszik a Lear királyban, az Adóm és Évában, az Aranyesőben ... így képzelte el pályáját a főiskola befejezése után? — Nincs okom panaszra. Ha valami nem tetszene, nem csinálnám. Az eredeti terveimről is lemondtam annak idején, mert szerencsére még idejében rájöttem, hogy sem igazi építészmérnök, sem igazi újságíró nem lenne belőlem. A mostani hivatásom viszont teljesen kitölti az életemet. 0 Milyen elképzelései vannak az ideális rendezőről? — Én a rendezőt mindig aszerint értékelem, hogy mit vár el tőlem. Számomra az igényessége a legfontosabb. Dolgoztam már olyan rendezővel is. aki érzelmeket kavart fel bennem és annyira kiaknázta a képességeimet, hogy magam sem akartam elhinni. Hát ilyen rendezővel tudok önfeledten és eredményesen dolgozni. Szerepei között különbséget szokott tenni? — Hálás és kevésbé jó szerepeket ismerek, de szerintem mindent és mindenkit el lehet játszani. Egy gőgös, öntelt, magabiztos figura életre keltésére is ugyanolyan lelkesedéssel vállalkozók, mint egy pozitív hős eljátszására. • Milyen érzésekkel lép a színpadra egy-egy előadás alkalmával? máshogy. Mindegyikre alaposan felkészülök, mert ha lazítanék, nem a nézőt, hanem önmagamat csapnám be. Ha Bratislavától hosz- szabb ideig távol forgat, nem érzi a színház hiányát? — Nézze, én a színházzal mindig szoros kapcsolatban vagyok. Tegnap például még Prágában filmeztem, a színházi szerepem miatt azonban leálltunk a munkával. Majd holnap folytatjuk. Sok kollégám azt állítja, hogy a színházban közvetlenebb kapcsolat alakul ki Jana Brejchová és Juraj Kukura a Hagara mérnök hét rövid esztendeje című tv-film egyik jelenetében (Vlagyimir Vavrek felv.) — Szerencsére nem ismerem magamat. Másokat kellene megkérdeznie ... Különben sem vagyok megállapodott. • A közeljövőben három játékfilm főszerepében is láthatjuk majd. — Juraj Herz alkotásában, A kilencedik szívben egy csillagászt játszom, az Egy forró nyár árnyékában pedig egy családfőt, aki mindenre képes, hogy megmentse feleségét és két gyermekét a mindenre elszánt náci rablógyilkosokkal szemben. A történet röviddel a második világháború befejezése után egy erdei kunyhóban játszódik. Hálás vagyok Franti- äek Vláfiilnak, hogy engem választott Ondfej szerepére. Annak is örülök, hogy Marta Vancurová játssza Terezkát, a feleségemet, hiszen régóta vágytam arra, hogy egyszer partnerek lehessünk. Jaskót, a népi hőst is kedvelem a Könyörtelen szerelemben, amelyet Martin Tapák rendezett. Lovaglás, verekedés, .szerelem ... Sok mindenre lehetőséget adott ez a szerep. » * • A Hviezdoslav Színház február elején mutatja be fozef Gregor Tajovsky Oj élet című regényének színpadi változatát. A darabot Milos Pietor rendezi, Pistát, a csendőrt Juraj Kukura alakítja. Az Észak fénye, a Talált tárgyak, a Menj, szerelmem, menj nyugodtan című tévéfil- mek után legközelebb a Februári Győzelem 30. évfordulóján bemutatott Hagara mérnök hét rövid esztendeje című alkotás főszerepében látjuk majd őt a képernyőn. G. SZABÓ LÁSZLÓ Isabelle Hupert EGY választás IGAZOLÓDÁSA Nagyapám Amerikába vándorolt magyar, nagyapám vérében két, szüléimében négy nemzet vére kevere dik; én francia vagyok. Kiskoromban és később is mindig e keveredést elemezgették előttem. Épp ezért lepett meg, hogy az egész család ellenezte, amikor úgy határoztam: orosz szakos hallgatónak jelentkezem a: egyetemre. Máig sem tudom, mit nem szeretett ebben a döntésben a család: hogy pedagóguspályát választok Ide hiszen nem biztos, hogy egy nyelvszakosból tanár lesz), hogy éppen az orosz nyelvet választom, vagy valami mást, de tény, hogy amennyire csak tudtak, igyekeztek lebeszélni róla. De nem lehetett, Igaz, annyit el értek, hogy felvettem mellé a francia irodalmat és nyelvtani is, de hát ez utóbbi nélkül úgysem lehet igazán jól megtanulni oroszul. Meg is kezdtem tanulmányaimat, s talán a véletlen okozta, hogy mégis a színészpályára sodort az élet. A válság akkor köszöntött be, amikor a nyelvszak és a színpad között kellett döntenem és én végül is a színi pálya mellett szavaztam. Elvégeztem egy színiiskolát és 1972-ben már a kamerák előtt álltam. Öt év alatt mintegy tizenöt filmben, tíz tv-iü- tékban, öt színdarabban szerepeltem, sikerem volt, boldog színésznő vol-. tam, ha valami nem sikerült, vagy kételyeim támadtak, a nyelvszak után vágyódtam. Fél évtized után valahogy megszűnt ez a kettősség. A Csipkeverő című film, amelyben az egyik főszerepet alakítottam, szélesebb körben ismertté tett, bár amerikai méretű sikert ezzel sem arattam. Hónapokkal később pedig életemben először ellátogathattam a Szovjetunióba. E kilenc nap nagy élménye: a bennfentesség. Ha nem is beszéltem jól az orosz nyelvet, igen jól értettem és meg tudtam magamat értetni, ha éppen úgy hozta a sors. Naphosszat barangoltam a moszkvai utcákon, esténként pedig színházakba és operába jártam. Végig úgy éreztem, a félbehagyott egyetemi tanulmányomat folytatom. Magam számára is meglepő haladást értem el az orosz nyelvben, „felcsíptem“ a legújabb helyi kifejezéseket, és megismerkedtem a klasszikus, színpadi orosszal. „Ha érted a nyelvet, nem vagy idegen!“ — ezt nagyapám mondta nekem, amikor Budapesten jártunk. Kislány voltam, még afféle tizenéves, és féltem, hogy az idegen városban eltévedek. Nagyapám is régen járt már odahaza, de tudott magyarul és bárkivel szóba elegyedhetett. A lecke bennem maradt. Később éppen azért tanultam vasszorgalommal angolul, hogy ne legyek idegen, ha nagyszüleimet keresem fel, és azért kezdtem németül tanulni, mert az ember időnként felkeresi a szomszédos országokat. Moszkvában értettem a nyelvet és nem voltam idegen. De ez csak az érem egyik oldala. Ami végleg igazolta hajdani választásomat, az véletlen volt; felkerestem a Lenin-könyvtárat, és felütöttem a katalógusban a Színészek, színművészek címszót. Nem tudom, pontosan hány művet találtam a fiókban, bizonyos, hogy több ezret. Néhányat kikértem. Köztük egy kötetet a Mai francia színművészet címmel. Érdeklődve lapozgattam a szovjet szerző művét. És egyszer csak — önmagommal találkoztam. Alfred Musset egyik darabjában alakított szerepemet elemezték és fényképek is voltak az előadásról. Fiatal, kezdő színésznőnek tartom magam ma is. A cirill-betűs műben mégis alakításom egyik legrészletesebb elemzését olvashattam. Egyszerre véglegesen bizonyos lettem benne: a színészet a fő hivatásom — és örültem, hogy a családi ellenkezés ellenére, az orosz nyelvet választottam. (fgy) 1978. I. 29. io ozsrn * m