Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-30 / 300. szám, hétfő
Jozef Lenárí szovjet kiáltást tekintett meg (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára ť?s Pavol Bahyl általános gégipari miniszter szombaton Prágában megtekintette a „Szovjet elektronika“ című kiállítást. Arka- gyij Kazdim, a kiállítás igazgatója kísérte őket. A látogatók nagyra értékelték a kiállítás anyagát, amely a szovjet munkásoknak, technikusoknak és tudósoknak az elektronika es a rádiótechnika terén elért sikereit szemlélteti. Vosil Biľak a trnavai járásba látogatott (ČSTK) — Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagúi, a KB titkára szombaton Ignác Janáknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárának kíséretében a trnavai járásba látogatott. Tájékozódott a cukorrépa begyűjtésének előrehaladásáról. A járás tisztségviselői elmondották, hogy ezt a munkát eddig a vetésterület 75 százaiénál! sikerült elvégezni. A mezőgazdasági dolgozóknak a szemes kukoricát még a terület 45 százalékáról kell begyűjteniük. Vasil Bifak elvtárs ezután ellátogatott a trnavai Peter Ji- lemnický Cukorgyárba, amely az idei kampány során csaknem 85 ezer métermázsa cukrot gyártott. Befejeződött a Szlovákiai Vadászszövetség III. kongresszusa (ČSTK) — Bratislavában szombaton folytatta munkáját a Szlovákiai Vadászszövetség Hl. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett az SZLKP KB és a Szlovák Nemzeti Front küldöttsége, RUDOLF VANČO elvtársnak, az SZLKP KB osztályvezetőjének vezetésével. A délelőtti vitában Rudolf VanČo elvtárs is felszólalt. Rámutatott, hogy a szövetség tagjai tevékenyen kiveszik részüket népgazdaságunk fejlesztéséből, főként a környezet alakításából és védelméből. Nagyra értékelte a szövetség tagjainak a választási programok teljesítéséhez való hozzájárulását. A kongresszus résztvevői ezt követően határozatot fogadtak el és levelet küldtek az SZLKP Központi Bizottságának. A levél egyebek között megállapítja: kongresszusunk megvonta az elmúlt időszakban elért eredmények mérlegét. Megállapította, hogy a Szlovákiai Vadászszövetség teljesítette a XIV, és XV. pártkongresszus határozataiból reá háruló feladatokat és elérte a szövetség II. kongresszusán kitűzött célokat. A párt politikájo kiállta a próbát /Folytatás az 1. oldalról) lasz: A két fordulóban megrendezett helyliatósági választások sajátosak voltaik. Nemesünk a községi és városi tanácsok tisztségviselőit (Kellett megválasztani, hanem egyúttal arra is mód nyílt, hogy a választások tükrözzék, mennyire elégedettek a választók a kormány politikájával, hogyan viszonyulnak az uralmon levő párthoz. Az eredményekből az derül 'ki, hogy a nagyvárosokban a demokratikus ellenzék jelöltjeit választottáik meg. Ez azt jelenti, hogy a lakosság, az emberek többsége elutasítja a jelenlegi kormány politiká- ját. összegezve, ezekről a választásokról elmondhatjuk, iiogy pártunk X. kongresszusának politikája és taiktikája kiállta a próbát. Az interjú végén Florakisz elvtárs nagyra értékelte csehszlovákiai látogatásának eredményeit, valamint a Gustáv Husák elvtárssal és a Vasil Bifaik elvtárs vezette pártkül- döttséggel folytatott megbeszéléseinek eredményeit. JAN HROBAft Véget ért a CSEMADOK KB IV. plenáris ülése (Tudósítónktól) — Szombaton befejeződött a CSEMADOK Központi Bizottságának IV. plenáris ülése. A délelőtti vitában felszólalók elsősorban az amatőr művészeti mozgalom Időszerű kérdéseivel foglalkoztak. Többen hangoztatták, hogy a csoportok rendelkezésére álló műsoranyag nem elegendő, hiányolták a rendszeresebb módszertani segítségei is. Ezen kívül még nyelvművelésünk kérdéseivel, a tudományos intézetekkel való együttműködés bővítésének lehetőségeivel foglalkoztak. A plenáris ülés jóváhagyta a CSEMADOK KB jövő évi mnnhatervét, az idei évzáró taggyűlések irányelveit, és megbízta a szövetség titkárságát, hogy dolgozza ki az amatőr művészeti csoportok lovábbi íejlődésének, anyagi és módszertani támogatásuknak a tervét. Lórincz Gyula, a szövetség országos elnöke mondott zárszót. Hangsúlyozta, hogy a ha- tékonvab kulturális munka érdekében a CSEMADOK helyi szervezeteinek és járási bizottságainak tovább kell bővíteni kapcsolatukat az illetékes párt- és állami szervekkel, valamint a kulturális intézményekkel. -yfEmlékezetes est A Tavaszi szél vizet ároszt országos népdalverseny döntője (Tudósítónktól) — Szombat este Bratislavában, a Kultúra és Pihenés Parkjában rendezték meg a Tavaszi szél vizet áraszt VI. országos népdalverseny döntőjét. A versenyen megjelent Lőrincz Gyula! a CSKP KB tagja, a CSEMADOK Központi Bizottságának elnöke, Benyó Máté, a Szlovák Nemze- ti Tanács alelnöke, valamint politikai, társadalmi és kulturális életünk számos képviselője. Ott volt Tatai József, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja. A több száz lelkes népdal- gvűjtő, népdalénekes, népi táncos és szervező munkás tevékenysége felkészültsége megérlelte gyümölcsét: a döntőbe jutott versenyzők felejthetetlen élményt szereztek a nézőknek, a szakembereknek egyaránt. Elismerően szólt az országos, népdalversenyről, s a döntőről Vas* Lajos, Erkel díjas zeneszerző, a zsűri elnöke is, aki különösen a hagyományőrző szólisták és csoportok teljesítményét emelte ki. A bíráló bizottság értékes dijakkal jutalmazta Szvorák Katalint, Schuster Évát, Holé- i zi Ilonát, Nagy Józsefet, Lő- rincz Józsefnél, Oros Gyulát, a Katyi házaspárt, továbbá a szesztai (Gestice) a zsarnói IŽarnov), a madari | Modrany), a kürti |Strekov), a gesztetei lllostice), a pódatai (Kútniky) a pelsőoi (Plešivec) női éneklő csoportot, valamint a kimagasló teljesítményt nyújtó bussai (Bušince) vegyes csoportot és a nyitracsehi (Nitra- ny) férfi, csoportot. Díjat kapott a lukanyényei | Nenince), a naszvadi (Nesvady), a nagy- kövesdi (Veľký Kamanec) ci- leraegyüttes és a borzovai | Silu ká Brezová) tánccsoport is. • Sz J. (ČSTK) — Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter üdvözlő levelet küldött Dmitrij Usztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének 70. születésnapja alkalmából. Az űrhajósok visszatérésre készülnek (ČSTK) — Vlagyimir Koval- jonok és Alekszandr Ivancsenkov űrhajósok, akik már négv és fél hónapja keringenek Föld-körüli pályán, befejezik tudományos kutatásaik programját és a Földre való visz- szatérésre készülnek, — közölte tegnap a moszkvai Pravda. A visszatérésre való előkészület lényegében két műveletből áll — a Szojuz-31 űrhajónak újbóli üzembe helyezéséből és a Szaljut-6 űrállomás tevékenységének ideiglenes megszüntetéséből. TovÉíii sikereket a feleli szexista társadalom éuítésében Kényszerpihenő a kiilöntánryalásokon (ČSTK) — Kairóban bejelentették, hogy az egyiptomi—izraeli különbékéről folyó megbeszéléseken részt vevő két fő egyiptomi tárgyalót: Kamal Ha- szan Ali küldöttségvezetőt és Butrusz Ghali ügyvezető külügyminisztert konzultáció céljából visszarendelték Washingtonból Kairóba. Az egyiptomi küldöttség többi tagja az amerikai fővárosban maradt, de a tárgyalásokat egyelőre nem lolytatják. Kairói vélemények szerint ez az intézkedés ösz- szefügg azzal, hogy Izrael elhatározta a Jordán folyó nyugati partján és a Gazában létesített katonai települések további kilépítését. /Folytatás az 1. oldalról / harc sikeréhez magymert kben hozzájárult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és az az alapvető változás, amely e forradalom hatására világszerte végbement. A Csehszlovák Köztársaság létrejötte Csehszlovákia tehetséges és dolgos népe előtt széles távlatokat nyitott meg. A hatalomra került burzsoázia politikája azonban nemzeti katasztrófához, fasiszta megszálláshoz vezetett. A fasizmus veresége és Csehszlovákia felszabadítása a szovjet hadsereg és azon hazafias erők által, amelyek a szovjet katonákkal vállvetve, a kommunisták vezetésével harcoltak, megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a csehszlovák államot valóban demokratikus alapon újítsák fel. Csehszlovákia történelmében új szakaszt nyitott a szocializmus építésének megkezdése. Az elmúlt három évtizedben Csehszlovákia munkásosztálya és többi dolgozója a kommunista párt vezetésével megsokszorozta az ország gazdasági potenciálját, s kiváló eredményeket ért el a tudományban és a kultúrában, s új alapokra helyezte az egész társadalom életét. A CSKP következetes lenini nemzetiségi politikájának köszönhető, hogy az egys g^s szocialista szövetségi államban megszilárdult a két tes<vérnem- zet barátsága és együttműködése. Csehszlovákia, mint a Varsói Szerződésnek és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának teljes jogú és tevékeny tagja, méltó módon hozzájárul a szocialista közösségnek a nemzetközi biztonság megszilárdításáért vívott harcához. A béke és a haladás ügye iránti odaadásával világszerte meg rdemelt tekintélyt szerzett. A Szovjetunió és Csehszlovákia között sokoldalú kapcsolatok jöttek létre és fejlődnek termékenyen azon közös harc hagyományai alapján, amelyet 'pártjaink és nemzeteink vívtak a kommunizmus dicső eszméiért. Az SZKP és a szovjet nép nagyra értékeli az országaink között létrejött valóban testvéri kapcsolatokat, s mindent megtesz azért, hogy barátságunk továbbra is szüntelenül erősödjön és új tartalommal gazdagodjon. További nagy sikereket kívánok Ünnek, Gustáv Husák elv- társ, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság összes kommunistá jának és egész lest- véri népének a fejlett szocialista társadalom és szép hazájuk építésében. Megemlékezések a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 60. évfordulójáról MOSZKVA — Moszkvában ünnepi esten emlékeztek meg az önálló Csehszlovákia megalakulásának tiO., és a csehszlovák föderációról szóló alkot- mánytörvény elfogadásának 10. évfordulójáról. Čestmír Lo- vétínský, a CSKP KB tagja, haMéltatlan döntés Béke Nobel-díj Szadatnak és Beginnek IČSTK) — A norvég parlament bizottsága az 1978. évi Béke Nobel-díjat a közel-keleti különtárgyalások két szereplőjének — Menuhem Begin izraeli miniszterelnöknek és Anvar Szadat egy.'ptomi elnöknek ítélte oda. Bizonyára furcsállható az, hogy a bizottság ebben az évben annak az Izraelnek a képviselőjét választotta ki, amely a világ közvéleményének tiltakozása ellenére évtizedek óta lábbal tiporja a szomszédos nemzetek jogait, agresszív háborúkat indít, expanzionista politikát folytat és idegen területeket száll meg. E tényeket nehezen ellensúlyozhatja az, hogy végül is tarthatatlan helyzetben igyekszik az általa előidézett konfliktust megoldani — de ismét cs8k teljesen a maga érdekében anélkül, hogy hajlandó volna lemondani törvénytelen követeléseiről. A másik újdonsült Béke Noj bel-díjast, Anvar Szadat egyiptomi elnököt a bizottság azzal az indoklással választotta ki, hogy „kezdeményezést“ tanúsított és kereste a közel-keleti konfliktus „békés megoldását*'. De milyen következményesei járt Szadat néhány hónapos különutas politikája? Elhagyta az arab országok táborát, meg-- gyengítette soraikat és egész idő alatt engedményeket tesz az Egyesült Államok által támogatott izraeli félnek. Aláírta Camp Davidben a megállapodásokat, amelyekben olyan követelményekről mondott le, mint amilyenek Izrael feltétlen kivonulása valamennyi megszállt arab területről és a palesztin nép jogainak tiszteletben tartása. A Népszabadság megállapítja, hogy a norvég bizottság méltatlan döntését, amely Palesztina arab népének megsértését jelenti, teljes joggal ítélik el mindazok, akik szolidárisak a palesztin néppel és folytatják politikai harcukat az igazságos és tartós közel-kele- ti békéért. zánk moszkvai nagykövete tartott ünnepi beszédet. A moszkvai Pravda teljes egészében el*< ső oldalán közölte azt az üzenetet, amelyet Leonyid Brezsnyev küldött Gustáv Husák elvtársnak a jelentős jubileum alkalmából. A szovjet lapok részletes tájékoztatást adtak a prágai várban tartott ünnepi gyűlésről és ismertették Gustáv Husák elvtárs, valamint Ľubo* mír Strougal elvtárs beszédét. BUDAPEST. — A Csehszlovák Köztársaság 60. évfordulója alkalmából a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztatási Központban kiállítás nyílt meg. A kiállítás bemutatja a csehszlovák burzsoá köztársaság jellegét, a kommunis-* ta párt harcát a dolgozók jogaiért, hazánk felszabadítását a szovjet hadsereg által és a jelenleg folyó szocialista épí* tőmunka eredményeit. Konstruktív tárgyalások /Folytatás az 1. oldalról) enyhítéséről szóló iközös nyilatkozat, aimelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Giscard d’Estaing, a Francia Köztársaság elnöke 1977. június 22-én Romboillet-ben írt alá. A külügyminiszterek újból hangsúlyozták, a Szovjetunió és Franciaország nagyon fontosnak tartja, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet valamennyi résztvevője teljesítse a Záróoíkmány minden rendelkezését. A ikét fél megállapította, hogy a legsürgetőbb feladat mozgóFULQDÖ BARÁTSÁG ES EGYÜTTMŰKÖDÉS |ČSTK| — Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének Etiópiában tett hivatalos baráti látogatása végén szombaton Addisz Abebában közös közleményt. és nyilatkozatot írtak alá a barátság és az együttműködés fejlesztéséről. A közlemény hangsúlyozza, hogy Mengisztu Hailé Mariam, a szocialista Etiópia ideiglenes katonai tanácsának elnöke nagyra becsüli azt a segítséget, amelyben a Szovjetunió, Bulgária és a szocialista közösség többi országa részesíti Etiópiát a forradalom ellenségeivel szemben vívott harcában, A barátság és az együttműködés fejlesztéséről szóló nyilatkozatban Bulgária és Etiópia hangsúlyozza azt a meggyőződését, hogy a szocialista és a fejlődő országok valamennyi haladó erőinek egysége foiitos tényező az imperializmus, a kolonializmus, a neo- kolonializmus, a fajgyűlölet és a faji elkülönítés elleni harcban és kedvező hatást gyakorol az egész nemzetközi helyzetre. Todor Zsivkov etiópiai látogatása után a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba utazott, ahol tárgyalásokat folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és az időszerű nemzetközi kérdésekről. sítani az erőiket a lázas fegyverkezés megszüntetésére és a reális leszerelés elérésére. .. A miniszterek megelégedésüket fejezték ki a megbeszélések eredményei felett és hangsúlyozták a Szovjetunió és Franciaország közötti rendszeres politikai konzultációk nagy jelentőségét. Ezek a véleménycserék és kölcsönös tájékoztatások alkalmat adnak a felek álláspontjának egyeztetésére az időszerű nemzetközi problémáikat illetően. A két fél hangsúlyozta a legmagasabb szintű szovjet- francia találkozók rendkívüli jelentőségét mind a kölcsönös kapcsolatok szüntelen fejlődése, mind pedig a feszültség enyhülését és a béke megszilárdítását szolgáló kölcsönös együttműködés további fejlesztése érdekében. A közös nyilatkozat továbbá megállapítja, hogy Valéry Giscard d’Estaing, a francia Köztársaság elnöke Leonyid Brezs- nyevnek,'az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének meghívására 1979-ben hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. A látogatás időpontjában később állapodnak meg. Louis de Guiringuud francia külügyminiszter Andrej Gromi- iko szovjet külügyminiszter meghívására ugyancsak hivatalos látogatásra megy a Szovjetunióba. Andrej Gromiko szombaton hazatért Franciaországból. 1978. X. 30.