Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-30 / 300. szám, hétfő
Ä pekingi hamisítók Közismert tény, hogy a maoista vezetők, miután a nagyban sovinizmus útjára léptek, már régóta területi igényeket támasztanak a Kínával szomszédos államokkal szemben és összeállítják a különböző országoktól való területi követeléseik „számláit“ és „jegyzékeit“. Természetesen az idegen föl- 'dekre irányuló, túlzott és teljesen értelmetlen igényekről nyíltan és azonnal beszélni nehéz a kínai vezetők számára, ez azt jelentené, hogy a leg- hírhedtebb expanzionistákként lepleznék le saját magukat. Hiszen nemcsak a több mint másfél millió négyzetkilométernyi szovjet területtel kapcsolatos, leplezett törekvésekről van szó. A több millió négyzetkilométernyi idegen földre igényt tartó Peking expanzionista terveinek megvalósulása sem többet, sem kevesebbet nem jelentene, mint egész sor független állam felszámolását — olyanokét, mint pl. a Mongol Népköztársaság —, amelyeknek, a maoista vezetők tervei szerint, Kínához kellene „visszatérniük“. A képzelet szüleménye?! Természetesen igen, az efféle terveket nehéz másnak nevezni, mint meggondolatlan ábrándnak a nii korunkban, amikor kb. száz új, független állam jelent meg a világ térképén. De helytelen volna elfelejteni azt, hogy az efféle szándékokat és terveket a kínai vezetők teljes komolysággal eszelték ki és több ízben ki Is fejtették. Például már a harmincas években Mao Ce-tung barátjával, E. Snow amerikai újságíróval folytatott beszélgetésében azt a meggyőződését fejezte ki, hogy miután Kínában győz a forradalom, a Mongol Népköztársaság automatikusan visszatér Kína kebelébe. 1939-ben pedig „A kínai forradalom és a Kínai Kommunista Párt“ című munkájában Mao Ce-tung a Kína által az imperialista hatalmak agressziója következtében elveszített területek között Tajvannal, Hongkonggal és Macauval együtt (ezek, mellesleg szólva, mindmáig ténylegesen a Kínai Nép- köztársaság határain kívül esnek), olyan ősidőktől fogva önálló államokat is felsorol, mint Bhutan, Nepál, Korea, Burma és Annám. Az ilyesféle kijelentések értelme és jelentése később derült ki, amikor a maoisták felfedték saját politikai irányvonaluk nagyhatalmi-soviniszta lényegét. A kínai vezetők, ex- panzionista ambícióik igazolására, mindenkor különlegesen összeválogatott és megfelelő módon preparált „történelmi érvelést“ igyekeztek a latba vetni, s ennek során felhasználták a kínai császárok udvari történetíróinak több évszázados tapasztalatait, beleértve természetesen a történelmi tények és okmányok hamisítására szolgáló eszközök és módszerek gazdag tárházát is. A legutóbbi hónapokban Pe- kingben újra a „történelmi“ kutatások soron következő járványa dühöng, s emellett, minden jel szerint, a legsúlyosabb formában. A nyomdagépből megint, mintegy valaki varázspálcájának intésére, egymás után, tömegestül kerültek ki az olyan, visszataszító hangú cikkecskék, brosúrák, sőt vaskos kötetek is, amelyeket a kínai vezetők expanzionista terveinek igazolására szántak. Ez az egész zavaros áradat teljesen át van Itatva sovinizmussal, szovjetellenes hazugsággal s az elemi történelmi igazság eltorzításával. A Kuangming Zsipao című újság például, amely számára a legutóbbi időben minden eszközzel igyekeznek a nap pillanatnyi szükségletei fölött álló, „tudományos“ sajtóorgánum hírnevét megteremteni, nemrég olyan anyagot közölt, amely újra, a legarcátlanabb formában megismétli a szovjet Távol-Kelet területére támasztott képtelen igényeket. A Kuang- ,,,7B ming Zsipao elhatározta, hogy ez alkalommal legalább valaX. 30. miféle saját „új“ szócskát iktat be ebbe a régi megunt nő3 tába. Hogy a kínai expanzionisták malmára hajtsa a vizet, az újság felhasználna a Hej lunges Láng tartomány délkeleti részén, Szujfenho körzetében végzett régészeti ásatások eredményeit. A lap azt állítja, ezek a régészeti ásatások arrról tanúskodnak, hogy állítólag kapcsolatok vannak a régmúlt időkben Mandzsúriát és Kína központi körzeteit lakó népek kultúrája között. Ez, úgymond, megerősíti azt, hogy már a Tang-di- nasztía (i. sz. VII. század) hatóságai „jogszolgáltatást gyakoroltak“ „az Usszuri-medence, Szujfenho és az egészen a Japán-tengerig terjedő, nagv kiterjedésű területek fölött.“ A Kuangming Zsipao egyidejűleg rátámadt a szovjet történettudósokra abbeli sikertelen próbálkozásában, hogy valamiféle képzelt „ellentmondásokat bizonyítson“ rájuk, sőt e célból e tudósok munkáiból vett idézetekre hivatkozik. Ezeknek az idézeteknek az egybevetéséből azonban egyáltalán nem származnak azok a következtetések, amelyeket a kínai szerzők szeretnének az olvasóknak sugallni. Ök nyilvánvalóan valamit nem vettek észre itt, pontosabban szólva „nem torzítottak el eléggé“. Az igazság az, hogy a Kuangming Zsipaóban megjelent írások szerzőinek semmit sem sikerült megcáfolniuk a szovjet tudósok tételeiből, azokkal a konkrét tényekkel kapcsolatban, amelyek kimutatták, hogy Kína északkeleti körzeteit a történelemelőtti időktől kezdve a XIX. század végéig nem kínai nemzetiségek lakták, hanem csűrösen, türk, kitan, mongol és madzsu származású, őslakos nemzetiségek. Ami a Kuangming Zsipaóban megjelent anyag szerzőinek „logikáját“ illeti, ez egyáltalán nem új, hanem már jól ismert. Hiszen ez ugyanez a nagy-han Kína-centrizmus, amelyet, a konfuciánus ideológiára támaszkodva, emberemlékezet óta terjesztettek Kína feudális vezetői, és mindenféle rangú, nagyszámú szolgáik. Ök mindig és mindenkivel igyekeztek elhitetni, hogy Kína — a „középső állam“ — a „világmindenség“ központjában fekszik, minden más ország és nép pedig csupán a kínai császárok hűbérese és adófizetője. De hiszen ez az elmélet, amely a régi feudális Kína császárai és uralkodó osztályai helyzetének megerősítését volt hivatott szolgálni, gyökeresen eltér a valóságtól. Kína sohasem volt egyedüli állam nemcsak a világon, hanem még a kelet-ázsiai körzetben sem. Mindig a kölcsönös kapcsolatok rendszere fűzte sok, tőle független államhoz és néphez, mindenekelőtt azokhoz az országokhoz, amelyekkel közös határa volt. Csupán az, aki vakon követi a múltbeli császárok és hivatalnokaik gondolkodásmódját, tehet olyat, hogyha valahol kínai pénzre vagy valamilyen más tárgyra bukkan, megtalálásának helyét vagy olyan régi kínai dinasztia „jogszolgáltatása“ alatt állónak nyilvánítja. Vajon ez bizonyíték? A történelemből — amelyben, mindent ^összevetve, a Kuangming Zsipaóban megjelenít írások szerzői egyszerűen nem jártasak —, jól ismert, hogy a nemzetközi cserekereskedelem során az áruk és a tárgyak gyakran készítésük helyétől több tízezer kilométernyire is „elvándoroltak“. Nem akarnak-e a kínai személyiségek ezen az alapon területi igényeket támasztani az egész világgal szemben? Másrészt, semmiféle régészeti ásatásokra nincs szükség annak megállapításához, hol húzódott valamikor Kína határa. Hiszen a nagy kínai fal mindmáig jó állapotban maradt fenn. Bizonyára nem azért építették, hogy a kínaiakat elkerítsék a kínaiaktól. Ami Északkelet-Kínát illeti, amelyről a Kuangming Zsipaóban megjelent anyagban szó esik, mind ez idáig tárgyi bizonyítékok maradtak fenn ar-, ról, hogy a tulajdonképpeni Kína határa még a. mandzsu Csing dinasztia idején Is sokáig az úgynevezett „fűzfaléckerítés“ mentén húzódott, amely Mandzsúria belsejében, az Amúrtól sok száz kilométerre feküdt. Kínának hosszú történelme alatt természetesen voltak olyan császárai, akik expanzionista politika és a szomszéd országok és népek elleni kegyetlen hadjáratok útján igyekeztek kitolni a birodalom határait, s ennek következtében egyes, Kínától távoli népek is hosz- szabb-rövidebb ideig a kínai hódítók igája alá kerültek. Ez még nem jelenti azt, hogy ezek a földek az ilyen hódi* tások folytán kínaiakká váltak. Hiszen azokat az időszakokat, amikor a kínai birodalom gyarapodott, nemegyszer olyan idők váltották fel, amikor ereje hanyatlott, és nemcsak az ideiglenesen meghódított területeket veszítette el, hanem saját ősi területeit is. Sőt mi több, a történelemben többször előfordult, hogy maga Kína is eléggé hosszú időre idegen hódítás célpontjává vált, s ennek során elveszítette politikai függetlenségét. Kínát meghódították a hunok, a tiírkök, a kitanok, a csurcse- nek, a tangutok, a mongolok, később pedig a mandzsuk, vagyis a Kínával szomszédos, velük határos népek. És ez időszámításunk VII. százada után történt, amelyről a Kuangming Zsipaóban megjelent anyagban szó esik. Érdekes volna tudni, miként hódíthatták volna meg Kínát a mongolok, később pedig a- mandzsuk, ha maguk is a kínai császárok „jogszolgáltatása“ alatt voltak? A következtetés világos: a Kuangming Zsipaóban megjelent anyag szerzőinek erőfeszítései, a „leletek“ semmit sem bizonyítanak. Legfeljebb csak a szerzők az Irányú buzgalmát, hogy legalább valamiképpen alátámasszák a kínai vezetők expanzionista törekvéseit és alaptalan területi igényeit. A „történelmi láz“ új rohama sem hoz Peking számára jóformán semmit. E kampány eredménye csupán egy lehet: a kínai vezetés expanzionista terveinek további és legteljesebb önleleplezése. B. NYIKOLAJEV A mongol energetika fejlesztése Az utóbbi években a Mongol Népköztársaság leggyorsabban fejlődő ágazata az energetiika lett. Évente több mint egy milliárd kilowattóra villamosenergiát termelnek. A mongol szakemberek a Szovjetunió segítségével kidolgozták az ország villamosenergia-ellátásának tíz évre szóló tervét, amelynek értelmében 1985-re Mongólia 3,4 Az villainosenergia-tiermelése kilowattórára növekedik országban nagy mértékben villamosítják a mezőgazdaságot is, amely a legfőbb népgazdasági ágazat. E program végrehajtásában nagy jelentősége van az egységes energetikai rendszernek, amelyet néhány évvel ezelőtt hoztak létre, továbbá a tudományos dolgozók segítségének. Szüret a hegyoldalban Végighajtunk a szűk utcán, melynek mindkét oldalán modern családi házak húzódnak, majd a szövetkezet gépjavító telepe felé vesszük utunkat Jobbfelől rövidesen feltűnik az Agghegy, ahol a Bátorkesíi (Vojnice) Efsx szőlészete van Utunk a présházba vezet. Cer- nf Ján nyugdíjas fogad, aki az őszi csúcsmunkák idején szívesen vállal egy kis többletmunkát. Ö a szőlőhegy cső sze, aki ezekben a napokban éjjel-nappal a hegyen tartózkodik, mert a seregélyek három műszakban „dolgoznak'*. Nem sokára megérkezik Matusek Pál és Kiss Ferenc, a két vin* cellér. Velük indulok szüretnézőbe. Ebédidőben érkeztünk, az emberek jókedvűek. Az őszi napsütésben jólesik a néhány perces pihenés. — Hogyan megy a munka? — kérdezem a csoport egyik tagjától, Lackó Erzsébettől. — Elég jól — válaszolja — csak most már jó volna, ha nem esne az eső, míg le nem szüretelünk. Matusek Pál kiadja az utolsó utasításokat és mindenki jókedvűen megkezdi délutáni munkáját. A szövetkezet vincellérjével megállunk a sorok vé gén, hogy egy kicsit elbeszél^ gessünk az idei termésről és a szüretről: — Az Agghegyen, ahol most vagyunk, 23 hektár szőlőnk van, ebből 19 hektár korszerű telepítés. Gondot okoz, hogy helyenként keskenyek a sorok, és így elég kezdetleges módszerrel kell dolgoznunk, az em^ bereknek sokat kell hajolniuk Tizennyolctagú csoporttal dolgozom, többségük nő. Téltől télig végezzük munkánkat. Kezdődik a nyitással, metszéssel, műtrágyázással, utána a kapálás — választás, majd a talajművelés következik. Szüretelés > • ■ • • // után jön a trágyázás, a fedés. A trágyázás még nem is olyan régen nagyon nehéz munka volt, palettán hordták az istállótrágyát. Ma kis traktorral húzzuk be a sorokba a sorok végére leöntött trágyát. — Milyen lesz az idei termés? — Ogy látszik, hogy a szövetkezet történetében rekordot fogunk felállítani, hiszen eddig a legmagasabb átlagos hektárhozam 13ö mázsa volt, de meg vagyunk győződve, hogy két-három mázsával túllépjük ezt a csúcsot. Ha megadjuk a szőlőnek, amit kíván, akkor bőségesen meghálálja a gondoskodást. Persze, az időjárástól is sok függ. Az idén is megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a szőlőbetegségek elleni védekezésre. Köztudott, hogy a szőlészetben a vegyszer rés védekezésen kívül sok múlik a szakszerű metszésen. Té-^ len a dolgozók részére iskolázást tartunk, amit gyakorlati bemutatóval is egybekapcsolunk. Az asszonyok jókedvűek, él- celődnek. Mindez természetesen a szüret velejárója. Amikor lefelé ballagok a lejtőn, férfiakkal is találkozom. Ök végzik a nehezebb munkát, a tele „puttonyokat“ lóvontatású szánkóval húzzák ki a sorok közül. Ismerős arcok, Varga Sándor, Halász István, Dosztál Ferenc, Víglas Sándor, valamennyien nyugdíjasok, akik minden évben kiveszik részüket a termés betakarításából. Kiss Ferenc részlegén tizenhat tagú munkacsoport szorgoskodik. Elmondja, hogy az 53 hektár, amiből 27 hektár a termő, a legmodernebb telepítés a környéken, és így korszerű művelési eszközökkel dolgozhatnak. MIRIÁK FERENC "I •• H + Gyümölcsöző együttmuködes A Kelet-szlovákiai Vasmű, amely a Szovjetuniótól kapott nyersanyagot dolgozza fel, fontos helyet foglal el a csehszlovák-szovjet gazdasági kapcsolatokban. A kombinát mangánérc- és szénszükségletét a Szovjetunió 100 százalékban, vasércszükségletét 80 százalékban, só- és kénsavszükség- letét pedig több mint 50 százalékban fedezi. Ezenkívül a Szovjetunió különféle termelőberendezéseket is szállít a Vasmű számára. A Kelet-szlo-' vákiai Vasmű által az idén a Szovjetunióból behozott nyersanyagok és termelőberendezések értéke eléri az egymilliárd 700 millió koronát. Gyümölcsöző a csehszlovák és a szovjet technikusok együttműködése, különösen az új termelőberendezések terén. Jelenleg a Vasmű több mint 80 szakemberét szovjetunióbeli vállalatokban képezik. (CSTK) Hasznos kiállítások voltak Ez év október 25. és 29. között zajlott le Budapesten a TRADE MARK ’78 nemzetközi védjegykiállítás, amelyre Magyarországon első ízben került sor. A látogató tájékoztatást kapott arról, hogy milyen előnyöket nyújt a jól kialakított védjegy; mi a mánka kereskedelem politikai jelentősége, hogyan lehet, illetőleg kell célszerűen jó minőségű szöveges vagy ábrás védjegyet alkotni, továbbá melyek a védjegyoltalom megszerzésének nemzetközi feltételei. A kiállítás célját tehát úgy összegezhettük, hogy ez a védjegy és a kisebb reklámtárgyak, termékek bemutatása útján igazolta a használat bélés külföldi gazdasági előnyeit. Persze, a védjegy gazdasági előnyt, s a vásárlónak biztonságot csaik akkor jelent, ha szakszerűen alkalmazzák, s ha ennek állandó minőségi szavatossága ismert. A bemutatót szakmai értekezlet egészítette ki. A budapesti TRADE MARK ’78 nemzetközi védjegykiállításon közel száz magyar és kül-* földi cég képviseltette magát.- A KGST-tagországok közül Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió vállalatai vettek részt a rendezvényen. * • • Ezekben a napokban került sor Budapesten — immár harmadízben — a kétévenként megrendezésre kerülő BUDATRANSPACK nemzetközi anyagmozgatási és csomagolási kiállításra is. A kiállított gépeket és berendezéseket három szakcsoportban mutatták be. Az anyagmozgatógépek csoportjában folyamatos és szakaszos működésű szállító-, emelő-, rakodógépek és -eszközök, raktár- és tárolóberendezések stb. voltak láthatók. A kiállításon tizenhat ország vett részt, összesen százhuszonegy vállalat mutatta ba árukínálatát, mégpedig öt a külföldi szocialista államokból, hatvanhárom Magyarországról, ötvenhárom cég pedig a tőkésországokból. Csehszlovákia külkereskedelmi vállalatai közül a prágai Strojexport. valamint a bratislavai OMNIA és Technoexport rakodó- és emelőeszközöket, raktárberendezéseket, továbbá csomagoló gépsorokat mutatott be. KUCSERA SZILÁRD Matusek Pál elégedett az idei terméssel (A sízerző felvétele)]
