Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-30 / 300. szám, hétfő

VILÄG PROLETÁRJAI. EGYE $ ÖLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. október 30. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXXI. ÉVFOLYAM 390. szám « Ara 50 fillér VONZÓBBAN Előfordul ma lit, hogy egyik másik kulturális dolgozó, nép­művelő olyan jelenségek ellen hadakozik bevesen, noha jó* szándékkal, amelyeknek nem ismeri a gyökerét, természetét, számtalan összefüggését. Haj­lamos arra, hogy leredukálja a jelenséget, lefejt vagy — és ez gyakoribb — lefelejt róla mindent, aztán magabiztosan jelöli meg a kiváltó-előidéző okot is. Es ezzel mindjárt ef- terelheti a figyelmet a valósá­gos helyzetről, következéskép­pen késleltetheti a bajok or­voslását. Hogy példát is említ­sek: egyesek szerint a kocs­ma az oka, hogy az emberek nem művelődnek, nem járnak könyvtárba, színházba, irodal­mi estekre; a fiatalokat se ér­dekli más, csak a kocsma, csak az italozás. Ez az állítás még akkor sem igaz, ha leszámítjuk a benne rejlő túlzást. Ellent­mond neki a kultúra szüntelen demokratizálódásának folyama­tában naponta tapasztalható sok nagyszerű eredmény. Azok az erdmények is, melyek szo­cialista amatőr művészeti moz­galmunk területén születnek. Hogy sokan járnak kocsmába, tagadhatatlan, jártak a múltban is, járni fognak a jövőben is. Hiszen az ember közösségi lény, barátkozó, vitatkozó lény, szereti megmutatni, meghall­gattatni magát. A kocsmának sajátos, vonzó a világa — más lapra tartozik, hogy mennyire szól bele a családok életébe *—, és ha nincs helyette von­zóbb a faluban, városban, te­hát nincs lehetőség a váloga­tásra, hová menjen a legtöbb ember. Hol töltse el szabad ide­jét? Mondjuk, otthon. Mint ahogyan egyre többen. Csak­hogy akkor kényelemszerető- nek titulálják az embert, diva tos szóhasználattal élve, azt mondják róla, hogy a papucs­kultúrát műveli. Amelyet a té­vé teremtett meg. Hibáztassuk tehát a tévét?! Sa a kocsmát, se a tévét. Alaposabban járjuk körül a je­lenségeket: vajon a közműve­lődésért felelős különböző szintű testületek, megbízott egyének teljesítették-e a kul­turális nevelőmunkára, az ama­tőr művészi mozgalomra, a kul­turális fölemelkedéshez szük­séges létesítmények létrehozá­sára stb. vonatkozó párthatá­rozatokat, minisztériumi ren­deleteket; vajon miért formá­lis számos szocialista munka­brigád kulturális vállalása, il­letve e vállalás teljesítése; egyik-másik üzemi klub, új és szemkápráztató művelődési ház miért nem képes — akár na­ponta — több embert aktivi­zálni, termeibe csalogatni, szín­vonalasan szórakoztani; nem azért népszerűtlen-e a falusi közkönyvtár, mert a legjobb akarattal sem nevezhető könyv­tárnak; egyes helyi vezetők, ha már nem segítik, miért szeg:k kedvét — értelmetlen intézke­désekkel. közönyös hozzáállás­sal — az alkotó közösségekbe vá*»yó embereknek. Tovább szaporíthatnám a kérdéseket, de úgy gondolom, hasznosabb, ha — konkrét hely­zetekből kiindulva, — mások teszik meg helyettem minde­nütt, ahol a közművelődés fejlesztéséhez, a szellemi fej­lődéshez még nincsenek nifig a manapság m<ír nélkülözhe­tetlen szubjektív és objektív föltételek; ahol még ma sem tudnak tartalmas, korszerű kul­turális munkát végezni; vagy ahol mé^ ma is a dilettantiz­mus uralkodik. Persze, a jelen­ségek körüljárásával még csak a cselekvés előszobájába jutot­tunk. Tovább k^M lépnünk, BODNÁR GYULA A csehszlovák kommunisták nagyra értékel a munkálat Gustáv Husák levélben köszöntötte a Szovjetunió honvédelmi miniszterét jíT (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök levélben fejezte ki jókívánságait Dmitrij Fjodoro^ vics Usztyinov marsallnak, ax SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió honvé­delmi miniszterének 70. szüle­tésnapja alkalmából. A levél egyebek között meg állapítja, hogy a csehszlovákiai kommunisták és dolgozók nagyra értékelik Usztyinov elvtársnak felelős párt és ál­üdvözlő táviratok (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Fahri Korutürknek, Törökország el­nökének az ország nemzeti ün­nepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök Biilet Ecevit tö­rök miniszterelnöknek, Bohu­slav Chňoupek külügyminiszter pedig Giindüz Okcun törotk 'kül­ügyminiszternek iküldött üd­vözlő táviratot. laml tisztségekben a kommu nista társadalom építése terén, a szocialista közösség, vala mint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom interna cionalista egységének megszi­lárdítása terén a Varsói Szer ződéí* tagállamai ogyüttmúkö désének fejlesztése és védelmi képességének növelése terén, a világbéke megőrzése, a szó cializmus és a nemzetközi ha ladás győzelme javára végzett munkáját. Ezenkívül nagyra értékelte Usztyinov elvtárs baráti viszo nyát Csehszlovákia Kommums ta Pártjával és népével, elv­társi segítségei és személyes hozzájárulását a két ország kommunista pártja és népe kö zötti, valamint Csehszlovákia és a Szovjetunió fegyveres erői közötti hagyományos barátság és testvéri együttműködés el mélyítéséhez. Egyúttal jókívánságait fejez te ki Usztyinov elvtársnak ab ból az alkalomból, hogy eze­kért az érdemeiért a Klement Gottwald Érdemrenddel tüntet ték ki. Kiemelkedő imiitkaeredmények Hazánk számos üzemében szombaton és vasárnap is dolgoztak (CSTKI —- Hazánk különböző részein, számos gyárban es- üzemben a hét végén sem szünetelt a munka. Dolyuzóink fo­kozott aktivitással és munkakezdeményezéssel köszöntötték a jelentős évfordulókat, főként Csehszlovákia megalakulása nak 60. és a Nayy Októberi Szocialista Forradalom 61. éofor dúló ját. LEONYID BREZSNYEV JÓKÍVÁNSÁGAI GUSTAV HUSÄK ELVTÄRSNAK További sieti let e fejten szocialista tersaÉfoi építésében fÜSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, távirat­ban fejezte ki jókívánságait Gustáv Husáknak, a CSKP KB fő* titkárának, köztársaságunk elnökéneik, Csehszlovákia megala* kulásánaik fíO. évfordulója alkalmából. A távirat szövege a kö* vetkező: A stariči (Frýdek Misiek t járás J bánya Bohumil Kôpka vezette ifjúsáigi brigádja a Szó cialista Munka Hőse címmel kitüntetett bányászok felhívá­sára válaszolja Csehszlovákia megalakulása 60. évfordulója tiszteletére szombaton új szén­fejtési rekordot állított fel. Szeptember 21. óta a munka csoport tagjai 12 880 tonna szenet fejtettek, műszakonként egy dolgozóra 7,9 tonnás tel­jesítmény jutott. Ezzel megdőlt az Oslrava-Kairvinái Bányában dolgozó, Lumír Sakmar, a Szo­cialista Munka Hőse vezette kollektíva korábbi rekordja. Mintegy 1-Í65 tonna lignitet fejtettek a szombati első mű­szakban a novákyi szénbányák vájárai. A legjobb teljesítményt Pavol Grlch munkabrigádja ér te el, amely 290 tonna Lignitet termelt, 140 tonnával többet a tervezettnél. A vágsellyei (Balul Duslo vállalat a szombati első mű szakban 620 tonna ammóniá­két, 371 tonna karbamidot és 330 tonna kombinált műtrágyát gyártott. Az elmúlt két napban a hu mennéi Chemlon vállalatban is serény munka folyt. Napon ta 635-en dolgoztak. Az elmúlt hét végén a vállalat dolgozói 104 tonna poüamid- és poli eszterfonalat gyártottak. Kedves Huyíik Elvtársi A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Ta* uácsa Elnökségének nevében, egész pártunk és a szovjet nép nevében szívélyes jókívánságai­mat fejezem ki önnek, vala« mint a CSKP Központi Bizott­ságának, Csehszlovákia minden kommunistájának és dolgozójá nak a Cauhszlovák Köztársaság megalakulása 60. évfordulója alkalmából. A csehek és a szlovákok év századokon át küzdöttek nem* zeti szabadságukért és állami függetlenségükért. Oroszország haladó erői, soknemzetiségű or­szágunk dolgozói mindig őszin­tén rokonszenveztek velük. E (Folytatás a 2. oldalon ( Konstruktív tárgyalások Andrej Gromiko befejezte franciaországi látogatását ÍČSTK) — Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Blzottsá ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere szombaton be fejezte franciaországi hivatalos látogatását. Tárgya Iásokat foly látott Louis de Gulringaud fran­cia külügyminiszterrel, éa fo gadta őt Giscard d’Estaing, a Francia Köztársaság elnöke. A látogatásra a francia kormány meghívására került sor Ä pári poüfikája k!áita a próbát A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára nyilatkozott a Rudé právo tudósítójának Charilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, aki nemrég hazánkban járt, interjút adott a Rudé právo tudósítójának. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az interjúban elhangzott fontosabb megállapí­tásokat. Arra a kérdésre válaszolva, mit jelentett a Görög KP további tevékenysége számára az idén Athénben megrendezett X. kongresszus, Florakisz elvtárs ezt válaszolta: Pártunk a kongresszust kö vetően szilárdabbá, eszmeileg és politikailag egységesebbé Vált. A kongresszus konkrét választ adott Görögország min­den jelenlegi fontos problémá­jára. A görög kommunisták fő feladatuknak az amerikai im­perializmus igájának lerázását és az igazi demokrácia megte­remtését tartják. A dolgozók érdekében gazdasági fejlődést akarnak elérni. Kongresszu­sunk a görögországi helyzet minden kérdésiére a marxista— leninista elméletből, a nemzet­közi kommunista és munkás­mozgalom tapasztalataiból, va lamint a konkrét helyzet elem­zéséből kiindulva adta meg a választ. A kongresszus nagy érdeklődést keltett az egész görög közvéleményben, még a burzsoá sajtó is reagált rá. Még azok, akik ellenünk van­nak, ís kénytelenek voltak fog­lalkozni a kongresszuson el-, hangzottakkal. Megállapítha­tom, hogy a párt X. kongresz- szusát követően tevékenységé­nek új szakaszába lépett. Már a kongresszus óta eltelt rövid idő is bizonyítja, hogy a kong­resszusi határozatok helyesek. A következő kérdés így hangzott: Milyen visszhangra talált az a kongresszusi preg ramcél, hogy közös frontot hozzanak létre Görögországban az imperialistaellenes erőkből? Florakisz elvtárs válasza A munkásosztály körében forró fogadtatásra talált. A program­célt ugyancsak támogatja a la­kosság számos további rétege, köztük a kispolgárság, a hala dó értelmiség és a kistermelők rétege. Vagyis programcélun­kat magukévá teszik mindazok, akiknek érdeke a külföldi és a hazai monopóliumok uralmá nak lerázása. Pártunk nem rin­gatja illúziókba magát, tudja, hogy ez nem könnyű probléma Mi jellemezte a helyhatósági választásoknak egy hete lezaj* lőtt második fordulóját? A vá­(Foly tatás a 2. oldalon ( A megbeszélések ' baráti, konstruktív légkörben folytak le, A látogatásról kiadott közös közlemény rámutat, hogy a két külügyminiszter véleménycserét folytatott a legfontosabb nem­zetközi problémákról, a nemzet** közi enyhülésről, a Helsinkiben elfogadott Záróokmány megvan lósításáról, a leszerelésről és at atomfegyverek el nem ter­jesztéséről. Ugyancsak megtár­gyalták a közel-keleti, az afri­kai és az ázsiai helyzetet és áttekintették a szovjet—francia kapcsolatok alakulását. A két fél támogatja a feszült­ség enyhülését és meggyőződé­se, hogy el kell mélyíteni és tovább kell fejleszteni e politi­kát úgy, ahogyan azt meghatá­rozza a nemzetközi feszültség /Folytatás a 2. oldalonJ Magas kitüntetés {ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök, a CSKP KB Elnökségének javaslatára Dmit­rij Fjudorovics Usztyinov mar­sallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjet­unió honvédelmi miniszterének 70. születésnapja alkalmából a Klement Gottwald Érdemrendet adományozta. A magas csehszlovák kitün­tetést Usztyinov marsallnak a csehszlovák—szovjet barát­ság fejlesztésében szerzett ér­demeién, valamint a csehszlo­vák és a szovjet fegyveres erők közötti szoros testvéri együttműködés mugszilárdítá- üához való hozzájáruláoáért adományozták. A Prerovi Vegyiművekben pröbaüzemelésbé helyezték az S—2 tí­pusú új kénsavgyártó részleget, amely a KGST keretében cseh­szlovák—lengyel együttmüködés révén /ött létre. A lengyel fél az összes munkákat a kitűzőt határidőben végzi. Felvételünkön a csehszlovák és legyei szakemberek beszélgetnek a próbaüzeme­lés beindításakor. {Felvétel. ČSTK — V-. Galgonek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom