Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-28 / 298. szám, szombat
ĽUBOMÍR ŠTROUGAL ELVTÁRS BESZÉDE tjirÉäl f Folytatás az 1. oldalróll az új államban igényeit a vezetésre. Történelmi tény, hogy burzsoáziánk jelentős hányada eredetileg egyáltalán Tiem gondolt az Osztrák—Magyar Monarchia szétzúzására. Világos elképzelésük nem volt azoknak sem, akiknek a burzsoá történészek egyértelműen javukra írják a Csehszlovák Köztársaság megalakítását. T. G. Masaryk és legközelebbi munkatársai, Beneš és Štefánik, fokozatosan, a fejlemények hatására alakították ki a területi és az államjogi elrendezéssel kapcsolatos nézeteiket. Ezeket a kérdéseket azonban mindig a nyugati hatalmak szándékaival szoros összefüggésben ítélték meg. A Nagy Október hatosa Csehszlovákia megalakulására Á cseh és a szlovák burzsoázia a csehek és a szlovákok állami függetlenségének és önálló államban való egyesülésének kérdésében elfoglalt álláspontját csak a Nagy Októberi Forradalom eszméi által befolyásolt néptömegek növekvő nyomására kezdte megváltoztatni. Közben kisajátította és felhasználta ennek a forradalomnak egyik legvonzóbb Jelszavát — a nemzetek önrendelkezési jogának jelszavát. Az Osztrák—Magyar Monarchia a kiéleződött osztály-, szociális és nemzetiségi ellentétek következtében hullott szét. Ezeknek az ellentéteknek súlyát és élét meghatványozta a győzelmes Októberi Forradalomnak és a világ első munkás-paraszt államának nagy befolyása. Ennek az államnak példája radikalizálta a széles népi tömegeket s a fronton, valamint a hátországban, a városokban és a falvakon is számos forradalmi fellépésre ösztönözte őket. A széles népi mozgalom még az első világháború befejezése előtt 1918. október 14-hez vezetett, amikor a nép az általános sztrájk- során sokhelyütt kikiáltotta a nemzeti és szociális szempontból igazságos Csehszlovák Köztársaság megalakulását. Ez a népi mozgalom röviddel később további jelentős lépéshez, a martini nyilatkozathoz vezetett, amelyben a Szlovák Nemzeti Tanács kinyilvánította teljes szakítását Magyarországgal és nyilvánosan síkra szállt a csehek és szlovákok közös államáért. s Az önálló Csehszlovákia létrejötte jelentős történelmi előrelépés volt. Zárórésze volt annak a bonyolult és ellentmondásos folyamatnak, amelyben fejlődött, erősbödött és beért a cseh és a szlovák nemzeti mozgalom s amelyben nemzeteink, leghaladóbb hagyományaikra építve, korszerű nemzetekké váltak. A köztársaságnak, a csehek és a szlovákok közös államának megalakulásával létrejöttek nemzeti létük további fejlődésének kedvezőbb feltételei. S ami nem kevésbé fontos, a munkásosztály és vele együtt a többi dolgozó szélesbb méretekben folytathatta harcát szociális és politikai követelményeinek, vágyainak megvalósításáért. Történelmileg feltételezett és korlátozott előrelépés Amikor kétségtelen történelmi fejlődésnek minősítjük a militarista, klerikális és félfeudális Osztrák—Magyar Monarchiához mérten az új csehszlovák államot, egyidejűleg tisztában vagyunk azzal, hogy ez az előrelépés történelmileg feltételezett és korlátozott volt. Az a tény, hogy a szociáldemokrácia képtelen volt a néptömegek nemzeti felszabadító harcának élére állni, továbbá az, hogy még nem létezett a munkásosztály lenini típusú pártja, a burzsoáziának lehetővé tette, hogy kezébe vegye a nemzeti és demokratikus forradalom vezetését, annak eredményeit felhasználja saját javára és győzelmet arasson a politikai hatalomért világszerte vívott döntő osztályharcban is. Ez meghatározta a köztársaság burzsoá jellegét s azt, hogy szerves része lett a világ kapitalista rendszerének. Számtalan tanúbizonysága volt osztályjellegének, amely megnyilvánult a fiatal szovjet állammal szembeni, alapjaiban elutasító és agresszív magatartásában is. Ezt az irányvételt már rendkívül világosan bizonyította a csehszlovák légionáriusokkal való visszaélés a szovjet-oroszországi katonai intervenció során éppúgy, mint a Szlovák Tanácsköztársaság könyörtelen elfojtása és a magyar ltommün elleni hadjáratban való részvétel. Folytathatnánk a sort, hiszen a burzsoá Csehszlovákia például egyike volt azoknak az államoknak, amelyek a leghosszabb Ideig konokul elutasították tudomásul venni a Szovjetunió létezését. Ez a politika, amelyet engedelmesen és következetesen gyakoroltak október 28-a fér- fiai, részét képezte a szélesre ágyazott nemzetközi antikommunista koncepciónak. Az európai burzsoáziának és tengeren túli szövetségeseinek az adott helyzetben, amikor Európát elborította a forradalmi hullám, elsőrendű érdekük volt az, hogy nálunk is győzzön és megszilárduljon az olyan állampolitikai rendszer, amely megbízható része lenne a Nagy Október robbanékony és vonzó gondolatai ellen emelt szilárd gátnak. Az uralkodó osztály hatalom- politikai rendszere bizonyos előrelépést jelentett abban, hogy kibővítette az állampolgárok demokratikus jogait és szabadságjogaikat. Ez azonban semmiképp sem volt magyarázható azzal, hogy a burzsoázia talán valamiféle megértést tanúsított az egyszerű ember szükségletei és* vágyai iránt. Éppen ellenkezőleg — ez a szociális és forradalmi folyamatoknak, a naptömegek tarlós harcának és nyomásának volt köszönhető. A burzsoázia osztályuralmának egyik formája 1978 X. 28. Persze, a München előtti köztársaság távol állt az igazi humánus demokráciától, amilyenné előszeretettel minősítette a korabeli hivatalos ideológia s amilyennek még ma is ecseteli a burzsoá propaganda. A csodálat tárgyaként kiemelték és kiemelik a politikai irányzatok és pártok sokaságát és tarkaságát, pedig ezek általában, egyetlen kivételtől, kommunista pártunktól eltekintve, azonos platformon nyugodtak, és csak eltérő formában érvényesítették az uralkodó burzsoá kisebbség akaratát. A zajosan proklamált politikai jogok csak formálisan voltak egvenlőek mindenki számára. jól tudtjuk azt, hogy milyen ügyesen felhasználtak minden eszközt és lehetőséget a közvélemény manipulálására, az uralkodó osztály ideológiájának és erkölcsének terjesztésére. És jól tudjuk azt is, hogy az e keretek közé nem illő hangokat rendszeresen és könyörtelenül elhallgattatták a cenzúrával és a burzsoá állam egyéb megtorló intézkedéseivel. Az államigazgatás, a hatalmi szervekkel karöltve, hűen szolgálta kenyéradóit. Nem kerülte az olyan beavatkozásokat sem, amilyen a sztrájkok fegyveres erővel való brutális elfojtása és az éhes munkásokra leadott sortűz volt. Ez a demokrácia, minden más kapitalista demokráciához hasonlóan, csak egyik formája volt a burzsoázia osztályuralmának. A burzsoázia természetesen a preissek, beranok, baťák, pe- čekek és a hozzájuk hasonlóak érdekében uralkodott. S ehhez hasonlóan, a külföldi monopóliumok érdekében, amelyekkel szoros kapcsolatban állt és amelyeknek olyan erős pozícióik voltak a csehszlovák gazdaságban. Gyakran kiemelik azt a tényt, hogy Csehszlovákia gazdasági fejlettség tekintetében a háború közti időszakban európai és világméretekben is az élenjáró államok közé tartozott. Ez kétségtelenül így volt. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a cseh országrészek már Ausztria—Magyar- ország idején a monarchia gazdaságilag legfejlettebb részét képezték. Teljesen helyénvaló tehát a kérdés, hogy a burzsoázia húszesztendős uralma alatt mivel járult hozzá Csehszlovákia gazdasági súlyának növeléséhez. Ebből a szemszögből a tények teljesen kérlelhetetlenek. Világosan szólnak arról, hogy a köztársaság létének két évtizede alatt az ipar jelentősebben csak 1924-től 1929-ig fejlődött. A harmincas években a csehszlovák gazdaságot sújtotta a rendkívül súlyos gazdaság gl világválság. Az ipari termelés 1933-ban teljes 40 százalékkal volt alacsonyabb az 1929. évi, sőt 15 százalékkal az 1913. évi szintnél, s még 1937-ben sem érte el az 1929. évi szintet, jóllehet akkor nagy katonai megrendeléseket kapott. A burzsoázia ennek a mély válságnak következményeit kizárólag a dolgozók széles réte- tegeinek a vállára hárította. Szomorú csúcsként a munkanélküliek száma elérte csaknem az egymilliót. S ezekhez hozzá kell még számítanunk a félig foglalkoztatottak százezreit, valamint — a korabeli statisztika szerint — az ezáltal sújtottak családtagjainak két és fél- három milliónyi tömegét. Az uralkodó burzsoázia másra nem volt képes csak alig hatásos jótékonysági akciók szervezésére és koldusutalványok formájában megalázó alamizsna osztogatására. A burzsoázia képtelen volt a szociális és a nemzeti kérdések megoldására A burzsoá uralom idején a csehszlovák gazadság 1913-hoz mérten nem ment át jelentősebb változásokon területi szét- helyezését tekintve sem. Sok olyan terület volt, amely már Ausztria—Magyarország idején nagyon szegény volt és elmaradottságán mi sem változott az új köztársaságban. Ezeken a területeken tartósan hiányoztak a munkaalkalmak, az emberek nyomorban éltek és nem remélhették nehéz életviszonyaik javulását. Ez nemcsak számos cseh- és morvaországi helységre vonatkozik, hanem főleg Szlovákiára és az akkori Kárpátaljára. Az éles szociális ellentétek, a szociális gyökerű emigráció óriási hulláma, a munkanélküliség és a létbizonytalanság — ezek voltak a tőkés Csehszlovákia társadalmi realitásának jellemző vonásai. A tőkés gazdálkodás egyet jelentett a munkásaink, parasztjaink, technikusaink, tudósaink és általában a szellemi szférában dolgozó emberek produktív erejének és alkotó- képességének óriási méretű pazarlásával. Mily sok alkotó munkát, mennyi energiát, a szellemnek hány nekilendülését tette meddővé a burzsoázia önzése, mily sok értéket semmisített meg a gazdasági válság, a tőkés termelési mód törvényszerű terméke. Ilyen volt burzsoáziánk tényleges sáfárkodása. Az uralkodó osztály kizsákmányoló érdekei törvényszerűen összeütközésbe kerültek azoknak érdekeivel, akiknek munkája gyarapította ennek az országnak anyagi és szellemi javait és gazdagságát, vagyis a munkásosztály, a kisparaszt- ság és a haladó értelmiség érdekeivel. Harcuk múltunk ragyogó fejezetéhez tartoznak, szilárd részét képezik apáink és anyáink ‘ hagyatékának, amelyből ma és a jövőben is ösztönzést és erőt merítünk. A München előtti köztársaság súlyos fogyatékosságait elmélyítette a nemzetiségi politika is. A burzsoázia képtelen volt a nemzeti és a szociális kérdések megoldására és ez következményeiben nagy mértékben aláásta az új állam stabilitását. Az ún. csehszlovákizmus hivatalos elmélete egyet jelentett a szlovák nemzet szuverenitása tagadásával. Ezen túlmenően a cseh burzsoázia könyörtelenül visszaélt hatalmi helyzetével és olyan politikát folytatott. amely megőrizte, sőt elmélyítette a köztársaság két része közti gazdasági és szociális egyenlőtlenséget. Az volt a cél, hogy Szlovákia csak a cseh országrészek agrárfüggeléke legyen. S így — eltekintve mástól — Szlovákiában a húszas években felszámoltak mintegy 200 üzemet, amelyben az ipari munkásoknak hozzávetőleg egynegyede dolgozott. A köztársaság megalakulása után a cseh burzsoázia képviselőit, az államhatalom gyakorlóit — csendőrparancsnokokat, magas rangú rendőrhivatalnokokat, bírókat, ügyészeket, kormányhivatalnokokat — küldtek Szlovákiába. Mindenki tudja, hogy nagyon erős kézzel irányítottak. Ezen nem változtatott az a tény sem, hogy haladó gondolkodású cseh tanítók, közép- és főiskolai tanárok, orvosok és más szakemberek is éFkeztek Szlovákiába. Ök segítséget nyújtottak a szlovák oktatásügy, népművelés, egészségügy kiépítésében. Valóban testvéri viszonyuk volt a szlovák néphez. Rámutattak a szlovák városokban és falvakban uralkodó rossz szociális viszonyokra és közös nevezőt találtak a közös államban a létfontosságú kérdések megoldására. Ezek a tények azonban ebben az időszakban nem befolyásolhatták döntően a történelem menetét. A cseh uralkodó osztály tőkés kapzsiságától és nacionalista korlátoltságától vezérelve olyan politikát folytatott, amely csakis mély elégedetlenséget, nemzetiségi és szociális feszültséget eredményezhetett. S amikor felidézzük a harmincas évek helyzetét, a hitleri fasizmus támadásba len- dülésének időszakát, amikor Csehszlovákia útjában állt a fasizmus hódító tervei megvalósításának, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek a külső hatások nagymértékben támogatták azokat a fasizáló, szeparatista irányzatokat, amelyek éppen azon élősiködtek, hogy a csehszlovák burzsoázia képtelen volt megoldani a csehszlovák állam stabilitásának alapvető kérdéseit. Ennek a politikának következményei közismertek. Végül a köztársaság kettéosztásához, felbomlásához vezetett. A henleini fasiszták és a szlovák klerikális szeparatisták Hitler segítségével aktívan hozzájárultak ehhez. A kommunisták történelmi érdeme, hogy következetesen felvetették a nemzetiségi, elsősorban a szlovák kérdés igazságos megoldásának követelményét, következetesen védelmezték az egységes csehszlovák állam gondolatát, amely a későbbiekben a cseh és a szlovák nép fasisztaellenes nemzeti felszabdító harcának egyik fő eszméje lett. Helytelen külpolitikai irányvonal Elvtársak! Az uralkodó burzsoázia politikájának következményeit értékelve egyértelműen le kell szögeznünk, hogy teljes mértékben csalódást okozott, s nem tudott helytállni az első köztársaság külpolitikai irányvonala sem. A csehszlovák burzsoá vezetők az első világháború óta céltudatosan minden téren a nyugati nagyhatalmakra, elsősorban Franciaország és Nagy* Britannia felé irányították fű gyelmüket. A versailles-i szerződésrendszeren alapultak a szövetségi egyezmények, elsősorban a Francia Köztársaság- gal kötött megállapodások. Nyilvánvaló volt, hogy a3 esetleges német támadás elleni katonai segítség ígéretén kívül a szerződések tartalmazták Csehszlovákiának azt a köte-j lességét is, hogy Közép- és Kelet-Európábán egyesítse a szov-i jetellenes frontot, hozzájáruljon a hírhedt Cordon Sanitalre kialakításához. A nemzetközi szerződéseknek ez a rendszere lehetővé tette Csehszlovákia részvételét azoknak a nemzetközi erőknek a fondorlataiban, amelyek sohasem törődtek bele az első szocialista állam lé- teaésébe. Csehszlovákia például 1934j ig a nemzetközi jog szerint nem ismerte el a Szovjetuniót. Amikor 1935-ben Beneš kormánya úgy döntött, hogy szövet- ségi szerződést köt a Szovjetunióval —■ ami kétségtelepül pozitív lépés volt — a nyugati államokkal kötött előző szerződések alapján, ez a szerződés magába foglalta a francia katonai segítség elsődlegességét. Ez a kitétel is kifejezte, hogy a burzsoázia osztályérdekei közelebb álltak hozzá, mint a nemzet és a haza érdekei. A müncheni diktátum és a nyugati szövetségesek árulása volt e sorsdöntő fejlemények kicsúcsosodása. Csehszlovákia csak az egyik kis építőkövet Jelentette a világimperializmus nagy szovjetellenes játékában, amelyet hidegvérrel feláldozott Hitlernek saját érdekeiben. München, amelynek 40. év- fordulójáról idén emlékeztünk meg, az árulás, az Igazságtalanság, a jogsértés jelképeként vonult a történelembe és a nyugati diplomácia történetének egyik legszomorúbb fejeze-< tét jelenti. Ez nemcsak a ml nemzeteink, hanem az egész haladó világ meggyőződése. Az önálló csehszlovák állam megszűnte ezen drámai feltételek között, örök időkre figyelmeztetésként marad a cseh' és a szlovák nép emlékezetében. Történelmi megbízatás Ezért a harmincas évek végétől állampolgáraink millióinak gondolkodásában mély vál-i tozások mentek végbe, egyre világosabban tudatosították, hogy a burzsoázia végleg leszerepelt mint a nemzet vezére, elvesztette jogát, hogy a továbbiakban a köztársaság: nevében beszéljen, amelyet á fasiszta Németország prédájá-1 ul vetett. Ez volt az alapja’ annak a történelmi megbízatásnak, amelyet a kommunis- ták kaptak, hogy álljanak a' csehszlovák népnek a nemzeti és szociális szabadságért folytatott küzdelme élére. A nyugati szövetségesek árulása 1938 szeptemberében és ezzel szemben a Szovjetunió felkészültsége és hajlandósága, hogy tekintet nélkül Francia- országra, segítséget nyújtson, megerősítette annak szükség- szerűségét, hogy megváltoztassuk az új csehszlovák állam külpolitikai irányvonalát. Ez ahhoz vezetett, hogy egészen új alapokon, új szövetségi szer-* ződéseket kössünk. Milyen csalárd és álnok kijelentéseket tettek Chamberlain, Daladier, Runciman és ideológiai követőik a szuverenitásról, az önállóságról, a belügyekbe való be nem avatkozásról. Milyen gyalázatosán sértően bántak nemzeteinkkel, milyen megalázót-* tan fogadta Beneš kormánya azt a diktátumot, amely veszélyeztette országunk népének létét. Az első köztársaság utol-* só időszakának nehéz pillanataiban, a felszabadító harcok során megszületett a csehszlovák nemzetek és a Szovjetunió szövetsége és testvérisége. Megszületett az a szövetség és testvériség, amely a nemzeti felszabadító harc folyamán, valamint a szocialista építés éveiben meggyőzően bebizonyította életképességét és pótolhatat- lanságát. IFolytatás a 4. oldalon/
