Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-18 / 288. szám, szerda
Felkészülés a kupamérkőzésekre Ismét annak leheltünk tanúi, hogy ax érdeklődés elsősorban azoknak az I. ligás labdarúgócsapatoknak szél, amelyek a csehszlovák futball képviseletében az európai különböző kupaküzdelmekben szerepelnek. Közülük ezúttal a Bánik Ostrava keltette a legjobb benyomást, uiert 4:0-ás vereséget mérni a Dukla Banská Bystrica együttesére nem mindennapi tény. Örvendetes, hogy a Bánik Ostrava lisszaboni KEK- mérkőzése óta állandósult a csapat formája, s ez bíztató a Shamrock Rovers elleni szerdai és a november 1-én idegenben sorra kerülő KEK-mérkőzés szempontjából. Lépésbein nyert a Skoda Pizuü elleni mérkőzésen a Dukla Praha, s a látottak alapján érezni tehetett, hogy tartalékol a szerdai UEFA Kupa-találkozóra, amikor Liverpoolban az Everton vendége lesz. Meglepő és figyelmeztető viszont, hogy a Dukla kapusa két gólt kapott a uein éppen gólerős plzaüi csatároktól. Bratislavában az later pályáján az őszi idényben már láttuk az exbajnok Duikla Praha együttesét veszteni, most a baj- íioki címet védő Zbrojovka Brno járt ugyanitt és szenvedett l:0-ás vereséget. A gólt már a harmadik percben a mérkőzés legtapasztaltabb játékosa, Pütrás lőtte, de azután, főleg a második félidőben nagyon igyekezett a Kroupát nélkülözni kénytelen Zbrojovka, a döntetlent mégsem sikerült kicsikarnia. A gólkirály a hírek szerint szerdán már csatasorba áll, s a brnói szurkolók remélik, hogy a Wisla ellen győzelemmel kezd kedvenc csapatuk. A Wisla névjegye azt árulja el, hogy a BEK-düntős FC Brugas elleni akadályt sikeresen vette, s ne tévesszen meg bennünket az a tény, hogy a lengyel bajnokság küzdelmei során legutóbbi két mérkőzését elvesztette. Nincs már veretlen csapata az I. labdarúgó-ligának, a Spartak Trnava a Lokomotíva pályáján minimális gólkülönb- ségű vereséget szenvedett. A Lokomotíva még nem az igazi, Józsa ugyan csatasorba állt, de sérülése után még nem nyerte vissza eredményességét. Nem volt különösebb a Jednota Trenüín eddigi formája, mégis meglepő, hogy osztály- különbségre valló 4:1 arányú vereséget szenvedett otthonában a Slovan Bratislava csapatától. Ezúttal- a Jed.no1a keltette hangulatcsapat benyomását. Kezdetben aránylag lói tartotta magát Prágában a VSS, végül 3:1 arányú vereséget .szenvedett a Spariátú), a csehszlovák labdarúgás egyik legnagyobb múltú, de jelenleg mérsékelt képességíj együttesétől. A Sparta ezzel elrugaszkodott az utolsó helyről, ahová a Trenőfn esett vissza. Panenka és Bifcovskj mesteri góllal terhelte meg a vendéglátó prešoviak hálóját, de a tuillatian hazai szívósság legalább az egyik pont megmentését eredményezte a Bohemians ellen. Ködös mérkőzés lett a Teplice—Slávia találkozóból, a közönség az első 45 percben gólt nem látott, szünet után pedig a sűrű köd miatt nem lehetett folytatni a küzdelmet. A találkozót meg kell ismételni és a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség technikai bizottságának feladata lesz, hogy až agyon- zsúfoH programban új időpontot találjon. A csatárok a 8. fordulóban eléggé megemberelték magukat, az egy találkozóra eső gólátlag 3,5, aini kontinens vonatkozásban is jelenlős. Két olyan játékos akadt, akik két-két góllal járultak hozzá csapatuk sikeréhez: Lifc- ka, az Ostrava és Švehlík, a Slovan Bratislava csatára. Líčka 6 góllal vezeti a mesterlövészek listáját, az 5 gólos Nehoda és Peter Herda mellé pedig Švehlík sorakozott lel. Izala) A DUKLA LIVERPOOLBAN Az Everton szurkolótáborában nagy derűlátás uralkodott a mai Dukla elleni UEFA-mér- kőzés előtt. Emlékeznek még az 1961-ben New Yorkban lejátszott Amerikai Kupa döntőiére, amelyen a Dukla fölényes győzelmet aratott. A jelenlegi együttest a legjobbnak tartják a klub történetében és számolnak azzal, hogy kiharcolja a harmadik fordulóba jutást. A Dukla hétfőn az esti órákban érkezett meg Liverpoolba, így a tervezett első edzésről le kellett mondani. A prágai ha- tonacsapat tegnap 16.00 órakor tartott edzést, de nem a mérkőzés színhelyén, mert azt kímélik a szerdai összecsapásra. A két együttes edzőiének az összeallítással nincsenek gondjai. Mindkét csapat a kipróbált összetételben szerepe). A Zbrojovka Brno is komolyan készül a Wisla Krakkó elleni BEK-vlsszavágóra, mégpedig Vyškov közelében, ahol a játékosok könnyft edzést tarRend a lelke mindennek Ritka dolog, tíe mégis meg- történt, hogy a görög válogatott 8:1 es átütő győzelme után tüntessenek u nyertes csapat szövetségi kapitánya ellen. Méghozzá olyan hevesen, hogy Panaguliasz kupilányt csak a rendőrök közbelépése mentette meg a szurkolók „haragjától“. be miért is haragudhatnak a nézők egy ilyen nagyszerű, évtizedek óta hiába várt győzelem után? Galakosz lecserélése váltotta ki nemtetszésüket ... A kapitány ugyanis a 82. percben lehívta és az öltözőbe küldte csapata egyik kétségkívül legjobb játékosát. „Még egy ilyen nagyarányú győzelem esetén is rendnek kell lennie, s a mérkőzés előtti megbeszélés során Mavroszt jelöltem ki az esetleges tizenegyes elvégzésére. A 76. percben azonban minden újabb megbeszélés, vagy engedély nélkül mégis Galakosz jutott a labdának, s ezért lecseréltem° — nyilatkozta Alketasz Panaguliasz, a görög csapi/t kapitánya, aki egyébként a közönség viselkedése miatti első felháborodásban le is mondott tisztségéről. Időközben már visszavonta lemondását, a nézők ünnepélyesen megkövették, Galakosz is bocsánatot kért, s jelenleg már szent a béke. A mérkőzéssel kapcsolatos vélemények egyébként egyben megegyeznek: görög válogatott ilyen jól, ilyen eredményesen még soha nem játszoti! Jirí Pešek, a finn válogatott csehszlovák kapitánya is kijelentette: „Ez a görög csapat ilyen játék kai még folytathatja a meglepetéseket!“ Ami a jóslatát illeti, Panaguliasz magabiztosan nyilatkozta: ,.Ha a következő hazai mérkőzéseinken is ilyen lelkesedéssel, végig ilyen iramot diktálva játszunk, a magyar és a szovjet *csapatot egyaránt legyőzzük, még a csoportelsőségünk sem lehetetlen, hiszen gólkülönbségünket is alaposan feljavítottuk..." A derülátó hangulatra jellemző, hogy a válogatott * sikere után a Ija/nok AHK jó szereplésében is reménykednek, pedig Puskás Ferenc csapata szerdán a Liverpoolt kiverő angol bajnok Nottingham Forest együttesével mérkőzik. 1978. X. 18 tottak, a hangsúly elsősorban a taktikai megbeszélésen volt. A lengyel bujnok hétfőn érkezett Brnóba és ismerkedett a stadion gyepszőnyegével. Az együttesből csupán Plaszewsz- ki hátvéd hiányzik, aki gerincsérüléssel bajlódik. Dublinből megérkezett Ostra- vára a Shamrock Rovers csa- pala, a Bánik szerdai KEK-el- lenfele. Mint ismeretes, a Teplice— Slávia ligainérkőzés köd miatt félbemaradt. A két klub vezetőségének megegyezése, valamint a. labdarúgó szövetség jóváhagyása értelmében az ismétlésre ma, október 18-án 14.30 órai kezdettel Teplícén kerül sor. Az olimpiai győztesek a VB-re készülnek f 'Az idei női kézilabda-világbajnokságot november 30—december 10. közölt Csehszlovákiában rendezik. A Szovjetunió válogatottja ezúttal is a Szpar- lak Kijev együttesére épül, és az eddig ismert összeállításban indul a VB-n. Mint ismeretes, a szovjet csapat Montrealban aranyérmet nyert, az 1975. évi . világbajnokságon pedig a második helyen végzett. Most a írnavai selejtező csoportban kezdi VB-szereplését. Turcsin és Koveljev edző kijelölte a világbajnokságon részt vevő tizenhat játékost. Ezek: Kimoskina (1952-ben született), Berzina (1955), Zuba- rova (1962), Karlova (1958), Ogyinokova (1955), Turcsina (1946), Koesergina (1956), Dubina (1953), Bobrnnova (1946), Glusenko (1956), Nyenyenyeo- va (1949), Miro3nyikova (1955), Zubareva (1958), Palcsikova (1959), Jatrnseva (1955), Ma- jeikeite 11958). Karpov győzelmi esélyei Baguióban a 32. játszmával folytatódott a Karpov—Korcsnoj sakkvilágbajnoki döntő, melynek állása jelenleg 5:5. A játszma függőben maradt, miután Korcsnoj kritikus helyzet- , be került. Így Karpovnak megvan a reménye arra, hogy a folytatásban maga javára fordítsa a játszmát. Ez természetesen a világbajnoki címet jelentené számára. A legutóbbi bajnoki fordulóbam a Štart Bratislava női kézitabda- egvüttese 12:9-re győzött a Tremáíín ellen. Felvételiünkön Smelá dob gólt (Vojtíšek if elv.) A jégkorong-bajnokság 7. fordulójának eredményei: VÍTKOVICE—LITVINOV 5:2 10:1, 2:0, 3:1). BRNO— TRENČÍN 6:2 (3:0, 0:2, 3:0). KLADNO—GOTTWALDOV 4:2 (1:1, 1:0, 2:1). SLOVAN—VSŽ 8:2 (2:1, 3:1, 3:0). PARDUBICE—SPARTA 1:1 (1:0, 0:1, 0:0). BUDEfOVICE—JIHLAVA 5:5 11:3, 3:í, 1:1). Mint ismeretes, v kosárlabda-világbajnokság döntő mérkőzésén Jugoszlávia 82:81-re győzött a Szovjetunió ellen hosszabbítás után. Felvételünk ezen a találkozón készült. Eremin, a szovjet együttes játékosa magatba ugorva igyekszik megaka- d ál y ózni jugoszláv ellenfelét a kosár*, ra dobásban (ČSTK-felv.)' Miért csak a kilencedik hely? Szakemberek véleménye a csehszlovák kosárlabda-vá* lógatott világbajnoki szerepléséről A csehszlovák kosárlabda-válogatott hétfőn megérkezett a manilai világbajnokságról és a ruzynéi repülőtéren az új-1 ságírók érdeklődésére három szakember adott választ. A jelenlevőket elsősorban az érdekelte, miért nem sikerült a válogatottnak az előirányzott tervet teljesítenie, miért végzett csak a kilencedik helyen, hiszen tudásából, felkészültségéből, erejéből ennél többre is tellett volna. Először Oldŕich Hradec, a kosárlabda szövetség elnöke válaszolt. — Ami a VB t illeti, a színvonal kitűnő volt, a rendezéssel azonban nem lehettünk elégedettek, hiszen nálunk hasonló eseményt sokkal jobban, igényesebben szoktak lebonyolítani. Az első, s egyúttal sorsdöntő találkozó az ausztrálok ellen, nem várt eredményt hozott. Együttesünk rosszul játszott. Igaz, a játékosok közül néhányan egészségileg nem voltak rendben. A csapat teljesítménye csak azután javult, miután véglegessé'vált, hogy nem jutunk a döntő csoportba. Csak Brabenec teljesítményével lehetünk maradéktalanul elégedettek, Kos és Kropilák a várt játékot nyújtotta, kellemes meglepetéssel szolgált Kli- meš és a fiatal Havlík. A többiek, elsősorban Hraška, Pos- píšil és Petr elmaradt átlagteljesítményétől. Milan Jahoda játékvezető a kővetkezőképpen nyilatkozott tapasztalatairól. — Több mérkőzést vezettem. Nyugodtan állíthatom: a játékvezetők teljesítménye megfelelt az esemény színvonalának. Nekem legjobban az angol Turner és a brazil Reynold tetszett. A csehszlovák válogatott a kilencedik helynél jobb helyezést is elérhetett volna. Ez nemcsak az én véleményem, hanem a szakemberek többsége hasonlóan nyilatkozott. Együttesünk legnagyobb fogyatékossága, hogy a játékosok nem tudtak kellőképpen összpontosítani a sorsdöntő mérkőzésekre, úgy mint például az ausztrálok, a brazilok, de főleg a jugoszlávok, akik nem féltek a felelősségtől. A döntő drámai küzdelmet hozott, a Szovjetunió jobb teljesítményt nyújtott Jugoszláviánál, dd összegezve a látottakat a végső sorrend igazságosnak mond-! ható. A legnagyobb érdeklődéi Pavel Petera edző véleményt iránt nyilvánult meg. — Az Ausztrália elleni találkozónál kell kezdenem, hiszen kudarcunk ott kezdődött; A kezdet jó volt, mert 12:6-ra vezettünk, később azonban el-* lenfelünk 11 pontos előnyre tett szert, ezt már nem tudtuk ledolgozni. Nem szabad azonban elhallgatnom, hogy a játékosok zöme bélbántalmakrá panaszkodott, s ez negatívan befolyásolta játékukat. Az ok: még a világbajnokság előtt a játékosok olyan vizet ittak; amely a bennszülötteknek megfelel, a mi gyomrunkat azonban megviselte. Ebben én sem voltam kivétel. — Az első hat helyen végzett együttesek összecsapása kitűnő színvonalat hozott. Érdekes, hogy még a legjobb já-j tékosok sem tudták néha levetkőzni idegességüket. A jugoszlávok valóban a legjobbak voltak, de végső sikerükhöz hozzájárult az is, hogy egy nappal a döntő találkozó előtt Ausztrália ellen léptek pályára és első ötösüket pihentetni tudták. A VB legnagyobb meglepetésével a brazil válogatott szolgált. Ha volna még egy jő pivotjuk, akkor még az aranyéremre is esélyesek lehetnének. A szakemberek szerint az All Starts együttes a következő: Dalipagics (a VB legjobb játékosa), Kicsanovics (mindkettő jugoszláv), De Souza, Schmidt (brazilok) és Tkacsen- ko Iszovjet). * (k) SPORTHÍRADÓ • A brightoni nemzetközi női tenisztorna érdekesebb eredményei: Glancy—Maršíko- vá 6:1, 6:2, Bohm—Redond 6:4, 6:0, Reid—Kloss 7:6, 6:3, Hunt —Molesworth 6:3, 6:3. • Wroclawban megkezdődtek a nemzetközi férfi kosárlabdatorna küzdelmei. Az első napi két eredmény: Slask Wroclaw -^Gwardia Wroclaw 85:67, RH Pardubice—D. Olomouc 88:64. • A szovjet labdarúgó-bajnokság két eredménye: Jereván—Donyeck 1:1, CSZKA Moszkva—Alma-Ata 2:0. 9 Az esseni tenisztorna elődöntőjében Gerulaitis 6:3, 4:6, 6:l-re győzött Panatta, Borg 6:3, 6:2-re Laver ellen. • A szovjet jégkorong-bajnokságban két mérkőzést játszottak: SZKA Leningrád— Szpartak Moszkva 3:4, Torpedo Gorkij—Dinamó Moszkva 2:2. • A csehszlovák férfi kézilabda-válogatott edzőmérkőzésen 23:23 (12:10)-re játszott d Škoda Plzeň csapatával. • Tegnap a csehszlovák evezősök három hajóegysége elutazott Űj-Zélandba, ahol novembér elején a világ leg: jobbjai ellen küzdenek. • Irina Derjugina nyújtotta a legjohb teljesítményt a szovjet modern gimnasztikái világ- bajnokság előtt megrendezett válogató versenyen. Három számban fölényesen végzett az első helyen. Legnagyobb ellenfele, Sugurova csupán labdagyakorlatával szerzett első helyet. A szovjet szakemberek szerint a válogató verseny magas színvonalú volt, és az említett két versenyző formája kitűnő és bizakodva tekintenek világbajnoki szereplésük elé.