Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-13 / 253. szám, szerda
VISSZATEKINTÉS A NEGYVEN ÉV ELŐTTI ESEMÉNYEKRE i árulás és a kapituláció gyalázatos Ólja A Vörös Hadsereg készen áll • Eredménytelen várakozás a „harmadik kérdésre" Március 12-én, a hitleri Németország csapatai bevonultak Ausztriába. Felszámolták a független Osztrák Köztársaságot és a harmadik birodalomhoz csatolták. A szovjet kormány határozottan elítélte, hogy az osztrák népet erőszakkal megfosztották politikai és gazdasági függetlenségétől, hangsúlyozta, hogy „elsősorban Csehszlovákia került veszélybe, és ez a veszély — tekintettel az agresszió jel legére — azzal fenyeget, hogy új, nemzetközi konfliktussá nő." A fasiszta agressziónak ez az újabb megnyilvánulása, amely nem ütközött ellenállásba, sőt nem is ítélték el a tőkés nagyhatalmak részéről, Közép- és Délkelet-Európában megváltoztatta a viszonyokat. Ausztria megszállása új helyzetet teremtett: az események fejlődése ahhoz a ponthoz közeledett, amelyet már nem lehetett annak a kockázata nélkül túllépni, hogy az európai méretű háború kikerülhetetlenné váljon. Annak ellenére, hogy Európában a háborús konfliktus veszélye nagyon nagy volt, reális lehetőség volt elhárítására. A béke megőrzésében érdekelt államok anyagi és emberi forrásai, hadipari és katonai erejük vitathatatlanul nagyobb volt, mint az agresszív fasiszta országok német—olasz —japán blokkjának ereje. A szovjet diplomácia abban látta küldetését, hogy leküzdje a békeszerető államok egységének hiányát, s az agresszív háborús erőkkel szembeni határozott ellenállásban egyesítse őket. A Szovjetunió egyértelműen készen állt, hogy mindent megtegyen a béke- erők mozgósításáért, megszilárdításáért és aktivizálásáért. A háborús veszély elhárításában döntő szerepet játszhattak volna a Szovjetunió, HíTgy-Britam- nia, Franciaország és az Egyesült Államok közös akciói. ELTÉRŐ ÁLLÁSFOGLALÁSOK A nagyhatalmak állásfoglalása azonban egyre nagyobb aggodalmat keltett: „figyelmen kívül hagyták“ az olyan eseményt, mint az osztrák állam felszámolása, míg a Szovjetunió külügyi népbiztosi hivatala 1938. március 14-én megfogalmazott álláspontja szerint „Ausztria megszállása a legnagyobb esemény volt az első világháború után, olyan esemény, amely nagy veszéllyel fenyegeti nem utolsósorban a Szovjetuniót is". Három nappal később, 1938. március 17-én a szovjet kormány állást foglalt azzal a helyzettel kapcsolatban, amely 'Ausztria megszállása után alakult ki. Az összes érdekelt állam közös akciójának megszervezését szorgalmazta Csehszlovákia függetlenségének és területi egységének megvédésére, azzal a céllal, hogy „megakadályozzák az agresszió további fokozását és megszüntessék a második világháború kitörésének növekvő veszélyét". Ezt a kezdeményezést konkrétan megfogalmazta M. M. Litvinov, a Szovjetunió külügyi népbiztosa, amikor kijelentette, hogy a „szovjet kormány hajlandó haladéktalanul tárgyalni a nagyhatalmakkal a Népszövetség keretében és azon kívül is a körülmények által diktált gyakorlati intézkedésekről". A Szovjetunió azonnali intézkedéseket szorgalmazott: „Holnap már késő lehet, de ma még nem sza- lasztjuk el az alkalmat, ha az összes állam, elsősorban a nagyhatalmak határozott, egyértelmű álláspontra helyezkednek a béke kollektív megmentésének kérdésében." A nyilatkozat szövegét még aznap átadták Nagy-Britannia, Franciaország, Csehszlovákia, az Egyesült Államok külügyminisztereinek, azzal a jegyzékkel együtt, amely hangsúlyozta, hogy „a nyilatkozatban kifejtett nézetek fejezik ki a szovjet kormány állásfoglalását az időszerű nemzetközi problémákkal kapcsolatban“. A csehszlovák diplomácia pozitívan fogadta a szovjet javaslatot, úgy értékelte, mint „Csehszlovákia nagy támogatását", de nem tett gyakorlati lépéseket, az imperialista államok reagálására várt. Hasonló álláspontra helyezkedett Franciaország. Paul Boncourt Francia- ország külügyminisztere közölte a Szovjetunió képviselőjével, hogy „nagy rokonszenvvel“ támogatja Litvinov nyilatkozatának alapelveit, amelyek „teljes mértékben megfelelnek a francia külpolitika elveinek“. Közvetlenül ezután Paul Boncourt arra hivatkozott, hogy konkrétabban csak akkor foglalhat állást a szovjet javaslatokhoz, miután „tárgyal kollégáival és megállapítja a többi demokratikus ország álláspontját“. Szovjet részről bölcsen foglaltak állást ehhez a habozó nyilatkozathoz: „A többi demokratikus ország állásfoglalása nagy mértékben attól függ, hogy a francia kormány milyen határozottan támogatja a békejavaslatokat.“ A Szovjetunió, a nyugati hatalmak ellenállásának letörésére törekedve, továbbra is szorgalmazta az érdekelt országok nemzetközi konferenciájának összehívását. A szovjet diplomácia csupán 1938 szeptemberében legalább négyszer tett ilyen javaslatot. A Szovjetunió részéről természetesen a konferencia összehívásának az volt a feltétele, hogy Csehszlovákia is részt vegyen a konferencián. A francia kormány habozása és tétlensége abban csúcsosodott ki, hogy Franciaország engedelmesen Nagy- Britannia után kullogott, miután M. Chamberlain március 24-i parlamenti beszédében hivatalosan ellenezte a békeszerető országok konferenciájának összehívását. Nagyon sokatmondó volt Nagy-Bri- tannia érvelése a Szovjetunióval való együttműködés elutasítása után: a külügyminisztérium jegyzéke azt állította, hogy a kormány nézete szerint az agresszió elleni intézkedések nem lennének egyértelműen pozitív hatásúak az európai béke távlataira. A szovjet diplomácia pontosan meghatározta Nagy-Britannia eljárását és veszélyes következményeit. A külügyi népbiztosi hivatal helyettesének április 17-1 levele leszögezte: A. R. Eden lemondása után a nemzetközi politika fő eseménye Anglia nyilvánvaló fordulata az agresszorokkal való megegyezés érdekében ... Chamberlainek a Csehszlovákiáról tett nyilatkozata az első komoly lépést jelentette a Németországgal megkötött szerződéshez. Azóta Nagy-Britannia nyomást gyakorolt Csehszlovákiára, hogy tegyen engedményeket Németországnak. Tudjuk, hogy Csehszlovákia és Németország között „angol—francia közvetítést" készítenek elő azzal a céllal, hogy nagy engedményekre kényszerítsék Németországgal szemben. , Ebben a helyzetben Hitlernek nem kell sietnie az erőszakos intézkedésekkel a csehszlovák kérdés megoldásában. KOCKÁZATOS OBSTRUKCIÖK A szovjet diplomácia nagyon fontos törekvése volt, hogy Franciaország, Csehszlovákia és a Szovjetunió kössön megállapodást a kölcsönös segélynyújtásról. Ez a három kétoldalú szerződés egy bizonyos szövetséges rendszert alakított ki, amelyben kulcsfontosságú pozíciója volt Franciaországnak. Az összekötő szerepet Csehszlovákia és a Szovjetunió 1935. május 10- án megkötött szerződése jelentette. A szerződés értelmében a Szovjetunió és Csehszlovákia kölcsönös segélynyújtásra kötelezte magát abban az esetben, ha az agresszió áldozatának segítséget nyújt Franciaország. Ez a csehszlovák fél kérésére a szerződésbe foglalt megállapítás okozta a szovjet—csehszlovák szerződés gyengeségét, mivel kizárta az automatikus segítségnyújtás lehetőségét, és mentesítette a két felet azon kötelesség alól, hogy teljesítse szerződéses kötelességeit abban az esetben, ha Franciaország nem teljesíti azokat. Ezért a szovjet diplomácia minden eszközzel arra akarta kényszeríteni Franciaországot, hogy határozottan foglaljon állást Csehszlovákiának a német imperializmussal szembeni védelmének kérdésében. A szovjet diplomaták elsősorban arra törekedtek, hogy a három szerződésben rögzített általános kötelezettségeket konkrét katonai szerződésekben fogalmazzák meg, de ezek megkötését Csehszlovákia, majd Franciaország visszautasította. A nemzetközi feszültség kiéleződése 1938 tavaszán megkövetelte a három szövetséges állam nemcsak politikai, hanem elsősorban katonai együttműködése mechanizmusának kialakítását is. Ezen a téren újból a szovjet kormány lépett fel kezdeményezően, amikor 1938 áprilisában javaslatot tett a Szovjetunió, Franciaország és Csehszlovákia vezérkarai tanácskozásának összehívására azzal a céllal, hogy mér legeljék a Csehszlovákiának nyújtandó segítségre vonatkozó katonai intézkedéseket. A szovjet kormány 1938 májusában és szeptemberében javaslatokat tett a katonai képviselők találkozóira, ami azt jelenti, hogy mindig akkor, amikor Csehszlovákiát közvetlenül támadás fenyegette a hitleri Németország részéről. Ez a törekvés teljesen jogosnak bizonyult, mivel az 1938. évi események bebizonyították: a segítségnyújtás formáira és terjedelmére vonatkozó konkrét megállapodás megkötése nélkül a kölcsönös segélynyújtási szerződések hatástalanok lennének. A csehszlovák válság ideje alatt a Szovjetunió minden eszközt és lehetőséget megragadott, hogy rákényszerítse Franciaországot a Csehszlovákiával szembeni kötelessége feltétlen teljesítésére. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Szovjetunió azon lehetőségek megvalósítására törekedett, amelyeket a szovjet—csehszlovák szerződés nyújtott. Az uralkodó csehszlovák burzsoá körök csak másodrangűnak tekintették a szovjet állammal kötött szerződést és külpolitikai kombinációikban a nyugati tőkés hatalmakra, elsősorban Francia- országra orientálódtak. Aligha fogalmazhatnánk meg pontosabban a háború előtti Csehszlovák Köztársaság 'külpolitikai irányvonalát, mint ahogyan azt Eduard Beneš 1938 májusában tette: „Csehszlováikia és Oroszország 'kapcsolata mindig másodrangú tényező volt és lesz, amelyet Franciaország és Anglia állásfoglalása befolyásol ... Amennyiben Nyugat- Európa nem érdeklődik Oroszország iránt, Csehszlováikia sem érdeklődik majd." A CSEHSZLOVÁK BURZSOÁZIA OSZTÁLYHÜSÉGE A szovjet kormány állásfoglalását a csehszlovák kérdésben az a mély meggyőződés határozta meg, hogy Csehszlovákia kapitulálása a hitlerista Németország követelményei és Anglia nyomása előtt előbb vagy utóbb ka- tasztrőfális következményekkel jár. Csehszlovákia szabadságának és függetlenségének védelme volt az európai béke és az általános biztonság megőrzésének feltétele. A Szovjetunió képviselői Ausztria megszállása után azonnal tájékoztatták Csehszlovákiát arról, hogy a Szovjetunió készen áll teljesíteni a kölcsönös segélynyújtási szerződésből eredő kötelességeit: március 15-én nyilatkozatot adott ki a külügyi népbiztos, majd március 17-én megismételte azt. Március 28-án a szovjet katonai küldöttség vezetője hasonlóan nyilatkozott a csehszlovák vezérkar főnökének. 1938 áprilisában az SZKfbjP Központi Bizottsága megvitatta a csehszlovák kérdést. A Szovjetunió prágai megbízottjának beszámolója után határozatot hoztak, miszerint Franciaországgal és Csehszlovákiával együtt mindent megtesznek Csehszlovákia védelmére. Erről tájékoztatták Csehszlovákia és Franciaország kormányát is. 1938 május elején K. J. Vorosilov honvédelmi népbiztos közölte Nagy- Britannia katonai megbízottjával, hogy a Szovjetunió feltétel nélkül teljesíti a Csehszlovákiával kötüfl szerződésből eredő kötelezettségeit. A Szovjetunió az egész csehszlovák vátság ideje alatt erre az álláspontra helyezkedett. Ezt több ízben nyilatkozatban is hangsúlyozta. 1938 szeptember elején a francia kormány első ízben fordult hivatalosan a Szovjetunióhoz arra vonatkozóan, milyen álláspontra helyezkedik Csehszlovákia megtámadása esetében. A szovjet kormány válasza egészen világos és egyértelmű volt: a Szovjetunió teljesíti a szerződésből eredő kötelezettségeit, és készen áll, hogy Franciaországgal együtt minden rendelkezésre álló úton segítséget nyújtson Csehszlovákiának. Szeptember 19-én Eduard Beneš, miután megkapta a csehszlovák határ- menti területek Németországnak való átadására vonatkozó ultimátumot, megkérdezte a szovjet kormányt: 1. A szerződésekkel összhangban azonnali és hatékony segítséget nyújt-e a Szovjetunió Csehszlovákiának abban az esetben, ha Franciaország is hű marad és szintén segítséget nyújt? 2. Segít-e a Szovjetunió Csehszlovákiának mint a Népszövetség tagja, ha Beneš német támadás esetében a Nép- szövetséghez fordul? Az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága szeptember 20-án foglalkozott Csehszlovákia kérdéseivel és mindkét kérdésre egyértelműen pozitív választ adott. A csehszlovák kormány visszautasította az angol—francia ultimátumot, de már két nappal később kapitulált a nyugati nagyhatalmak előtt, miközben a kapitulációra vonatkozó döntést a Szovjetunióval való megbeszélés nélkül hozta. ÁRULÁS JELLEGŰ KAPITULÁCIÓ Az ultimátum elfogadása, amint maga Beneš is beismerte, azt jelentette, hogy hatálytalanították Csehszlovákia addig érvényes nemzetközi szerződéseit, tehát a Szovjetunióval kötött szerződést is. Ezzel kapcsolatban Prága megkérdezte a szovjet kormányt, hogy tartja-e magát a csehszlovák— szovjet szerződésben foglaltakhoz abban az esetben, ha a jövőben a helyzet úgy alakul, hogy Csehszlovákia fegyverrel fogja védeni határát. M. M. Litvinov Genfben szeptember 23-án ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy miután Csehszlovákia elfogadta a diktátumot, a szovjet kormánynak természetesen jogában áll semmisnek tekinteni a szovjet—csehszlovák szerződést. Ennek ellenére a szovjet kormány pozitív választ adott a csehszlovák kérdésre, mivel nem keresett kibúvót a veszélybe került szövetségessel szembeni kötelességei teljesítése alól. Erről tanúskodik az a tény, hogy a Szovjetunió készen állt, hogy sokoldalú segítséget nyújtson Csehszlovákiának. Klement Gottwald, a CSKP vezető képviselője a szovjet fél kezdeményezésére közölte a csehszlováik köztársasági elnökkel! a Szovjetunió készen áll katonai segítséget nyújtani Csehszlovákiának Franciaország nélkül is, azzal a feltétellel, hogy Csehszlovákia szembehelyezkedik az agresz- szorral és segítséget kér a Szovjetuniótól. A szovjet álláspont azután sem változott meg, hogy Csehszlovákiát a fasiszta agresszió veszélye fenyegette. Szeptember 10-én a csehszlovák nagykövet ezt jelentette Moszkvából: ,,A’ Kremlhez közel álló forrásokból megtudtam, hogy megtárgyalták a Franciaország nélküli akciók kérdését. Az állásfoglalás tehát egyértelmű és határozott.“ Befejezésül hangsúlyoznunk kell, hogy Csehszlovákia vezetői nem kételkedtek abban, hogy a Szovjetunió hatékony segítséget nyújt a megállapodásokon felül is. Ezt maga Beneš is több ízben beismerte, többek között 1942-ben, Thomas Mann lányával folytatott beszélgetése során. Még egy tanúbizonyság azokról a napokról, amikor Csehszlovákia sorsáról döntöttek. Szeptember 18-án Kamii Krofta külügyminiszter közölte az Egyesült Államok prágai nagykövetével: többek között tudatták velünk, hogy szükség esetén a Szovjetunió segítséget nyújthat Csehszlovákiának Franciaországtól függetlenül is. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk még egy szempontot. Amint említettük, szeptember 19-én Eduard Beneš két kérdést intézett a szovjet kormányhoz. Valóban csak két kérdés volt, amint ezt az elnöki hivatal levéltárának dokumentumai is bizonyítják. A Franciaországtól független szovjet segítségre vonatkozó kérdést tehát nem tette fel. Ugyanaznap este Beneš fogadta Klement Gottwaldot és megkérdezte öt, mi a nézete a Szovjetunió állásfoglalásáról. Az érdeklődés mögött egész nvilvánvalóon az .,a harmadik kérdés“ állt. Igv értelmezte ezt Klement Gottwald is. aki először kijelentette, neki nem az o feladata, hogy a Szovjetunió nevében beszéljen, de senki sem kételkedhet abban, hogy a Szovjetunió teljesíti kötelezettségeit. fis ha ennél többről van szó, akkor Beneš fogalmazza meg pontosan kérdését, és forduljon a szovjet kormányhoz. Beneš ezt a tanácsot természetesen nem fogadta meg. A szovjet diplomácia - várta a „harmadik kérdést“: Potyemkin külügyi népbiztos-helyettes egyenesen megkérdezte: a csehszlovák kormány miért nem vetette fel a Szovjetunió feltétel nélküli segítségének kérdését. A moszkvai csehszlovák nagykövet a kérdést tolmácsolva kérte, hogy azonnal adjanak választ. Prága azonban nem válaszolt. (Folytatása a holnapi szám ban) SZERGEJ PRASZOLOV 1978. IX. 13.
