Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-09 / 218. szám, szerda

Teljes kudarccal fenyegetnek a külimtárgyaJások Vance nem tudta újabb engedményekre rábírni iBegint # Izrael makacssága elkedvetlemítii az egyiptomi vezetést (ČSTK) — Cyrus Vance ame­rikai külügyminiszter tegnap folytatta megbeszéléseit Egyip tóm vezető képviselőivel. Az előző nap Mohamed Kamel külügyminiszterrel, majd Anvar Szadat elnökkel tárgyalt Ale­xandriában. A megbeszélések fő célja, hogy amerikai fennhatósággal ismét folytatódjanak az egyip tömi — izraeli külön tárgyalások, melyek tökéletes kudarccal fo nyegetuek. A hivatalos képvi­selők szűkszavú kijelentéseik­ből a megfigyelők arra a kö vetkeztetésre jutottak, hogy a hétfői forduló sem volt ered­ményes. Begin hajthalatlanságától el­kedvetlenedett egyiptomi veze­tés Izrael „pozitív gesztusához“ köti a tárgyalások felújítását és szeretné, ha az Egyesült Államok hatásos nyomással Be gint engedményekre kényszeri tenék vagy esetleg maga az amerikai fél lépne fel a közel- keleti válság rendezésének el­fogadható javaslatával. Az AH Ahrain napilap is az Egyesült Államokra apellál, hogy fejezze ki „határozott állásfoglalását“ és drámailag hozzáfűzi, hogy az elkövetkező órák döntőek lehetnek „Szadat Izraellel szembeni kezdeményezésének sikere szempontjából“. Ez ideig azonban semmi sem bizonyítja, hogy Washington el­fogadná az egyiptomi javasló tót. Vance külügyminiszter igyekszik a legnagyobb diszkré­cióval kezelni a megbeszélése­ket, de az Izraelben folytatott tárgyalásokról kiszivárgott hí* rek szerint nyilvánvaló, hogy Begin kormányfőt nem győxte meg, hogy tegyen alapvető en­gedményeket, sőt nem is tett különösebb lépéseket ennek érdekében Vietnami—kínai tárgyalások kezdődtek A VSZK-bon nem üldözik a letelepedett kínaiakat (ČSTK) — Hanoiban tegnap megkezdődtek a vietnami—kí­nai tárgyalások, amelyekein megvitatjuk a Vietnami Szocia­lista Köztársaságban élő kínai nemzetiségűek helyzetének kér dósét. A vietnami küldöttséget Hitaun Bili Szón külügyminisz tér-helyettes, a kínait pedig Csüng Szí tiing, a Kínai Nép­közt á r saság k ü i ög yin in i szt er- helyettese vezeti. „Nagyon fontos, hogy a vitás kérdés megtárgyalása céljából tárgyalóasztalhoz ii!je«e<k a fe lek, de még fontosabb az öszin leség és a jóakarat mindkét fél részéről“ — jelentette ki a vietnami küldöttség vezető ľ' Hoang Bili Szón hangsúlyoz­ta, hogy a vietnami küldöttség álláspontja a VSZK politikájá­nak és külpolitikai irányvona­lának természetes követfkezmé- nye. Erősíteni akarják a viet­nami és a kínai nép közötti ha ratságnt. A továbbiakban leszö­gezte, sajnálatra méltó, hogy az utóbbi időbein a Vietnamban letelepedett kínaiak miatt in­cidensekre került sor a két or szág között, s ez ártott a két nép közötti barátságnak. A két ország taözőtti kapcsolatokban nagy feszültségeit idézett elő. és nyugtalanította az egész vi­lág békeszerető nemzeteit A vietnami küldöttség veze­tője hangsúlyozta, hogy a Viet­namban élő kínai telepesek kérdése minidig teil jeseň vilá­gos volt. Vietnam mm dig kor­rektül és igazságosan bánt a kínai telepesekkel. Amikor a közelmúltban miattuk Vietnam és Kína között nézeteltérésre került ser, a vietnami fél kö- vetkeczeitesem tárgyalásos meg­oldást javasolt. A kínaí küldöttség vezetője szintén azt állította, hogy tá>- m ogat ja „a két ország nép** közötti barátság tiszteletben tartását. Majd megismételte a már közismert kínai rágalmat, hogy Vietnam „üldözi és kiuta sítja a kínai telepeseket“. Ho­ang Bih Szón a rágalmakat határozottan visszautasította és hangsúlyozta: „meg kell szün­tetni a kínai telepesek fetbuj- togatását, hogy térjenek vissza Kínába; szó sincs az üldözé­sükről, meirt a vietnami fél ilyesmire sóba sem veteme­dett“. 5831 A&éan A CANAVERAL FŐKRŐL teg­nap reggel felbocsátották # Pionier—Venus-2 rakétát. A szondának december 9-éu keill a Vénuszra érnie, ahol. öt rész­re váľilk szét. és adatokat to­vábbít a Földre a Vénusz lég körének összetételéről. A szón dát egynapos késéssel bocsa tottá/k fe4, mert az utolsó pilla náthán megállapították, hogy a ho r d ózóra ké ta hűtőbere ndeizé sét hiányosan töltötték meg hélium mai JÜAN PEREDA ASBUN tálwr nők. Bolívia államcsínnyel ha­talomra került elnöke La Puz ban bejelentette: 1980 ban új, általános választásokat tárta na.k az országban, egyszersmind köaöke. hogv a választásokon netu jelöltetii magát. fULIO CÉSAR TURBAť AlfA LA, a július 4 i kottumiwai el­nökválasztás győztese tegnap hii v*a la I os<a.a elfoglalta elmökt hivataliét Pekingije látogat a chilei külügyminiszter Huang Hua kínai külügymi­niszter meghívta Herman Cubíl- lo»t, a chilei katonai junta kül­ügyminiszterét, hogy látogas­son Pekingbe. Cubillos elfogad­ta a meghívást és október vé­gén Kínába utasik, hogy de­monstrálja a két ország között meglevő kitűnő kapcsolatokat — jelentette be a chilei kül­ügyminisztérium Mint ismere­tes, 1973-ban a pekingi vezetés — ellentétben a világ legtöbb kormányával — elismerte a chilei fasiszta diktatúrát és ko­rábban a puccs előtt kiutasí­totta a Népi Egység nagyköve­tét. Azóta Peking egyre foko- zódo gazdasági és katonai tá­mogatást nyújt Chilének Nugaiszakíbaii, ab­ban a japán város­ban, amelyre az amerikaiak 33 év- íre) ezelőtt atom­bombát dubtak, tegnap felvonulást rendeztek az atum- boniba-robbanás áldozatainak emlé­kére. A varasban folytatódott az atom- és hidrogén- fegyverek betiltá­sát szorgalmazó nemzetközi konfe rencia. Tizenöt or­szág küldöttsége a leszerelésről ta­nácskozott. Felvé­telünkön a ii aga szaki atomrobba­nás epicentruma teán álló emlékmű látható. CSTK felv j EGYSÉGBEN A SZOLIDARITÁS, A BÉKE, A BARÁTSÁG ZÁSZLAJA ALATT A XI. VIT felhívása a világ ifjúságához Havannában közzétették a XI. VIT felhívását a világ ifjú ságához: A XI. Világifjúsági Találkozó — a nemzetiközi ifjúsági ós diákmozgalom új, hatalmas fó ruma — sikeresen befejező dött. állapítja meg a dokumen tűm. Mi, 18 500 ifjú és leány, akik 145 országból jöttünk és 2000 különböző politikai, filozófiai és vallási irányzathoz tartozó szervezetet képviselünk. 1978 nyarán Kuba fővárosában, Ha­vannában gyűltünk össze az antiimperialista szolidaritás, a béke és a barátság zászlaja alatt Ezekben a felejthetetlen na­pokban ismét igazolódott az a jelentős és aktív szerep, ame­lyet a mai ifjú nemzedék tölt be a világban mozambiki elnök az imperializmus mesterkedéseiről KONFLIKTUSOKAT SZÍT AFRIKA NÉPE! KÖZÖTT (CSTK) — Samora Machel mozambiki elnök határozottan elítélte az imperialista erők mesterkedéseit az afrikai kon­tinensen. A FRELIMO {Mozam­biki Felszabadítási Front) Köz­ponti Bizottságának plenáris ülésén elhangzott beszédében leszögezte, hogy népi demok­ratikus államok megalakulása az afrikai földrészen azzal fe­nyegeti az imperializmust, hogy a térségben e példák hatására mielőbb sor kerül a kapitalista rend végleges felszámolására. Az imperializmus szüntelenül konfliktusokat szít a földrész népei között, fokozza katonai jelenlétét főleg az Indiai-óceán térségében és egyre szorosab­ban együttműködik a dél-afri­kai fajüldöző rezsimmel Az emberiség napjainkban különösen fontos korszakot él át. Ennek nagyszerű példái az imperializmus indokínai vere sóge, a portugál gyarmatbiro­dalom összeomlása, Angola győzelme, a feudális etiópiai rendszer bukása.• Az imperializmus azonban igyekszik élezni a nemzetközi helyzetet, visszafogni a népek lendületes haladását. Ilyen kö rülmények között határozottan kell együttműködésre és akció- egysógľň törekednünk, hogy növekedjék a fiatalok és a diá­kok részvétele az imperialista ellenes harcban. Fokozzuk a világbékéért, az enyhülésért, a nemzetközi biz tonságért és együttműködésért, a fegyverkezési hajsza és az agresszív imperialista háborúk megszüntetéséért, az általános és teljes leszerelés érdekében kifejtett tevékenységünket, az egész világon hallassuk tilta­kozásunkat az új típusú tömeg pusztító fegyverek, mint pél­dául a neutron fegyver kidolgo­zásának tervei ellen. Erősítsük meg az akcióegysé­get abban a harcban, amely az imperializmus, a gyarmati ura lom, az újgyarmatosítás, a faj- üldözés, a faji elkülönítés a fasizmus ellen, a felszabadulá­sért, a nemzetközi független­ségért, a szuverenitást és a de­mokráciáért folyik' Az APM beszélgetést folytatott jurij Zsukov ismert publi­cistává! és közéleti személyiséggel, a moszkvai Pravda politi­kai hírmagyarázóval. Az alábbiakban rövidítve ismertetjük a cikket. 1S7I! VIII. 9. A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormánykül­döttségnek a közelmúltban tett csehszlovákiai látogatása jelen­tős politikai esemény volt, s nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. A látogatás végén kiadott közös nyilatkozatban is­inél megerősítették, hogy a két ország és párt szilárd elhatáro­zása tovább erősíteni harcban edzett barátságunkat. Finnek jelentőségét növeli az a tény, hogy napjainkban — a csehszlovákiai ellenforradalmi kísérlet tizedik évfordulóján — « nyugati hírközlő szervek is­mét mérgezett nyilakkal tá­madják barátságunkat, kétség­be vonják kapcsolataink őszin­teségét, ellentéteket szeretné­nek szítani a szocialista közös­ség országai között. Az ország­ban és magában a pártban tíz évvel ezelőtt a szaporodó vál­ságjelek egyre inkább megmu­tatták, hogy ez a kapitalista hatalmak átgondolt tervének, a Csehszlovákia belügyeibe való durva beavatkozásnak az ered­ménye. Meg kell mondanunk, hogy a nemzetközi imperializ­mus tervének megvalósítását elősegítette a jobboldali opoor tunlsták tevékenysége, akik bekerültek a CSKP-be és irá­nyító szerveibe. 1968 januárja és augusztusa között több sokoldalú tárgya­lásra került sor Moszkvában, Budapesten, Ágcsernyőn (Čier­na nad Tisou) és Bratislavában, Prágában pedig kétoldalú ta­nácskozásra. A testvérpártok­nak természetesen nem volt mindegy, hogy mi lesz a szo­cializmus sorsa Csehszlovákiá­ban. Az egyik ilyen tanácskozás­ról, az ágcsernyőiről akarok többet szólni. Az SZKP képvi­selői sürgetően felszólították a csehszlovák felet, hogy saját erejéből rendezze az országban uralkodó veszélyes helyzetet. lista kötelessége minden állam­nak. A csehszlovákiai bonyolult helyzetre világított rá az az eset, amelyre elutazásunkkor a repülőtéren figyeltünk fel. A rádióban beolvasták a Közle­mény szövegét. Ez természete­sen örvendetes esemény volt számunkra, azonban ezt köve­tően ugyancsak közölték a Csehszlovák Újságíró Szövetség nyilatkozatát. A szövetség ak­kor reakciós vezetés alatt ál­lott, s nagy szerepet játszott dig nem más, mint a kapitaliz­mus, amelyet a csehszlovák nép 1948-ban felszámolt. Mi után az imperialista körök di- verziós politikája 195Ö-ban Ma­gyarországon az ellenforrada lom felszámolásával vereséget szenvedett, a kommunizmus el­leni offenzivájukban új mód­szereket vezettek be. Ilyen pl. az úgynevezett csendes harc elmélete. Az egyik legismertebb szer­zője Herman Kahn professzor. Jurij Zsukov a tíz évvel ezelőtti csehszlovákiai helyzetről Mítosz és valóság Két másik szovjet újságíróval én is ott voltam azok között, akik erről a találkozóról tudó­sítottak. Hogy a mi küldöttsé­günknek milyen légkörben kel­lett dolgoznia, azl jól szemlélte­ti az alábbi példa: a tárgyalá­sok zártkörűek voltak, de tar­talmuk valamilyen útou-mődon mindig bekerült a burzsoá saj­tóba — természetesen torzított formában. Az ágcsernyöi talál­kozást becsmérlő kommentá­rokban a Csehszlovák Televízió járt az élen, amelyet akkor ji* rí Pelikán, a nemzeti érdekek elárulója igazgatott. Ágcsernyőn született az elha­tározás, hogy Bratislavában au­gusztus 3-án sorra kerül a hat testvérpárt találkozója, hogy a problémát részleteiben, minden oldalról megvitathassák. A Szlovákia fővárosában aláírt közös Közleményben hangsú­lyozták, hogy a szocialista vív­mányok támogatása, megszilár­dítása és védelme, melyeket a népek hősies igyekezetével sike­rült elérni, közös, internaciona­abban, hogy ilyen feszült lég­kör uralkodott az országban. A nyilatkozat úgy állította be a Közleményt, hogv az nem tük­rözte a csehszlovák nép vá­gyait, és hogy csak erőszakkal fogadtatták el. A beszélgetés további részé­ben Jurij Zsukov az úgyneve­zett csehszlovák kísérlet ku­lisszatitkairól szólt. Emlékezte­tett Brzezinski 1968. június 15-i, prágai beszédére, ahol a követ­kezőket mondotta: „Üdvözöljük azt, amit New Yorkból látunk, s úgy gondoljuk, hogy ez kü­lönösen azért örvendetes, mert lényegében a régi értékek új köntösbe való öltöztetéséről van szó.“ A továbbiakban Brze­zinski kijelentette, hogy a cseh­szlovákiai helvzet azon politi­kai erők fellépésének köszön­hető, amelyek már egyszer sze­repeltek itt Nem kétséges, hogy mely erőkre célzott Brzezinski. Azok­ra, amelvek 1938-ban a szé­gyenteljes müncheni tragédiát okozták. A „régi értékek“ pe­A termonukleáris háború egy­kori 'bősz védelmezője a hatva­nas évek közepén a „béke megszilárdító!“ közé sorako­zott, támogatta a „konvergeu- ció“ elméletét, a két társadal­mi rendszer közeledését, a „hídépítés“ módszerét, ami iránt Washington is nagy remé­nyeket táplált. Kahn úr elmé­lete lényegében: belső, ideoló giai ellentétek szítása és ezál­tal politikai és gazdasági vál­ság előidézése, ami a tömegek elégedetlenségéhez vezet. De ezzel még nincs vége. Távlati­lag katonai beavatkozást is ter­vezett, amint azt a Fortuna cí­mű amerikai folyóiratban 1968- ban maga is beismerte. A terv tehát készen volt, csak a meg­felelő alkalom, a hely és az időpont kellett hozzá. Ezt is megtalálták: a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságot. Hogy hogyan képzelték Cseh­szlovákiában az antiszocialista elemek előretörését, arra Kahn professzor pontos tervet dol­gozott ki. Lényege a következő: Bonn elismerése, s ezt a nyu­gatnémet hitelek követnék. A kultúra terén biztosítani a nyu­gati, mindenekelőtt a francia és nyugatnémet hatást. S ami egyike a legfontosabbaknak: le­mondani a demokratikus cent­ralizmus elvéről. Továbbá olyan kormány felállítását szerette volna, ahol nagyon gyenge a kommunista párt hatása. A kép tehát világos. Úgyne vezett csendes ellenforradalmat terveztek, a szocializmus he­lyett kapitalizmust, melyre rá­húzták volna az „emberarcú szocializmus“ álarcát. A való­ságban az álarc mögött a nem­zetközi imperializmus csattog* tattá fogait. Azonban még ez sem minden. Tervbe vették Lengyelország­ban is a párt és a kormány szétverését és helyettesítését (ismét Kahnt idézzük): „a | bármilyen független, nemzetiségfeletti és viszonylag szovjetellenes, de azért kom munista (?) csoporttal: b) bármilyen reformista rendszerrel, amely független lenne és szovjetellenes.“ Más szocialista országok el­len is terveztek felforgató ak­ciókat, mindenekelőtt az NDK ellen. Kahn professzor álmai között szerepelt a Kelet és a Nyugat, azaz az NDK és az NSZK egyesítése. A terv végső, logikusan kö­vetkező csúcspontja az volt, hogv a Varsói Szerződés gyen­gülése és Nyugat Németország erősödése után egv szép napon az NSZK megtámadhatja a Szovjetuniói — az USA támo­gatásával. A „csehszlovák ak­ció“ csak az első lépés volt tehát egy új világháború ki1 robbantása felé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom