Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-11 / 189. szám, kedd

Bil i97a /n. íi. 7 Túl egy újabb álomhatáron Borisz Zajosuk, szovjet atléta káprázatos világcsúcsot ért el kalapácsvetésben, o az első, aki 80 méteren túlra hají­totta sportszeréi. A moszkvai klubok és testnevelési kollek­tívák versenyén 86,14 méteres teljesítményt ért el, ami 84 centiméterrel jobb, a nyugatnémet Waller Schmidt eddigi vi­lágrekordjánál. Az új világcsúcstartó 30 éves, J.83 cm magas és 93 kiló súlyú. Zajcsuik 14 évvel ezelőtt kez­dett atletizálni, de csak tavaly válogatták be a Szovjetunió— NSZK találkozó elölt. Akkor nagynevű versenyzők Között bi­zonyult a leigjotbbnaik 75,90 mé­teres teljesítményéVel, s legyőz­te az olimpiai bajnok Jurij Sze- diheit és az előző világcsúcstar­tó Kari Hans Riehmet is. A szovjet bajnokságon tavaly csak 74,34-et teljesített, ezzel harnnadik lett és bronzérmes volt az Universiaden is, 72,50 méteres dobással. A tavalyi idényt a világ ötödik legjobb eredményével, 76,50 méterrel lejezte be. Az eddigi kalapácsvelő világ­csúcsok listája |7Ü m-en túl): 70,33 CönnO'lly (amerikai) I960 70.67 ConnoJly (amerikai) 1962 71,07 Connolly (amerikai) 1963 71,26 Connolly (amerikai) 1965 73,74 Zsivótziky (magyar) 1965 73,76 Zsivótzky | magyar) 1966 74,52 Klim (szovjet) 1969 74.68 Bondarcsuk (szovjet) 1969 74,90 Beyer (nyugatnémet) 1970 76,40 Schmidt | nyugatnémet) 1971 76,60 Theimer (NDK-beli) 1974 76,66 Szpiridonov (szovjet) 1974 78,50 Riehm I nyugat német) 1975 79,30 Schmidt (nyugatnémet) 1975 80,14 Zajcsuk (szovjet) 1978 Világcsúccsal zárult a szovjet úszóbajnokság Tizenegy év után ismét feliratkozott egy szovjet úszó a világcsúcstartok listájára. Alekszander Szidorenko vasárnap a Szovjetunió úszóbajnokségának utolsó napján a 2UÖ méteres vegyesúszásban 2:05,24 perces idővel győzött, s ezzel 7 század másodperccel megjavította a kanadai Graham Smith 1977-ben felállított világrekordját. Szidorenko 18 éves és tíz esztendeje hódol az úszásnak. Zsdanovban az Azori-tenger partján született. A kijevi test- nevelési főisko'la hallgatója. A 200 méteres vegyesúszás döntő­je Feszenko—Szidorenko pár­harcot ígért. Az első 50 méte­ren pillangóban még Feszenko volt jo bb, de a hát úszásban Szido-reniko megelőzte és végig vezetve világcsúccsal győzött. A világcsúcs fejlődése: 2:10,6 Hickcox (amerikai) 1968 2:09,6 Hall (amerikai) 1969 2:09,5 Hall (amerikai) 1970 2:09,3 Larsson (své) 1970 2:07,17 Larsson (svéd) 1972 2:06,32 WWkie (skót) 1974 2:06,32 Furniss (amerikai) 1974 2:06.08 Furniss (ameriikai) 1975 2:05,31 Smith (kanadai) 1977 2:05,24 Szidorenko (szovjet) 1978 A szovjet úszóbajnotaség utol­só napi eredményei — Férfiak 100 ni mellúszás: Fedorovszkij 1:04,45, Miszkarov 1:04,85, eser­nyőnk o 1:05,75, 200 m vegyes: Szidorenko 2:05,24 — világ­csúcs, Feszenko 2:08,71, Misejev 2:10,65, 1500 m gyors: Ssuilnyi- kov 15:20,65, Lebegyev 15:33,97, Parinov 15:40,11. Nők — 100 m mellúszás: Bogdanova 1:12,14 — a legjobb eredmény a vilá­gon, Kosévá 1:13,31, Lacsusite 1:14,12, 200 m vegyesúszás: Klevakina 2:19,36, Trofimova 2:25,17, Budelin 2:25,72, 800 m gyors: Akszemova 8:48,30, Uiri- cseva 8:54,67, Jemeljanyenko 8:55,53. SPORTHlRADÓ • Csehszlovákia női junior kosárlabda-válogatottja a kö­zeljövőben néhány nemzetközi tornán vesz részt. Az első jú­lius 12-én Salgótarjánban kez­dődik, a második július 17-én a' bulgáriai Rusze városában. Mindkét erőpróba felkészülést Jelent a Barátság Kupa küzdel­meire, amelyeket augusztus 1— 10. között Szolnokon bonyolí­tanak le.* • Hannoverben tenisz BKK találkozón a Kudá bvézda Pra­ha 5:4 arányú vereséget szen­vedett a Real Barcelona együt­tesétől. Az érdekesebb eredmé­nyekből: Hrebec—Muíioz 5:7, 2:6, Simbera—Soler 4:6, 3:6, Písecký—Gimenez 6:4, 6:2, Hre­bec, Navrátil—Gimenez, Soler 6:4, 7:6. Mintegy ezer sportoló részvételével kezdődött az 54. lengyel atlétikai bajnokság. Az első nap csupán mérsékelt eredményeket hozott. Ez nagy­részt azzal magyarázható, hogy az időjárás nem fogadta ke­gyeibe a rendezvényt. Elisme­rést érdemel Rabsztvn állandó­sult formája, aki a 100 méteres női síkfutásban 11,81 -gyei győ­zött. A férfiak hasonló távú vágtáját Woronin nyerte 10,43- mal. A hármasugrásban Joaki- mowski 16,64-gyel győzött. t Ostraván ötnapos nemzet­közi junior röplabdatornát ren­deztek, amelyet a Szovjetunió csapata nyert meg. Az utolsó találkozón 3:0 arányban győ­zött a csehszlovák együttes el­len. A szovjet csapat mögött a bolgár válogatott szerezte meg a második helyet, utolsó mér­kőzésén 3:0 arányban legyőzte az NDK együttesét. • A Dukla Banská Bystrica I. ligás labdarúgócsapata elő­készületi mérkőzést látszott Chynoranyban, ahol a helyi Družstevník együttesét 8:1 (4:1) arányban legyőzte. • A szovjet junior atlétavá- logatott 190:163 arányban győ­zött az amerikai hasonló korú egyUttes ellen. A férfiaknál 114:106, a nőknél 76:57 volt a szovjet siker aránya. • A csehszlovák női gyep­labda-válogatott kivívta a jo­got, hogy a világbajnokságon szerepelhessen. A selejtezőkre Würzburgban került sor, ahol hétméteres büntető döntölt a csehszlovák csapat továbbjutá­sa lelől. Előzőleg ugyanis csak­úgy, mint Franciaország, 3:0 arányban győzött Ausztria el­len és a csehszlovák—francia találkozó rendes játékidőben gól nélküli döntetlent hozott. A világbajnokságot szeptem­berben Madridban rendezik. A * NDK fiilény Luzernban A luzerni nemzetközi regat­tán az NDK evezősei dominál­tak. Mind a hat női számban az első helyen végeztek és a férfiak nyolc versenyéből ötöt megnyertek. . Eredmények — férfiak: Kormányos nélküli négyes; 1. NDK 1. 6:25,42, 2. Csehszlo­vákia 6:28,56. Négvpárevezős: 1. NDK I. 6:02,02, 2. NDK II. 6:09,06, 3. Csehszlovákia 6:11,65. Nyolcas: 1. NDK 1. 5:57,18, 2. NSZK 5:59,83, Kormányos né­gyes: 1. NDK 6:48,10, 2. NSZK 6:51,10, 3. Szovjetunió 6:54,40. Kétpárevezős: 1. Norvégia 7:05,30, 2. Nagy-Britannia 7:09,7, 2. Szovjetunió 7:12,99, Egypár­evezős: L. Karpinen (finn) 7:57,92, 2. Svensson (svéd) 7:59,60. Nők — Egypárevezős: 1. Scheiblich (NDK-beli) 3:46,90, 2. Velina (bolgár) 3:47.39, 3. Ambrus (magyar) 3:50,58, Kor­mányos nélküli kettes: 1. NDK 3:41,55, 2. Bulgária 3:43,87, 3. Hollandia 3:44,96. Kormányos négyes: 1. NDK 3:27/10, 2 Egye­sült Államok 3:30,32, Nyolcas: 1 NDK 3:15.57, 2. Egyesült Ál­lamok 3:21,86. Nové Mesto nad Váltómban vasárnap rendezték a csehszlovák gyorsasági motorkerékpáros bajnokságot. A 350 kem-esek kate góriá jóban Bohumír Staša (7-es számmal) szerezte meg a győzel­met. (CSTK-felv.) Már tizenhatodszor rendez­ték meg a vízilabda Duna Ku­pa küzdelmeit és a bratislavai fgdett uszodában a csehszlovák válogatottnak nem sikerült megvédenie tavalyi elsőségét. Meg kellett hajolnia az Ukrán SZSZK, sőt Ausztrália együtte sének nagyobb tudása és jobb felkészültsége előtt. A szovjet együttes a Dinamó Kijevre épült, s mint ismeretes, a 14. évfolyam győztese volt 1976- ban. Az Ukrán SZSZK, Ausztrália, Csehszlovákia sorrend a nyúj­tott teljesítményeknek megfele­lő. A szovjet vízilabdázók vol­tak a legjobbak, az ausztrálok pedig a legegyenletesebb telje­sítményt nyújtották mindaddig, míg az utolsó, a lengyelek el­leni mérkőzésen nem vett raj­tuk erőt a fáradtság. A lengye­lek sem sokkal maradtak el az ausztrál és a csehszlovák ve- télytársaktól. Kellemes megle­tt Az angliai Gateshead vá­rosában nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, amelynek legjobb eredményét Moses amerikai gátfutó érte el, aki a 400 méteres távot 48,55 mp es ülővel nyerte. A verseny fény­pontjai közé tartozott a 100 méteres síkfutás is, az angol Wells győzelmét hozta 10,29 mp-cel. petést jelentett a csehszlovák és a román junior válogatott teljesítménye. A csehszlovák fiatalok méltó ellenfelei voltak a legjobbaknak is. Az Európai Vízilabda Szövet­ség (EWPC) küldötte az oszt­rák josef Dirnweber volt, aki az előző évfolyamok során nem egyszer járt nálunk játék­vezetői minősítésben. A tornát értékelve megállapította, hogy az mint az előző években is. ezúttal is jó és sportszerű küz­delmet hozott. Az ausztrálok részvételével a torna nemzet­közi szintje sokat emelkedett. Ami a csehszlovák csapat tel­jesítményét illeti, lényegesen jobbnak látta, mint Jönköping ben, ahol a legutóbb megfi­gyelhette az együltes teljesít­ményét. Ladislav Bottlik, a csehszlo­vák vízilabda-válogatott edzője így látta az eseményeket: — A részt vevő csapatok az európai átlagot képviselik, de Ausztrália sem tartozik a világ tíz legjobb csapata közé. Je­lenlegi együttesünket néhány tapasztalt játékossal kell ki­egészítenünk és több játékal­kalmat kell számára biztosíta­nunk. Remélem, hogy részt ve­hetünk az olimpiai selejtezők küzdelmeiben, majd az Európa- bajnokságon is, melyet 1981- ben Szplitben rendeznek meg. Csapatunk keretének tagjai fej­lődőképesek. Felkészülés az olimpia ezüstérmeseivel Az Egyesült Államok női ko­sárlabdacsapata, amely a mont­reali nyári olimpián ezüstérmet szerzett, hazánkba látogat, hogy néhány mérkőzésen talál­kozzék a csehszlovák váloga­tottal, amely Poznanban az Eu- rópa-bajnokságon harmadik he­lyen végzett. Az amerikai lá­nyok Tokióból érkeznek hoz­zánk, ahol a Szovjetunió csa­pata mögött, de a Kínai NK és Japán válogatottja előtt a má­sodik helyet szerezték meg a nemzetközi tornán. Prágába július 14-én várják az amerikaiakat, akik Brnóba folytatják útjukat. Az amerikai csapatot Jeanne Rowlands ve­zeti és edzője Sue Gunther. Az együttes keretében 12 játékos van, közülük négyen szerepel­tek az olimpia kosárlabdator­náján: Lieherman, Meyers. Ro­berts és Rojcewicz. Az amerikai csapat legjobb játékosa a 21 éves Blazejowski, akit a szófiai Universiaden a legjobbnak minősítettek. A csa­pat legfiatalabb tagja Kirchner, mindössze 18 esztendős. A csa­pat átlagos életkora 21 év, át­lagos magassága 182,5 cm. Hétfőn Brnóban a KPS sport­csarnokában 19.30 órakor kez­dődik a Csehszlovákia—USA mérkőzés, amelynek visszavá­gója másnap 18.00 órai kezdet­tel a tŕebíči sportcsarnokban lesz. BEARZOT MARAD Az Olasz Labdarúgó Szövet­ség további négy évre meg­hosszabbította Enzo Bearzot szövetségi kapitány szerződé­sét. Az olasz válogatott egyéb­ként a közeljövőben a követ­kező mérkőzéseken szerepel: szeptember 20. odahaza Bulgá­riát fogadja, november 8 án Prágában Csehszlovákiával mérkőzik, december 20-án a spanyol válogatott látogat Olaszországba, 1979. február 24-én Amszterdamban rendezik meg a Hollandia—Olaszország mérkőzést, június 13-án pedig Belgrádban kerül sorra a ju­goszláv—olasz találkozó. incs nyertes Az Üj Szó olvasója tippel so­rozat 25-ös számú szelvényé­nek értékelésekor tclitalálatos nem volt. Wimhiedon varázsa, M mden világklasszis teni­szező álma Wimbledon­ban bajnokságot nyerni, a gyengébbeknek már az is öröm, büszkeség, ha e gazdag hagyományokkal rendelkező tornán részt vehetnek. Wimble­donnak rendkívüli a varázsa és a világ legjobbjai nem a győze­lemért, a helyezésekért járó összeg miatt jönnek elsősorban Londonban az All England Club füves teniszpályáira. „Itt olyan talajon kell játszanunk amely a legjobb esetben szarvasmar­ha teni/észtésre alkalmas és sokkal kevesebb pénz üti a markunkat, mint másutt“ — mondotta Arthur Ashe, uz 1975- ós bajnok. A richmondi rendórivadék akkor macska-egér harcot ví­vott Connorsszal a foltos gye­pen, az idén viszont már az el­ső fordulóban búcsúzott. Igaz, akadt ezen kívül is néhány meglepetés, de az előző ver­senytől eltérően most az esé­lyesek, a kiemelt versenyzők jobban tartották magukat, Borg és Connors a férfiaknál, Cau) ley Goolagong és Navrátilová a nőknél azonban teljesen megér­demelten jutott a döntőbe. Az egyes fordulójf során nekik is voltak ugyan rövidzárlataik, de mindig idejében tudtak fokozni és sikerrel vették az akadályo­kat. A két egyes döntő, melyet a legnagyobb érdeklődés kísért, magas színvonalú teniszjátékot hozott és a győztes elsőségéhez kétség nem férhetett, valóban ők voltak a legjobbak. Érdekes: míg az egyesben a fiatalok do­mináltak, párosban az idősebb játékosok szerepeltek sikerrel. Hewitt 38 és McMillan 34 évé­vel bizony már nem sorolható a fiatalok közé. Ennek ellené­re ök játsszák a világon a lea- színvonalasabb. a legjobb páros- látékot. Az eayik londoni úisáq sporttudósítója így jellemezte teljesítményüket: amit McMil­lan és Hewitt egy játék falig tart néhány percig) ulalt bemu lat, azt más esetleg csak egy regényben tudná produkálni. Az idén az előjelek szerint tenisz-világbajnokot fognak avatni, s a szakemberek véle­ménye szerint ezt a címet nem kaphatja más, mint a svédek szemfénye, Björn Borg. Az ele­jén ugyan neki sem ment úgy, ahogy szerette volna. „Rám, a kétszeres wimbledoni bajnokra a kintről jövő nyomás napról napra nagyobb lett. Mindenki engem akar legyőzni, de ne­kem kell valamennyit megver­ni.* Így is történt! A torna első nagy meglepe­tésével az argentin Vilas szol­gált, még a nyolcaddöntőig sem jutott el. Igaz, attól az Okker­tól kapott ki, aki azután egész az elődöntőig verekedte macát. A „repülő hollandi" az idén csupán hat egyes mérkőzést játszott, Wimbledonban viszont olyan teljesítménnyel rukkolt ki, amilyent hosszú hónapok óta nem láttak tőle. A juniorok mezőnyében re­mekeltek a csehszlovák fiata­lok. Lendl ugyan már a két esztendővel ezelőtti, Prerovbun megrendezett Európa bajnoksá­gon nyújtott játékával jelezte: vele a közeljövőben számolni kell. Wimbledoni győzelme mégis váratlan, de éppen ezért nagyon kellemes meglepetés volt. Teljesítményét látva a szakvélemény nem véletlenül kiáltotta ki Kodeš utódjának, sőt azt sem titkolták; nem lep­né meg őket, ha rövidesen fe­lülmúlná neves honfitársát. A wimbledoni versenyek iránt évről évre kivételes ér­deklődés nyilvánul meg. A vi­lág leghíresebb teniszstadionjá­nak pénztárai előtt naponta harmincezren sorakoztak két héten át. Pedig a Centre Court — diszpálya — lelátóira alig kaphattak jegyet. Az itteni bér­leteket nagyrészt kiváltságos családok birtokolják és öröklik nemzedékről nemzedékre. A bí­rák köztiszteletnek örvendenek, tekintélyükre jellemző, hogy a játékosok percnyi pontossággal jelennek meg a pályán és a bíró egy-egy diszkrét kézmoz­dulata még a nehezen megzabo­lázható Nastaset is jobb belá­tásra bírja és igyekszik ural­kodni indulatain. Ismét véget ért tehát a világ legjobb 128 férfi és női tenisze­zőjének elsősorban erkölcsi si­kereket jelentő csatározása. A torna százegy esztendős hagyo­mányokhoz hű történetében csupán egy változott: 1968-tól a profik is részt vehetnek a tornán. Igaz, erre kilencveneay évig kellett várni, de azóta va­lóban a földgolyó legjobbjai in­dulnak a versenysorozaton és járulnak hozzá a torna magas színvonalához. —ár Nem sikerült megvédeni Björn Borg, háromszoros wimb­ledoni bajnok (ČSTK-felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom