Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-22 / 200. szám, szombat

fíí)l 1978 VII. 22. 7 VÍVÓ VB Kardcsapatban: Magyarország Nagyon kevesen emlékeznek ulyan izgalmas vegküzdelmek- re a kardvívócsapaItik világbajnoki csatározásában, mini ami lyennek a tiambiirgi VB n leheltek szemtanúi. Már a döntő bejutás is óriási izgalmakat huzalt. A szovjet válogatott ugyan 8:7 arányban vezetett az olaszok ellen, de ba az utol só találkozót až olasz vívó nyerte volna, akkor jobb találat aránnyal ők szerepelhettek volna a döntőben. A másik ágon fej fej melletti küzdelmet vívott á magyar és a román csapat. A magyarok rajtja volt jobb, a románok veszélyesen hajráz­ták. s mái* 8:7 arányban vezettek. Az utolsó magyar vívónak 5:3 arányban kellett nyernie ahhoz, hogy 8:8 ra alakuljon az eredmény és azonos legyen a találataranv. Így is történt. Azután mindkét csapatból egy egy vívót jelöllek ki, s a ma gyár versenyző sikerével juthatott tovább ez a csapat. A döntőben Magyarország és a Szovjetunió csapata küzdött egymással. Találkozójukra jel­lemző, hogy az eredmény itt is 8:8 vo'lt, s a magyar csapat jobb találatarányával (ti3:61) szerezte meg a világba jnnki címet. Gedövári és Gerevich 3—3, Nébald 2 győzelmet ara­tott. Hammang és a küzdelem sorúin beállt Nagyházi nem tu­dott győzni. A szovjet győzel­meket Nazlinrov |4), Burcev (2), Krovopuskov és Nyikisin (egy egy) aratták. Bazsenov ezúttal győzelem nélkül ma­radt. A harmadik helyért: Olasz ország — Romáinia 9:2. Az ötödik helyért: Lengyel ország — Franciaország 8:8 (53:67). A hetedik helyért: Egyesült Államok — Bulgária 8:8 (56:56) — 5:3. A kardvívás 1978. évi csapat- világ bajnoka: Magyarország (Gedövári, Gerevich, Hammamg, Nagybaxi. Nébald), 2. Szovjet­unió, 3. Olaszország. 4. Romá­nia, 5. Lengyelország, B. Fran­ciaország, 7. Egyesült Államok, 8. Bulgária. Junior és felnőtt vízilabda Budapesten ma kezdődik a junior vízilabdázók Európa- bajnoksága. Szinte az utolsó pillanatban a nyugatnémet és a török csapat lemondta a részvételt s így a csoportbeosz­tást újra el kellett készíteni. Csehszlovákia csapata az új sorsolásnál a „C“-csoportba ke­rült, ahol Jugoszlávia és Svéd­ország együttesét emelték ki. Itt a negyedik résztvevő Auszt­ria. A jugoszlávok egyenesen a Balkán-bajnokságról érkeztek Budapestre, ahol a győztes Ro­mánia mögött meg kellett elé­gedniük a második helyezéssel. Egyébként az „Alcsoportban Magyarország, Anglia, Svájc és Dánia, a „B“-csoportban a Szov­jetunió, Spanyolország, Len­gyelország és Franciaország, a ^"-csoportban pedig Olaszor­szág, Hollandia, Bulgária és Románia a szereplő. Ez az új sorsolás esélyt ad a csehszlo­vák együttesnek is a továbbju­tásra. Az elődöntőbe minden csoport két legjobbja jut. Jú­lius 30-án az elődöntő csopor­tok győztesei játszanak a kon­tinens bajnoki címért, a máso­dik helyezettek a bronzérme­kért. Az NSZK-beli Heidenheiniben kisorsolták a 111. vízilabda-vi­lágbajnokság csoport beosztásál. Nyugat-Berlinben július 20—28. között a résztvevő válogatottak a következő csoportokban kez­dik a (küzdelmeket —■ „Alcso­port: Olaszország, Szovjetunió, Ausztrália, Kanada, „B“-cso- port: Románia, Kuba, Egyesült Államok, Mexikó, ,,C“-csoport: Hollandia, NSZK, Rulgária, Iz­rael, „D“-csoport: Magyaror­szág, Jugoszlávia. Spanyolor­szág, Görögország. Minden cso­portból az első két helyezett jut tovább s a nyolc együttest két négytagú elődöntő csoport­ba sorolják. Az elődöntő cso­portok első két helyezettje, majd a dobogós helyékért ját­szik. A csoportok keretében egymás ellen elért eredménye­ket a továbbjutók magukkal viszik. Rendőrségi heti kronika 1V£V:j>V\ f. V •ív?*-'*'- ' Ne kockáztassunk oktalanul A nyár a szabadság, a pihe­nés, az új erőgyűjtés ideje’ Sok ember igyekszik ezekben a he­tekben hazai vagy külföldi üdü­lésre, a természetbe — a he­gyeik közé vagy a víz mellé. Mindenki azzal a kívánsággal veszi ki a szabadságát, hogy kedvező legyen az időjárás, jól kipihenhesse magát, kellemesen töltse idejét. Előfordul azon­ban, hogy pillanatnyi elővigyá­zatlanság romba dönti a vára­kozást, keresztülhúzza a sza­bad idő kellemes eltöltésének lehetőségét. Sokan szenvednek balesetet azok közül, akik saját gépkocsival mennek szabadság­ra. A figyelmetlen autóvezetés, a gyorshajtás, a felelőtlen elő­zés, az oktalan kockáztatás kö­vetkeztében a nyári hónapok­ban az utakon még gyakorib­bak a tragédiák, mint az év más időszakában. Az alábbi eseteik szolgáljanak intő figyel­meztetésül a közúti közlekedés valamennyi részvevőjének. Gyorsan és figyelmetlenül ve­zette személyautóját Čadcában Stanislav N. 35 éVes férfi. A járművel az úttest jobb oldalán elütötte Andela Š. 77 éves asz- szonyt, aki gyerekkocsiban tol­ta kétéves unokáját. A nagyma­ma a baleset következtében a helyszínen meghalt, a kisfiút súlyos sérülésekkel szállítot­ták kórházba. A gázoló gépko­csivezető hajtási jogosítványát bevonták és az ügyben megin­dították a vizsgálatot. Súlyos közlekedési balesetet okozott Hlohovec és Bojnická között Peter P. 26 éves abraha- mi Lakos, a ČSAD galántai (Ga­lanta) üzemének autóbuszsofőr­je. Későn vette észre az út­testen álló személyautót, s az autóbusszal az előtte álló te­herautónak nyomta. Az össze­ütközéskor a kitört első abla­kon keresztül kizuhant az autó­buszból Eva S. 24 éves vinoh- radyi lakos, a ČSAD jegykeze­lője. A szerencsétlen nőn ke­resztülment a jármű első kere­ke. Súlyos sérülésébe a hely­színen belehalt. A baleset kö­vet köziében további két ember súlyos, négy utas pedig köny- nyebb sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 70 000 ko­rona. Karambolozott lopott jármüvei Személyautót lopott* Léván (Levice) Stefan Z. 19 éves és Bemard K. 28 éves kozárovcei laikos. A járművet a hajtási jo­gosítvánnyal nem rendelkező Štefan Ž. vezette. Kozárovcében egy kanyarban elvesztette ural­mát a jármű felett és a gépko­csi felborult. A szerencsétlen­ség tragikus következménnyel járt. Az autóban ülő Bemard K. szörnyethalt. Štefan Z.-t a rend­őrség őrizetbe vette. Vízhalál Nagyanyja kertjében játszott a martini járásbeli Kláštor pod Znievom községben a kétéves Branislov A. Játszás közben a községen kérészül folyó patak­ba esett és a vízbe fúlt. A ki­hívott orvos már < sak a beállt halált állapíthatta meg. Rablótámadás tettesei a rács mögött Ismeretlen személyek július 11-én éjszaka megtámadták Mi- chalovcén a Várhoz címzett borozó mellett Ladislav Č-t. Az títonállók áldozatukat ütlegel­ték és elrabolták 500 koronát tartalmazó pénztárcáját. A köz- biztonsági szervek michalovcei A szovjet csapat és A Magyar Honvédelmi Szövetség fennállásának 30 évfordulója alkalmából Miskolcon rendezték a szocialista államok ejtőernyős versenyéi, s a csehszlovák szereplők közül Ján Šafránek a 80U méter magasságból történő ugrásban az első helyen végzett. A csehszlovák női ejtőernyős csapat az összesítésben a harmadik helyei szerezte meg. | Berenhaut felv. I Vezetés a Gale a Kupában Amint az előre látható volt, óriási küzdelem alakult ki Csehszlovákia és Argentína junior teniszvalogatottja között a Galea Kupa Marianské Lázné i csoportdöntőjében. Lendl. a tegjobb csehszlovák junior 6:3, 6:0 arányban győzött Fontana ellen, de Clerc. a jobbik argentin játékos, aki Kulhajt 2:6. 8:3, 1:6 arányban legyőzte, egyenlített. A párosok küzdelmét (Lendl, Kulhaj — Clerc, Gattiker) az első napon a csehszlo vák duó 6:1, 2:2 es vezetésénél sötétedés miatt félbe kelleti szakítani. A folytatás jól sikerült, hiszen a második játszmái végeredményben 7:5; a harmadikat 9 7 arányban nyerte a csehszlovák kettős. A csehszlovák siker nem volt teljesen egyértelmű, de nagy lehetőségei adott a végső győzelemre Stuttgartban a nemzetközi tenisztornán Tornái Smíd meg- Jeipó, 7:13, 3:6, 4:6 arányú ve­reséget szenvedett a nyugat­német El tértől. Ugyanott az ausztrál Warwick 6:4, 7:5 arányban győzött a nyugatné­met Púhmann ellen. A svédországi Baastadban Birner Ray Moontól 6:7, 6:7 arányban, kikapott. Taróczy a svéd junior Hjertqvástet kapta ellenfelül és 5:7, 6:2, 6:3 arányban legyőzte. Befejezéséhez közeledik a washingtoni nemzetközi tenisz­torna. A legutóbbi eredmények­ből: Connors — Alexander 6:1, 6:0, Solomon — Ástie 6:3, 6:4, Fibak — Dent 6:4, 3:6, 6:7. Franciaország junior tenisz csapata a Galea Kupa döntő Jébei jutott, mivel az első nap ulán Monte Gat miben 3:0 arányban vezet Olaszország ellen. nyomozói kiderítették és őrizet­be vették a rablótámadás tet­teseit: Cyril P. 27 éves, hétsze­resen büntetett előéletű, fog­lalkozás nélküli michalovcei la­kost és a szintén odavaló Ro­bert G. 17 éves, büntetett elő­életű fiatalkorút. Két fiatalember megfigyelte a vígľaši vendéglőben, hogy Pa­vel V. uderinái lakosnál na­gyobb pénzösszeg van. Elhatá­rozták, hogy megszerzik a pénzt. A vasútállomáshoz veze­tő úton kivárták és megtámad­ták áldozatukat. Pavel V.-t löbbször fejbe üjtöttéik, úgy­hogy eszméletlenül esett a földre. A támadók elvették a károsult 1800 koronáját, majd elszöktek a színhelyről. A sze­rencsétlen férfit válságos álla­potban szállították a losonci (Lučenec) kórházba, azonban a gondos orvosi kezelés sem menthette meg életét. A rabló- támadást követő negyedik nap súlyos sérüléseibe belehalt. A közbiztonsági szervek dolgozói kinyomozták a tetteseiket Ond­rej H. 19 éves és Alojz H. 16 éves vígľaši lakosok személvé­ben. Mindkettőjüket őrizetbe vették és megindították ellenük a bűnvádi eljárást. Ugyancsak Galea Kup-i-talál kozón az első nap után Nagy Britannia 2:1 arányban vezel Ausztrália etilen. Üjabb eredményeket kaptunk Baastadból: Barazutli Bengtsson 6:7, 6:2, 6:0, Borg — Carmichael 6:0, 6:0, Ed niDndson — Kary 6:2, 6:3. Renata Tomanová az elődön­tőbe jutásért küzdött a baasta- d.i nemzetközi torna női egve sében, de meglepő 7:6, 6:1 ará nyú vereséget szenvedeti a nyugatnémet Hanikától. Ezúttal bolgár súlyemelő A görög fővárosban folytat­ták a junior súlyemelők világ- és Európa bajnokságának küz­delmeit. A 82,5 kg-osok cso­portjában a bolgár Alekszand- rov bizonyult a legjobbnak 342,5 kg-os teljesítménnyel (152,5 — 190), 2. Gruzgyev (szovjet) 340, 3. Userov (bol­gár) 317,5, 4. Hinkler (NDK) 307,5, 5. Kaitel (NDK) 305, 6. Gonzales (kubai) 297,5. A bratislavai junior nemzet­közi öttusatorna műsorán a 3 kilométeres terepfutás volt, amelynek az esős idő nem ked­vezett. Ennek ellenére többen lutottak jó időt és szereztek ezer ponton felül. Egyénileg két francia, Seyfried és Boube bizonyült a legjobbnak, harma­dik a magyar Pozsonyi, negye­dik a csehszlovák Kadlec, ötö­dik a szovjet Pikulo volt. Csa­patban a csehszlovák 1. együt­tes végzett az első helyen Franciaország és Lengyelország I. előtt. Az egyéni összetettben: L IPikulo (zovjet) 4181, 2. Hicsák (magyar) 4047, 3. Dub*nyin (szovjet) 4002, 4. Mirau (szov­jet) 3997, 5. Tóth 1. (magyar) 3995, 6. Psita (lengyel) 3987 ponttal. Csapatban: 1. Szovjetunió 12 180, 2. Magyarország 11986, 3. Lengyelország 11 758, 4. Csehszlovákia 11 587 pont. A befejező számot, a lovag­lást. három részletben bonyo­lítják le, mégpedig ma 10 és 15 órai, holnap pedig 10 órai kezdettel az SVŠT zabosi lo­vaspályáján. Az ökölvívók Procházka emlékversenye Immár tizennegyedik alka­lommal rendezik meg a Václav Procházka ökölvívó emlékver­senyt A rajtlista ezúttal is je­lentős. Az eddigi évfolyamok­ban is fogadhattuk az NDK, Lengyelország, Bulgária és Ju­goszlávia kiváló ökölvívóit, s az ostravai rendezők már meg­kapták a magyar, a szovjet, a belga, a román, a finn és a kubai hivatalos jelentkezést is, az utóbbiak tíz versenyzőt kül­denek Csehszlovákia két tel­jes csapatot indít, az előkészü­letek során 30 ökölvívó készü­lődik. Az emlékversenyre szeptem-- bér 13—17. között került sor az ostravai szorítókban, s a rendezők az említetteken kí­vül még a francia, az olasz, a görög és a portugál ökölvívók jelentkezését várják. i y 7 ’rf ^ Az olimpiai sportlottó nyereményei A nemzetközi olimpiai sport- lottó nyereményei a követke­zők: I. díj: nincs nyertes, U. díj: 40 nyertes á 28 095 koro­na, II. díj: 2461 nyertes á 575 korona, IV. díj: 46 771 nyertes á 65 korona. KLASA ÉS MERKOTAN ! Tudósítónktól) — Tegnap Párkányban (Štúrovo) kezdetét vette a nemzetközi kerékpáros verseny « Hlas ľudu vándor - serlegéért. Immár huszadszor gyűltek össze neves verseny­zők, hogy színvonalas küzde­lemben adjanak bizonyságot képességeikről. A rajtnáil 109 kerékpározót láthattunk, s a hazaiakon kívül magyar, szov­jet és lengyel kerékpározók is rajtoltak. A verseny kezdetén a 20 ki­lométeres prológust bonyolítot­ták le, amely Klasa, a cseh­szlovák válogatott tagjának győzelmét holta, ideje 27:05 perc. Mögötte e verseny ed­digi négyszeres első helyezett­je, Hrazdíra, a Dukla Brno tag­ja másodikként hajtott át a célvonalon 27:07 perces idővel. Délután az első útszakasz küzdelmeire került sor. 149 ki­lométeres távon. Szinte az egész mezőny együtt érkezett a célba, első a szovjet Merko­lan, kijevi versenyző lett 3:27:40 órás idejével, akit Ka- lii, a Dukla Brno és Heller, a ZD Bohumín kerékpározója követett. P. ŠKULTÉTY • Vágsellyén (Sala nad Vá­ltom) ma nemzetközi jellegű motorcsónak versenyt rendez­nek, amely az országos bajnok­ság sorozatának szerves része. A résztvevők között találjuk a hazai sportolókon kívül Jugosz­lávia, Hollandia, Ausztria, az NSZK, az NDK, Svájc és Len­gyelország legjobbjait is. A versenyt a Duslo nemzeti vál­lalat fennállásának 20. évfor­dulója alkalmából rendezik meg, s a küzdelmek ma 8.45 óraikor kezdődnek. Halál a síneken A sínek között állt a Devíns­ke Jazero-i vasútállomáson Mi­roslav S. 24 éves helybeli la­kos. Az elővigyázatlan fiatal­ember a befutó tehervonat mozdonya alá került és a kere­kek halálra gázolták. Ismeretlen, 45—55 éves férfit ütött el a Púchov—Dohňany közötti pályaszakaszon a Po­važská Bystrica-i járási Hra- bovka község közelében egy te­hervonat. A szerencsétlen em­ber a baleset következtében szörnyethalt. —hr— UJSZQ 1. DUISBURG 30.-BOHEMIANS ) : ( 2. STURM GRAZ—LOKOMOTÍVA ( : ) ! A BEKÜLDŐ NEVE: [pontos címe; _________________ ,________ "I I I I I I I I I I I I I I I I I f I I I 1 Beküldési határidő: július 28. Labdarúgó l iter Ku|»-mérkőzések.

Next

/
Oldalképek
Tartalom