Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-20 / 198. szám, csütörtök

A revizionizmus reakciós szerepe a CSKP tapasztalatainak tükrében /Folytatás a 3. oldalról) Jelentősen hozzájárult a szo­cialista közösség megerősítésé hez és ezáltal a nemzetközi fe­szültség enyhítéséhez, a. külön böző társadalmi rendszerű or­szágok békés egymás mellett, élésének fejlesztéséhez. Az im­perialista erők újból meggyő­ződtek arról, hogy a szocia­lista közösség pozícióit nem tudják áttörni sem erőszakkal, sem csalással. Ez nagymérték­ben hozzájárul ahhoz, hogy hosszú éves habozás és huza­vona után beleegyeztek az eu rópni béke és együttműködés kérdéseinek a megoldásába. Nem mondtak le kommunistáéi lenes terveikről, de újabb en gedményt kellett tenniük a nem­zetközi haladásnak és a béke­mozgalomnak. Bebizonyosodott, hogy a szocializmus és a béke kölcsönösen támogatják és fel- tételezik egymást. ■ Leonyid lljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke idén május 31- én a prágai váriján megtartott ünnepi gyűlésen ezt mondta: „Európában már négy évtizede béke van. Úgy gondolom, hogy a történelemben még sohasem adatott meg, hogy világrészünk nemzetei ilyen sokáig békében éljenek és a nemzeteknek tu­datosítaniuk kell, hogy ez nagymértékben, sőt döntő mér­tékben annak az eredménye, hogy Európa fele ma szocia­lizmusban él. Az európai béke — ez nagymértékben közös törekvésünk, a Varsói Szerző­dés tagállamai egybehangolt külpolitikájának eredménye“. A lenini elvek következetes érvényesítése Az elmúlt tíz év fényt de­rített a jobboldal platformjára és politikájára, s tanúbizony­ságát adta kommunista pár­tunk irányvonala helyességé­nek. Az 1969 tavasza óta elért sikereink arányban álltak az­zal, hogy hogyan sikerült az egyes területeken fokozatosan leküzdeni a jobboldali bomlasz tás káros hatását. A legszem- léltetőbb példa a gazdaság fej lődése és a dolgozók életszín­vonalának emelkedése. Gustáv Husák elvtárs a prágai városi pártkonferencián kijelentette; „Amint azt a XV kongresszus is megállapította — a válság leküzdése után a hetvenes évek jelentik a legsikeresebb idő­szakot Csehszlovákia szocia­lista építésében. Gazdaságunk dinamikusan fejlődött és fej­lődik annak ellenére, hogy szá­mos a múltból eredő problé­mát kellett megoldanunk, strukturális változásokat haj­tottunk végre, és nagy beru­házásokat eszközöltünk a tü­zelőanyag és energetika terü­letén, valamint más ágazatok­ban. Ráadásul 1974-től negatív tényezőként hat az árak és nyersanyagok emelkedése, va­lamint a válságjelenségek a nem szocialista országokban. Gazdaságunk ennek ellenére folyamatosan fejlődött, fejlő­dik és fejlődni fog a jövőben is“. A lenini elvek következetes érvényesítése az életben lehe­tővé teszi, hogy a párt sikere­sen megoldjon több elvi jelen­tőségű problémát, olyanokat, melyeknek történelmi gyökerei 3968 januárja elé nyúlnak visz- sza. Ez a politika népünk szo­ciális biztonságát a már elért eredményekre, s egyúttal a kö­vetkező évek világos és reális terveire és távlataira építi. Sikereink szálkát jelentenek a szocializmus ellenségeinek szemében. Megcáfplják azt az állításukat, hogy a jobboldali szociáldemokrata és revizionis­ta ,,demokratikus szocializmus“ jelenti az egyetlen lehetséges utat Csehszlovákia és bármely más olyan ország számára, amely szociális igazságot és fejlődést akar kivívni. A Cseh­szlovákiában 1968-ban lezajlott drámai események 10. évfordu­lója fokozza az osztályellenség idegességét. A világközvéle­mény érdeklődik országunk fejlődése iránt, és ellenfeleink­nek nincsenek érveik, amelyek­kel bizonyítani tudnák azt a sok éve hirdetett hazugságot, hogy Csehszlovákia a gazdasá­gi pangás, a kulturális ha­nyatlás és a tömegek politikai letargiájának országa. Az áru­lók segítségével rágalmazó kampányokat próbálnak szíta­ni, de ezeknek a hatása na­gyon korlátozott. Ezért azáltal akarják szavahihetőbbé tenni antikommunista koholmányai­kat, hogy az egyes tőkés or­szágok hivatalos képviselőinek tekintélyével támasztják őket alá. Ez a lehetőség is véges azonban. A Brzezinski típusú hivatásos antikommunisták mellett sok burzsoá politikus elgondolkodik afölött, vajon érdemes-e, hogy az olcsó uszí­tó kampányokban való részvé­telükkel elveszítsék tekintélyü­ket a haladó körökben, vajon érdemes e, hogy eltorlaszolják az utat a szocialista országok­kal folytatott béketárgyalások­hoz. Ebben a nemzetközi ideoló­giai politikai harcban jelentős szerepet játszik a múltunkra és mai fejlődésünkre vonat­kozó igazság. Ezért fontos, hogy rávilágítsunk a revizionista platform ideológiai elméleti és politikai lényegére. Jellemvoná­sai, eredete, osztálvpolitikai szerepe ma tíz év elteltével még nyilvánvalóbb, mint az­előtt. A CSKP XV. kongresszu­sa kiemelte, hogy a revizioniz­mus és az opportunizmus ösz- szes válfaja elleni elvhű harc továbbra is fontos feladat marad, különösen az ideológiai fronton. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja tudatosítja, hogy a revizionizmus ellen folytatott harcában szerzett tapasztala­tok általánosítása internacio­nalista kötelességei közé tar­tozik. Beszédes brigádkrónika A szakszervezeti mühelybizottság irányítja és szervezi a munkaversenyt, a szocialista munkabrigád-mozgalmat A termelés hatékonysága nö­velésének szempontjából, de a szocialista életstílus kialakítása szempontjából is jelentős, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szervei és szerveze­tei rendszeresen foglalkoznak a szocialista munkaverseny, s azon belül a munkabrigádok mozgalmának Irányításával. En­nek a törekvésnek egyik bi­zonysága például, hogy a SLOVNAFT nemzeti vállalat bratislavai üzemében ma már 170 szocialista munkabrigád működik, s több közülük a büszke cím különböző fokoza­tának viselője, vagy vároniá nyosa. Akárcsak a cseppfolyósított gázok és a szemcsés nátrium- szulfid gyártási és szállítási részlegén működő, Jaroslav Skrivánek műszaki mester ve­zette, 30-tagú szocialista mun­kabrigád. Ha belelapozunk a brigádkrónikába, figyelmesen elolvassuk a bejegyzéseket, hű képet kapunk a munkabrígád történetéről, de arról is, hogy milyen mértékben köszönheti az elért munkasikereket a szakszervezeti műhelybizottság megfontolt és célszerű irányí­tásának. Az első lapokra írott bejegy­zések alapján megtudjuk, hogy a munkabrigád 1971-ben, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 54. évfordulójának tiszteletére alakult meg. Tizen­hármán alapították. Ügy hatá­roztak, hogy a nemzetközi munkásmozgalom jelentős alak­jának, a bolgár nép nagy fiá­nak, Georqi Dimitrov elvtárs­nak a nevét viseli majd a mun­kabrigád. Induláskor Nagy József brigád vehető irányításá­val határozták meg önként vál­lalt feladataikat. A további lapok szövegét ol­vasva megtudjuk, hogy annak idején elsősorban a guzdosági terv feladatainak teljesítésére összpontosították figyelmüket, de már akkor is hangsúlyozták a minőségi követelményeiket. Céljuk elérése érdekében szo­cialista gondozásba vették a gyártási berendezéseket, és több újítási javaslatot adtak be. Másik, fő törekvésük célja az volt, hogy biztonságosan, balesetmentesen dolgozzanak. Példás tevékenységükért, az elwrl munkasikerekért, vállalá­suk teljesítéséért 1974-ben megkapták a szocialista mun­kabrigád cím bronz fokozatát. Az ünnepi eseményről szóló beszámolót vörös betűkkel ír­ták a krónikába. A krónika bejegyzéseinek ta­núsága szerint korábban nehéz­ségek adódtak a kívánt meny- nyiség termelésével kapcsola­tosan. Főleg a gépi berendezés technikai állapota és a munka­erőhiány miatt, de a problémá­kat közös összefogással sike­resen megoldották. És arról is tanúskodnak a bejegyzések, hogy mindenekelőtt propán­bután folyékony halmazállapo­tú gáz gyártásával igyekszenek kielégíteni a lakosság igé­nyeit, tudva, hogy ma már sok család erre a modern fűtő­anyagra rendezte be háztartá­sát. Az utolsó írott lapokon az 1978-as év első öt hónapjában elért munkasikerek adatai olvashatók. Propán-butánból a terv szerinti 22 000 tonna he­lyett 23 037 tonnát gyártottak, ami 104,7 százalékos tervtelje­sítést jelent. Propánból a ter­vezett 800 tonna 1 elyett 887 tonnát. Ez 110.8 százalékos tervteljesítés. Nátriumszulfldból pedig a tervezett 3750 tonna helyett 4581 tonnát. Ez 120,2 százalékos tervteljesítés. Ugyan­akkor Jelentős eredményeket értek el a vállalaton belül a legfontosabb 'gyártási részle­geknek a szükséges nyers­anyaggal való ellátásában Is. Egy név az adatok között: Richard Remenár. A termelési részlegek közötti munkaver­seny első negyedévi eredmé­nyeinek értékelésekor a legjobb dolgozóként kitüntették. Június­ban a nyilvános pártgyűlésen dicséreteit és jutalmat kapott. A munkabrigád tagjainak közös társadalmi munkájáról szóló bejeigy zések pedig azt tanúsítják, hogy derekasan ki­vették részüket a társadalmi munkából. íme az adatok: a legutóbbi kommunista szomba­ton a munkabrigád 25 tagja 150 órát dolgozott le, vállal­ták 11800 négyzetméter füve­sített terület gondozását, több száz díszbokrot és virágpalántát iilteittek ki, átfestették a töltő- állomás mérlegházát, a nát- riumszúlfld szállításához több száz szállítólapot javítottak meg bérmentessn. Találunk bejegyzést a mun­kabrigád politikai tevékenysé­géről is. Tavaly a szakszerve­zeti műhelybizottság előtt si­keresen megvédték a szocia­lista .munka brigád címet. Az idén befejezték a brigádtagok továbbképzését szolgáló szocia­lista munkaiskola tanfolyamát, Tevékenyen bekapcsolódnak a tömegszervezetek munkájába. Soraikból többen önkéntes véradók. Mások tisztségeket töltenek be a párta lapszerve, zetben, a Nőszövetség és a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség üzemi szervezetében, a szakszervezeti műhelybizott­ságban. És még egy név: Farkas Te­réz. Néhány nappal ezelőtt kapta meg „A vállalat legjobb dolgozója“ címet. A beszédes brigádkrónika tényekkel, adatokkal bizonyít­ja, hogy ez a munkabrigád méltó várományosa a szocia­lista munkabrigád cím ezüst fokozatának, és példázza: a szakszervezeti műhelybizottság irányító, szervező munkája si­keres. TÖTH AGNES A szóbarikád két oldalán Az újságíró sűrűn megfordul a közéletben. Elegendő tapasztalatot szerezhet. Hivatása gyakorlása közben külön­böző értekezleteken, nyilvános gyűléseken, társadalmi, tö­megszervezeti, kulturális összejöveteleken — ki győzné felsorolni, még hol egyebütt — vesz részt, s már jó ideje aggodalommal figyeli egy fajta jelenség elhara podzását. Nevezetesen, hogy a nyilvánosság előtt fellépő előadó vagy csupán felszólaló nem a hallgatóság elvá rásainak megfelelően fejti ki mondanivalójiát, hanem va­lamiféle mesterkélt nyelven beszél. Kínosan hivatalos, vagy ha úgy tetszik: afféle fórumnyelven igyekszik magát ki­fejezni — hallatlan buzgalommal. Azt mondja például: „Nincsenek nagy hagyományaink a haladó munkamódsza rek átvétele vonatkozásában", ahelyett, hogy egyértelműen fgy szólna: „Még mindig elavult munkamódszerekkel dol­gozunk.“ Másik példa: „Fiataljainknak nincsenek optimális lehetőségeik a szabad idő kihasználása tekintetében, he­lyiségek elégtelensége folytán“ — jelentette ki egy fel­szólaló, amikor őszintébben és világosabban azt kellett volna mondania: „Községünkben mindmáig nem épUlt lel a művelődési otthon, nem csoda hát, ha a fiatalotk a szabad idejükben többnyire csellengenek“. Még egy ada­lék. Országos aktívaértekezleten az egyik ismert vállalat fiatal tizstségviselője ilyen paneimondatokból összeállított felszólalásában csupa jót mondott gyárukról, holott a va­lóságban évek óta termelési lemaradásokkal küszködnek. S így lehetne tovább sorolni ennek az álcás nyelvi ki­fejezésmódnak a példáit — szinte újságoldalnyi terjede lemben —, mert hasonlóan nyilvánul meg már a nemzeti bizottsági tisztségviselő, a brigádvezető, a hivatali tiszt viselő is, amikor az újságíró, a rádió- vagy a tévériporter kérdéseire válaszol. A tévedések elkerülése végett: jól tudjuk, a politikai élet, a közélet és a termelési gyakorlat óhatatlanul s meg­állás nélkül szüli a maga szakszókincsét — terminológiáit. Ez a nyelv mindenkori sajátsága. Nem is elsősorban nyelvi okokból emelünk szót, bár az sem másodrendű szempont, hanem egy káros jelenséget kifogásolunk. Azt, hogy az ilyen fentebb emlegetett előadók, felszólalók, nyilatkozók a beszélt vagy az írott nyelvet hovatovább már nem a tényszerű valóság kifejezésére, hanem takarójául használ ják. Akarva-akaratlan szavakból építenek barikádot, amely­nek a túlsó oldalán levő hallgatóik, nézőik, közönségük egyetértésének, tetszésének megnyeréséért hadakoznak. S mi lehet az eredménye? Ilyen elsivárult nyelven közöli, sokszor álmosítóan üres vagy gépies szövegeknek az érdektelenségen kívül aligha lehet más hatásuk. A gyűlések, értekezletek, összejövetelek résztvevői — ha tehetik — ki kijárkálnak a gyűlésterem bői, frissítőre, vagy csak úgy cigarettázni. Ha rádióban, televízióban hangzanak el ilyesmik — a néző vagy a hallgató kikapcsolja készülékét. Esetleg még akkor is, ha a hánytorgaiott műnyelven kifejezett szöveg egyébként értékes információkat tartalmaz. MIKUS SÁNDOR A kölcsönös bizalom jegyében Sikeres akciók a szakszervezeti vezetőség kezdeményezése nyomán A dolgozókról való gondos­kodás, a politikai nevelőmunka tökéletesítése érdekében a Len- és Kendetrfeldolgozó Vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Streda J üzemében a Forradal­mi Szakszervezeti Mozgalom szervezete nemcsak az üzemi tanáccsal, a pártszervezettel, hanem a tömegszervezetekkel is jó együttműködést teremtett. Az elért eredményeket mél­tatva Heizer Ferenc elvtárs, a szakszervezet üzemi bizottságá­nak elnöke elmondta, hogy a jó együttműködésnek köszön­hető: fellendült a Nőszövetség üzemi szervezetének tevékeny­sége, és egyre gyakrabban hal­lat magáról a SZISZ üzemi szervezete is, bár kis létszámú. A szakszervezeti munka te­rén is minőségi változás ta­pasztalható, hiszen a CSKP KB 11. plénumülésének határoza­tai alapján az üzemükre vonat­kozó feladatok teljesítését már megkezdték. És az üzemi el­lenőrzés ma már lényegében szakszervezeti ellenőrzés. A személyi felelősségrevónás el­vének alkalmazása náluk: gya­korlat. A tervfel adatok teljesítésén kívül főbb tennivalóik: a szo­cialista munkaverseny népsze­rűsítése, a takarékosabb gaz­dálkodásra való nevelés, a dol­gozók egészségének védelme. Természetesen, a tennivalóban is osztoznak a tömegszerveze­tek vezetőségeivel, tagságával. Nyilvánvaló siker, hogy a szocialista munkaverseny jól bevált módszereit alkalmazva két munkakollektíva is kivívta magának a megtisztelő szocia­lista munkabrigád címet. A zsi­negkészítő részlegen a Zátori Rozália és a Marciel Zsuzsan­na vezette munkabrigádok az akadozó és hiányos nyers­anyagellátás ellenére is telje­sítették a termelési feladato­kat. A takarékosabb gazdálkodás­ra való nevelés terén pedig ösztönző a karbantartók mun­kabrigádjának sikere. Molnár Tibor vezetésével beneveztek abba a takarékossági verseny­be, melyet a járási szakszerve­zeti tanács hirdetett meg. Hét üzem karbantartói versenyeztek egymással, ök második helye­zést értek el. Tények bizonyítják a dolgo­zók egészsége érdekében meg­valósított intézkedések sikerét. A munkahelyeken szigorúan ellenőrzik a higiéniai előírások megtartását. Az üzemi balese­tek száma minimumra csök­kent. Sőt, gyakorlatilag meg­szűnt. A dolgozók egészségé­nek kockáztatásával járó mun­kákat kiiktatták a gyártási fo­lyamatból. Jelenleg még vi­szonylag poros, egészségtelen munkakörnyezetben folyik a termelés a zslnegkészítő rész­legen, ezért rendszeresítették az ott dolgozók félévenkénti orvosi vizsgálatát. Az üdültetési akciók meg­szervezése is a dolgozók egész­ségének védelmét szolgálja. Évente legalább 3—4 dolgozót küldenek gyógyfürdőbe. Gya­korta szerveznek csoportos ki­rándulásokat. Legközelebb kül­földre készülnek, Magyaror­szágra. Egyébként törődnek azzal, hogy a kifogásolható munka­helyi körülmények ellensúlyo­zására a korszerű szociális he­lyiségek, a mosdók, a zuha­nyozók, az öltözők mindig a dolgozók rendelkezésére állja­nak. Nemsokára pedig sor ke­rül az új üzemrészleg aladá- sara, tehat tovább javulnak majd a munkahelyi körülmé­nyek. A második félévre szóló munkaterv összeállításakor még nagyobb szerepet kapott a szakszervezet és a töniegszer- vezetek kapcsolata. Közösen határozták meg a politikai fel­adatokat. A munkatervben ilyen célok szerepelnek: fokoz­ni az agitációs és propaganda­tevékenység hatékonyságát, még színvonalasabbá tenni a taggyűléseket, megerősíteni az elvtársi kapcsolatokat, növelni a szocialista tulajdon iránti fe­jel ősséget. A kölcsönös bizalom jegyé­ben szervezett jó együttmükö­dés gyümölcsöző lesz a jövő ben is. KRASCSENICS GÉZA 1978 VII. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom