Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-03 / 181. szám, hétfő
Két évvel a kommunista és munkáspártok berlini konferenciája után — II Az európai együttműködésért és haladásért 1978. VII. 3. (A cikk első részét lapunk szombati számában közöltük.) Az utóbbi időben haladás jött létre a berlini konferencián kitűzött további cél megvalósításában — az összes demokratikus erővel konstruktív párbeszédre törekvő igyekezetben, teljesen megőrizve mindezen erők sajátosságát és önállóságát, hogy gyümölcsöző együttműködés jöjjön létre a békéért, a biztonságért ós a társadalmi haladásért vívott harcban.“ Ennek szemléltető példája Borisz Ponomarjovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a Központi Bizottság titkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottsága elnökének részvétele 1978 áprilisában a Szocialista Internacionálé leszerelési konferenciáján Helsinkiben. Beszédében pontosan és konkrétan kifejezte a berlini dokumentumban megtestesített alap- gondolatot: a kommunisták és a szociáldemokraták között ideológiai ellentétek vannak. Az élet azonban megköveteli, hogy megegyezésre jussanak a jelenkor legégetőbb problémájában, amelynek megoldása az egész emberiség érdeke — az új világháború elhárításában ós a fegyverkezés fokozásának megállításában. Ponomarjov felszólalása sürgető felhívás volt a Szocialista Internacionálé képviselőihez, hogy a kommunista és a szociáldemokrata pártok lépjenek kapcsolatba a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, a fegyverkezés csökkentésére és a leszerelésre irányuló erőfeszítésben. Csehszlovákia Kommunista Pártja is sokoldalú erőfeszítést tesz ebben az irányban. A CSKP KB küldöttsége a Belga Kommunista Párt vezető képviselőivel, valamint a luxemburgi Szocialista Munkáspárt (képviselőivel folytatott nemrégi tárgyalásain széles körű megegyezésre jutott az enyhülés kérdéseiben és abban, hogy feltétlenül meg kell állítani és csökkenteni kell a fegyverkezést. E tárgyalások egyik eredménye, hogy megállapodás jött létre a jövőbeni együttműködés további elmélyítéséről. Csehszlovákia Kommunista Pártja szilárdan meg van győződve róla, hogy lehetséges ós reális gátat vetni annak a veszélynek, amely a nemzetközi imperializmus és a kínai vezetés törekvéseiből faikad, s amelyekkel a féktelen lázas fegyverkezés újabb menetét akarják elindítani. A berlini konferencia dokumentumával összhangban emellett abból indulunk ki, hogy a nemzetek ezen akaratát kell megerősítenie ós megszilárdítania a széles néptöme- giek harcának, amely a reakciós erők megfékezését és visszaszorítását célozza. E történelmi műben jelentős, döntő szerepet kell betöltenie a munkásmozgalomnak, a néptömegek akaratának és aktivitásának. Az imperializmus lényege nem változott A berlini konferencia kulcsfontosságú gondolatai közé tartozik az a következtetés, hogy az imperializmus pozíciói az erőviszonyok megváltozása következtében meggyengültek, hogy már „nem képes meghiúsítani a szocializmus történelmi vívmányait, sem pedig feltartóztatni a haladó erők fejlődését, a népek felszabadításáért és függetlenségéért küzdő mozgalom kibontakozását.“ Az elmúlt két év története ezt egyértelműen megerősíti. De megerősíti a berlini konferencia egy másik következtetését is — azt, hogy az imperializmus lényege nem vállozott. Teljesen törvényszerű jelenség, hogy az imperializmus — tekintve, hogy meggyengültek világpozíciói — igyekszik mindenféle módon mesterkedni, alkalmazkodni az új bonyolult helyzetekhez, új kivezető utakat keresni a nehézségekből. A legkülönbözőbb utakkal, eszközökkel és módszerekkel próbálkozik,. hogy elhárítsa elkerülhetetlen bukását, meghosszabbítsa társadalmi rendjének életét, megnehezítse a haladó és nemzeti felszabadító erők harcát. Az utóbbi időben e téren egyes, viszonylag új jelenségekre kerül sor. Ez mindenekelőtt azoiknak az erőknek a kiéleződő nyomásával függ össze, amelyeket a legnagyobb mértékben nyugtalanít a feszültség enyhülése. Ezek a körök az enyhülési folyamat kezdetén még nem aggódtak túlságosan. Az enyhülést lényegében valamiféle konjukturális kilengésnek tartották, amely ismét elmúlik. Csupán azután estek pánikba, hogy az enyhülési folyamatban olyan reális eredmények születtek, mint például a helsinki értekezlet és a jelentős konkrét megállapodások a Szovjetunió és az USA (között. Dühödt erőfeszítést fejtettek ki, hogy feltartóztassák a törvényszerű történelmi lépést. A nemzetközi imperializmus szélsőséges reakciós erői támadásaikat három alapvető irányban intézték: mindenekelőtt a béke és az enyhülési folyamat ellen, a fegyverkezési hajsza további kibontakoztatásáért és a hidegháború visszatérítéséért, másodszor a haladó erők ellen mind a szocialista országok, mind pedig a kommunista és munkás- mozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalom ellen, harmadszor különféle akciókat indítottak a „kemény kéz“ politikájához való visszatérésre, a fasiszta terror fenyegetésének újjáélesztésére a tőkés országokban. A nemzetközi kapcsolatok területén erőfeszítéseik fő iránya, hogy a fegyverkezési verseny újabb menetét indítsák el. Egyúttal újabb és újabb akadályokat gördítenek az olyan fontos megállapodásokra irányuló törekvés útjába, mint amilyen a Szovjetunióval folytatott tárgyalás a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról. E szélsőséges jobboldali erők erőfeszítéseinek — mind az Egyesült Államokban, mind egyes szövetségesei országában közös jellegzetessége, hogy napjainkban a kínai kártya kijátszására törekszenek. Ehhez fűzik reményeiket egyrészt azok, akik még mindig nem mondtak le a szocializmus elleni újabb keresztes hadjárat terveiről, másrészt azok, akik revánsra vágynak a második világháborúban elszenvedett vereségükért — s velük együtt a fasiszta módszereik újkori hívei is. Most, amikor a kínai vezetés teljesen nyíltan fő céljának jelenti ki az enyhülési folyamat felszámolását és világháborús konfliktus előkészítését, ez a kínai kártyára való beállítottság igen kockázatos. A nemzetközi imperializmus szélsőséges jobboldali erőinek újabb intrikái növekvő ellenállást váltanak ki az egész világ haladó, demoikratikus és békeszerető erőiben. Ami a berlini konferencián részt vett kommunista- és munkáspártokat illeti, még következe tesebb és konkrétabb internacionalista szolidaritásra tesznek felhívást mindezen szándékok és célok meghiúsításáért, a szélsőséges imperialista reakció erőinek megfékezéséért és elnyomásáért vívott harcban. Az utóbbi időben tovább éleződtek a szélsőjobboldali erőik harcának és mindenféle intrikáinak a legkülönbözőbb formái a kommunista és a munkáspártok ellen. Emellett egyes irányzatok különösen aggasztják a haladó erőket, és arra Intik őket, hogy fokozniuk kell éberségüket. Az egyik közülük, hogy például hatalmi eszközeiket nyíltan felhasználják a haladó erők, főként a kommunisták .ellen. A jelenkori kapitalizmus állítólag következetesen demokratikus és békés módszerekkel jár el, demokratizálódik mind a hadserege, mind a biztonság. Természetesen a valóság más. A burzsoázia sohasem mondott le arról a lehetőségről, hogy szükség esetén nyíltan, fegyveres hatalmat alkalmazzon a haladó erők ellen és hogy a feilődés minden szakaszában tovább tökéletesítse eszközeit erre az esetre. Az utóbbi időben egves tőkés országok fejlődése láthatóan jelzi e veszély kiéleződését. Különböző köreik és tömegtájékoztatási eszközeik arra szólítanak fel, hogy vessék le a burzsoá diktatúra demokratikus álarcát, ós alkalmazzanak nyílt erőszakot a munkásosztály élcsapata ellen. Ez a veszély különösen reális a fejlett tőkés országok túlnyomó részét sújtó ielenséggel összefüggésben — a terrorizmus emelkedő hullámával kapcsolatban. Ennek közös alapja nyilvánvalóan a kapitalizmus általános válságának rohamos kiéleződése, ami nemcsak a gazdasági és politikai válságban, hanem erkölcsi válságban és a politikai rendszer válságában is megnyilvánul. A Nyugaton azonban nemegyszer felvetik a kérdést, hogv konkrétan milyen erők állnak a kiéleződő terrorizmus mögött, és milyen célokat követnek? Kétségtelenül nem leszünk messze az igazságtól, ha a klasszikus jogi elv szerint egv másik kérdéssel válaszolunk: Cui prodest — kinek használ ez? És a következtetés figyelemre méltóan egyértelmű lesz: — minden esetben, legyen az Olaszországban. Görögországban, a Német Szövetségi Köztársaságban vagy másutt, a monopolista burzsoázia megkísérli, hogv az állítólagos terrorizmus elleni intézkedéseket felhasználja a haladó erők. mindenekelőtt a kommunisták ellen; — a szélsőséges reakciós erők minden esetben megkísérlik, hogy álszent módon és értelmetlenül ezen akciók szervezésével, vagy legalábbis ösztönzésével a forradalmi erőket, főként a szocialista országokat és a kommunistákat vádolják; — a terrorista akciókat minden esetben arra használták ki, hogv „a kemény kéz uralmát“ követeljék, amely végre „rendet teremtene“. A Riechstag felgyújtása még nem tűnt el emlékezetünkből, és összehasonlításra késztet: a szélsőséges reakciós erők a múltban már nemegyszer kibontakoztatták a társadalom ehhez hasonló „destabilizációs rendszerét“ ürügyként arra, hogy nyílt terrort alkalmazzanak a haladó erők ellen. Joggal mondhatjuk, hogy más a kor, mások az erőviszonyok. Igaz, a munkásosztálynak és a többi dolgozónak elegendő ereje ós eszköze van az ehhez hasonló kísérletek visszaverésére, Ebben is — amint a berlini konferencia következtetései, nyomatékosan hangsúlyozták — a leghatékonyabb fegyver az internacionalista szolidaritás. És még időszerűbbé válnak a kon ferencia záródokumentumának szavai arról, hogy ma jobban, mint valaha „fokozni kell a harcot a demokratikus jogok védelméért és fejlesztéséért, meg kell gátolni a monopoltőke fokozott törekvését arra, hogy a kormá~ nyok megtorló, autoritatív módszerek hez folyamodjanak veszélyeztetve az európai népek vívmányait és előrehaladásukat a béke és a társadalmi hala dás útján.“ Az internacionális szolidaritás ereje A nemzetközi imperializmus ugyan aikkor mindenféle képpen fokozottan törekszik a kommunista és munkás- mozgalom erejének, felzárkózottságá nak és egyéségének gyengítésére. Nem titkolja, hogy szakadást szeretne elő idézni a kommunista és munkásmozgalomban, mindenekelőtt a tőkés or szágok kommunista pártjait szeretné eltéríteni a szocialista országok pártjaival való együttműködéstől, egymással szembe állítani és elkülöníteni az egyes pártokat. Emellett főként az egyes kérdésekben felmerülő nózetkü lönbségeket igyekszik kihasználni, ame lyek a kommunista és munkáspártok között valóban fennállnak. Csehszlovákia Kommunista Pártjának állásfoglalása e kérdésben teljesen vi lágos, és már többször egyértelműen megfogalmazták, a legutóbb a CSKP Központi Bizottságának ez év márciusi 11. ülésén. „Hogy a kommunista és munkáspártok a tömegekre gyakorolt politikai befolyás, a társadalom és az állam fejlődésére gyakorolt reális hatás növelésének új útjait és lehetősé geit keresik — hangsúlyozta Vasil Bilak elvtárs felszólalásában — szükséges, érthető és törvényszerű. Természetesnek tartjuk azt is, hogy minden párt függetlenül, saját konkrét feltételei alapján vizsgálja meg és keresi a politikai hatás gyakorlásának optimális, leghatékonyabb útját. A kommunista pártok függetlensége és önállósága, a haladó társadalmi átalakulások különböző útjainak szabad keresése a kommunista és munkáspártok kötelező normái közé tartozik, és ezt megerősítették a testvérpártok dokumentumai, beleértve a berlini konferencia doku mentumát.“ De vajon a kommunista és munkáspártok egyik vagy másik kérdéssel kapcsolatos különböző nézeteik, a feltételeknek ez a sokrétűsége csők kenti-e internacionalista szolidaritásuk lehetőségét vagy szükségességét? A CSKP Központi Bizottsága erre is világos választ adott: „A különböző feltételek, amelyek között a kommunista pártok dolgoznak, a gyakorlati feladatok különböző megközelítése, sőt az eltérő nézetek egyik vagy másik kérdésben nemzetközi mértékben nem akadályozhatja a testvérpártok egybe hangolt akcióit.“ Ennél még tovább is mehetünk: minél eltérőbbek és bonyolultabbak a konkrét feltételek, amelyek között az egyes kommunista és munkáspártok dolgoznak, minél nagyobb szerepet játszik objektívan a specifikum konkrét eljárásukban, minél több különbözőség nyilvánul meg közöttük egyes konkrétumokban, annál kategorikusabbá válik következetes internacionalista szolidaritásuk követelménye osztályküzdelmünk fő irányaiban, annál nélkülözhetetlenebb szoros együttműködésük a jelenlegi kulcsfontosságú feladatok megoldása során. Az utóbbi időben a nemzetközi imperializmus erői a kommunista és munkáspártok elleni nyomásukban főként ahhoz a taktikához folyamodnak, amelytől már Igen előrelátóan és nyíltan, óva intett a berlini konferencia. Arra törekednek, hogy e pártokat olyan politikai pozíciók, illetve nézetek elfogadására késztessék, „amelyek lényegüket tekintve a munkásosztálynak a tőkés rendszer alá való rendelését jelentik“. Az imperialista propagandaeszközök a hazugságok és az álinformációk tömeges, összpontosított és koordinált terjesztésével a közvéleménye megdolgozására törekszenek, bizonyos pszichózist akarnak kialakítani. így például a szocialista országok rágalmazásával az emberek tudatában koholmányokat akarnak megrögzíteni a demokratikus jogok állítólagos megsértéséről ezekben az országokban. Azután pedig a legkülönbözőbb felhívások, nyomások és közvetlen támadások kombinációjával a haladó erőknek legalább egyes képviselőit arra akarják kényszeríteni, hogy úgymond tartsák magukat távol a szocialista országok állítólagos „antidemokratikus gyakorlatától“. A harmadik fázis pedig az a nyílt törekvés, hogy az említett tényezőket, vagy tájékoztatási eszközöket olyan kampányokba és akciókba vonják be, amelyeknek a kezdeményezői éppen a nemzetközi imperializmus erői. E taktika célja nyilvánvaló: minden ehhez hasonló vélemény kiterjedt népszerűsítésével megtéveszteni a dolgozók széles rétegeit az uralkodó burzsoázia érdekében, elterelni a figyelmet praktikáikról, a kapitalizmus antidemokratikus és antihumánus lényegéről, és diszkreditálni a szocializmust. Nyilvánvaló, hogy az osztályellenségnek ez a taktikája igényeket támaszt a kommunisták azon képességével szemben, hogy tájékozódni tudjanak az osztályküzdelem szövevényes útjain, másrészt igényeket támaszt felelősségükkel szemben is. A berlini konferencia világosan és előrelátóan figyelmeztetett arra, hogy az antikommunista reakciós erők „a kommunista pártok és a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió ellen, a szocializmus és a haladás erői ellen kampányt bontakoztatnak ki, melynek célja a néptömegek szemében kétségbevonni a kommunisták politikáját és eszményeit, meggátolni a munkásosztály egységét, valamint a demokratikus és népi erők együttműködését.“ A konferencia dokumentuma azt a kategorikus és egyértelmű következtetést vonta le, hogy „a népi erők haladásra és demokratikus fejlődésre irányuló erőfeszítéseinek érdekében el kell szigetelni és le kell győzni az an- tikommunizmust“. Az utóbbi időszakban jelentősen kibővült és tovább mélyült Csehszlovákia Kommunista Pártja testvéri együttműködése a világ kommunista és munkáspártjainak döntő többségével. Ebben az együttműködésben, amely egyre intenzívebben fejlődik az ideológiai együttműködés területén is, világosan tükröződik annak a ténynek a tudata, hogy éppen napjainkban feltétlenül szükséges az internacionalista szolidaritás további sokoldalú elmélyítése és bővítése a közös ellenség elleni harcban. A nemzetközi imperializmus széles nemzetközi viszonylatban a haladó erők elleni harcának fokozott egybehangolására törekszik. Ez az egybehangolás az utóbbi időben ténylegesen új színvonalat ért el, és szerteágazó, az egész világra kiterjedő rendszerré vált. Kiszélesedik és elmélyül az olyan nemzetközi imperialista hatalmi eszközük hatásköre, mint amilyen a NATO szervezete. Annál fontosabb, hogy osztályellenfelünk koordinált akcióival szemben álljon a kommunista és munkásmozgalom szilárd internacionalista szolidaritása. Amint Gustáv Husák elvtárs a berlini konferencián kijelentette, „az élet szüntelenül megerősíti azt, hogy az egység, az osztály- és internacionalista szolidaritás a forradalmi erők leghatékonyabb fegyvere“. Ami pedig az imperialista támadó kampányokat illeti, joggal hangsúlyozta közös közleményében 1977 novemberének végén Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Finn Kommunista Párt küldöttsége: „A berlini konferencia következtetései- val összhangban mindkét párt abból a meggyőződésből indul ki, hogy a kommunisták internacionalista kötelessége harcolni a haladás, a demokrácia, a béke és az enyhülés ellen irányuló ilyen kampányok ellen.“ Csehszlovákia Kommunista Pártja mindig következetesen teljesítette és továbbra is teljesíteni fogja Berlinben kifejezett kötelezettségét — tovább fejleszti „az internacionalista elvtársi, önkéntes együttműködést és szolidaritást Marx, Engels és Lenin nagy eszméi alapján.“ • * * Az európai kommunista ós munkáspártok berlini konferenciája nem hunyt szemet a jelenkori fejlődés bonyolult problémái előtt. De arra a derűlátó következtetésre jutott, hogy Európa átalakítása a tartós béke kontinensévé reális feladat. Valamennyi részt vevő kommunista és munkáspárt kifejezte meggyőződését, hogy „a találkozón kitűzött nagy célok megvalósítása megfelel valamennyi nép érdekeinek, és jelentősen hozzájárul földrészünkön a béke, a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a szocializmus ügyéhez“. Ma csupán újból megerősíthetjük e szavak érvényességét és teljes időszerűségét. VLADIMIR JANKÓ
