Új Szó, 1978. július (31. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-03 / 181. szám, hétfő
Naum Labknszkij Ny omós ole Az elnök pápaszeme fölött Kipillantva végigtekin* telt az egybegyűlteken. — Ki kíván elsőként felszólalni? A terein néma volt, mint a síi „A régi história — gondolta búsan az elnök Elsőnek beszélni senki sem akar." A gondosan fényezett szónoki emelvény magányosán álldogált hagyományos helyén, a dobogó sarkában. A csiszolt vizespohár magányosan álldogált hagyományos helyén, a szónoki pulpitus sarkában. Azt lehetett: volna gondolni, minden az ékesszólásra ösztönöz, de senki sem akart elsőnek felszólalni. Hirtelen azonban a fejek erdeje fölött egy kar szökött a magasba. — Kérem, kérem, szíveskedjék kifáradni örvendezett az elnök. — Első hozzászólónk — ... Kruglikov. — ... Kruglikov elvtárs, aki —... a 7. egyesülést képviseli. — Kruglikov elvtárs a 7. egyesülési képviseli. A szabályzat szerint a hozzászólás ideje öt perc. Kruglikov elvtárs felkapaszkodott az emelvenyre, hörpintett a vizespoharából és belefogott mondókájába. Hamarosan mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy nincs semmi mondanivalója, mégis helyeslően hallgatták, az elnök pedig egyszerűen le sem vette szerelmes tekintetét a szónokról. Pontosan öt perc múlva Kruglikov ütemes taps közepette lebotorkált a szónoki emelvényről. Azután minden úgy ment, mint a karikacsapás. Egymás után léptek fel az emelvényre a szónokok, vizet hörpintettek a pohárból és beszédet mondtak. Fokozatosan ellentmondások bontakoztak ki, vita támadt, a gyűlés magas színvonalon folyt. A ruhatári fogasnál az elnök észrevette Krugli- kovot. Odalépett hozzá, hosszasan megrázta a kezét, végül pedig átölelte a vállát és megkérdezte: — Vallja be, mi vezérelte önt, kedves barátom, amikor elsőnek szólalt fel? — A dolog úgy áll — vallotta be Kruglikov elv- társ hogy szörnyen megszomjaztam ... GÉLLÉ RT GYÖRGY fordítású Bájos és kedves. Vidám és gondtalan. Boldog. Olyan, mint a törékeny hajtás, amely estétől reggelig harmatos. Oly szívesen fölfutna minél magasabbra, hogy teli torokból kiáltsa világgá: — Az élet gyönyörű! Milyen jó is élni! Fiatal még Csupán tizennégy éves ... Délután van. Az iskola kapuja megremeg és sarkig tárul. Lányok, fiúk özönlenek az utcára. A fiúk a lányok kegyeiért versengenek, egyik nagyobb hős, mint a másik. Ilyenkor nem egy kislány ijedt szívét sóvárgó vágy facsarja össze. Bárcsak fiúnak született volna ... De jó lenne ott hancúrozni, egymás hegyén- hátán a fiúkkal ... Sajnos, így nem lehet. Lánynak született, és már tizennégy éves. Persze, azért fel fel- kacag. Boriska végre hazaérkezett. Bekukkant a konyhába. Csalódva sóhajt nagyot. — Világos! Minden úgy van, ahogy volt. Csoda tehát nem történt.. . Ugyan mit! Valahogy majd csak meglesz. Majd mindent rendbe hoz... Váratlanul gondolat villant át az agyán, amitől fel- derült az arca. — Igen! Nso-csi nagyfőnök lánya volt, és mégis végzett apró házimunkákat. Csatakiáltás veri fel a ház csendjét. Boriska pillanatok alatt elkészül a munkával. Csak ez a téli na- pocsfka ne sütne oly csábítón. Pár percnyi tétovázás. Rövid pillantást vet a fák csupasz ágaira, az utcára, amely a napsugarak ölelésében lustálkodik. Dühös. — És éppen holnap lesz írásbeli matematikából. No meg ott van a történelem. Ó, az az ellenszenv.es Zeusz az isteneivel. Bárcsak nyugton maradnának ott valahol az Olimposz tetején, és békét hagynának az atomkor emberének. Hátat fordít az ablaknak. A pamlagon heverő nyitott könyvre pillant. Elmosolyodik. — Mit lehet tenni? Winnetou is szívesebben maradt volna együtt Old Shaterhand del, de Santner után kellett nyomoznia ... Boriska a könyvbe mélyed ... Kulcs csörren a zárban. Ismerős léptek zaja hallik az előszobából. Boriska kifut. — Szia, anyui Végre, hazajöttél! Az asszony bői int, majd bepillant a konyhába. — Elmostad az edényt? Jól van ... de most sietnem kell. Nemsokára riportot készítek a repülőtéren. A fürdőszobába megy, majd a hálóba aztán a konyhába. Boriska mindenhová követi. — Anyu, ma két egyest kaptam. Ismétlésből. Este szülői értekezlet lesz. Valamelyikőtöknek el kell menni. A félévi osztályozó konferencia előtt ez lesz az utolsó. Holnap pedig dolgozatot írunk . .. Az anyja nem figyel oda. Sürgölődik-forgolóríik a konyhában. Valami harapnivalót készít magának. — Jól van, jól van, majd később megbeszélünk mindent. Most semmire sincs időm. A szülői értekezletre majd apu ... — Holnap kell bejelentenünk, hol akarunk továbbtanulni . .. Mit gondolsz, anyu .. . — Az isten szerelmére! Nem tudsz pár pillanatig békén hagyni? Elég nagy vagy már ahhoz, hogy belásd . .. — De anyu, én csak . . . — Jó, jó, majd később! Most menj tanulni ... Boriska szó nélkül visszamegy a szobájába. Tanul. Az istenek azonban mintha kicsúfolnák. Mintha szánt- szándékkal felcserélnék hivatásukat. Kibámul az ablakon. Ügy látja, hogy a napocska lassacskán egy szürke kis felhő mögé rejtőzik. Már nem oly vidám, mint röviddel azelőtt... Hát akkor én megyek. Ne felejtsd el odaadni apunak a vacsorát. Minden el van készítve. Nem tudom, mikor jövök haza. Majd hívok a szerkesztőségből ... Ajtó csapódik, a sietős léptek visszhangja elnémul. Csend van ... Igen! A kis felhő hatalmas ólomszürke sötét felhővé növekedett. Az égbolt lassacskán magára öltötte téli köpenyegét. Már nem süt a napocska. Ez bosz- szantja Boriskát. Félredobja a történelmet, s únottan a matematikába pillant. A semmitmondó száraz, ismeretlen számok tömegét bámulja ... Minden olyan csúnya lett egyszerre. Ostoba idő! A pamlaghoz megy, hogy leheverededjen. Kinyújtózik. Némán, gondolatok nélkül a messzeségbe bámul ... A csendet hirtelen ekttéshasítja a telefon csöngése. — Szia, apu • -. anyu riportra ment... mikor jössz haza? Sokáig leszel távol? Hogyan .. .? Ma este szülői értekezlet lesz..., az utolsó a félévi osztályozó •konferencia előtt... Nem, anyu még akkor nem lesz itthon ... Tessék? Neked kell elmenned • .. Hogy miért? Igen, nagyon is fontos, arról lesz szó, hogy... halló, halló? Apuci, várj egy pillanatra! A pályaválasztásról lesz szó, arról, hogy mit akarunk a jövőben tanulni ... Várj, még egy kicsit, apuci, hogyan? Majd ...? De mikor majd ...? Hát akkor mire jelentkezzek .. .?, jó, jó ..., szia .. .! Furcsa, milyen nehéz lett egyszerre a kagyló. Lassan visszabandukol a szobájába. A tükörből egy idegen lány néz vissza- Szokatlanul komoly tekintetében noma sincs vidámságnak, örömnek és gondtalanságnak. — Ki vagy? — kérdezi magától Boriska. — Nem ismersz? — És miért nézel olyan furcsán? — Furcsán? Boriska hátat fordít a tükörnek. Ogy tűnik fel neki, mintha besötétedett volna. Arccal a pamlagra borul. Szeme a félénk, megrémült őz szemére emlékeztet. Egy gondolat, amely érzékeny lelkében már régen csírát hajtott, makacsul kopogtat homloka mögött. — Mindig így van .. •! Mindig ugyanaz ismétlődik meg: most nem ..., majd később ..., holnap ..., máskor ...! De mikor? Végül is miikor, amikor soha semmire sincs idő .. .í Odakinn vadul felhördül a szél. Havazni kezd. Hó- pelyhek szállnak. Ostobán keringnek a szél muzsikájára és a nedves ablakkeretekre hullnak. Boriskát egyszerre szorongás fogja el. Felugrik és az ablakhoz rohan. Tüzes homlokát a hideg ablaküveghez szorít- jn. Kellemesen hűsít. Az arcán könnycseppek gördülnek. T. R. fordítása MIHAIL GOGYENKO Önarckép Sötétkék kabát, szürke sopka rajtam, a hajam szőke és kék a szemem. Nem rettenek meg senkitől a harcban, s a munkóban megállóm a helyem. Ellenségeim az üres szószátyárok s az ügyeskedőket sem szívlelhetem. Utamon lassan, megfontoltan járok š komoly a szavam, cselekedetem. Paraszt vogyok. Szeretek mindent megpróbálni, ha beletörik is néha a fogam, ä az ellenségeimnek visszavágni határozottan, bátran, komolyan. Sokat töprengek. De ha megoldom a kérdést, utána büszke s csökönyös vagyok. Naphosszat izzadok, de ha jő a hétvég, felszabadulton, vidáman mulatok. Éltemet gazdag reménységgel élem, s a szívemben nagy tüzek lángjai gyúlnak. E földbe fogódzom száz gyökérrel. Nem hiszed? Próbálj kiszakítani! VLAGYIMIR BELJAKOV Apám ölmos, merev tekintetével, bőrkabátjában csak néha jár (ólunkban . . . Nem is olyan régen, ő volt valaha az apám. S most, hogyha telém vezet útja, messze kikerül, elhalad, fejét vállai közé húzva s gyáván visszanéz, minthacsak orv hátbatámadásra várna . .. S ha kikerülnie nem lehet, kínos mosolyra szalad szája, megszólít, de nem ad kezet. Keveset szól, keveset kérdez, alig hallani a szavát:- Hogy vagytok? Húgod egészséges? S restellve rámnéz: És - anyáil? Otthon a talon régi képe alig hosonlít rá ma mór. Hová lett parázs szemefénye? Otthontalan lett az apám. Haja őszül, szemében bánat, megtört, ráncos a homloka. Szörnyű sorsa lehet: apának nevezni magát nincs jogai KULCSÁR TIBOR fordításai KULCSÁR FERENC Futó kaland i Köböl épül ásványból eszméből rakódik vérből húsból szóbeszédből legendából és tüneményből emeli ösztön hatalom kiveti homlokom átfogja karom 2 Védtelenül véletlenül ha mész jelek felé tűző napon át a városon tűzön átsüt vizión az anyag köismeretek hullanak acéljelek avagy megírandó vizek csobognak földön égen s nincsen nyugalmam nincsen végem csak ragyogás van lerogyás hogy könyvtárba mész s cigaretta mellett könyvet ragadsz ó gyönge hang ó gyönge hang hogy becsapott azt se tudom ina már hogyan kell írni verset el.. 1978. VII. 3. 4 Stisil Weerarathno felvétele Michal Tanay Felhő alatt
