Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-13 / 161. szám, kedd

Gondolatok a IV. Kodály-napokról Közel hatvan ifjúsági és gyermek Karunknak Érsekújvár rótt | Nové Zámky) van három- évenkénti találkozója, míg mintegy félszáz felnőtt ének­karunk legjobbjai a Kodály-na- pok keretében Gajántán talál­koznak, hogy három esztendő- nyi szünet után újra lássak, hallják, egymást, hogy képet nyerhessenek az útnak nagy­ságáról, amelyet a legutóbbi or­szágos énekkari találkozó óta megtettek. A múlt hét végén tizenhá­rom csehszlovákiai magyar fel­nőtt énekkar volt hivatalos a IV. Kodály-napokra. Eljöttek valamennyien, sőt, olyanok is tűnt a kassai (Košice] Cser- mely Kórus kultivált éneklése, amelyet Havasi József vezé­nyelt. Vitathatatlan, hogy ami­kor a zsűri elnöke — Gulyás György, a Debreceni Kodály Kórus Liszt-díjas karnagya — a nyilvános értékelésen kije­lentette, örül, hogy olyan kó­rust is hallott, amellyel Európa bármelyik nemzetközi énekkari fesztiváljára benevezne, akkor mindenki tudta, hogy a kas­saiakról beszél. Leggazdagabb es a legigényesebb repertoárral ugyancsak a kassai fiatalok mutatkoztak be — megérdemel­ten vitték haza az első díjat, s vele a CSEMADOK KB ötezer RANGOT ADNI — például a tornaijai (Šafári­kovo) kórus több mint harminc tagja —, akiknek a kerületi fesztiválon nem sikerült „ki­énekelniük“ a továbbjutást. Mégis itt voltak, vonzotta őket a dal, Kodály Zoltán gyermek­korának legkedvesebb városa, s a hit, hogy el kell jönni, mert jelenlétüknek hatványo­zott üzenete, jelentése van. A IV. Kodály-napok egy do­kumentumkiállítás megnyitásá­val kezdődtek. Sem szegény­nek, sem gazdagnak nem mi­nősíthető a tárlat, de a helye — a művelődési otthon ruha­tárának pultja — mindenkép­pen méltatlannak. Rögtön a tárlatnyitás után Kodály Zoltán életének egyik legjobb ismerő­je, űr. Eösze László tartott elő­adást a nagy magyar zenetudós pályájáról, miközben a kórusok éppen akusztikai próbát tartot­tak. Jó pár kórustaggal szót váltottam erről, s valamennyi­en sajnálatukat fejezték ki, hogy nem lehettek jelen a mii velődési otthon tükörtermében, hogy nem hallhatták az erede­tileg értük is meghívott Ko- dály-tanítvány és -szakértő elő­adását. Szombat délután került sor a döntőbe jutott tizenhárom énekkar versenyére, félház előtt. Mint később kiderült, a szervezők tudatosan csinálták ezt, hogy a fesztiválon jelenlé­vő kb. félezer énekes láthassa, hallhassa egymást. Persze, ké­sőbb az is kiderült, hogy még­sem ártott volna nagyobb pro- pagációt csinálni, s becsalogat­ni legalább 200 nézőt — hiszen elfértek volna — s ezáltal for­róbb, feszttválosabb lett volna a hangulat. Az énekkarok versenyéből ki­koronás pénzesutalványát. Ami­kor a zsűri kihirdette az ered­ményt, az első pillanatban úgy let szett, hogy kompromisszumo­kat kötött, hiszen két második és két harmadik díjat adott ki. Második díjjal a Pintér Ferenc vezette diószegi (Sládkovičovo) l^ox humana és az Anton Kriš­tof — akinek dicséretére szól­jon, annak ellenére, hogy nem beszéli a magyar nyelvet, tel­ies odaadással, átélléssel vezé­nyelt — dirigálta gutái (Kolá- rovo] Líra Vegyes Kart jutal­mazta. A diószegiek évek óta legjobbjaink közé tartoznak, most mégis úgy érzem, bemu­tatkozásuk nem volt olyan si­keres, mint a Csemez Zsuzsa es Ág Tibor által vezényelt gá­lámul Kodály Zoltán Kórusé, ameiy — a Pokstaller László vezényelte somorjai (Samorín) Híd Vegyes Karral együtt — harmadik díjban részesült. Az áprilisi kerületi fesztivál óta sokat fejlődött a Stubendek István vezette Bodrogközi Ma­gyar Tanítók Énekkara, amely­nek szereplésén meglátszott a miskolci vendégkarnagy, Remé­nyi János segítő szakértelme. A résztvevő énekkarok zöméről ugyancsak jót mondhatunk. Bár repertoárpolitikánk kiváló, meg kell jegyeznünk, nem valami gazdag. Magam sem tudom, hányszor hallottam az Ö, zúgj Amúr-1, a Nézd, ott fenn-t, Bár­dos Dana, Dana-ját vagy a Ba­rikádok című szerzeményt. A legutóbbit például három ének­kar is előadta. Mindent egybe­vetve megállapítható, hogy a kb. ötven felnőtt énekkarunk közül egy kiváló, 5—6 pedig azon a szinten áll, ahonnan to­vább lehet és kell lépni. Elége­dettek iehetünk-e ezzel a tíz százalékos aránnyal, vagy sem, annak megállapítása nem az én dolgom. Tény azonban, hogy énekkaraink lehetőségeit, kö­rülményeit, a tagok akaratát és küldetéstudatát figyelembe vé­ve, a jövőben feltétlenül javul­nia kell ennek az aránynak. A Kodály-napok legnagyobb sikerét a budapesti Vasas Szim­fonikus Zenekar szombat esti bemutatkozása hozta, amelynek zenetörténeti érdekessége is volt. Kodály világhírű, 1933-ban készült zenekari müvét, a Ga- lántui táncokat, a Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző vezényel­te szimfonikus zenekar játszotta először — mint kiszámítható, negyvenöt éves késéssel — a névadó városban. A nézőteret majdnem megtöltő közönség nagyon hálás volt, s jómagam is ezen a koncerten éreztem meg, hogy a Kodály-napok ez- eddig teljesületlen nagy ígére­tek hordozója. A Csallóköztől a Bodrogközig összesereglett kar­énekesek, sajnos, ahogy dr. Eösze László előadását, ezt a koncertet sem hallgathatták meg, hiszen este a járás négy községében tartottak énekkari hangversenyt, a visszhang után ítélve — sikereset. Vasárnap este, miután Ko­dály: Magyarokhoz című művé­vel az összkórus pontot tett a IV. Kodály-napok végére, azon töprengtem, vajon a szombaton távol maradt, s csupán a vasár­nap délutáni koncerten megje­lent közönség hogyan, miként minősítheti énekkari mozgal­munk jelenlegi színvonalát? A szabadtéri színpad ugyanis két út találkozásának szügében ékelődve, a város egyik legza­josabb helyén áll, s a jobbra- balra elsuhanó járművek zaja akarva-akaratlanul is lehetet­lenné teszi az előadások élve­zetét, objektív értékelését. El kellene gondolkozni azon, hogy miképpen lehetne még nagyobb rangot adni a Kodály-napok- nak. Ezt sugallja a fesztiválon megjelent 13 kórusunk kiváló, jó és reményteljes bemutatkozása, s az is, hogy felnőtt énekkara­ink országos fesztiválján elő­ször volt rangsorolás. ami érettségünk, felnőttségünk biz­tató bizonyítványa. A néhány jelenlévő szervezéssel és rende­zéssel megbízott ember, minden tőle telhetőt megtett a rendez­vény sikeréért, hogy Kodályhoz méltó rangot adjon neki, tény azonban — a számomra két­ségtelen jóakaratuk, lelkesedé­sük ellenére — e hatalmas munkára kevesen voltak. SZIGETI LÁSZLÓ VISSZATEKŕWTÉS A 33. PRÄGAS TAVASZRA Emlékezetes hangversenyek Már pár napja üresek a koncerttermek, véget ért a 33. Prágai Tavasz. Értékelni szokás ilyenkor, összehasonlítani a fesztivált az előző évek Prágai Tavaszaival. Ezúttal csak az ideihez szeretnék néhány meg­jegyzést fűzni és visszatérni figy-egy, a feszfivál második felében hallott koncerthez. A Prágai Tavasz idei jelleg­zetessége volt, hogy a már is­mert hazai és külföldi „nagy nevek“ mellett sok fiatal tehet­ség mutatkozott be a prágai közönség előtt, s most már azt is hozzátehetjük, hogy sikerrel. A Helsinki Filharmonikusok után a Magyar Állami Hangver­senyzenekar lépett fel két, fia­tal szólistával. Kiss Gyula Bar­tók 3. zongoraversenyének elő­adásával kivívta mind a közön­ség, mint a kritika elismerését. Onczay Csaba Mihály András folklórelemeket tartalmazó csellószonátáját nagyon jó technikával, szép hangzással játszotta. A zenekar műsorán szerepelt még Schubert Nagy C-dúr szimfóniája Kodály Ga­lántai táncok című műve, Dvo- ŕák Karneválja és Brahms 3. szimfóniája. Ferencsik János, aki 1952 óta a zenekar vezető karnagya, kidolgozottan, kellő fénnvel szólaltatta meg a mű­veket, s méltán aratott, mint mondta, „ezen a művésznek fémjelet adó fesztiválon" nagy sikert. Salvatore Accardo olasz he­gedűművész 1975-ben volt utol­jára a fesztivál vendége. Birto­kában kincseket érő hangsze­rek, egy 1718-ból való Stradi­vari hegedű és egy 1733-ban készített guarneri van. Accardo repertoárjában a barokktól má­ig minden jelentős hegedűver­seny megtalálható. Prágai szó­lóestjén Mozart hegedű- és zongoravariációit K. 360., Bee­thoven A-dúr Kreutzer-szoná- táját és Brahms d-moll szo­nátáját adta elő. Hegedűjének gyönyörű hangjára, előadás­módjára sokáig fogunk emlé­kezni. Brigitte Fassbaender világhí­rű nagyszerű énekesnő. Sajnos ezúttai indiszponáltsága miatt erről nem tehetett kellőképpen tanúbizonyságot. Bár betegen lépett fel, Mahler Egy vándor dalainak gyönyörű, szárnyaló előadásával érzékeltette, hogy mit nyújtott volna, ha egészsé­ges. Garrick Ohlsson Brahms 2. zongoraversenyének előadása volt a május 28-1 hangverseny nagy élménye. Fiatal kora elle­nére már világnagyságnak szá­mító amerikai zongoraművész 1973-ban volt először a feszti­vál vendége. Azóta szinte le­hetetlen jegyet kapni prágai hangversenyeire. Kár, hogy nem volt az idén is szólóestje, s hogy Chopin előadását csak a ráadásként játszott cisz-moll keringő alatt élvezhettük. Em­lítésre méltó, hogy ő az első Chopin-versenyt nyert ameri­kai. Az est további részében Muszorgszkij Egy kiállítás ké­pei című művét adta elő a Cseh Filharmónia Gaetano De- logu olasz karmester vezény­letével nagy sikerrel. Az angol középkorosztályhoz tartozó Kontraszky fivérek, Al- fons és Alois eddig ismeretle­nek voltak Prágában. 1955 óta adnak elő két zongorára írt műveket, több nemzetközi ver­senyt nyertek s ma már ismer­tek nemcsak szülőhazájukban, hanem szinte az egész világon. Repertoárjukban szerepel a zongorairodalom két zongorára készült csaknem minden alko­tása. Ligeti György számukra komponált, bravúros technikai felkészültséget, pontosságot és némi karikírozó Hajlamot is igénylő háromtételes művét ke­vesen adnák elő ilyen tökéle­tesen. Sztravinszkij, Schubert, Brahms előadásuk is szép volt, de a kiváló technika mellett tán több színt, mélyebb átélést igényelt volna. Ugyancsak most mutatkozott be Prágában először sorrendben az utolsó vendégzenekar az Orehcstr de Lyon. Kvalitásait csupa francia zeneszerző — Saint-Saens. Debussy és Ravel műveinek előadásával érzékel­tették. A siker részese volt az Ismert francia dirigens, Serge Baudo. A Prágai Tavasz az idén is Beethoven 9. szimfóniájának előadásával végződött. Közre működött a Cseh Filharmónia, a Filharmónia énekkara, M. Hajóssyová, V. Soukupová, V. Pribyl és A. Svorc szólisták. Vezényelt Kiril Kondrasin. A hangverseny színvonala a mű­höz és az alkalomhoz méltó volt. CSABA GYÖRGYI ÚJ FILMEK EGY FORRÓ NYÁR ÁRNYÉKA (cseh) Füllesztő volt 1947 nyara; nemcsak tikkasztó hőség gyö­törte az embereket, hanem megviselte őket az ország nyugtalan helyzete is. Talán csak a fák lombja adott némi felfrissülést, talán csak a he­gyek, az erdők, a természet lágy öle nyújtott nyugalmat, társuknak orvost akarnak. A hegyvidéki településen bizton­ságban érzik magukat, itt akar­ják kivárni társuk felépülését, hogy az osztrák határ felé folytassák útjukat. Ondrej Ba­ran, a konok és csak az ösztö­neire hallgató juhász, a kény­szerhelyzetben eleinte teljesíti Juraj Kukura és Gustáv Valach a cseh film főszerepében menedéket a környező világ viszontagságai elől. De csak­ugyan olyan idillikus volt a helyzet a hegyekben? Korántsem. A forró nyár ár­nyékot vetett a hegyvidéki te­lepülésekre is; a második világ­háború után az országban re­kedt és bujkáló különféle ter­rorcsapatok a hegyekbe húzód­va alkalmas pillanatra vártak, hogy a határon túlra jussanak. S az elvetemült gonosztevők be-beruccanva a településekre, tanyákra, garázdálkodtak, sok­sok rettegést, keserűséget okozva a békés polgároknak. Csodálatosan burjánzik az erdő, lenyűgözően szép a termé­szet Ivan Šlapeta operatőr ké­pein; s a gyönyörű táj ölén az emberi kegyetlenség szörnyű története zajlik: embereket gyilkolnak, védteleneket, ártat­lanokat, a háború itt rekedt, kiéhezett farkasai. Egy ilyen drámát mutat be František Vlá­čil rendező. Filmjének hősei egyszerű emberek, olyanok, akik mindig visszahúzódva, a háttérben él­tek. Ilyen Ondrej Baran, a film hőse is; távol a világtól él csa­ládjával, gazdálkodik, békésen telnek napjai, mindaddig, míg távollétében váratlan „vendé­gek“ nem fészkelik be magu­kat házába, túszul ejtve felesé­gét és két gyermekét. A terro­risták élelmet és sebesült, baj­a terroristák kívánságát, s már- már gyávának hisszük, amikor cselekvésre szánja el magát, s felveszi a harcot a túlerővel... Végletesen kiélezett helyzet­ben mutatja az embert a film s azt vizsgálja, hogy a környe­ző világ, az adott társadalmi, történelmi szituáció miként mo­tiválja az egyéni cselekvés fel* lételeit, lehetőségeit. S egyál­talán mit jelent ilyen helyze­tekben is vállalni vagy megta­gadni a tett, a cselekvés fele­lősségét. František Vláčil arról beszél, hogy az embernek a legreménytelenebb helyzetben is vállalnia kell önmagát és elveit. Az Egy forró nyár árnyéka' ballada, őszinte és tiszta gon­dolatiság árad a filmből, a ren­dező tömör hangvételben ábrá­zolja azt a küzdelmet, melyet az egyénnek kell vívnia ember- nek maradásáért. A zaklatott balladai stílus érvényesülését remek színészek segítik a film­ben: Juraj Kukura, Gustáv Va­lach és Marta Vančurová. Fran­tišek Vláčil költői szépségű al­kotása az egyik legértékesebb film, mely az utóbbi években a hazai stúdiókban készült. A müvet a következő napokban a dolgozók filmfesztiválján lát­hatjuk, s rövidesen nemzetközi fórum elé is keTül, ugyanis a XXI. Karlovy Vary-í fesztiválon hazánk filmgyártását képviseli*. FesztivoleEozetes Június második felében a szokásosnál is változatosabb műsor várja a nézőket a mo­zikban- június 16-a és július 1-e napjaiban ugyanis ismét megrendezik a dolgozók film- fesztiválját. A seregszemle ün­nepélyes megnyitására június 15-én Martinban kerül sor. Az ezt követő napokban Szlovákia tizenkilenc városában fa cseh országrészekben negyven he­lyen] estéről estére egy-egy új filmet nézhet meg a közönség. A tömegméreteket öltő kul­túrpolitikai rendezvény műso­rán 15 ország 19 alkotása sze­repel, jobbára vígjátékok és szó­rakoztató produkciók. Hazánk négy új alkotással mutatkozik be: a Pechesek című szlovák musicallel, az Egy forró nyár árnyéka című cseh filmbaHadá­val, valamint az Adél még nem vacsorázott és a Hadd fél jeti című komédiával. A szocialista országok alko­tásai közül megtekinthetjük a Veszélyes fegyverek, a Kárpá­tok (szovjet), a Férfias idők (bolgár), a Fekete gyémántok (magyar, a Pintea, a hajdü (ro­mán), Jaroslaw Dabrowski (lengyel), a Bugyimir Traiko- vics szerelmi élete (jugoszláv), a Villámok Mexikó fölött (NDK- beli), a Rabszolgavadász (ku­bai) filmeket. A szemlén a nyu­gati országok produkciói közül az alábbiak szerepelnek: Javít­hatatlan (francia). Charleston (olasz), Jnhnny West (nyugat­német), Szerelmeskönyv (spa­nyol), Óriásbusz (amerikai). A rózsaszín párduc ismét közbe­lép (angol). —ym — Jelenet a fesztivál műsorán szereplő „Veszélyes fegyverek* című szovjet filmből 1978. VI. 13. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom