Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-24 / 172. szám, szombat
A SZOVJET KORMÁNY NYILATKOZATA A SZOVJETUNIÓ TÁMOGATJA AZ AFRIKAI NÉPEK IGAZSÁGOS HARCÁT (CSTK) — A TASZSZ hírügynökség tegnap közzétette a szovjet kormány követkexo nyilatkozatai: A feszültség növekedése az afrikai kontinensen, amelyet a NATO vezető orszagai USA vezette csoportjának agresszív akciói okoznak, jogo«« aggodalmat kelt a békeszerető államok körében. A fegyveres konfliktus Afrika szarvában, a szüntelen katonai provokációk Angola ellen, a zaire-i inter, venció, az ún. Aírika-kiizi erők létrehozása, amelyek azonban a valóságban NATO-tisztek parancsnoksága alatt álló Airika ellenes fegyveres erőt jelentenek, a gyarmatosítók zsoldosai által végrehajtott államcsíny a Comore szigeteken — mindez csupán az imperializmus legutóbbi akcióinak rövid felsorolását jelenti. Azt bizonyítja, hogy támadásról van szó az afrikai nemzeti felszabadító erők ellen. A gyarmatosítók újból rá akarják kényszeríteni diktátumukat az afrikai nemzetekre annak ellenére, hogy ez reménytelen tö. rekvés. Ebben a helyzetben a szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy kifejtse nézetét az afrikai helyzet időszerű problémáival és az ezzei összefüggő más kérdésekkel kapcsolatban. I Az elmúlt negyedszázad alatt • Afrikában óriási változások játszódtak le. Gyarmati birodalmak omlottak össze, és gyakorlati síkra került a gyarmatosítás és a fajüldözés utolsó tűzfészkei felszámolásának 'kér. dése Afrika földjén. A felszabadult afrikai országokban komoly politikai és társadalmi-gazdasági változások következnek be, szüntelenül erősödnek a fiatal államok. Az afrikai országok sora a haladó társadalmi fejlődés útjára lépett, és a szocialista orientációt választotta. Megnövekszik az afrikai országok szerepe és jelentősége a világban, ezek az országok egyre jobban hozzájárulnak a feszültség enyhítéséért, a béke megszilárdításáért, az egyenjogúság elveinek érvényesítéséért vívott harchoz az államok közötti politikai és gazdasági kapcsolatokban. A Szovjetunió őszinte rotkonszenvvel tekint ezekre a változásokra. A Szov. jetunió és a szocialista közösség más országai határozottan támogatták és támogatják az afrikai népek igazságos harcát. Az ENSZ közgyűlése éppen a szocialista országok kezdeményezésére hagyta jóvá 1960-ban a gyarmati or. szágok és nemzetek függetlenségének megadásáról szóló deklarációt. Álla. inunknak az afrikai országokhoz fűződő kapcsolatai fejlődését a jelen fő problémáiban az érdekek objektív egysége határozza meg. A Szovjetunió az afrikai államok iránti kapcsolataiban rendületlenül a népek függetlenségi és szabadságharcával, a nemzeti és a társadalmi haladásért vívott harccal való szolidaritás elveihez, a tényleges egyenjogúság elveihez, a szuverenitás és a területi sérthetetlenség tisztelet, ben tartásának, a belügyiekbe való be nem avatkozás és a kölcsönösen előnyös együttműködés elveihez igazodik. A kapcsolatoknak ez az elvi alapja al- landó jelentőségű. 2 Az imperializmus, a fajgyűlölet ■ és a reakció erői azonban nem akarnak belenyugodni az Afrikában végbement pozitív változásokba. Folytatni akarják az afrikai népek és a kontinens természeti kincsei kizsákmányolását, úgy mint előzőleg, „a befolyási szférák“ kolonialista kategóriájában gondolkodnak, és az afrikaiakat nem akarják egyenjogú partnereknek tekinteni. Az imperialisták és segítőtársaik Afrikában a múltban is számos katonai kalandba bocsátkoztak, államközi konfliktusokat provokáltak ki, és ösztönözték a szeparatisták akcióit, hogy egyes afrikai országokat meggyengítsenek. Számos államcsíny és kormányellenes összeesküvés terheli a lelkiismeretűket, a hírhedt „titkos műveletek“, valamint a szabad Afrika olyan dicső fiainak fizikai felszámolása, mint amilyenek Patrice Lumumba, Marién Ngouabl, Eduardo Mondlane, Amilcar Cabral és mások voltak. A jelenlegi időszakban az afrikai ügyekbe való imperialista beavatkozás különösen cinikus ás veszélyes jelleget öltött. Többek között ilyen a sha. bai (Zaire) hadművelet, amelyet azért hajtottak végre, hogy a nyugati monopóliumok ellenőrzése alatt tarthassák a zaire-i rezet, kobaltot, uránt, gyémántot és más természeti forrásokat, hogy biztosítsák a Nyugat katonaistratégiai és profitérdekeit. Zaire példája azt bizonyítja, hogy az imperialista hatalmak saját fegyveres erőik (elhasználásával közvetlen katonai akciókat hajtanaik végre az afrikaiak ellen, s ezzel a gyarmati hódító harcok iegáldaťlanabb korszakát idézik fel. Nyilvánvalóan aljból tje akarják tölteni Afrika csendőrének szerepét, hogy döntsenek az itt élő nemzetek sorsáról annak ellenére, hogy erre «enki sem hatalmazta Fel őket. Afrikában új. veszélyes mozzanat az, hogy a vezető nyugati hatalmak kollektív és agresszív katonai politikai akciókra térnek át. Ezekben a fő szerepet az Egyesült Államok játssza, amely céljaira széleskörűen felhasználja a NATO gépezetét. E törekvés célja az agresszív tömb hatáskörének kibővítése Afrikara. Éppen erről van szó a NATO taná. csa legutóbbi washingtoni ülésén, valamint az öt vezető NATO-állam párizsi értekezletén. A Nyugat számára Zaire belügyei csupán ürügyet szolgáltattak a NATO azon régi terveinek megvalósítására, hogy kialakítsák az afrikai kontinensen végbemenő változásokra „a gyors reakció mechanizmusát“. Ezek a változások ugyanis nincsenek a nyugati imperialista hatalmak ínyére. Világos, hogy ezek az akciók milyen veszélyt jelentenek az afrikai népekre és nemcsak rájuk. Aggasztó egye*s NATO-országok aktivitása is az imperial ista barát kalonai- politikai csoportosulások kialakítása során Nyugat-Afrikában és a Vörös- tenger térségében. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy e csoportosulásokat a NATO tömbjéhez csatolják. Afrika ügyedbe való imperialista beavatkozás kiszélesítéséhez hozzájárul az ún. „Afrika-közi erők“ kiküldése is Zaire, ba, amelyre az említett országok kéz. deményezésére került sor. Senkit sem téveszthet meg az, hogy Zaire-ban a NATO-hadműve letek „afrikaisításának“ ‘látszatát akarják kelteni egyes afrikai országok katonai egységeinek bevonása útján. Az „Afrika-közi erők“ bizonyos NATO-hatalmak ellenőrzése alatt és érdekében működnek, és a törvényesítésükre irányuló mindenfajta kísérletek veszélyes következményekkel járhatnak valamennyi afrikai országra. A zaire-1 intervenció célja nyilvánvalóan az is. hogy közvetlen nyomást gyakoroljanak Zimbabwe és Namíbia hazafias erőire, az ún. afrikai frontállamokra és hogv igyekezzenek keresztülvinni a rhodesiai és a namíbial kérdés újgyarmatosító megoldását. Ebben az értelemben igen jellegzetesek azok a mérlegelések, amelyek Nagy- Briitanniában hangzottak el arról, hogy érdekeinek védelmére a Nyugat hasonló műveleteket valósíthat meg Rhodesiában is. E hatalmak politikájának fejlődésében tehát új szakaszról van szó. Ezeknek a hatalmaknak, amint mondani szokás, „balzsam a lelkűkre“ az a politika, amelynek lényege minden eszközzel elfojtani az imperialistaellenes harc kibontakozását Afrikában, megőrizni és megszilárdítani saját pozícióikat és az afrikai államok fejlődését a neokolonialista „partnerség“ elfogadható kereteibe való irányítása. A valóságban éppen ez rejlik egyes nyugati vezető tényezők álszent kijelentései mögött, miszerint azt óhajtják, hogy Afrika mentesüljön az idegen uralomtól, és hogy tiszteletben akarják tartani az afrikai nemzetek vágyait. 3 Az említett erőfeszítés részét al- • kotja a NATO vezető országaiban folytatott léktelen szovjetellenes kampány is. Ennek célja nyilvánvalóim az, hogy bizalmatlanságot szítson a Szovjetunióval és más szocialista országokkal szemben, elszigetelje Afrikát természetes szövetségeseitől, és az afrikai országokat kiszolgáltassa a neokolonializmus és az imperialista reakció egyesült erői kényének-kedvé- nek. Emel let* a legarcátlanabb rágalmakat terjesztik a Szovjetunióról, Kubáról és a szocialista közösség más országairól. A NATO zaire-i intervenciójának — amelyet a Szovjetunió nyomatékosan elítél — a mentegetésére törekedve kitartóan koholmányokat terjesztenek a Szovjetunió, Kuba és több afrikai ország részvételéről a zaire-i eseményekben, annak ellenére, hogy ennek a verziónak nyilvánvaló hazugságát már több ízben leleplezték a szovjet nyilatkozatok és más országok kormányainak nyilatkozatai. Teljesen alaptalan az az állítás is, hogy a Szovjetunió és Kuba segítsége egyes afrikai országoknak, mindenekelőtt az Angolának és Etiópiának, valamint a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmaknak nyújtott segítség veszélyezteti a kontinens békéjét és stabilitását. és megzavarja a nemzetközi feszültség enyhülését. E segítség jogosultsága az ENSZ Alapokmányából, e szervezet és inas tekintélyes nemzetközi testületek határozataiból következik. Tudatosítani kell az alapvető különbséget az afrikai államoknak és nemzeteknek a szocialista országok részéről való támogatása és az Afrika belügyeibe való fegyveres beavatkozás között, amelyet a nyugati országok folytatnak korlátozott és nyereség- hajhászó érdekeikért. A szocialista országok támogatása a nemzetek fajgyűlölő és gyarmatosító rabsagból való lelszabadításának igazságos ügyét, az államok szuverenitásának és területi sérthetetlenségének védelmét szolgálja a külső beavatkozásokkal szemben. A szovjet nép joggal büszke e támogatás nemes céljaira. A feszültség enyhülése egyáltalán nem tételezi fel a történelmi fejlődés objektív folyamatainak erőszakos lefékezését. Nem jelent szavatosságot a népellenes, korhadt és korrupt rezsi- meknek, nem ad semmilyen különleges jogot és kiváltságot, amelyet a gyarmati múltból örököltek, vagy leigázó szerződések és megállapodások alapján szereztek. Annál kevésbé ad jogot a népeknek a nemzeti felszabadulásért és a társadalmi haladásért vívott igazságos harca elnyomására, a belügyeik- be való beavatkozásra. Az imperialista körök éppen ilyen jogot akarnak maguknak kisajátítani. A NATO-országok és mindenekelőtt az USA álszent módon „az enyhülés oszthatatlanságáról“ és arról beszélnek, hogy az enyhülést feltétlenül ki kell terjeszteni a világ valamennyi területére, de akcióikkal Afrikában éppen ellenkezőleg járnak el. Az enyhülés csak nyerne azáltal, ha világszerte gyorsabban felszámolnák a fajgyűlölet és a gyarmatosítás utolsó gócait, a gyarmati uralom súlyos, a nemzetek által gyűlölt örökségét, amely mindeddig fékezi az afrikai nemzetek fejlődését, és nemzetközi feszültséget idéz elő. 4 A nyugati hatalmak közvetlen • segítőtársa a pretoriai fajgyűlölő rezsim, amely önmagában is veszélyezteti a nemzetközi békét, a NATO segítségével fokozza katonai erejét, ós igyekszik hozzáférni az atomfegyverekhez. Az Afrikában végbement változások nincsenek a pekingi vezetők ínyére sem, akik soviniszta, hegemóniára törő és nyereséghajhászó indítékokból azt szeretnék, ha ez a kontinens súlyos nemzetközi bonyodalmak és konfliktusok színtere volna. A pekingi vezetés a NATO-val és a Dél-afrikai Köztársasággal együtt aktívan részt vesz a feszültség fokozásában Afrikában. Szövetkezett az imperializmussal, az agresszió és a reakció, az újgyarma- tosítás és a fajgyűlölet erőivel, és ezáltal nemcsak a szocialista országok ellenfelei közé sorakozott fel, hanem az egész nemzeti felszabadító mozgalom, az afrikai nemzetek egysége, az afrikai országoknak a függetlenségért és szabadságért, az imperialista uralom ellen vívott harcának is ellenfele lett. így volt ez az angolai és az Afrika szarvában lejátszódott események idején is. Peking áruló szerepe teljes mértékben megnyilvánult a NATO zaire-i intervenciója során is. 5 A volt gyarmatosítók igyekezete, • hogy fegyverrel kezükben azzal a hamis ürüggyel térjenek vissza Afrikába, hogy megvédelmezik a szovjet és a kubai „veszéllyel“ szemben, nyugtalanságot kelt valamennyi, de mindenekelőtt az afrikai népekben. Ezek a népek ebben joggal látják a gyarmati rendszer felújításának veszélyét, azt a veszélyt, hogy az imperializmus büntető erőket szervez a társadalmi haladás erői ellen, azt a törekvést, hogy a kontinensen a kizsákmányoláson és a kifosztáson alapuló újgyar- matosító viszonyokat akarnak bevezetni, és meg akarják törni a haladó rendszereket. Mindez az afrikai államok politikai és gazdasági önállósága ellen, ezen államok megtörésére irányul. Az afrikai nemzetek a nyugati imperialista körök akcióiban olyan törekvést látnak, hogy mindenáron gyengítsék, s amennyiben sikerül, meg is bontsák az afrikai országok egységét, és a rájuk gyakorolt nyomással egymás ellen uszítsák őket. Veszélyben forog az Afrikai Egységszervezetnek, az afrikai államok közös érdekeiért vívott harc e fontos eszközének a léte. Nem véletlen, hogy számos afrikai személyiség határozottan elítéli a zaire » imperialista katonai intervenciót és azokat a kísérleteket, hogy a kontinensen a NATO-val közvetlenül vagy közvetve összefüggő csoportosulásokat alakítsanak ki. Azt a törekvést, hogy az afrikai ügyeket az afrikaiak háta mögött oldják meg, joggal tartják Afrikát érő sérelemnek és azon törekvés megnyilvánulásának, hogy ne vegyék figyelembe Afrika növekvő szerepét nemzetközi viszonylatban. Bizonyossággal mondhatjuk, hogy az afrikai nemzetek nem hagyják magukat megtéveszteni a gyarmatosítóktól, akik álszent módon spekulálnak „az afrikai szolidaritás“ jelszavával, de a valóságban a báb- és népellenes rezsimek körében lázasan toborozzák politikájuk segítőtársait és megvalósítóit. A független Afrika ezekkel a mesterkedésekkel a tényleges afrikai szolidaritással, a szabadságszerető népek egységes akaratával és elszántságával szállt szembe, hogy megvédelmezzo az afrikai országok önállóságát és szabad belső fejlődését. 6 A Szovjetunió Afrika-politiká ja « világos és következetes. A fejlődő országokban éppúgy, mint mindenütt azoknak az erőknek az oldalán áll, amelyek a nemzeti függetlenséget, a társadalmi haladást és a demokráciát védelmezik. Harcos barátaiként tárgyal velük. Emellett a Szovjetunió nem keres a maga számára semmilyen előnyt, nem törekszik sem koncessziókra, sem politikai uralomra, nem követel magának katonai támaszpontokat. A Szovjetunió teljes mértékben az afrikai népek oldalán áll, amelyek a gyarmati rendszer és a fajgyűlölet maradványainak bármilyen formában való megőrzése ellen és az újgyarmatosítás ellen harcolnak Afrikában. Ezért természetes, hogy a Szovjetunió következetesen síkraszállt és síkraszáll a rhodesiai fajgyűlölő rendszer felszámolásáért és a hatalom teljes átadásáért Zimbabwe népének, amelyet a Hazafias Front képvisel, a Dél-afrikai Köztársaság azonnali és teljes távozásáért Namíbiából és a hatalom átadásáért a SWAPO-nak — ezen ország népe tényleges képviselőjének, a fajgyűlölő rendszer felszámolásáért a Dél- afrikai Köztársaságban. A Szovjetunió tiszteletben tartva minden nemzet jogát fejlődése útjának önálló megválasztására, határozottan elítéli az imperializmus katonai és politikai beavatkozását a független afrikai államok belügyeibe, valamint szuverenitásuk és területi sérthetetlenségük megzavarását. Az imperialista hatalmak katonai intervenciós akciói az afrikai kontinens egyes részeiben provokációt jelentenek a független Afrika ellen, az Afrika Egységszervezet céljai és alapokmányának elvei ellen, provokációt jelentenek az Egyesült Nemzetek Szervezete ellen. Az ilyen akciók éppúgy, mint valamiféle „Afrika-közi erők“ kiépítése a NATO által nem jelentenek mást, mint az afrikaiak egymás ellen uszítását, és eszköz arra, hogy maguknak az afrikaiaknak a segítségével törjék le az afrikai felszabadító mozgalmat. A Szovjetunió következetesen állást foglal a feszültség! gócok mielőbbi felszámolásáért az afrikai kontinensen, az egyes afrikai államok közötti ellentétek megoldásáért. Ellenzi azokat a törekvéseket, hogy egymás ellen uszítsák az afrikai országokat, és testvérgyilkos konfliktusokat és háborúkat robbantsanak ki. Az afrikai kontinensen a feszültség fokozásának esetleges következményeiért minden felelősség a nyugati agresz- szív körökre hárul. A világ közvéleménye és a szovjet nén elítélik e körök és kiszolgálóik provokációs akcióit. A független afrikai államoknak s az egész világ haladó és békeszerető erőinek éberen szembe kell szállniok ezekkel az akciókkal. Afrika békéjének és fejlődésének érdekei megkövetelik az afrikai országok ügyeibe való imperialista beavatkozás azonnali megszüntetését és ezen országok szabad és független léthez való jogának tiszteletben tartását, az ENSZ-alapokmány elveivel és céljaival összhangban valamennyi államhoz fűződő egyenjogú kapcsolataik fenntartásának jogát. A Szovjetunió éppúgy, mint azelőtt, mindent megtesz azért, hogy Afrika ügyei éppen ebben az irányban fejlődjenek, és kész erőit egyesíteni mind azokkal, akik ugyanezen nemes célok ra törekszenek. írsz 1978 VI. 24.
