Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-22 / 170. szám, csütörtök
Ü MOSZKVAI PRAVDA A MAOISTÁK SOVINISZTA POLITIKÁJÁRÓL Veszélyeztetik a békét A moszkvai Pravda az el* múlt napokban |. ASek- szandrov tollából jelentős cikket közölt a Kínai Nép- köztársaság képviselőinek rom* boló politikájáról Az alábbiak* ban közöljük a cikk teljes sző* vegét: A nemzetközi feszültség enyhítésében kétségtelenül bizonyos sikereket értünk el. „E sikereket nem könnyen, hanem szívós harcban értük el“ — mondotta Leonyid Brezsnyev elvtárs, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke április 7-1 beszédében. „Az enyhülés további sorsát érintő kérdések körüli harc mindmáig nem szűnt meg, sőt néha igen intenzívvé és kiélezetté válik“. A kínai vezetők a béke és á nemzetközi feszültség enyhülése ellen harcoló imperialista és szélsőséges reakciós erőkkel szövetkeznek. Peking nemcsak hogy egy újabb világháború elkerülhetetlenségéből indul ki, hanem e háborúra uszít, és meggyorsítja háborús előkészületeit. Kína nem titkolja nagy-* hatalmi hegemóniára törő terveit, és arcátlanul területi követelésekkel lép fel számos szomszédos országgal szemben, gyors ütemben növeli mindenfajta fegyvereinek számát, közöttük a rakéta és atomfegyverekét, és újfajta fegyverzeteket és katonai technikát keres a Nyugaton. Peking elutasította a csatlakozást az atomfegyverkísérletek három környezetben való betiltásáról szóló szerződéshez, és számos ország tiltakozásai ellenére folytatja intenzív légköri kísérleteit. Maga fegyverkezik, és nyíltan a lázas fegyverkezés szüntelen fokozására tesz felhívást, állást foglal a NATO és más imperialista katonai tömbök megerősítése mellett, az USA európai és ázsiai katonai jelenlétének fenntartását és kiterjesztését szorgalmazza, s igyekszik megtorpedózni minden nemzetközi akciót, amelyne'k- célja a fegyverkezési hajsza korlátozása. A kínai vezetők mindenféle módon aláássák az enyhülési folyamatot, és annak sikertelenségét jósolják. A pekingi vezetők támadásaikat a Szovjetunió és más szocialista országok ellen összpontosítják, igyekeznek mindenképpen kétségbe vonni és szétzúzni egységüket, s ezért felszólítják az imperialista köröket, alkalmazzanak keményebb politikát a szocialista országokkal szemben. Ily módon kísérlik meg ezeknek az országoknak a béke és a nemzetek biztonsága megszilárdítására irányuló erőfeszítéseit meghiúsítani. Éppen Kínából hangzik el a felhívás „az egységes front“ megalakítására az imperialista erők és a világreakció részvételével a világszocializmus elleni harcra, mindazon erők ellen, amelyek a békéért és a népek biztonságáért, a nemzeti függetlenségért ós a társadalmi haladásért küzdenek. Peking külpolitikai tevékenysége a nemzetközi helyzet komoly destabilizációs tényezője. A neutronhalált propagálják A Kínai KP XI. kongresszusának és a Kínai Népi Gyűlésnek, a Kínai Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szervének a határozatai a roaoizmust Kínában, mint ismeretes, a párt és az állam eszmei-politikai platformjaként, bel- és külpolitikai tevékenységének alapjaként rögzítette le. A jelenlegi kínai vezetés „Mao eszméihez“ híven minden téren fokozza háborús előkészületeit. Peking min légy kegyelettel adózva az elhunyt „kormányosnak“ a halala óta eltelt három hónap alatt három légköri atomkísérletet hajtott végre. 1977-ben csakúgy, mint az idén, a világ közvéleményének tiltakozása ellenére folytatódtak az at um Fegyverkísérletek. A kínai vezetők egy szóval sem tiltakoztak a neutronbomba ellen. Sőt, a kínai lapok rendszeresen közlik „a neutronhalál“ híveinek azon kijelentéseit, amelyekben e barbár tömegpusztító eszközt propagálják. A Zsenmin Zsipao című lap külön magyarázta, hogy a neutronbomba „semmiképpen sem rossz fegyver“. Peking azon számításai, hogy megszerezzék e fegyvert, oly lelkesedéssel töltötték el Csang Aj- pinget, a kínai hadsereg vezérkari főnökének helyettesét, hogy elhatározta, érzéseit... versben feje2i ki: „Az edzett acél nem kemény, a neutron- bomba nem ad munkát. Ha « hősök tettre kelnek, pillanatok alatt elérik világra szóló céljaikat", A fegyverkezés spirálja gyors ütemben forog. Kínának már ma a világ legnagyobb létszámú szárazföldi hadserege van, a katonai célokra fordított kiadásai évek sora óta meghaladják az állami költségvetés kiadásának 40 százalékát, és egyre nőnek. A kínai katonai gépezet gyorsan korszerűsödik. A politikai életben a katonák a hangadók. Peking fegyverkezési hajszát indított, és mindenféleképpen igyekszik bebizonyítani bármilyen leszerelési intézkedés „hiábavalóságát és feleslegességét“, sőt azt állítja, hogy a fegyverkezési hajsza „elkerülhetetlen“. Nem akar semmilyen kötelezettséget sem vállalni, amely megkötné kezét az ország militarizálásában. Mutassunk rá csak néhány példára: az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakán a kínai küldöttség szembeszállt a leszerelési világkonferencia összehívására tett ja- vaslattal; a 27. ülésszakon ellenezte az erőszak alkalmazásának kiiktatását a nemzetközi kapcsolatokban és az atomfegyver örök időkre való betiltását; a 28. ülésszakon ellenezte a Biztonsági Tanács állandó tagjai katonai költségvetéseinek 10 százalékos csökkentését s az így megtakarított összegek egy részének a fejlődő országok támogatására való fordítását; á 29. ülésszakon ellenezte az agresszió fogalma meghatározásának jóváhagyását; a 30. ülésszakon ellenezte az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés tervezetét, valamint az életkörnyezet és a légkör katonai és egyéb ellenséges célokra való felhasználásának tilalmáról hozandó határozatot; a 31. ülésszakon ellene szavazott a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak nem alkalmazásáról szóló világszerződés megkötésének; a 32. ülésszakon a nemzetközi feszültség enyhülési folyamata elmélyítéséről és megszilárdításáról szóló Nyilatkozat ellen lépett fel. Kína ugyancsak nem volt hajlandó részt venni az általános és teljes leszerelésről, az újfajta tömegpusztító fegyverek és új fegyverrendszerek fejlesztésének és gyártásának betiltásáról, a vegyi és bakteriológiai (biokémiai) fegyverek stb. betiltásáról szóló határozati javaslatok megszavazásában. Huang Hua kínai külügyminiszter az ENSZ közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán ez év május 29-én „a szovjet expanzióval való szembeszállás“ ürügyén újból síkraszállt Kína felfegyverzésének fokozásáért. Emellett azt mondta, hogy „semmi esetre sem lehet irreálisan a leszerelésről álmodozni“. Ez a felsorolás távolról sem teljes, de igen baljós. Kínában folytatódik a lakosság ideológiai megdolgozása abban a szellemben, hogy a háborúra való felkészülés elkerülhetetlen. „A harci dobok pergetése — írta ezzel kapcsolatban a Kudé právo — azt a célt szolgálja, hogy elterelje a kínai nép figyelmét a maoisták belpolitikai sikertelenségeiről, az élelmiszerválság növekvő veszélyéről, 700—800 millió embert a szüntelen feszültség és félelem állapotában tartson s ezáltal eleve elfojtsa az elégedetlenség minden megnyilvánulását“. A militarista politika e pekingi vezetés segítségére van egyrészt abban, hogy az egyszerű kínai ember figyelmét elterelje a nehéz életről, másrészt pedig olyan nemzedéket neveljen fel, amelyet már fel lehet használni az expan- zionista tervek teljesítésére. Egymásra uszítják szomszédaikat Ä pekingi diplomácia az utóbbi hónapokban szemmel láthatóan aktivizálódik. A kínai vezető személyiségek szüntelen látogatásait a délkelet- és dél-ázsiai országokba és egyes más államokba „a hagyományos barátságról“ szóló biztosítások áradata kíséri. Nemrégen például Teng Hsziao- ping, az Államtanács alelnöke Burmába látogatott. Abban az időben, amikor a kínai vezető buzgón biztosítgatta a burmai felet „Kína legforróbb testvéri barátságáról és jószomszédi kapcsolatairól“, a pekingi ügynökség az utolsó simításokat végezte a burmai—kínai határ körzetében egy újabb provokáció előkészítésén. Egy nappal a látogatás befejezése után a lázadók újabb offenzívát kezdtek kínai fegyverek segítségével. A Burmával szomszédos Jünnan kínai tartományban a hadsereg megerősítésével egyidejűleg felfegyverzik „a népi honvédelmet“ is annak az elvnek alapján, hogy „minden család — fegyveres járőr“^ „minden ember — őrkatona“. A lakosságtól megkövetelik, hogy „sajátítsa el a hadi mesterséget, és készüljön fel harci akciókra“. Körülbelül ugyanez nyilvánult meg a kínai képviselők Indiába, a Fülöp-szigetekre, Thaiföldre és más országokba tett látogatása idején. Habár a maoisták magas rangú küldöttei ezekben az országokban is „a barátságra való törekvést“ demonstrálták, Peking szüntelen felforgató akciókat szervezett ezeknek az országoknak a törvényes kormányai ellen. „Rendkívül érdekesek azok a hírek — írta ez év március 19-én a Blitz című indiai hetilap —, hogy Peking nemcsak hogy nem korlátozza a nagók és a mizók ellenséges törzseinek nyújtott fegyverszállításokat (mennyiségileg és minőségileg), hanem ténylegesen megkezdte sokkal nagyobb támogatás nyújtását az India északkeleti körzeteiben végzett felforgató akciókra“. A maoisták továbbra is India ellen uszítják a vele szomszédos államokat. A Blitz megírta, hogy „Peking a valóságban arra uszítja India szomszédait, hogy mindenféle javaslatot terjesszenek elő mindenekelőtt Delhi ellen, gyanakvást és bizalmatlanságot igyekezve előidézni Indiával szemben Katmanduban, Colom- bóban és Islamabadban.“ Nem titok, hogy Kína ráveti árnyékát a vietnami-kambodzsai konfliktusra is. A külföldi hírügynökségek jelentései szerint Peking nemcsak nagy fegyverszállításokat nyújt Kambodzsának és odaküldi tanácsadóit, hanem a konfliktus békés rendezését is mindenféleképpen akadályozza. A kínai vezetőknek ez az állásfoglalása, amint a Patriot című indiai lap megállapítja, hegemóniára törő politikájukból következik, amelyet Délkelet- Ázsiában követnek. Arra törekedve, hogy Vietnamot rákényszerítsék a kínai politika követésére, Peking provokációs akciókat szervez a Vietnamban élő kínai nemzetiségű, főként burzsoá személyi- . ségek körül. A pekingi vezetők hazug módon azzal vádolják a vietnami hatóságokat, hogy „üldözik“ a kínaiakat, kiprovokálták tömeges visszatérésüket Kínába, és ezt a tényt arra használták fel, hogy példátlan nyomást gyakoroljanak Vietnamra és rontsák a kínai- vietnami kapcsolatokat. Ma már senki számára sem titok, hogy a szomszédos államokkal szemben támasztott területi igények a kínai külpolitika lényeges vonását alkotják. A maoista területi igényeknek két programjuk van: egy maximális a követelmények „történelmi lajstromával“ és egy minimális, amelynek segítségével Peking az általános „lajstrom“ keretében már ma a területek egész sorát szeretné megszerezni, többek között „határkiigazítások“ keretében. A Kínában közzétett „történelmi“ térképeken látható, hogy a maoista igények szférája magában foglalja azt a szovjet Amur menti és a ten- germelléki területeket, Szaha- lint, Kazahsztán és Közép- Ázsia egy részét, a Mongol Népköztársaságot, Koreát, az afgán terület egy részét, India egy részét, Nepált, Bhutánt, Burmát, Thaiföldet, Malaysiát, Kambodzsát, Laoszt, Vietnamot, valamint a Kelet-indiai és Dél-kínai-tenger csaknem valamennyi szigetét. A Kínai Nép- köztársaság fegyveres erői 1974-ben a déli tengerek szigeteinek egész sorát szállták meg, és Peking ténylegesen igényt támaszt fennhatóságának érvényesítésére e körzet összes vizei és tengerei fölött. A Kínai Népköztársaság jelenlegi vezetői a francia Courier de Politique Étrangére című bulletin szerint értésre adják, hogy „a kínaiak érdeke a legközelebbi időben kitolódik Délkelet-Ázsiába“. Délkelet-Ázsia különböző államaiban, ahol több mint 20 millió hua-csiao, vagyis kínai nemzetiségű személy él, egyre nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy Peking merényleteket sző további államok szuverenitása ellen a helyi kínaiak befolyásolásával, ami a nemzetközi kapcsolatok legelemibb normái értelmében megengedhetetlen. A kínai vezetők a Kínai Népi Gyűlés legutóbbi ülésszakán „a híd“ szerepét szánták a külföldön élő kínaiaknak a Kínai Népköztársaság és a délkelet-ázsiai országok kapcsolataiban, ami fokozta az aggodalmat ezekben az országokban. A Délkelet-Äzsiában élő kínaiak jelentős részének körében a nacionalista hangulat parázsló zsarátnoka már régen kialudt volna, ha Peking azt nem szítaná szándékosan. A jelenlegi kínai vezetők irányvonala éppen arra irányul, hogy támogassa a nagyhatalmi sovinizmust a hua-csiaók körében „a hazafias érzések fejlesztésének“ ürügye alatt, és kínai telepeseket toborozzon ügynökségei számára. Természetesen elsősorban a kínai kapitalistákra számít ezekben az országokban, akik az indonéz hivatalos képviselők szavai szerint a helyi lakosság kizsákmányolásából gazdagodnak meg. A Sinar Harapan című indonéz lap megállapítja, hogy a kínai nemzetiségű személyek nagyarányú beszivárgása Indonéziába, valamint különleges irodák létesítése Hongkongban és más városokban, ahol e személyeknek hamis indonéz iratokat állítanak ki, „előre előkészített művelet részét alkotja“. A kínai vezetés expanzív akciói során főként arra számít, hogy megfélemlítheti a szomszédos országokat, és fokozatosan rákényszerítheti őket, hogy alávessék magukat diktátumának. A thaiföldi képviselő az UNESCO regionális tanfolyamain nem véletlenül jelentette ki Fülöp-szigeteki és indonéziai kollégái címére: „Szerencséjük, hogy Kínától tenger választja el magukat, de ha a ml országainkat megfojtotta, sor kerül magukra is“. Peking felforgató tevékenységet szervez a Kínai Népköztársaság határaitól nyugatra és délre, s egyúttal igyekszik ezeket az országokat szovjelelle- nes céljaira kihasználni. Erről tanúskodik például az ASEAN tagországaihoz (Thaiföld, Malaysia, Indonézia, Szingapúr és a Fülöp-szlgetek) nemrégen intézett felhívása, hogy alakítsanak „egységes frontot“ Kínával szovjetellenes és szocialistáéi- lenes alapon. Ezen országok államférfiéi és sajtója élesen elítélték a kínai hatóságok álszent provokációs tervét. „A kínai javaslat nehezen minősíthető a jó akarat megnyilvánulásának“ — írta az indonéz Suara Karia című lap. A szingapúri Straits Times egyenesen azt írta: „Pekingnek nemet mondunk!" A Central News Service in diai hírügynökség a vezető kínai tisztségviselők délkelet- ázsiai tényleges szándékait a következőképpen értékelte- „A kínai katonai potenciál lelen- leg elégtelen ahhoz, hogy Peking katonai ellenőrzése alá vehesse ezt a körzetet. A maoisták azonban távolról sem mondtak le nagyhatalmi politikájuk fő alapelveiről. A pekingi stratégák nem titkolják igényüket a Dél-kínai-tenger több mint 200 szigetére, hogy — amennyiben megszerzik azokat — uralják a számom ország számára létfontosságú tengeri utakat... A maoisták törekvései ellentétben állnak a feszültség enyhülésének fő irányzataival világszerte és főként Ázsiában“. Természetes, hogy a délkelet* és dél-ázsiai országok Kína közvetlen szomszédságában éber figyelemmel kísérik a pekingi vezetés barátkozását az imperialista körökkel. Kína szomszédai jól tudják, hogy katonai erejének növelése nemcsak a Szovjetunió ellen irányul, hanem mindenekelőtt azokat veszélyezteti, akik közelében vannak és gyengébbek. Közeledés a NATO hidegháborús köreihez A pekingi vezetők jelenleg Nyugat-Európában főként a NATO országaiban keresnek reális segítséget a kínai hadsereg korszerűsítéséhez. A Panorama című olasz hetilap Hajsza a fegyverek után című cikkében megállapítja, hogy Peking lázas tevékenységet fejt ki a nyugati fegyverpiacokon: „Kína minden iránt érdeklődik ... és főként korszerű elektronikus berendezéseket igyekszik szerezni, amelyek erősítenék fegyveres erőit.“ Az Egyesült Államok kalonai- ipari komplexumának képviselői látva, milyen szemeket v^i Peking a nyugat-európai katonai technikára, ugyancsak nem szeretnének kívül maradni. E komplexum védelmezői azt tanácsolják, hogy ne Késlekedjen a Kínának szánt fegyverszállításokkal, s emellelt nemcsak kereskedelmi, hanem politikai célokat Is követnek. Cohen, az amerikai Harvard Egyetem tanára az Affairs című folyóiratban a következőket írja: „Az Egyesült Államoknak ugyancsak fenn kell tartania magának azt a jogot, hogy közvet- 1 nül szállítson Kínának hadi- technikát ... a szovjet—amerikai, vagy a szovjet—kínai kapcsolatok romlái i esetében.“ Valóban veszélyes játékot kezdtek a tűzzel azok a nyugati körök, amelyek a maoisták szovjetellenes bazgalma csábításának engedve támogatni kezdték Peking harcias ambícióit. A kínai vezetők propagandájukban még mindig „az északról jövő veszélyről“ szóló koholmányokat hangor ratják. Kidolgoztak azonban már egy másik változatot is: egymás ellen akarják uszítani a szocialista és a tőkés országokat, mindenekelőtt a Szovjetuniót és az USA-t. Az Economist című brit folyóirat ezzel kapcsolatban a következőket írta: „Peking, amely Britanniát é« a Nyugatot szövetségbe sodorja a Szovjetunió ellen, kész harcolni az oroszok ellen az utolsó brit és francia katonáig.“ jellemző, hogy az atlanti vezető személyiségek körében, akik elbolyongtak a „hidegháború“ útvesztőjében, ezek a pekingi tervek buzgó követőkre találnak. Erről tanúskodik például egyes magas rangú katonai személyiségek kijelentése, mint például N. Cameron brit marsallé, vagy pedig magas állású politikusok nyilatkozatai pekingi látogatásuk során, mint például Z. Brzezinskinek, az amerikai elnök tanácsadójának kijelentései. Amint az Akahata című japán lap írja, Brzezinski „aktív támogatását fejezte ki a pekingi irányvonal iránt, amely a Szovjetunióval szemben különleges stratégiát alkalmaz, és hangsúlyozta az USA és Kína politikájának egységét e kérdésben.“ A tőkés országok józanul mérlegelő politikusai azonban tudatosítják, hogy Peking a Nyugattal való közeledésre törekedve. saját, hegemóniára t<V rő céljait követi. (Folytatás a 6. oldalon)
