Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-24 / 24. szám, kedd
Megszűnt fenni többé önmagáé 155 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MADÁCH IMRE Mint Katona József nevével a Bánk bán, úgy összeforrott Madách Imre nevével Az ember tragédiája. Mily érdekes, hogy a 19. század két legnagyobb magyar drámaírója csupán egy- egy örökbecsű alkotással emelkedett a klasszikusok rangjára s van jelen ma is a köztudat- ban, noha mindketten több színművet írtak, sőt, más műfajokban is alkottak, kísérleteztek. De valójában csak egyszer értek a csúcsra, amelyről mindig időszerű, nemzedékek jelenét és jövőjét formáló üzenetüket küldik régmúlt időkből. Madách Imre nevével egybeforrott Alsósztregova is, ahol született, híres földbirtokos családban. Pesten tanult, majd 1840-ben visszatért Nógrád megyébe, ahol előbb joggyakorlatot folytatott, aztán ügyvéd lett, később mint aljegyző, táblabíró és megyei főbiztos szerepelt a közéletben, rendkívül lelkesen, évszázados gondok orvoslását sürgetve. A liberalizmus és Kossuth híve; betegsége miatt nem vehet részt a szabadságharcban, de lélekben jelen van, sőt, a bukás utáni következményeket is vállalja, meghurcolják, egyévi börtön- büntetésre ítélik, mert menedéket adott Rákóczy Jánosnak, Kossuth személyi titkárának. Nem csoda hát, hogy az ötvenes évek közepén súlyos válságba kerül, különösen akkor nem, ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy korábban ugyancsak sokat szenvedett az érzékeny lelkületű Madách az anyai szigor, a családi tragédiák miatt; a tiltakozások ellenére feleségül vett Fráter Erzsébettel is csak hat boldog esztendőt töltött, 1854-ben fölbomlott házasságuk. Az ifjú Madách versekkel lépett az irodalomba, 1840-ben jelent meg a Lantvirágok című kötete, amelyben egy reménytelen szerelemről énekel. Nem képviselnek különösebb színvonalat, mint ahogy későbbi verseinek nagy része sem — jobbára Petőfi-utánérzések. Van azonban több szép, egyéni hangú verse, melyeknek egyes képei a Tragédiára emlékeztetnek. IEgy látogatás; Egy nyíri temetőn; Örüljek meg; Hit és tudás; A nő teremtése; A halál költészete stb.). A nagy mű előtt születtek elbeszélések, és romantikus színezetű drámák, ilyen címekkel: Commodus; Nápolyi Endre; Mária királynő; Csák végnapjai; Férfi és nő; Csak tréfa-, és szatirikus játéka, A civilizátor. Bár helyenként fölsejlenek bennük a Tragédia jegyei, e színművek alapján aligha lehetett volna megjósolni, hogy, rövidesen, szerzőjük írja az egyik legnagyobb magyar drámát is. És mert a Pesti Hírlapban közölt cikkei sem keltettek különösebb figyelmet, az irodalmi berkekben ismeretlen szerző műveként fogadták Az ember tragédiáját, amelyben Madách — új természettudományos és filozófiai elméletek, valamint u biológikus- pozitivista szemléletek ismeretében és hatása alatt is — nemcsak hazája, hanem az egész emberiség sorsát vetíti elénk, a természeti és anyagi világ mozgásának kérdéseit feszegeti hatalmas történelmi tablókban, kozmikus távlatokban. Közismert a mű, aligha kell bővebben szólni róla. Először 1883-ban mutatták be a Nemzeti Színházban, amely — a Magyar Életrajzi Lexikon adatai szerint — 1967-ig több mint 1100-szor tűzte műsorára, a legjelesebb színművészekkel a főbb szerepekben. Számos idegen nyelven jelent meg, külföldi színházak játszották sikerrel. Érdekességként idézem, hogy Gorkij is fölfigyelt Madáchra, és Klím Szamgin című regényében említi nevét, éppen a Tragédiával kapcsolatban, így beszéltetvén az egyik szereplőt: „Erről a témáról — mármint Ádámról (a szerző megj.) — a magyar Madách Imre nagyin kitűnő dolgot írt.“ E sorok írójának kedves Ma- dóch-darabja Az ember tragédiáját követő Mózes című dráma, amelynek főhőse kezdetben gyűlöli a rabszolganépet, alkalmatlannak tartja az életre, majd küzd érte, egyesül vele: „megszűnt lenni többé önmagáé, S a nép szívében ver csak élete“. Végül kimonja Mózes: „E népben élni, halni megtanultam: Vagyis — Sőtér István szavaival is élve — a Tragédia nem tette lehetővé — a Béccsel való kiegyezés minden formáját elutasító — Madách- nak, hogy a „nagy ember“ és a tömeg konfliktusát feloldhassa, de a Mózesben ez a konfliktus eljut a megoldásig, a vezér és a tömeg egymásra találásának magasztos kifejletéig, mely Mózes halálában és a nép újjászületésében jut költi jelképes módon kifejezésre. BODNÁR GYULA Eisensteinre emlékezünk Nyolcvan évvel ezelőtt született Rigában Szergej Mihajlo- vics Eizenstein, korának és minden idők egyik legkimagaslóbb szovjet filmrendezője. Mérnöki tanulmányokat folytatott, majd festő szeretett volna lenni. 1918-ban mint a Vörös Hadsereg katonája plakátfestőként, díszlettervezőként és rendezőként tevékenykedett. A háború után Meyerholdtól tanult színházi rendezést. Feltűnést keltő cikkeket írt Majakovszkij avantgarde folyóiratába, a Ljevbe; ezekben Eizenstein egy új módszerről, a „vonzások montázsáról“ tájékoztatott. 1924-ben a gyakorlatban is bemutatta erre vonatkozó elképzeléseit, a Sztrájk című első filmjével. Annak ellenére, hogy a film cselekménye meglehetősen bonyolult, nem volt kedvezőtlen a fogadtatása. Ezt igazolja az a tény is, hogy amikor a szovjet kormány az 1905-ös forradalomról kívánt filmet készíttetni, több, akkor már befutott rendezőn kívül az alig ismert Eizensteint is felkérte, forgasson filmet. így született meg 1925-ben a filmtörténet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Patyomkin páncélos, amely még ma is a világ tíz legjobb filmjének listáján szerepel. Ezt a kitűnő filmet mindössze néhány hétig forgatták Ogyesszában. A filmnek két kollektív főszereplője van: a páncélos legénysége és a város lakossága. Már ebben a filmben is megmutatkozott Eizenstein sajátos tehetsége a hatásos és művészi erejű tömeg jelenetek megrendezésében. A filmnek van egy jelenete — a tengerparti lépcsőkön folyó tűzharc —, amely Einzen- stein stílusának, a montázsról alkatott felfogásának legkifejezőbb illusztrálása. A Patyomkin páncélos óriási sikere Eizensteint egy csapásra a legnagyobb filmrendezők közé emelte. Három évvel később forgatta Október című filmjét, 1926 és 1929 között pedig a Régi és új című alkotása készült. A film, melyben Eizenstein a falvak kollektivizálását kívánta bemutatni, nem vált olyan remekművé, mint a Pa- tyumkin. Ennek ellenére a némafilm-korszak utolsó szakaszának egyik legfigyelemreméltóbb alkotása volt. A harmincas évek elején Eizenstein az Egyesült Államokba ment, de tervét nem valósíthatta meg. Miután visszatér a Szovjetunióba, 1923-ben a Moszkvai Állami Filmművészeti Főiskola tanára lett. Mint jeles filmrendező, aki némafilm korszakában szerzett magának nevet, csak nehezen barátkozott meg a hangosfilm technikájával. 1938-ban azonban ismét egy világhírű alkotást hozott létre. Szergej Prokopfej kísérőzenéjének felhasználásával megalkotta az Alekszandr Nyevszkijt (magyarul A jégmezők lovagja címmel ismert), amelyben sikerült harmonikus egységet teremtenie a cselekmény, a kísérőzene, a színészi játék, a díszletek és valamennyi kifejezőeszköz között. A Nagy Honvédő Háború idején, 1943-ban Alma-Atában kezdte forgatni utolsó filmjét, a Rettegett Ivánt, melyet, aztán Moszkvában fejezett be. Ebben a filmben is Eizenstein második alkotói korszakának esztétikai felfogása érvényesült, mesteri módon. A film második részének tervét már nem realizálhatta. 1948. február 11-én Moszkvában halt meg. Eizenstein kitörölhetetlenül beírta neveiét nem csupán a Szovjetunió, hanem az egész világ filmtörténetének könyvébe. A montázs sajátos értelmezésével, a tömegjelenetek grandiózus megszerkesztésével, a kifejezőeszközök harmonikus egységbe olvasztásával iskolát teremtett, ezért neve máig is méltán szerepel a világ legrangosabb filmrendezőinek listáján. SÁGI TÖTH TIBOR Világjáró festőművész Elena Lazinovská tárlata Elena Lazinovská a hetvenöt esztendős festőművész Liptó szülötte. Fiatal korában élt Budapesten és Drezdában is, itt tanult festeni. Kárpátaljára követi férjét. Tanúja volt az ottani kimondhatatlan nyomornak. A satnya, elhanyagolt iskolásgyerekeket tanította. Kapcsolatba került a világ megváltoztatására törekvő haladó értelmiségiekkel, közöttük Ivan Olbrachttal. Ugyanezen az úton járt maga is. S a Szlovák Nemzeti Felkelés idején tevékenyen részt vett az ellenállásban. Tanulmányait 1951-ben fejezi be a Bratislavai Műszaki Főiskola festészeti és szobrászati karán. Fokozatosan építi ki művészetének formai és tartalmi világát, amely mindenekelőtt nemzeti keretekhez kötődik. Természetesen az SZNF eseményei jelentik számára a legfőbb alkotásra serkentő élményt. A közvetlen valóság művészi tudatán átszűrt mását idézik: a Fel a hegyekbe, a Partizántemetés a Felső-Garamnál, s a már- tfrsorsú községek, Kľak, Ostrý Grúň mély tónusú, visszafogott árnyaltságú vásznai. Márkus professzor arcmása indulatokkal teli olajkép. Van közölni valója. Lényegeset mond az új társadalom tagjairól (Olvasztárok). Korszerű szemlélettel fogja képbe a fejlett technikai korunkat jellemző hatalmas Vízi erőművet. Ga- lambmotívumf>3 plakátterve a béke, u humánum üzenetét hozza az embernek. Tájképein a látvány valóságát felváltja az el- vontabb belső valóság. (Kelet-szlovákiai táj). Jelentőségteljesen alkalmazza a színeket a tél kemény szorításából óvatosan kibontakozó Koratavaszban és a Ki/evi parkban. Lazinovská a motívumkereső világjárók egyike. Afrikától a Finn-öbölig, Trójától a baszkok földjéig, Párizson és Leningrádon keresztül az idegen tájak formarendjéhez, belső ritmusához igazodik. Vonalvezetése érzékletes, árnyalt kolo- ríttal teremt hangulatot. Műfaji változatosságára utalnak a légkört éreztető Afrikai csendélet, a Gitáros és a Halas csendélet. Az 1977-es évjelzésü kompozíciót az Anya és gyermekét meleg gyöngédség szövi át. A mondanivaló egyenértékű eszközökkel szól megkapó sorozatban az európai zeneművészet nagyjairól, s egy-egy alkotásukról /Beethoven Holdfény szonáta, Chopin Balladák, Csajkovszkij Patetikus szimfónia, Liszt Ferenc Nocturno, Paganini Velencei karnevál). Megemlékezik M. Schneider-Trnavský Rózsácskáiról is. A hazai tárlatokon szerzett díjain kívül nemzetközi fórumon, a franciaországi Lyonban 1976- ban négy képéért aranyéremmel tüntették ki. A bíráló bizottságot meghódította az átszellemült Partizánleány képe és a költői fogalmazásé Annabella, A Kozmikus virág és a Bűntelen vagyok. Lazinovská hisz a művészetben, a művészet embernemesítő hatásában. Piktúrájának gazdag termése immár szerves része a szlovák festészetnek. BÁRKANY JENÖNÉ Oj filmek HERKULESFÜRDÖI EMLÉK (magyar) Groteszk játékötleten alapszik Sándor Pál filmje, a Her- kulesfiirdői emlék: egy egészséges fiatal férfi női ruhába bújva, női szerepre, asszonyi magatartásra kényszerül. Elte- metkezésének oka: forradalmár, akinek neve és arcképe u plakátokon áll „Körözés“ fela filmet azonban nem lehet nem észrevenni az alkotó szertelenségeit, az indokolatlanságokat. Az alapötlet kétségtelen, hogy remek. A tartalommal van némi baj: a film játékidejének legnagyobb részét a szanatóriumban várakozással töltött idő adja, s itt vetődik fel a A magyar film egyik megrendítő jelenete; a képen Holman Endre és Kern András irattal. A fehér terror éveiben kényszerül arra, hogy elrejtse személyiségét — azért, hogy megmentse puszta életét. A történet a Magyar Tanács- köztársaság bukása után játszódik. A határmenti reumaszanatóriumban leányruhába öltözött menekülő érkezik. Az életét menti, de a határon egyelőre lehetetlen átjutnia. Vállalnia kell a lehetetlent, a szerepjátszást, azt, hogy ápolónőként dolgozva várja ki a kedvező alkalmat és társa megérkezése után közösen kísérelhetik meg a szökést. Nem egyszerű feladat elemezni ezt az új magyar filmet, hiszen a történet vázlatos elbeszélése szinte semmit sem érzékeltet erről a furcsa, érzékeny, helyenként rafinált, könnyed éji játékos, vészjósló és megrendítő, tragikus és frivol, ironikus és kiszámíthatatlan hangulatú filmről. Annyi viszont bizonyos: az alkotás inkább formájával és hangulati hatásaival, mint tartalmával gyakorol benyomást a nézőre. A Herkules) ürdői emlék látszatra egy nagy tehetségű és eredeti látásmódú rendező munkája, alaposabban boncolgatva A LÄTNOK ASSZONY hitelesség kérdése: elképzelhető-e, hogy egy fiatal férfi úgy dolgozzék hónapokig női ruhában, ápolónőként, nőbetegek között, hogy ne „bukjon le“? Sándor Pál rendező, Ragályi Elemér operatőr és a sok jó színész azonban olvasmányos (de felszínes), krimimozzanatokat is tartalmazó, remekül szerkesztett, helyenként szív- hezszólóan drámai, csodálatosan fényképezett és a végletekig kiélezett mesét „tálalt“ a nézőknek. A film művészi ereje vitathatatlanul a képi megfogalmazásban van, a csillogó, hatásos és bravúrosan fényképezett jelenetekben. A szereplők közül feltétlenül említést érdemel Holman Endre, aki civil létére a legjobb profikat megszégyenítő hitelességgel alakítja a fiatal férfi lazaz Galambos Sarolta ápolónő) szerepét. Tartózkodóan, finoman eleveníti meg az álruhás embert. Emlékezetes alakítást nyújt a filmben Garas Dezső, Szabó Sándor, Dayka Margit, Carla Romanelli, Kút- vögyi Erzsébet, Tarján Györgyi, Patkós Irma és Kern András is. (kubai) Ritka mozijainkban a kubai film, ezért minden bemutató esemény a filmművészet barátai számára. Ez a mostani is az, hiszen Manuel Octavio Gó- mez alkotása számunkra merőben ismeretlen világot tár fel. A film megtörtént eseten alapszik: 1936-ban Kubában maradott polgári rendszert, s együttérzően szól a parasztokról és szegényekről. Manuel Octavio Gómez nemcsak azokat a politikusokat ítéli el, akik csupán a maguk érdekeit nézik, hanem keményen elítéli a nép nevében ágálok demagógiáját is. Idalia Anreus, a kubai film címszereplője egy megszállottan vallásos asszony gyógyító forrásvizet talál. Otthona ettől kezdve valóságos zarándokhellyé válik, száz számra tódulnak “hozzá a betegek. Antónia asszony, a film hősnője hiszi, hogy látomásai vannak és képes gyógyítani. Vallási fanatizmusát és hírnevét azonban bizonyos erők üzletileg hasznosítják. Az asz- szonyt letartóztatják, a vád alól később felmentik, végül mégis a hatalom katonáinak áldozatává válik. A harmincas éveket ábrázoló kortörténetben a rendező szenvedélyesen ostorozza az elS ha sem a politikusok, g»m a csoda nem segítenek, nem marad más hátra, mint a reménytelein és kétségbeesett ellenállás. A befejező képsor azonban előrevetíti a majdnem kirobbanó forradalmat, amely elsöpri az urakat, a tőkét, s az egész korhadt rendszert. A műre igen sajátos filmstílus és az egyre határozottabban kibontakozó latin-amerikai művészi irányzat jellemző. A film alkotói ereje, az újszerű kifejezési eszközök és u mondanivaló révén nyerte el az 1971. évi moszkvai nemzetközi fesztivál különdíját. —-ym— 1978 I. 24.
