Új Szó, 1978. január (31. évfolyam, 2-31. szám)
1978-01-18 / 18. szám, szerda
FOLYTATJA MUNKÁJÁT A BELGRÁDI TALÁLKOZÓ ÚJ szó . (ČSTJK) — A Száva kongresszusi központban tegnap megkezdődött 35 állam képviselői belgrádi értekezletének zárószakasza. Mintegy 400 diplomata a kitűzött napirendi pontok szerint a következő négy hét folyamán kidolgozza, majd Jóváhagyja a belgrádi értekezlet Záródokumentumának szövegét, és kitűzi a további, hasonló jellegű tanácskozás időpontját és helyét. Huszonötnapos szünet után a belgrádi diplomáciai fórum munkáját a plénumban és két szerkesztő bizottságban folytatja. Itt készítik elő a záró- dokumentum szövegét, majd .foglalkoznak a tanácskozás .folyamatosságának kérdéseivel. A záródokumentum megszövegezésével foglalkozó szerkesztő bizottságban három csoport dolgozik, ezek a helsinki Záródokumentum egyes „kosarainak“ problematikájával foglalkoznak. A záródokumentumot 100 javaslat alapján szerkesztik, amelyeket az egyes küldöttségek a találkozó korábbi fázisában terjesztettek elő. Közülük .több tartalmilag lényegesen eltérő, egyes javaslatokban nagy különbségek találhatók. Várható, hogy az értekezlet zárótanácskozása igen intenzív és bonyolult lesz. A belgrádi értekezlet február közepéig tart. A belgrádi értekezlet tegnapi plenáris ülésén Juli/ Yoroncov, a szovjet küldöttség vezetője előterjesztette a záródokumentum tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy a tanácskozás konstruktív és eredményes legyen. Olaszország válaszúton A baloldal nélkül nincs megoldás (ČSTK) — Giulio Andreotti kisebbségi kereszténydemokrata kormányának hétfői lemondása után Rómában tegnap Giovanni Leone, az Olasz Köztársaság elnöke tanácskozásokat kezdett a politikai pártok vezetőivel az új kabinet kialakításáról. Több római politikai megfigyelő véleménye, hogy a tanácskozás végtelenül nehéz lesz és az elnök törekvése eredménytelen marad. Az Olasz Kommunista Párt sajtószerve, az UNIT A tegnapi számában hangsúlyozza, hogy Olaszországban elkerülhetetlen volt a kormányválság, mert kiéleződtek a gazdasági nehézségek és a közrend fenntartásában is rosszabbra fordult a helyzet. Francesco de Martino, az Olasz Szocialista Párt vezető személyisége a Republica napilapnak adott interjújában rámutatott, hogy a mostani kor- mányoálság leküzdése elképzelhetetlen a baloldali pártok és a szakszervezetek nélkül. Olaszországban a helyzetet méginkább kiélezi az Egyesült Államok beavatkozása az ország belügyeibe. Az USA nyomásának az a célja, hogy megakadályozza a kommunisták részvételét az ország kormányozásában. FELLENDÜLŐBEN A SZOVJET DOLGOZÓK SZOCIALISTA VERSENYMOZGALMA (ČSTK) — A Szovjetunióban az üzemek, vállalatok, intézmények dolgozói szombat óta nagygyűléseken tárgyalják meg az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és a Komszomol Központi Bizottságának levelét a szocialista .verseny kibontakoztatásáról. Egyes üzemek dolgozói, kollektívái kötelezettséget vállalnak, hogy a 10. ötéves tervidőszak harmadik évének feladatait november 7-ig teljesítik. A gyűléseken elemzik a dolgozók a munkában mutabkozó fogyatékosságok okait és intézkedéseket javasolnak ezek kiküszöbölésére és a munkafegyelem megszilárdítására. GEORGE MACOVESCÜ román külügyminiszter négynapos hivatalos látogatásra Stockholmba utazott. A látogatás során megbeszéléseket folytat Karin Söder svéd külügyminiszterrel és Torbjörn Fäildin miniszter- elnökkel. A SZOVJETUNIÓBAN Kozmosz 985 típusú mesterséges holdat bocsátottak Föld körüli pályára a világűr további kutatása céljából. ISIDORA MALMIERCA kubai külügyminiszter fogadta a hivatalos látogatáson Kubában tartózkodó Ernesto Meló Antu- nes őrnagyot, a portugál forradalmi fegyveres erők mozgalma tanácsának tagját. LUXEMBURG lakossága már 600 000 frankot adományozott a kommunista párt sajtószervének, a Zeitung vum Letzer- burger Vollek megsegítésére. BOLÍVIÁBAN 1300-ra emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akik a repressziós kormánypolitika elleni tiltakozásul éhségsztrájkot kezdtek. Követelik, hogy a kormány adjon általános amnesztiát a politikai foglyoknak, valamint azoknak a bolíviaiaknak, akik politikai okokból kénytelenek voltak külföldre menekülni. KUBÁBAN nemzeti bizottságot hoztak létre, amely előkészíti az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek 1979 második felében Havannában megrendezésre kerülő hatodik konferenciáját. PORTUGÁLIÁBAN 1976 hoz viszonyítva az elmúlt évben 27,3 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek, közölte a portugál állami statisztikai hivatal. AUSZTRIÁT az infláció a vártnál sokkal érzékenyebben érintette és az elkövetkező napokban 5 százalék körül mozog majd. A termelés növekedése nem haladja meg a 2 százalékot. Mindez a közgazdászok jóslataiból tűnik ki, amelyeket tegnap közölt az Ar- beiter Zeitung. Gettósolk (ČSTK) — James Carter amerikai alnök az emberi jogokkal minden országra vonatkozóan törődik, csak az USA ban nem. Az Egyesült Államokban a helyzet változatlan — jelentette ki a négerek jogaiért harcoló Angela Davis a Le Matin de Paris napilapnak tegnap adott interjújában. Angela Davis elmondja, az amerikai hatóságok betiltották, hogy előadásokat tartson a San Franciscoi egyetemen, és hogy továbbra is száműzött marad mint Reagan kormányzó idején. Angela Davis az interjúban továbbá megemlíti, hogy a kommunista párt az Egyesült Államokban továbbra is több szövetségi államban be van tiltva, például Minnnesotában is, ám az üldözés ellenére is tovább szilárdul. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja az egyetlen amerikai párt, amelyben érvényesül a fajok és nemek egyenjogúsága.. Demokrácia angol módra Robert Szerebrennyikovnak, a TASZSZ tudósítójának tollából idézünk: Az emberi jogok európai bírósága Strassbourgban tegnap felújította tanácskozását. Ma hoz végleges döntést Nagy-Britannia felett, amelyet az Ír Köztársaság az emberi jogok durva megsértésével, tömeges üldözéssel, kínzásokkal és az ulsteri erőszakos cselekményekkel vádol. Az európai bíróság tavaly februári'és áprilisi tanácskozásain kezdte meg a tárgyalást. Arra a véleményre jutott, hogy „Nagy- Britannia bűnös az emberi jogokról szóló európai konvenció harmadik cikkelyének megszegésében, ez a cikkely ugyanis tiltja a foglyok kínzását, az embertelen és megalázó bánásmódot“. A bizottság jelentésében 119 tanú vallomása vet fényt az emberi jogoknak Ulsterben történő durva megsértésére, az internálásokra, a bírósági tárgyalások nélkül hozott ítéletekre, a koncentrációs táborokban történő fogva tartásokra. Az ír Köztársaság a strassbourgi bíróság elé terjesztett 200 kínzás, embertelen fogva tartás esetére vonatkozó bizonyítékokat. A „biztonsági erők“ észak-írországi polgárokat továbbra is kínzásnak vetnek alá, embertelenül bánnak velük. MOZGOLÓDIK A PORTUGÁL JOBBOLDAL (ČSTK) — A Portugáliában kialakult helyzet sajátossága, hogy az országban a Portugál Kommunista Párton és a Szocialista Párton kívül nincsenek más nagy demokrata pártok. Ezért megegyezésük a Jelenlegi válsághelyzetből kivezető út demokratikus megoldásának a központi kérdése — írja a Szó- cialisztyicseszkaja Indusztrija napilap külpolitikai hírmagyarázója. A portugál kommunisták véleménye szerint — említi a szerző — a szocialista pártnak még van rá lehetősége, hogy megváltoztassa politikáját és elszakadjon a reakciós pártokkal kötött szövetségtől — mely a szocialista pártot zsákutcába Kommentárunk 1978 I. 18. A közvetlen egyiptomi—izraeli tárgyalásoktól kevesen vártak csodát, a kairói vezetés a csodavárók közé tartozott. Szadat elnök emlékezetes jeruzsálemi látogatását megelőzően arról beszélt, hogy az arab—izraeli ellentétek zöme pszichológiai természetű. Szerinte éppen ezért ezek pszichológiai jellegű eszközökkel, nagy hatást keltő személyes kezdeményezésekkel feloldhatók. Ezzel az érveléssel egyebek közt a látogatást és a kétoldalú tárgyalások politikáját elítélő arab hangok ellensúlyozására törekedett. Jeruzsálemben nem történt csoda, Szadat üres kézzel tért vissza látogatásáról, amelyen nem viszonozták Izrael elismerésével felérő gesztusát. Ehelyett csupán annyi történt, hogy az egyiptomi—izraeli csúcstalálkozón megállapodtok a tárgyalások folytatásában — a kairói megbeszélések elkezdésében. És — folytatódott Kairóban a csodavárás is. A Jeruzsálemben megkezdett párbeszéd kiszélesítése azonban nem sikerült; sem a Szovjetunió, sem az arab frontországok képviselői nem fpglalták el helyüket a kairói Mena House Hotelban felállított tárgyalóasztalnál. Távol maradtak mindazok, akik felszínre hozták volna a térségben feszülő ellentétek valamennyi elemét, és érvényesíteni próbálták volna a térségben élő valamennyi nép érdekeit. Ebben a helyzetben valószínűleg nem egészen alaptalanul reménykedett legalább látszateredményekben Kairó, hiszen különutas politikája lényegében kikerült arab szövetségesei — a sokszínű arab érdekeket megszólaltató vezetők — ellenőrzése alól. És „megoldódott“ a Szovjetunió kirekesztése is: Moszkva ugyanis világosan értésre adta, hogy Genfet tekinti célravezető fórumnak, a kiindulási pontot pedig az ENSZ és a Biztonsági Tanács ismeretes határozataiban, elsősorban a Biztonsági Tanács 242-es és 338-as döntésében látja. A kairói tárgyalások mégis elakadtak, mégpedig — ahogy az eseményeket rekonstruálni lehet — főleg az izraeli magatartás miatt. Tel Aviv ugyanis annak értékelte az egyiptomi kezdeményezést, ami: a gyengeség jelének. Hiszen Kairó eláltal előterjesztett térképeket és javaslatokat, amelyek nem ígérik sem a gyors visszavonulást, sem pedig a megszállt területek teljes kiürítését. Az ellentétek leghevesebben a palesztin kérdésben ütközhettek össze: Izrael elképzelhetetlennek tart mindenfajta szuverén palesztin államiságot, ennek követelésétől pedig Szadat nyilvánvalóan nem tekinthetett el. A kairói tárgyalóasztalnál a házigazda Egyiptomot nem az Csalódottak tárgyalásai szigetelődése az arab világban hirtelen meggyorsult, s Szadat elnök rögtönzései még politikájának arab támogatóit is zavarba hozták. Ebben a helyzetben Izrael nem tartotta szükségesnek Szadat elnök előzőleg történelmi jelentőségűnek minősített lépésének viszonzását, s cserében még Egyiptom vonatkozásában sem ajánlott olyasmit, amit az eredményekre nagyon rászoruló Kairó sikerként tudna felmutatni. És ha az egyiptomi vezetés ilyesmit várt az Iszmai- liában lezajlott Szadat—Begin találkozótól, ismét csalódnia kellett. Izrael ezúttal sem tanúsított hajlékonyabb magatartást, így nem kerülhetett sor a rendezés keretét összefoglaló elvi nyilatkozat kiadására sem. Sőt — a találkozót követő nyilatkozatokból legalábbis erre lehet következtetni — az izraeli álláspont ismét megmerevedett, s Izrael most már nyíltan elveti* a térséggel kapcsolatos biztonsági tanácsi határozatokat. De nem tolerán- sabb Egyiptom vonatkozásában sem. Az egyiptomi megbízottak nyilvánvaló csalódottsággal tanulmányozhatták az izraeliek arabok képviselőjének tekintették, hanem csupán az egyik arab félnek, amelyet sikerült rákényszeríteni a kétoldalú közvetlen tárgyalásokra. Kairó képviselőinek ennek megfelelően még csak nem is mutattak a Golan-fennsíkkal vagy Ciszjordániával kapcsolatos térképeket: ezeket Izrael más kétoldalú tárgyalásokon kívánja megvitatni. Ám az izraeli vezetés sem mehet túl messzire az „eredménytelenség útján“, hiszen ezzel végérvényesen megpecsételhetné hajlékony tárgyaló- partnere politikai jövőjét. Sor került bizonyos technikai jellegű megállapodásra: ez előírja a mostani kairói megbeszélések külügyminiszteri szintű folytatását és intézményesíti a hadügyminiszterek tárgyalásait is. Vagyis: megmarad a többszintes fórum, amely előkészítheti a különbékét, amelyet majd a genfi konferenciának kellene szentesítenie. Kairót mindamellett eléggé lehangolta a csalódás. Elkeseredettségét titkolni is alig volt képes, főleg azután, hogy az izraeli magatartás még tovább merevedett, hiszen folytatódik a telepítéspolitika is, méghozzá nemcsak a Gaza-övezetben és Ciszjordániában, hanem a megszállt Sínai-félszigeten is. Egyiptom mégsem gondolt a kapituláns politika feladására ragaszkodik az illúziókhoz. A térségben utazgató Carter elnökkel is szerencsét próbált Szadat: a nem egészen egyórás asszuáni tárgyalásokon azonban nem születtek figyelemreméltó eredmények. Carter azonban annyit elért, hogy folytatódjék a különutas jeruzsálem—kairói összjáték, amelynek célja: lefokozni a genfi konferenciát, hogy annak ne legyen jelentősebb szerepe, mint valamiféle láttamozó hivatalnak. Vagyis az ENSZ-nek, amelynek égisze alatt négy éve megkezdődött a genfi tanácskozás, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak — mint társelnököknek — csak az a szerep jutna, hogy tudomásul vegye a különutas döntéseket, az ENSZ-határozatok semmibe vételét. A szovjet sajtó állásfoglalásaiból világosan kitűnik: a Szovjetunió elutasítja ezt a szerepet. Moszkva nem formális jelentőségűnek tartja a genfi konferenciát, hanem érdemi döntések előkészítése és meghozatala színhelyének. A különtárgyalások kacska- ringós útja azért még közvetetten, kerülőkkel sem vezet genf felé. A kudarccal felérő Szadat—Begin találkozó színhelye — Iszmailia — jó három és fél ezer kilométerre van Genftől. Ám az, ami Jeruzsálemben elkezdődött, folytatódott Kairóban és Iszmaillában — ha lehet, még tovább „nyújtja“ ezt a távolságot, még nehezebben bejárhatóvá teszi ezt az amúgy sem könnyű utat. KRAJCZÁR IMRE vezette — s lehetősége van egyezségre jutni a kommunistákkal. A Mario Soares kormányának bukása óta eltelt egy hónap bizonyítja — hangzik a cikkben hogy Portugália jobboldali erői a kormányválságot arra akarják felhasználni, hogy az országban olyan rendszert vezessenek be, amely lehetővé tenné a portugál nagyburzsoázia további erőre kapását. A haladó diákok és profesz- szorok terrorizálása, Hitler és Salazar dicsőségének felelevenítése, a horogkeresztek és a náci üdvözlés jellemzi a néhány portugál középiskolában rendezett újfasiszta provokációkat, figyelmeztet nagy nyugtalansággal a haladó portugál sajtó. Portóban az elmúlt héten az újfasiszta csoportok erőszakos cselekedetei miatt kellett ideiglenesen bezárni a gimnáziumot. Hasonló provokációkat szerveztek Lisszabonban és Mafreban, ahol elégették a Portugál Kommunista Párt zászlaját. A Portugál Kommunista Párt portói szekciója szerint a provokációs akciók célja, hogy növeljék a feszültséget. Műholdas forródról: Moszkva és Washington között (ČSTK) — Szovjet Molnyija és amerikai Intelsat típusú mesterséges holdakkal tartják fenn hétfőtől a közvetlen kapcsolatot a Kreml és a Fehér Ház között. Az úgynevezett forródrót a két állam vezetői közötti kapcsolat, amelynek célja, hogy rendkívüli események Idején haladéktalanul biztosítani lehessen az érdekelt vezetők közvetlen megbeszélését, 1963 óta áll fenn. Az első Ilyen kapcsolat Moszkvától Londonig földi vezetéken, onnan New Yorkig és Washingtonig tenger alatti kábelen vezetett. A kapcsolat biztonságának növelésére, korszerűsítésére jött létre 1973-ban a szovjet-— amerikai megállapodás a mesterséges holdak segítségével kialakított kapcsolat megteremtéséről. A szovjet mesterséges hold észleli és továbbítja az amerikai adást, az amerikai hold pedig a szovjet adást. A technikai berendezések elkészültével megkezdődtek a próbaadások, majd hétfőtől hivatalosan is megindult az immár mesterséges holdakkal működő forródróton az ellenőrzésre szolgáló próbaadások rendszeres közvetítése.