Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
ÚJ szó Igaz az, hogy a Tanácsköztársaság leverésének fő oka az Intervenciósok felülkerekedése: az ellenségnek háromszoros számbeli erőfölénye volt, ami jelentős minőségi fölénnyel párosult. De a válasz szempontjából figyelemmel kell lennünk a belpolitikai helyzet alakulására: a belső bizonytalanságra is, amiért a felelősség — nagymértékben — a /belső árulókra hárul. Ide tartoznak a jobboldali szociáldemokraták is, akik odáig mentek, hogy nyíltan állást foglaltak a proletárdiktatúra feladása mellett, és kétszer is kapcsolatba léptek az antanthatalmak képviselőivel a tanácskormány megbuktatása érdekében. Ez a magatartás veszélyeztette a proletárdiktatúra társadalmi bázisának szilárdságát. A belső bizonytalanság hullámai a harctérre is eljutottak. Tévednénk, ha kizárólag az északi hadjárat során felszabadult területek kiürítésére vezetnénk vissza a Tanácsköztársaság katonai válságát. Az okok között, amelyek ezt a válságot előidézték, nem utolsó helyen áll a belső bizonytalanság nyomasztó hatása a Vörös Hadsereg hangulatára. Tulajdonképpen ezen hiúsult meg Kun Bélának az a július 31-i kísérlete, hogy visszafordítsa a frontot. Ez is egyike azoknak a problémáknak, amelyeket közelebbről szemügyre kellene vennünk, különös tekintettel a nyilvánvaló kölcsönhatásra a belső bizonytalanság növekedése és a külső intervenció intenzitása között. 3. Nagyon sokszor szemünkre vetették már, hogy túl kedvezően ítéljük meg a helyzetet a nemzetközi forradalmi erőviszonyok alakulását illetően: túlságosan optimisták voltunk. Van-e valami alapja ennek a kritikának? Igaz, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása — időben — nem esett egyElhagyott román állás a Tisza jobb partján (a tüzérségi előkészítés nyomaival) A tiszai átkelés a Magyar Tanács- köztársaság katonai történetének egyik legizgalmasabb fejezete. Ahogy az osztályharcban, a harctéren is az erőviszonyoktól függ a siker. A helyzet ebben a tekintetben a Román Királyság hadseregének kedvezett. A hadművelet- erejét meghaladó feladatok elé állította a Vörös Hadsereget. Legalább háromszor annyi katonára lett volna szükségünk, hogy biztosítsuk a vállalkozás sikerét. Persze, a támadás kimenetelét nem a román hadsereg számbeli fölénye döntötte el: vállalkozásunk — Julier Ferenc árulása folytán — eleve kudarcra volt ítélve. (Julier Ferenc a proletárdiktatúra után beismerte: azzal a szándékkal fogadta el a vezérkari főnöki tisztséget, hogy befolyását a tanácsrendszer megdöntésére használja fel.) 1. A tiszai visszavonulás sok részlete elmosódott már emlékezetemben. De ötvennyolc év távlatából is jól emlékszem Kun Béla újszászi beszédére. Ez volt Kun Béla utolsó látogatása a hadműveleti területen. Az eseménynek már nem sok szemtanúja lehet. Ezért nem érdektelen visszapergetni az eseményeket. Julier Ferenc július 26-án elrendelte az általános visszavonulást. A hadosztályparancsnokság Űjszászt jelölte ki az ezred állomáshelyéül. Július 29-én érkeztünk a községbe. Az emberek csoportokba verődve vitatkoztak az utcán, arcukon aggoda- iom látszott. Július 31-én hét órakor nyitott személygépkocsi állt meg a községháza előtt, ahol az ezredparancsnokság rendezkedett be. Kun Béla szállt ki az autóból. Kun Béla Münnich Ferenc társaságában jött el Újszászra. Nem vagyok biztos benne, de úgy emlékszem, hogy Somló Dezső is velük volt. Münnich Ferenc akkor a hadseregfőparancsnokság politikai osztályfőnöke volt. Vele néhány nappal előbb találkoztam Kenderesen egy értekezleten, a Horthy-kastélyban (ahol ma traktorosiskola működik). Kun Bélát a kassai bevonulás után láttam utol- (ára. Az északi hadjáratban elért eredmények jelentékenyen megszilárdították a Tanácsköztársaság helyzetét, azonban a közben eltelt két hónap alatt egyre sűrűsödtek a felhők. Kun Béla azonban éppoly nyugodt és határozott volt, mint kassai látogatásakor (amikor a város minden részéből össze- sereglettek fogadására a munkások). Eléje mentem, hogy jelentést tegyek neki, majd Münnich Ferencnél jelentkeztem, aki parancsot adott, hogy sorakoztassuk az ezredet: Kun Béla beszélni akar a vöröskatomák- hoz. A templom előtt akkor kis akácos terült el. Itt sorakoztak föl a vöröskatonák, majd négyes oszlopban kivonultak a faluszélen elterülő mezőre. Ahol ma fehérre meszelt, cserép- ★ ★ Részlet a szerző a „Sok közül egy“ címmel a napokban megjelent új könyvéből. be az első világháborút követő forradalmi hullám tetőzésével, ami csak 1920-ban, egyszóval a proletárdiktatúra leverése után következett be. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy ez a forradalmi optimizmus szükségszerű volt. Ezen azt értem, hogy egyrészt megvolt a lehetősége a forradalmi erőviszonyok kedvezőbb alakulásának, míg másrészt ez a forradalmi optimizmus rendkívül fontos lelkesítő tényező volt a forradalmi folytonosság: a proletárdiktatúra fennmaradásáért vívott harc szempontjából. Különösen világosan tükrözi ezt a tényt a májusi fordulat. Kun Bélának igaza van: a proletárdiktatúra kikiáltása nem volt idő előtti. De ez nem minden! Ha valaha is forradalmi politikát akar folytatni az ember, úgy nem szabad eleve kizárni az optimális lehetőségek perspektíváját. Természetesen, előfordulhat, hogy az események menete nem igazolja száz százalékban az előzetes várakozásokat, sőt mi több: a forradalmi valószínűség- számitás szerint annak a lehetősége is megvan, hogy a vállalkozás kudarccal végződik. Nincs garancia a forradalom sikerére! Az sem elhanyagolható tényező a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos kutatások szempontjából, hogy forradalmi események értékelésekor nem szabad ideális viszonyokat feltételeznünk. Mi történt volna, ha Kun Bélának sikerül visszafordítania az arcvonalat? Fennmaradhatott volna — ebben az esetben — a Tanácsköztársaság? Aligha! Hiba lenne azonban szem elől téveszteni, hogy a román hadsereg ellentámadása pillanatában több mint húszezer felfegyverzett katona állt Budapesten tartalékban. A budapesti munkásalakulatok bevetésével biztosítani lehetett volna a szervezett ellenállás folytatását, tehát — valószínűleg — sikerült volna megakadályozni, hogy a románok öt nap alatt — puskalövés nélkül — bevonuljanak a fővárosba. Az intézkedéssel elejét lehetett volna venni annak a helyzetnek is, amely a tiszai visz- szavonulás után — július 31-én — a 6. hadosztály körzetében állt elő. Az akkori adottságok közepette minden perc számított. Nyilvánvalóan erre alapozta Kun Béla azt az álláspontját, hogy a végsőkig ki kell tartani. Kun Béla (U1U Béla rajza) fedeles házak sorakoznak, ott 1918- ban zöld gyep volt. Kun Béla azzal az elhatározással jött el Újszászra, hogy meggyőzze a vöröskatonákat a Tisza-vonal védelmének szükségességéről. Beszédében minden szépítés nélkül feltárta a Tanácsköztársaság súlyos helyzetét, de — éppúgy, mint május 2-án — most is az ellenállás folytatása mellett állt ki. Ezzel kapcsolatban nemcsak a kérdés katonai jelentőségére mutatott rá, hanem kitért arra is: milyen sors vár a magyar munkásosztályra a tanácsrendszer összeomlása esetén. Amíg beszélt, minden szem rásze- geződött. De szavait néma csend követte. Mi történt? A tiszai visszavonulás aláásta a vöröskatonák önbizalmát. Több napos heves harc, hosszú és fárasztó menetelés volt mögöttük. A 101. vörös gyalogezred csaknem hatvan kilométert tett meg öt nap alatt a tiszai átkelés után. Minden talpalatnyi föld véráldozatba került. Az ezred a harcok során állományának mintegy harminc százalékát elvesztette. A parancs, amellyel Julier Ferenc visszavonta a Vörös Hadsereget a Tisza bal partjára, megrendítette a hadvezetés iránti bizalmat. A katonák nem értették meg. miért kell újból lemondanunk a Tiszántúlról. Kialakult az a nézet, hogy a magasabb parancsnokok ösz- szejátszanak az ellenséggel. Ha cseppenként is, de betelik a pohár. Ilyesfajta helyzet állt elő a 6. hadosztály körzetében a tiszai visz- szavonulás után. A vöröskatonáknak négy-öt napi pihenőre lett volna szükségük, hogy összeszedjék magukat. Erre azonban már nem futotta az időből. Kun Béla déltájt visszatérj Budapestre. A Forradalmi Kormányzó Tanács másnap lemondott. A román fegyverek ekkor már Zagyvarékás környékén ropogtak ... 2. Sokan feltették már a kérdést: mennyiben helytálló az a nézet, hogy a magyar proletárdiktatúra összeomlásának egyedüli oka a külföldi intervenció volt? Ez az álláspont a képlet leegyszerűsítésén alapszik. JÁSZ DEZSŐ: AZ ÚJSZÁSZI BESZÉD VII. 31. „Az egész ideológiai front feladata, hogy fokozza az offenzív küzdelmet a burzsoá ideológia valamennyi megnyilvánulási formája ellen, az opportunizmus, a revizionizmus és az antiszovjetizmus ellen. Következetesen és megalkuvás nélkül le kell leplezni az imperializmus és politikája reakciós és agresszív arculatát, az imperializmus erőinek a feszültség enyhülése folyamatának megbontására, a hidegháború időszakába való visszatérésre, és a fegyverkezési hajsza fokozására irányuló törekvéseit." 3 (Részlet a CSKP Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista. Forrodalom 60. évfordulójával kapcsolatban hozott határozatából)
