Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-31 / 31. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1977. JÚLIUS 31. VASÁRNAP X/31 BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 209. SZÁM ARA 1 KORONA CSTK-felvétel Nemrégiben egy iskolai dolgozatíüzet akadt kezem­be. Jó volt visszaálmodni magam néhány pillanatra a rövidnadrágos korba. A kisdiákok irkáiban nem­csak a tintafoltok és szamárfülek öröklődnek évről évre, a témák sem változnak, szinte apáról fiúra szállnak a fogalmazványokban: az ősz a tél, a nyár. Jól emlékszem az egyik dolgozatomra. Hányadikos ilehettem, már nem tudom. Túl apró nem: a táska le­került a hátamról — szégyelltem volna batyuzva jár­ni, de túl nagy se, mert a nehéz könyvekkel és fa­tolltartóval kitömött táska majd leszakította karomat, míg gyalog hazavánszorogtunk — megtakarítva a negyven fillér víllamospénzt. Sok fogalmazásomra kaptam jelest, egyszer-kétszer fel is olvastatták ve­lem, s ez jócskán növelte önérzetemet. Annál a bi­zonyos dolgozatnál is vártam a dicséretet: a nyárról írtunk. Szép, kerek mondatokat követtem el a turis­tákról, akik hazánk szépségeit csodálják, az aratás­ról és még sok egyébről. A magyar tanár helyett azonban Bohi bácsi jött helyettesíteni. Mikor beleol­vasott terjedelmes házi feladatomba, fejcsóválva kér­dezte:-*■ Hol voltál a nyáron? — Pionírtáborban.-i- Akkor miért nem arról írtad a leckét? — mond­ta fejcsóválva, s még dörmögött valamit a saját él­ményekről, meg az őszinteségről. A legelkeserítőbb számomra az volt, hogy nem­csak dicséretet nem kaptam, hanem még csak nem is láttamozta a feladatot. Ma már tudom: annak a nyárnak egyik nagy ajándéka volt az a le nem írt piros L — betű. Amikor egy-egy írás végére pontot teszek, hiány­zik Bohi bácsi mércéje, dörmögése. Vajon aláírná-e ezt az öreg — kérdezem magamban, s olykor lelkiis- meret-furdalásom támad. □ □ □ Ugyanattól a nyártól kaptam másik nagy élménye­met; a pionírtábort. Hogy mi mindent csináltunk, arra már csak halványan emlékszem: a hosszú sá­torsorra, a zászlófelvonásra, játékainkra. A szűk csa­ládi körből akkor kerültem el először idegenek közé. Egy hét múlva anyám és apám meglátogattak. Mikor megpillantottam őket, torkom összeszorult, de még torokszorítóbb volt, amikor elmentek. Könnyeimet annyira szégyelltem, hogy vacsorázni sem mentem a többiek közé. Megfogalmazni nem tudtam volna, csak arra jöttem rá akkor, milyen erős kapocs fűz szü­léimhez, milyen erősen összetartozunk. □ □ □ Ma sem tudom tömören papírra vetni, hogy mit je­lent nekem a nyár. Felvillanó képek, eseménytöre­dékek tarka sokasága együtt — talán ez lenne az. Amint legénysorba cseperedtem, a nyári szünidő­ben apámmal jártam dolgozni. Az izomlázat, ügyet­lenkedéseimet már elfelejtettem. Arra emlékszem, milyen jó volt hazafelé meginni Holubnál két sört. Ma is látom a mozdulatát, amint megmarkolta a korsó fülét, az ugráló ádámcsutkáját. Míg kölyökkorban gyakran sok mondanivalóm volt számára, azon a nyá­ron kerültünk egymáshoz olyan közel, hogy kevés szóból is értettük" egymást. Hemingway Búcsú a fegyverektől-je ugyanúgy az én nyaramhoz tartozik, mint a kórházban töltött szünidő. Vagy az a nagy felhőszakadás. Az esővíz buborékokat vetett, s házunk előtt a kanális már nem bírta nyelni a vizet, homokot és szemetet. Mi pedig mezítláb, hosszú vasakkal piszkáltuk a lefo­lyókat, s a macskakövek közül jócskán kimosta a homokot a víz. □ □ □ Az én nyaram — a legforróbb — az első fiam szü­letése. Azóta az ő nyarai, mind az enyémek is. S most izgatottan várom, mikor engedem először útjára, mi­kor utazik el messzire, hogy közelebb kerüljünk. Az én nyaram már az ő öröksége. MALINAK ISTVÁN Nyári öröksGQGitfí

Next

/
Oldalképek
Tartalom