Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1977. JÚLIUS 31. VASÁRNAP X/31 BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 209. SZÁM ARA 1 KORONA CSTK-felvétel Nemrégiben egy iskolai dolgozatíüzet akadt kezembe. Jó volt visszaálmodni magam néhány pillanatra a rövidnadrágos korba. A kisdiákok irkáiban nemcsak a tintafoltok és szamárfülek öröklődnek évről évre, a témák sem változnak, szinte apáról fiúra szállnak a fogalmazványokban: az ősz a tél, a nyár. Jól emlékszem az egyik dolgozatomra. Hányadikos ilehettem, már nem tudom. Túl apró nem: a táska lekerült a hátamról — szégyelltem volna batyuzva járni, de túl nagy se, mert a nehéz könyvekkel és fatolltartóval kitömött táska majd leszakította karomat, míg gyalog hazavánszorogtunk — megtakarítva a negyven fillér víllamospénzt. Sok fogalmazásomra kaptam jelest, egyszer-kétszer fel is olvastatták velem, s ez jócskán növelte önérzetemet. Annál a bizonyos dolgozatnál is vártam a dicséretet: a nyárról írtunk. Szép, kerek mondatokat követtem el a turistákról, akik hazánk szépségeit csodálják, az aratásról és még sok egyébről. A magyar tanár helyett azonban Bohi bácsi jött helyettesíteni. Mikor beleolvasott terjedelmes házi feladatomba, fejcsóválva kérdezte:-*■ Hol voltál a nyáron? — Pionírtáborban.-i- Akkor miért nem arról írtad a leckét? — mondta fejcsóválva, s még dörmögött valamit a saját élményekről, meg az őszinteségről. A legelkeserítőbb számomra az volt, hogy nemcsak dicséretet nem kaptam, hanem még csak nem is láttamozta a feladatot. Ma már tudom: annak a nyárnak egyik nagy ajándéka volt az a le nem írt piros L — betű. Amikor egy-egy írás végére pontot teszek, hiányzik Bohi bácsi mércéje, dörmögése. Vajon aláírná-e ezt az öreg — kérdezem magamban, s olykor lelkiis- meret-furdalásom támad. □ □ □ Ugyanattól a nyártól kaptam másik nagy élményemet; a pionírtábort. Hogy mi mindent csináltunk, arra már csak halványan emlékszem: a hosszú sátorsorra, a zászlófelvonásra, játékainkra. A szűk családi körből akkor kerültem el először idegenek közé. Egy hét múlva anyám és apám meglátogattak. Mikor megpillantottam őket, torkom összeszorult, de még torokszorítóbb volt, amikor elmentek. Könnyeimet annyira szégyelltem, hogy vacsorázni sem mentem a többiek közé. Megfogalmazni nem tudtam volna, csak arra jöttem rá akkor, milyen erős kapocs fűz szüléimhez, milyen erősen összetartozunk. □ □ □ Ma sem tudom tömören papírra vetni, hogy mit jelent nekem a nyár. Felvillanó képek, eseménytöredékek tarka sokasága együtt — talán ez lenne az. Amint legénysorba cseperedtem, a nyári szünidőben apámmal jártam dolgozni. Az izomlázat, ügyetlenkedéseimet már elfelejtettem. Arra emlékszem, milyen jó volt hazafelé meginni Holubnál két sört. Ma is látom a mozdulatát, amint megmarkolta a korsó fülét, az ugráló ádámcsutkáját. Míg kölyökkorban gyakran sok mondanivalóm volt számára, azon a nyáron kerültünk egymáshoz olyan közel, hogy kevés szóból is értettük" egymást. Hemingway Búcsú a fegyverektől-je ugyanúgy az én nyaramhoz tartozik, mint a kórházban töltött szünidő. Vagy az a nagy felhőszakadás. Az esővíz buborékokat vetett, s házunk előtt a kanális már nem bírta nyelni a vizet, homokot és szemetet. Mi pedig mezítláb, hosszú vasakkal piszkáltuk a lefolyókat, s a macskakövek közül jócskán kimosta a homokot a víz. □ □ □ Az én nyaram — a legforróbb — az első fiam születése. Azóta az ő nyarai, mind az enyémek is. S most izgatottan várom, mikor engedem először útjára, mikor utazik el messzire, hogy közelebb kerüljünk. Az én nyaram már az ő öröksége. MALINAK ISTVÁN Nyári öröksGQGitfí
