Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
A béke ünnepének meghitt perceiben mi is szeretnénk meglepetéssel szolgálni: nemes ajándékkal, Fábry Zoltán eddig még sehol sem publikált, ismeretien írásával kopogunk be olvasóinkhoz. A tanulmányon érződik, hogy az ötvenes évek elején Íródott, ugyanis ami akkor Ígéret volt számára, ma valóság: a szocialista világrend- szer léte, ereje, békepolitikája. Nagy antifasiszta írónk az emberiség sorskérdéseiben, a béke és háború problémakörében most is éleslátóan, lényegretö- rően fogalmaz. Így válik az Írás megdöbbentő, magával ragadó, időszerű olvasmánnyá. Ez a tanulmány, melyet helyszűke miatt némi módosítással közlünk, ugyanakkor elsősorban íróinkat, tudományos dolgozóinkat ismét arra figyelmezteti, hogy Stószon még föltárásra váró értékek hevernek, melyeket mielőbb közkinccsé kell tenni. Az oldalakat Zuzana Mináéová és Gyökeres György felvételeivel illusztráltuk. December a gyermekünnepek hónapja. Mikulás, karácsony, ugyanakkor felnőttek visszarévülő öröme és előrefutó gondja. A felnőtt a gyermek izgalmasán boldog, ajándékváró ünnepein öröm és félelem, el- feledkezés és szorongás szélsőségei közt döbben önmagára, korára, helyzetére. Soha jobb alkalom számadásra, számvetésre. Legszebb, legritkább, legvágyottabb óráinkban gyerekek vagyunk mindnyájan. A gyerek az ősjó, a tisztaság, a zavartalan öröm. A gyerek a béke. A gyerek ünnepei -egyértelmű békeünnepek. Napjainkat ugyanakkor a háború és béke kérdése, gondja és valósága uralja. Aki a békéért van, a gyerekekkel van, a gyerekért van. A gyerek: a béke, minden jelző, hozzáadás, elvonás és mesterkedés nélkül. A gyerek: a béke. Nincs ennél érthetőbb, cáfolhatatlanabb állítás. Aki és ami ellene van, az felelőtlenség, tekintetnélkülíség, mely csak háborúba torkollhat. A „köztársaság karácsonyfáit“ 1950 óta nem véletlenül állítják fel falvaink és városaink terein „Békét az egész világ gyermekeinek!“ — jelszóval. A gyerek: a béke: Háborúban ez a meleg bizonyosság, ez az örömcsira és életmag csak áldozat lehet: a legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb áldozat. A modern imperialista háború — a fasizmus révén — a tekintetnélküliség háborúja lett és •e totális háború első számú áldozata a gyerek. Ha úgy tetszik, napjaink történetét lemérhetjük a gyermek háborús sorsán. Guernicánál kezdődött, 1936-ban spanyol földön. Ki emlékszik még a rettenetre? Guernicában — ez ősi baszk városban — épp országos vásár van. A főtér tele emberekkel és boldog gyerekekkel. Törökméz maszatojta be az egyik lurkó arcát, a másik léggömböt tart, a harmadik a most vett trombitát próbálgatja, a negyedik — a kis gyáva — anyja szoknyájába kapaszkodva tátott szájjal bámulja a sátrakba zsúfolt gyönyörűségeket, az ötödik a ringlispil lován feszít és a hatodik, hetedik, tizedik, századik sem csinál mást. És akkor egyszerre repülők jelennek meg, már ott zúgnak a tér felett. Egy pillanat, és a következőben bombák csapnak ß békés város toloflgó embertömegébe. Nincs többé törökméz maszatolta gyerekarc: vér mocskolja ismeretlenre, a léggömböt tartó kéz csonkká tépve messze repült, a trombita elnémult, a kis gyáva is elengedte a szoknyát, dermedt mozdulatlan fekszik anyja mellett, és a körhinta lovaival és virgonc utasaival örökre megállt. Franco egyivású szövetségesei, Hitler repülői e napon új fejezetet kezdtek a történelemben. A fasizmus — a tekintetnélküliség barbarizmusa — leadta névjegyét: a totális háború törvényerőre emelkedett, a gyerekgyilkosság legalizáló- dott. A képeslapokban a világ ébresztésére, felnőttek felrázására akkor jelentek meg az első fényképek a gyermekhullákról. Guernica volt a próba és az utána következő hitleri világháború — a falhoz mázolt és gázba lökött gyermekek sorsa — a cálfolhatatlan bizonyosság: a gyerek, az áldozat. És ez áldozatért a felnőttek a felelősek! „A háború: a szüléink“ — Ernest Glaeser regényének (az 1902-esek- nek) mottója újra igazolódott. II. Félszázadfordulón illik számadást csinálni. A mérleg ordítóan egyszerű: háború, háború. Háború eddig elképzelhetetlen milliós áldozatokkal, pótolhatatlan veszteségekkel, melyek azonban arányukban és nagyságukban mind eltörpülnek az atombomba fenyegető árnyában. A vx. század: a világháborúk százada. Öldöklőbb, háborúsabb, pusztftóbb század még nem volt. Nem annak indult, mert illúzióval indult. A XX. századnak a béke századának kellett volna lenni, így lendült a köztudatba és lett helyette háborúk egymást szülő sorozata. Századunk szépség- tapasszal indult útnak: „a gyermek évszázadának“ kendőzte magát. Ellen Kev. svéd írónő könyvcíme a nyugtató, szépítő jelszó. írók, tudósok, költők himníkusan tárulkoztak a gyermek felé. Thomas, francia pedagógus így kezdi egyik művét: „Mialatt királyságok dőlnek mea, századunk szeme láttára megszületik és napról napra mindjobban erőre kap egy királyság: a gyermeké. Mintha minden összefogott volna az érdekében!“ A század elei! Ady Endrét is elérte ez az optimisztikus gyerekhullám, az álmos, mozdulatlan magyar életből Párizsba csöppenve, felgyúl- tan küldi haza a jó hírt a gyerek-vallásról: „A gyermek, a gyermek, ez a mi korunk legszebb dala. A gyermek, a gyermek, ő lett az emberiség új szerelme ... Sok undok bűne van az emberiségnek s nem nehéz utálni a mai társadalmat, de ez a kezdő gyerekreliqio: szép!“ Soha évszázad szebbet, szükségesebbet és egyben lehetetlenebbet nem akart. Ma már le lehet mérni az eredményt: a „gyermek évszázada“ a gyermekgyilkolá- sok rekordszázada lett, a háború kérlelhetetlen Herődesként ülte diadalát a gyermek felett! Hogy a „gyermek évszázada“ hová torkollt, annak a „Valahol Európában" című film a megmondhatója. A háború kibombázott, apátlan-anyátlan, otthon nélküli hazátlan gyerekserege kordába verődve csal, lop, öl, gyilkol: a gyermek és felnőtt között nincs különbség! Mindkettő pontosan a XX. századot vetíti: a technikai gyilkosság, az imperializmus századát. Pontosan, törvényszerűen történt minden. Másképp nem lehetett. Felnőttek szolgagyávaságának, kérődző kényelmének, vak felelőtlenségének nem utolsósorban fizette meg a gyermek az árát. „A háború: a szüléink“: a század gyermeke másképp nem is ítélhetett. A felnőttek háborújának áldozata: a gyermek. A „gyermek évszázada“:, a gyilkos és áldozatának szembesítése. Tetemnézés, tetemrehívás! A gyermek a jövő számtétele és számonkérése. A gyermek épp azért a háború — a kiútkereső felelőtlenség — zavaró kölönce, tehertétele. E viszonylatban neve és szerepe: áldozat. Parancs és kötelesség nem válogat, nem latol: Ábrahám engedelmes Izsák-áldozata mindennél beszédesebb példa. Itt, ez isteni próbán dőlt el a gyermek sorsa: az áldozati legitimáció innen datálódik. Jézus így lett az emberiség áldozati báránya és a gyermek a He- ródes-gyilkosság tárgya. A gyermek a hatalom kezébe került: Isten, atya és állam, zsarnokság, önkény és háború döntöttek felette. Spárta a katonacsírát látta benne: kis ficam, ferdülés, sápadtság, gyengeség elég volt ahhoz, hogy a gyereket a tengerbe vessék. „Minden ember annyit ér, amennyit mint katona ér“: Mussolini nemhiába majmolta minden vonatkozásban az ókort! A germánoknál az volt a szokás, hogy a megszületett gyereket az atya lábaihoz tették, aki szabadon dönthetett sorsáról: patakba, mint a macskakölyköt, vagy vissza a pelenkába vállalt gyereknek, katonafiókának. Spárta és Germánia: a két katonanép viselkedése a gyermekkel szemben nem más, mint a zsarnok önkénye a békés jövővel szemben. Mussolini axiómája leplezetlenül mutatja, hogy a gyermek nemcsak Spártában és Germániában, de a modern fasizmusban is a mili- tartzmus áldozata. Háború dönt felette mindenképpen! Századok véres, szürke ködén át meg- rázón tör fel egy gyermek segélykiáltása. Antoine de la Sale provánszi lovag jegyezte fel történetét. A XV. század közepén az angol „fekete herceg“ ostromolja Brestet, melynek parancsnoka, du Chastel, egyetlen fiát kénytelen túszul adni a hercegnek. A feltételek zavarossága következtében odafejlődnek a dolgok, hogyha herceg követeli a vár azonnali átadását, ellenkező esetben kivégzi fiát. Du Chastel _a katonai kötelesség és a szülői szeretet közt ingadozva, a fia ellen dönt. A gyerek nem tudja, miről van szó, csak a vesztőhelyen ébred helyzete tudatára: „0 jó Thomasom, ti engem meghalni visztek, óh ti engem halni visztek! Ö én jó atyám, nekem meg kell halnom, 6 anyám, halnom kell, halnom. Ö meg kell halnom, meg kell halnom, halnom ...“ „A háború: szüléink“: megrázóbban senki sem ecsetelte a gyerek áldozati bárányvoltát, mint ez a primitív középkori ja- jongás. A gyermek nem számított: mért nem volt a gyermekeknek felnőttekhez szóló irodalma?! Dickensé és Victor Hugóé az érdem és elsőség: a gyermeksors náluk érik először regénnyé! Egész estét betöltő dráma központjává csak a XIX. század végén teszi Gerhart Hauptmann. De „Hannele“: a proletárélet meggyötört és öngyilkosságba kergetett gyermeke — az égbe száll. A földön nincs keresnivalója: a szeretetet nem ismeri és az ételt csak hideg krumpli formájában ...“ Aranyfénnyel a nap nem neked ragyogott, a mező nem neked zöldellt, a sárgálló búza nem a te éhségedet csillapította és a legelő tehenek teje nem a te fazekadba csurgóit“: állítják fel a mérleget az érte jövő angyalok. Korának egyik kritikusa tehetetlenül áll e darab előtt: „Hannele áldozati bárány, aki a mészárszéken végzi életét és mi íme végignézzük vergődését anélkül, hogy segíteni tudnánk rajta“. Mindjárt az elején, az első próbálkozásnál a szociális tehetetlenség yádtükre mered a felnőttekre. Az egész Hannele: a felnőtteknek elérhetetlen — elherdált — tisztasági kéjelgés. Hogy a gyerekhez jussanak, a tisztasághoz: álomdarabokat kellett alkotni. A gyerek vádló valóságát csak így lehetett — elkerülve — megközelíteni. Maeterlinck „Kék Madarában“ két gyereket — Tiltylt és Miltylt — küld a boldogság titkának megkeresésére. És a vége? A gyerekek féltanulsággal, dol- gukvégezetlenül fordulnak a közönséghez: „Ha valaki megtalálja a boldogságot, legyen szíves adja vissza nekünk ... Szükségünk van rá, hogy boldogok legyünk majd később“. Ifi. „A gyermek évszázada“! Ellen Key pedagógiai célzattal indította útnak könyvét. Nevelni akart, felrázni, javítani: gyermekkel és gyermek felnőtteket bűntudatra, felelősségn vőre eszméltetni. A gyerek az lan lap, mely vonz, mint a má A gyerektisztaság az elrontott életet za. A XIX. század annyi gyermekb mat mutat fel, hogy a következőnek és célja csak jóvátétel lehetett: „A mek évszázada“. A kapitalizmus ön nyeinek engedelmeskedve, gátlás n emberkizsákmányolásában, mohó prc ségében nem állhat meg a gyerekn gyerek profitáldozat lesz: mindennt esőbb munkaerő. Elég, ha a „Kapita vádanyagáből idézünk. Marx szerir kapitalista antropológia a gyermekkc tárát 10 évvel vonja meg“ és amiki angol alsóház ezt a korhatárt 13 akarta feljavítani, a gyárosok felhé dottan tiltakoztak: „ha elrabolják aze gosultságukat, hogy ezeket a gyere foglalkoztathassák, akkor kényte gyáraikat becsukni“. E fenyegetés természetes: egy dewsbury-i gyáros éves fiút péntek reggel hattól szc délután négyig dolgoztatott egyfolyt; A londoni Daily Telegraph írja 1860 17-én: „A csipkegyártás terén a civ dóban eddig elképzelhetetlen álla, uralkodnak. Kora hajnalban 9—10 gyerekeket irgalmatlanul ráncigálnc álmaikból és piszkos vackaikból, hog félig dolgozzanak. Elcsenevészedett tagjaikkal úgy néznek ki e kis sz csétlenek, mint valami megkövesedei nyék“. Vannak ügynökök, akik »bar ba« gyűjtenek össze gyerekeket és a: egy tömegben adják el a gyáraknak a város csődbe kerül, a »banda«, leltári tárgy lesz elárverezve. A texti selyemgyárosok a támadások ellen védekeznek, hogy a finom anyag s: sénél feltétlenül szükségük van a gye kék »gyengéd« kezére. Marx megje »Ahogy Dél-Oroszországban csupán a és faggyú hasznáért vágnak le haloms ra szarvasmarhákat, úgy válnak itt a rosok a finom kéztapintás miatt i mekgyilkosokká«. Állatáldozat és gyermekáldozat íme nincs különbség. A profitéhség formán eszközt lát mindkettőben. A kés társadalmi rendben a „gyermek százada“ változatlanul folytathatja a század bűnét: a gyermekkizsákmányo A kínai selyemgyérakban 80-ban gyér két foglalkoztattak, a spanyol és o kénbányákban a fasizmus a maga mói valósította meg a gyermek évszázadát a gyarmatokon?! Maláriás vidéken: i földeken gyerekek, gyapot- és kávéü vényeken gyerekek, Kolumbia szalim lap-gyáraiban gyerekek, afrikai útépl nél és bordélyokban: gyerekek! Han sorsa sem változott: Móricz Zsigm „Árvácskájában“ felsír a lelenc kese „Hozzám mért nem jön a fézuska?“ „Egy ilyen rüheshez menjen a Jézus Mit hozna egy rongyos államinak?“ hangzik a felnőttek felelete. A tarti kiadott lelencek hárpiák, mesternék u tottjai. Ne feledkezzünk meg a volt z lérgyerekekről, kik nem ismertek ci és a tanyásgyerekekről, kik lábbeli né! télen még iskolába sem mehettek. É: városi utcagyerekek: a fiatalkorú bűnö: és gyereköngyilkosságok számának ugi szerű emelkedése! „A gyermek évszázada“!: a szociális lóság egésze, a megváltatlan proletárt már a kezdet kezdetén vétót mond. M< Rosenfeld versében a munkába induló . panaszkodik: sohse láthatja ébren kis f mert amikor hajnalban elmegy: még szik a gyerek, mire este hazakerül, i nincs ébren. Heinrich Zille „vicces“ pein kevés ember tud mosolyogni, a l városi proletárnyomor puffadthasú em rei torokszorító, hullafoltos társadalmi kumentumok. Käthe Kollvitz .nehézki nyomorképei kiradírozhatatlanul éget az emberiség recehártyájára a tehetetl ségében sírva elforduló anyát és a szí nyáját rángató, kenyér után bömbölő g rek vádképét. „A gyermek évszázac tagadhatatlan csődszimptóma lett, nem vidám mosoly gyermeksége, de a szón gás, a bűntudat gyógyíthatatlan kórtüní A dán Munch képeiről a beteg gyem átszellemült arca szemrehányóan, m denttudó tekint ránk és a nagy bé zeneköltő, Gustav Mahler halotti ének ben, a gyerekhalál az elvágyás zené idézi. „A gyermek évszázada“: ez igenlést Fábry Zoltán II GYERKEI
