Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
\ BÉKÉBEN - A JOG ASZTALÁNÁL V v XII. 25. — Békés, boldog karácsonyi ünnepeket! — köszöntik egymást az ünnepvárás téli hidegben is szívet melengető hangulatában az emberek üdvözlő lapokon, élőszóval, kézfogással, öleléssel. Ha e világszerte elhangzó jókívánságokat egyetlen kórusba lehetne tömöríteni, emberi tartalomban Beethoven IX. szimfóniájának fenséges harmóniájával vetekedhetne. Mert az ünnep alkalomszerűségén is messze túlmutat: örök emberi igényt és ragaszkodást fejez ki a háborítatlan élethez, a biztonságérzethez és a boldoguláshoz — az értelmes létezéshez is egyszersmind. Sokféle karácsonyt megértünk már — kivált az idősebbek, de a középnemzedékhez tartozók is. Kihaltak a betlehemjárások, s szintúgy feledésbe merültek a „műrostos“ karácsonyok is, amikor több tábori levelezőlapot, „hősi halálról“ szóló harctéri értesítést és katonai behívót kézbesített a posta, mint ahány karácsonyi üdvözlő Japot — s a háborús karácsonyfák alatt bőkezű ajándéknak számított a kötött kesztyű, sapka, sál, s fényűzésnek a bőrtalpú lábbeli vagy a nyúlszőr bunda. S valamennyi között a léglélekdidergetőbb a negyvennégyes karácsony volt, amikor bombavetők orgonamuzsikája kíséretével lövészárkokból, óvóhelyekről, koncentrációs táborokból a rettegés és a halálfélelem sirámai, átkok, könyörgő imák és istenkáromlások szálltak vegyest az ég felé — áhítatos adventi zsolozsmák helyett. V Karácsony — béke — szeretet jóakarat az ember gondolat- és érzelemvilágában régóta egybehangolódott fogalmak, s amikor a családok hozzátartozóik iránti szeretettől eltelve, ünnepélyes hangulatban a bőségesen terített asztalhoz ülnek, egyszersmind jelképesen jogaik asztalánál foglalnak helyet. Az ünnepnapokon a bensőséges családi — rokoni — baráti együttlét mikrovilágából ki-kitekintenek a makrovilág dolgaira is: a családi vagy munkahelyi számvetésekből, apróbb-nagyobb gondokból, örömökből az ország és a világ eseményeire is. Elnyűtt közhely: időjárás mindig van. Világhelyzet is. A különbség azonban lényeges. Hogy fekete, vagy fehér-e a karácsony, az ember óhajától független, de a világesemények alapvetően az anyagi élet törvényszerűségeinek s a társadalmi fejlődés szükségszerűségeinek alárendelten alakulnak, amelyben meghatározó szerep jut a céltudatos emberi tevékenységnek, a gazdasági termelőmunkának éppúgy, mint a politikai tevékenységnek s a tudományos vagy művészeti alkotó munkának. Az idei karácsonyon, úgyszólván az 1977-es esztendő külpolitikai mérlegeként is, elég vegyes világkép tárul az emberiség elé. Korunk embere ellentmondásos jelenségekkel, feszültségekkel terhes időben él. A kettéosztott világ megannyi problémája, bonyolult nemzetközi viszonyai közepette — egyfelől a szocialista világrendszer offenzív békepolitikája és nagyarányú építő törekvései töltik el bizakodással, másfelől a tőkés imperializmus nemzetközi enyhülést, békés egymás mellett élést hátráltató és gátló diplomáciai, katonai-politikai és propaganda manőverei riogatják. Mindazáltal nem alaptalan derűlátással tekinthetünk az alakuló nemzetközi viszonyok elé, a világban elfoglalt helyzetünkre és saját belső életünkre egyaránt. Aligha van hazánkban világosan gondolko dó, becsületes és felelősségteljes magatartású ember, aki legalább a tömegtájékoztatás jóvoltából nem tudatosította volna már: e derűlátás alapja az SZKP XXIV., s még inkább XXV. kongresszusán meghirdetett békeprogram, amelynek főbb elvei nemzetközi érvényre is emelkedtek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet helsinki Záróokmányában, s további megerősítésén az illetékes harmincöt ország külügyminisztériumi képviselői azóta is munkálkodnak a belgrádi értekezleteken. Hogy Európában most éljük a XX. század leghosszabb békeidőszakát, annak politikai és diplomáciai gyökerei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme napján, a világtörténelemben először meghirdetett legnagyobb szabású békeprogramig, a lenini Békedekrétumig nyúlnak vissza, s a világforradalmi törekvésekkel és folyamatokkal legkevésbé sem ellentétes történelmi kontinuitásként hatnak mindmáig. Mert a Szovjetunió külpolitikájának lényege akkor is, ma is, s a jövőben is ugyanaz: a világbéke fenntartásával szüntelen küzdelmet kell folytatni a népek szabadságáért, szuverenitásuk és nemzetközi jogaik érvényesítéséért, demokratikus és szocialista fejlődésük kibontakoztatásáért — végcélként a kommunizmus világméretű megvalósításáért. Leonyid Brezsnyev az SZKP XXV. kongresszusán, majd az Októberi Forradalom idei nagyszabású jubileumi ünnepségén tartott beszédében mindenki számára érthetően és elfogadhatóan fogalmazta meg a Szovjetunió békepolitikájának s a szocialista világrendszer béketörekvéseinek célját és tartalmát, utóbb azonban kifejezésre juttatta a nyugati világ militarista köreinek a világpolitikai egyensúly megbontására irányuló mesterkedései felett érzett aggodalmát is. Elsősorban a Pentagon és néhány NATO- beli csatlósa katonahatalmi étvágya okából a nemzetközi kapcsolatok néhány hónapja válaszút elé érkeztek: vagy folytatják a két világrendszerhez tartozó államok a hasznos együttműködés elmélyítését, vagy a kölcsönös bizalmatlanság és a fegyverkezési hajsza útvesztőibe — végső soron a háborús szakadék szélére kerülnek. A szovjet államfő megállapítása világszerte kedvező visszhangra talált, mint ahogyan állandó beszédtéma Carter elnök tojástánca is az amerikai kongresszus által elvileg jóváhagyott neutronbomba gyártása, de akár a cirkálórakéták vagy a B—l bombázók sorozatgyártását sürgető repülőgép- gyár — lobby (a képviselők USA-ban szokásos megvesztegetése a törvényhozás keretein kívül álló körökből). Az amerikai katonai doktrína — főleg annak Európa-centrikus irányzata — különben hosszabb ideje ellenzőkre talált már Washington európai szövetségesei körében is, s különösen kínos kudarchoz vezetett a NATO nukleáris tervezőcsoportja Bariban lezajlott legutóbbi ülésén, ahol is Brown amerikai hadügyminiszter a „tiszta bomba“ nyugat-európai területekre szánt kifejlesztéséhez szorgalmazta az érintett szövetségesek hozzájárulá.- sát — sőt határozott kiállását. A legtöbb résztvevő tartózkodó álláspontot foglalt el, minthogy az illetékes országok vezetői joggal félnek mind a hazai lakosság tiltakozásától, mint az ígéretes SALT-tár- gyalások megrekedésétől. Ezt az aggodalmat erősítették fel az Angol Munkáspárt brightoni konferenciáján elhangzott éles állásfoglalások is, amelyen a képviselők erélyesen követelték kormányuktól, hogy tiltakozzék Washingtonban a neutronbomba ellen. Sőt Egon Bahr, a nyugatnémet SPD ügyvezetője is „az eddig legembertelenebb koncepciónak“ bélyegezte a neutronbomba tervezett fejlesztését, amely „csupán a sejteket rombolva“ pusztítja el az élőlényeket, s gyakorlatilag — mivel alapanyaga a maghasadás mellékterméke, és gyújtófeje atomtöltetű — ma mintegy negyven ország lenne képes előállítani. E fegyverrendszerek fenyegető veszélyének elhárítására eddig is és ezután is minden tehetségeset megtesz a Szovjetunió, de vele szoros együttműködésben a szocialista országok diplomáciája is, némely tekintetben az amerikai és a nyugati politikusok józanabb köreinek realitásokat tiszteletben tartó egyetértésével s mindenképp az ENSZ, valamint a világ haladó erőinek határozott támogatásával. Mindenki előtt világosan állnak azok ‘a létfontosságú problémák, amelyek megoldása korunk emberiségére vár, s amelyben egyelőre a szükségszerű fegyverkezés gátló tényezőként, visszahúzó erőként hat világszerte: az egyre hatalmasabb embertömegek élelmiszerrel, nyersanyaggal, energiával való ellátása, az ázsiai, afrikai, latin-amerikai országok gyarmati időszakából örökölt gazdasági elmaradottságának leküzdése, a ma már szinte ellenőrizhetetlen műszaki fejlődés emberre, természetre egyaránt káros következményeinek megszüntetése, a sokat emlegetett környezetvédelem. E diplomáciai erőfeszítésekből hazánk párt- és állami vezetői, valamint diplomatái is hatékonyan kivették és kiveszik részüket, kezdve az ENSZ-közgyűléseken, a genfi, a bécsi és a helsinki biztonsági, együttműködési, fegyverkezés-korlátozási, ill. leszerelési értekezleteken kifejtett konstruktív közreműködéstől a Záróokmány aláírásáig, s folytatva a sort a belgrádi külügyminiszteri tanácskozásokon, a testvérpártokkal rendszeresített konzultatív értekezleteken és tanácskozásokon, a kongresszusaikon való részvételeken, valamint a szocialista országok kormányaival folytatott magas szintű tárgyalásokon s a sokoldalú együttműködésről szóló szerződések megkötésén. A helsinki Záróokmány szellemének és betűjének megfelelően rendszeresen bővítjük a kapcsolatainkat a fejlődő országokkal, támogatjuk az Afrikában folyó nemzeti felszabadító küzdelmeket, s a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére törekszünk több mint tucatnyi tőkésországgal is — kivéve az Amerikai Egyesült Államokat, amellyel ez ideig nem sikerült normalizál- ni kapcsolatainkat, főleg éles Csehszlovákia-ellenes diplomáciai tevékenysége és propaganda-hadjáratai miatt. Mindebből egyértelműen következik, hogy a közel evtizede lezajlott társadalmi válságunk óta fokozatosan növekszik hazánk nemzetközi tekintélye, s nem kevésbe szilárdul belső helyzetünk. Pártunk és kormányunk határozott vezetésével aránylag rövid konszolidációs időszak alatt leküzdöttük a 68—69-es felfordulás következményeként fenyegető gazdasági inflációt, visszaállítottuk jogaiba a szocializmus örök értékeit és alapelveit, s megkezdtük a fejlett szocializmus építését. Dolgozó népünk építömunkáját hatékonyan felfokozták a Szovjetunió és a KGST- tagországok gazdasági, politikai, társadalmi segítségnyújtása és tapasztalatai. Békében, szociális biztonságban, alkotmányosan biztosított emberi jogaink teljes gyakorlásával élhetünk s végezhetjük mindennapi munkánkat, a társadalom, magunk és családunk javára. Alkotmányos jogainkat taglalni iskolás feladat lenne, s kevés e hely azoknak az eredményeknek csupán vázlatos feltüntetésére is, amelyeket az elmúlt hét-nyolc év alatt elértünk. Állampolgáraink szilárd meggyőződése, hogy alkotmányunk, jogrendszerünk gyakorlása s a belőlük fakadó életviszonyaink mélységesen demokratikusak és humánusak. Az említett időszakban a korábbiaknál szembetűnőbben valósult meg az egyes szociális csoportok, a város és a vidék, valamint a korábban elmaradottabb területi egységek életszínvonalának és életfeltételeinek kiegyenlítődése, s a fejlettebb tőkésországokhoz mérten is megnövekedett a társadalmi fogyasztásunk mértéke — még ha vannak is bizonyos fogyatékosságaink egyes áruféleségek minősége, választéka vagy kereskedelmi forgalmazása tekintetében. S hasonlóképp meghaladjuk a legtöbb tőkésországot az egy dolgozóra eső jövedelem, a lakásviszonyok, a háztartások gépesítettsége, a szociális juttatások, az oktatás és művelődés széles körű demokratizmusa, az ingyenes gyógykezelés, üdültetés terén is. De hasztalan minden további felsorolás, oldalakon keresztül is a teljesség igénye nélkül való lenne. Ezzel szemben a tőkés világ mély társadalmi, gazdasági, politikai és erkölcsi válság időszakát éli. A tömegtájékoztatás jóvoltából naponta érkeznek hírek a fejlett tőkésállamok inflációs helyzetéről, a fokozódó munkanélküliségről, az árak állandó emelkedéséről, kiterjedt bűnözésről és megdöbbentő terrorakciókról. Például 1970-től sok fejlett tőkésországban, köztük az USA-ban és Japánban 50—100 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak, s mintegy 18—20 millió munkanélkülit tartanak számon. Érthető hát, ha az imperialista propaganda minden rendelkezésére álló eszközzel ideológiai, politikai és diplomáciai támadó hadjáratokat indít a szocialista világrendszer, elsősorban a Szovjetunió ellen. A burzsoá propagandagépezet érezhetőbben. a helsinki Záróokmány parafálása óta erősítette fel ideológiai diverzióját, amelyben minden ürügyül szolgál a szovjetellenesség szításához: a belgrádi találkozó csakúgy, mint a SALT-tárgyalások, a Közel-Kelet és a Dél-afrikai Köztársaság körül zajló katonai és diplomáciai események, az Októberi Forradalom jubileumi ünnepségei, a Szovjetunió új alkotmánya és így tovább. Hosszabb ideje azonban szembetűnő, hogy igazi szándékait leplezve már nem uszít közvetlenül a szocialista rendszer megdöntésére, csupán társadalmi rendszerünket kioktató modorban bíráló ellenzéknek szándékszik feltűnni, s bár marxista terminológiát használ, a közöstől eltérő, a „nemzeti sajátosságoknak megfelelő“ szocializmus modelljeit kínálja. A burzsoá propaganda újabb keletű, rafinált fogásait és manipulációit jól jellemezte Guss Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára: „Az amerikai imperializmus ideológiai piacán a szovjetellenesség a legkelendőbb áru. Az idők jele, hogy a szovjet- ellenességet most többre értékelik radikális baloldali csomagolásban, mint jobboldaliban. Fokozottan igyekeznek ránk kényszeríteni a szovjetellenességet. Nyomást gyakorolnak ránk, hogy úgynevezett »kis« szovjetellenesség felhasználásával bizonyítsuk be, hogy valóban »önállóak« és »függetlenek« vagyunk ... Ha elvi kérdésekből tett engedményekből akarunk »előnyt« szerezni, csak önmagunkat csapjuk be. Minden kérdés legjobb megközelítése az egyenes út. A proletár nemzetköziség elve éppen abban rejlik, hogy nem szabad kérészéletű előnyökért megbontani soraink egységét.“ xxx A karácsony a béke és a szeretet ünnepe. Ha a fentieket magunkban összevetjük s szembesítjük egyéni életünk örömeivel, kisebb nagyobb törődéseinkkel, gondjainkkal, az ünnepi asztalnál bízvást koccinthatunk az elégedettség szokott szavai kíséretében: — Ne legyen rosszabb karácsonyunk soha! MIKUS SÁNDOR ■■■■■■■■■
