Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. XII. 25. BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 356. SZÁM ARA 1 KORONA Gyökeres György felvétele A karácsonyi ünnepaknek új hagyományrendszere van kialakulóban. A szocialista ember etikai-esztétikai értékeinek megfelelően a régmúlt szokásaiból csupán azokat az erkölcstényezőket élteti tovább, amelynek központi magvát a népeket ösz- szekapcsoló békességóha] és a szeretet képezi. Az új hagyományrendszernek már nem az egyházi tradíciók ápolása az ismérve, hanem az a létbiztonság, amelyet karácsony idején a megszokottnál is nagyobb békesség, nyugalom és elégedettség bizonyít, s amelyet új típusú életformánk egyre újabb szokásokkal, jelenségekkel gazdagít. Persze a szeretetben való hitet és azt a reménységet, amely az igazmondásnak és a létbiztonságnak nyit ajtót szerte a világban, máig őrzi. E reménységre mindig szüksége volt s lesz az embernek, amíg a változás hitébe tépő csalódás érheti őt. Csillagszórós idill, káprázatos ünnep szemünk élességét gyöngíti! Hagyjuk ezt gyerkőceinknek. Inkább képzeljük fenyőnk alá saját ajándékainkat és az elnyomott népek sorsbatyuját. Társadalmunkban — a szocialista közösség többi országához hasonlóan — humanisztikus és szociális erköicstényezőkkel telítette napjainkat az esztendő. Másutt? Megannyi amo- rális, az egyetemes emberi kultúra gyarapodását fékező jelenséget csempészett be földkerekség-valóságunkba. Soroljam? A háborúkat, a tömeggyilkosságokat, a hadiipari és a gazdasági manipuláció teremte borzadályokat? A chilei, a rhodesiai és a többi elnyomott népek sorsától súlyos az elnyomottak batyuja. Járjuk be képzeletünkkel e lassacskán négy- milliárdos bölcsőnk minden zugát, tapintsuk ki a vér- lényegű, az emberhamisító embertelenség új gócpontjait, amelyekben öntelt, koncleső vércsekarmok markolnak pallost. És meditáljunk ... Persze, a karácsony elsődlegesen a gyermekekkel pajtáskodik. Igaz, érkeztekor, mi, felnőttek is összeszedjük magunkat, hogy ha az önfeledt ünneplésnek nem is, a bőségszarunak fejedelemségei lehessünk. Az örömosztáskor azonban hajlamosak vagyunk feledni a vércsekarmokat. És sok mindent, amit nem lenne szabad. Megmerítkezhetünk hagyományaink szépségében, a szeretetontás örömében és dalaink gyöngyzangésében, ám ha velük takarjuk el a veszélyt, álcázzuk a rosszat, ha az éber figyelmeztetés helyett inalni hagyjuk bátorságunkat, pudvás lesz életünk. begyen ünnep a karácsony, s nem csupán nekünk — mert az már három évtizede természetes, hogy nekünk ilyen —, de az elnyomott népeknek is. A mesemondó bőségét, a szeretet megáradt patakját idézze ez a néhány nap, s az utána következők mind, mind legyenek testben, lélekben, szellemiségtien — minden jó szándékú embert — jóllakatók. K arácsonykor a szobánk a színházi öltözők ősbemutató előtti izgalmát árasztja. Fejforgató az ünnepélyesség. A fenyőfa sugallta emelkedétt hangulat a kényszerű alázat örömét ébreszti bennünk. Ilyenkor rugaszkodásnyira érezzük az eget s a lelket madárnak, amely szabadon röpül országról országra, néptől népekig, amely röppálya-ívével fajra s anyanyelvre való tekintet nélkül, egyenlőséget húz a békét óhajtó emberek közé. Szárnyuk ugyan soha el nem zúzmarásodhat, hiszen népek közös vágya hajtja-füti, de ott, ahol embereket ölnek, bármikor lövés érheti. Így hát azzal az óhajjal üljük meg karácsony ünnepét, hogy fogyatkozásban legyenek lepuskázott madaraink, hogy a világ népeinek örömére és kölcsönös tiszteletére-megértésére egyre kevesebb elpuskázott tartomány jöjjön létre. Ennek az óhajnak az éltetése az egyik legnemesebb emberi tulajdonság. Méltóságát pedig azzal teljesíthetjük ki, hogy kimondjuk, ebben a házban, itthon, mi az, ami jó, mi az, ami kevésbé jó, s azt hogyan, miképpen tehetnénk jobbá, emelhetnénk rangosabbá. És eszmei hitvallásunknak, társadalmi céljainknak megfelelően, emeljük is! SZIGETI LÁSZLÓ Imh IU NH^IHPlUJiiN
