Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-23 / 43. szám

ÚJ szú X. 23. NOSZF Október hatvan esztendeje ... Erről a témáról könnyű is, nehéz is írni. Könnyű, mert a forradalom győzelmét követő hat évtizedben ,a Szovjetunió olyan teljesítmények tömegét mutat­hatja fel, amelyekről öröm beszélni és amelyekről szívesen szól az ember. Ne­héz, mert ez alatt a hat évtized alatt oly sokat írtak és mondtak el Októ­berről, hogy bajosan lehet elkerülni az ismétlés veszélyét. Senki sem közömbös És ha a már leírtak és elhangzottak szemszögéből próbálnánk visszatekin­tetni Októberre? Ez sem egyszerű: rendkívül sokfélét írtak és mondtak róla. . Bármennyire különbözők is azonban ezek a vélemények, már futó áttekin­tésük is meggyőzhet valamiről: egy sincs közöttük, amelyet ne hatna át szenvedély. Olyan krónikás nem akadt, aki közömbösen szólt volna Október­ről. Mindazok, akik forradalmunkról ír­tak, nem egyszerűen csak írtak róla, hanem harcoltak is. Írásaikat különféle fegyverekhez hasonlíthatnók. Így hát az Októberről szóló könyvek, amelyek ott állnak a könyvtárak polcain, nem semleges szomszédok: mintha hada­koznának egymással. Csodálkozhatunk-e ezen? Október annyira mélyreható fordula­tot hozott nemcsak a mi országunk, hanem az egész emberiség sorsában is, hogy szükségképpen az eszmék rop­pant éles harcát indította el. A lényeg az, hogy ez a forradalom mélyreható és gyökeres szakítás volt a magántulajdon különféle formáin ala­puló társadalmi alakzatokkal, amelyek roppant hosszú korszakon át uralkod­tak. összeomlott az a gigantikus épü­let, amelynek fundamentumául ember­nek ember általi sokévezredes kizsák­mányolása szolgált. Az ilyen összeom­lásnak olyan következményekkel kel­lett járnia, amelyek kihatnak a Föld minden lakosának sorsára. Ám nemcsak a múlttal történt szakí­tásról van szó. Október mindenekelőtt építő. Mindazt, amit lerombolt, olyan új társadalom felépítése érdekében rombolta le, amely megfelel az ember érdekeinek, amely az embert szolgálja — születése pillanatától végig egész életútján. Olyan társadalom felépítése érdekében, mely a munka emberének jó barátja lesz. És természetes, hogy Októbernek ez az építő oldala nem ki­sebb következményekkel járt, mint az első. Ezért nem meglepő egyáltalán, ha Október eszméi és alkotásai körül ilyen elkeseredett küzdelem folyik. Volt idő, amikor valóságos ütközetek folytak a csatatereken. Szovjet embe­rek milliói hullottak el, miközben azt védelmezték, amit maguk, testvéreik, apáik kivívtak. Ma ez a küzdelem a gazdaság, a politika, ,az ideológia frontján zajlik. Igaz, az úgynevezett semleges meg­figyelőnek — ha nem néz a dolgok mélyére — úgy tűnhet fel első pillan­tásra, hogy bár harc folyik — elsősor­ban eszmék, vélemények harca —, ez a harc már nem oly végletes: túlságo­san sok ,az álláspont, a nézet, a fel­fogásbeli árnyalat... Ez részben igaz is. De csak részben, csak abban az értelemben, hogy csak­ugyan rengeteg nézet kap hangot. Mindezek azonban végül is két fő ál­láspontban összegezhetőek: az egyik „pro“, a másik „kontra“. Az egyik Ok­tóber mellett, vagyis a szocializmus mellett van, a másik ellene. Nem akarom azt állítani, hogy csak olyan szocializmus létezik, vagy létez­het, amilyet az Októberi Forradalom teremtett meg a Szovjetunióban. Lenin nemegyszer mondta, hogy teljesen jo­gosulatlan a szocializmust valami egy­színűnek, pontosabban szürkének, szín­telennek képzelni. A szocializmus az alkotás, az élet. Ha pedig így van, ak­kor sem egyszínű, sem egyforma nem lehet. Egyébként meg kell mondani: a már létező szocialista országok korántsem egyformák, és sok mindenben nem ha­sonlítanak egymásra. Különbözők vol­tak az egyes népek történelmi útjai, kü­lönbözők szokásaik és hagyományaik, eltérőek voltak a forradalmuk időpont­jában fennállott nemzetközi helyzet sajátosságai és országaikban az osz­tályok erőviszonyai. Mindez megmutat­kozik minden egyes ma fennálló szo­cialista ország arculatán. Nem kétséges, hogy az eljövendő for­radalmak — és erről ugyancsak több­ször szólt Lenin — az új társadalom építésének még változatosabb formáit, eljárásait és módszereit hozzák majd magukkal. Semmiféle változatosság és sajátos­ság nem változtathat azonban a lénye­gen, nem másíthat azon, ami a legfőbb. Ez pedig az, hogy bármilyen formák­ban fejlődjék is a szocializmus, szo­cializmusnak kell lennie. Vagyis olyan társadalomról van szó, amelyben nin­csenek kizsákmányolok és kizsákmá­nyoltak, elnyomók és elnyomottak, amely szabadságot és demokráciát je­lent minden dolgozónak. Legalábbis eddig ilyennek képzelték a szocializ­must a forradalmárok, a marxisták. Ha azonban olyan társadalomról beszé­lünk, amelyből legalábbis az említett vonások (valamennyi vagy néhány) hiányoznak, akkor az nem (vagy még nem] szocializmus. Tapasztalatok és tények A mai viták, amelyek kezdete Októ­berig nyúlik vissza, lényegében e fő kérdés körül forognak. Egyes szerzők (filozófusok, történészek, politikusok, újságírók) a szocializmusban' látják az igazságot, a haladást, a célt, attól füg­getlenül, milyen színárnyalatban kép­zelik el hazájuk jövőjét, és hogy véle­ményük szerint milyen sajátosságokat és részjelenségeket mutat majd fel hazájukban a szocializmus. Mások szá­mára az igazi szocializmus ellenség, átok. E második álláspont hívei (még ha szavakban azt hangoztatják is, hogy valami másféle „szocializmusra“ — de­mokratikus emberi, igazságos stb. szo­cializmusra — törekszenek), lényegé­ben csak egyet akarnak: hogy az iga­zi, a valóságos szocializmus ne létez­zék sehol. Kinek adjunk igazat? Erre a kérdésre az élet maga vála­szol. Az élet napnál világosabban nyi­latkozik az igazi szocializmus mellett, az igazi szocializmus javára. És úgy foglal állást mellette, ahogyan a tör­ténelemhez illik: a gyakorlati tapasz­talatok alapján. Ha ezekről a tapasztalatokról szó­lunk, nyilván azzal kell kezdenünk, hogy mit adott a szocializmus a mi hazánknak, vagyis az egykori cári Oroszországnak, amely ma a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Bármennyire eleminek tűnik is ez a kérdés, lényegében mégsem egyszerű. Mert vannak Nyugaton — nem is ke­vesen —, akik komoly képpel igye­keznek bebizonyítani, hogy ha Orosz­ország a kapitalista úton fejlődött vol­na, sokkal jobban élne, mint most. Nos, nézzük, miért nem igaz ez. Először is: a cári Oroszország fejlő­désének teljesen reális és gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy Orosz­ország gazdasági tekintetben fokozato­san, de egyre inkább, egyre láthatób­ban elmaradt más országok mögött. Bő­ven vannak különféle számítások, ame­lyek általában mind arra a következ­tetésre jutnak, hgoy például 1860 és 1913 között folytonosan növekedett a szakadék Oroszország és a fejlődés élén járó nyugati országok között. Ez érvényes mind az egyes fontosabb ter­mékfajták előállítására, mind az ipar össztermelésére. Másodszor: 1913 és 1973 között az Egyesült Államok ipari termelése vala­mivel több mint kilencszeresére nőtt. Ha a szovjet gazdaság ugyanilyen ütemben fejlődött volna, ma körülbelül az 1948. évi színvonalon állna, tehát annak az évnek a szintjén, amikor ép­pen csak befejeződött a háború szét­dúlta gazdaság helyreállítása. A szovjet gazdaság azonban nem amerikai ütemben, hanem a maga szo­cialista ütemében fejlődött, és 1913-tól máig százharminchétszeresére nőtt. En­nek köszönhető, hogy a Szovjetunió a világ egyik vezető ipari hatalma lett. Végül harmadszor: nem szabad meg­feledkezni egy „csekélységről“. Forra­dalmunk küszöbén a burzsoá Oroszor­szág nyugati szövetségesei — ugyan­azok, akik ma arról szavalnak, meny­nyire „sikeresen“ fejlődött volna Oroszország Október nélkül — bizo­nyos nagyon határozott és meglehető­sen sötét terveket forgattak a fejük­ben. A francia vezérkari főnök 1917. október 11-én kelt feljegyzésében pél­dául nyíltan írt az Oroszország felda­rabolását célzó tervekről. Az elgondo­lás igen egyszerű volt: Németország­nak adják a Baltikumot és Belorusz- sziát; Ukrajnát és Lengyelországot az Osztrák—Magyar Monarchia védnöksé­ge alá helyezik, Szibéria egy részét megkapja Japán ... Beszéljenek a számok Hogyan fejlődött volna hát Oroszor­szág Október nélkül? Lenin és a párt teljes joggal muta­tott rá, hogy Októberben így állt a kérdés Oroszország előtt: elpusztul-e vagy életben marad? A forradalom, Október nemcsak egy új állapotra va­ló áttérést jelentett, hanem megmen­tette Oroszországot a pusztulástól. Ami-a szovjetország további útját il­leti, az közismert. Lássunk néhány egész konkrét adatot. 1976-ban a Szovjetunió nemzeti jö­vedelme 65:szöröse, ipari termelése 137-szerese volt a forradalom előtti­nek. Ez azt jelenti, hogy a szovjet ipar ma két és fél nap alatt termel annyit, mint amennyit a cári Oroszország 1913-ban egy egész év alatt. 1913-ban Oroszország ipari termelése az Egye­sült Államok ipari termelésének 12,5 százaléka volt, 1976-ban már több mint 80 százaléka. A szovjet mezőgazdaság termelése csaknem három és félszeresére nőtt, és az utóbbi években az Egyesült Álla­mok mezőgazdasági termelésének mint­egy 85 százaléka. Ha egy cikkben sok a szám, nehéz olvasni. Annál is inkább, mert a szá­mok keveset mondanak a képzeletnek. Mégis idéznünk kell még néhány ada­tot. Az ipari és építőipari munkások reál- jövedelme a Szovjetunióban megtízsze­reződött a forradalom előtti időszakhoz viszonyítva, a parasztoké pedig tizen- négyszeresére nőtt. A szovjetországban kétévenként több lakás készül el, mint amennyi a cári Oroszország egész vá­rosi lakásállománya volt. Október előtt a felnőtt lakosság háromnegyed része írástudatlan volt, most pedig a szovjet dolgozók több mint háromnegyed ré­szének közép- vagy felsőfokú végzett­sége van. írástudatlanok voltaképpen nincsenek a Szovjetunióban ... Nem sokkal a forradalom után mond­ta Lenin: „Mindenünk megvan hozzá — természeti kincsek, emberi erőtartalék és az a nagyszerű lendület, melyet a nagy forradalom adott a népi alkotó­erőnek —, hogy megteremthessük az igazán erős és bővelkedő orosz hazát.“ Ma elmondhatjuk: megteremtettük! Valóban „új orosz hazát“ teremtettünk: a hatalmas és bővelkedő, soknemzeti­ségű Szovjetuniót. Arculatát meggyő­zően tükrözi vissza a szovjet állam új alkotmányának tervezete. Történelmé­nek negyedik alkotmánya ez, a fejlett szocialista társadalom alkotmánya. Megvalósult a fejlett szocializmus: ez Októbeer 60 esztendejének legfőbb eredménye. Ma ez a társadalmi haladás eddig elért legmagasabb szintű eredmé­nye. ' Amikor megvonjuk ,a hatvan év mér­legét, azt akarjuk-e mondani, hogy a szovjet nép már minden feladatot meg­oldott, és mindent elért, amit akart? Természetesen nem. Mindazt, amit el­végeztünk, voltaképpen alapzatnak te­kintjük. Egy még felépítésre váró tár­sadalom, a kommunista társadalom alapzatának. E társadalom felépítése a szovjet állam legfőbb célja. Ezt rög­zíti az új szovjet alkotmány tervezete is. A forradalom és az emberiség Október természetesen elsősorban a szovjetország életét alakította át. De ma nemcsak a Szovjetunió állampol­gárai tekintik magukat Október örökö­seinek. Milliók tartják Október örökö­seinek magukat azokban az államok­ban, amelyek a szocialista világrend- szerhez tartoznak. Egy formalista történész kötekedő kedvében vitába szállhatna a kérdés ilyen felvetésével, minthogy a Mongol Népköztársaság kivételével a ma léte­ző többi szocialista állam mind az utóbbi évtizedekben született. Csakhogy lényegében a kérdést mégis így kell feltenni. A szocialista világrendszer ki­alakulása ugyanis ténylegesen ponto­san 1917. október 25-én kezdődött meg. Mert éppen az Október teremtette ál­lamnak a Nagy Honvédő Háborúban kivívott győzelme nyitotta meg a, sza­badság útját a szocialista államközös­ség más népei előtt. Mert e közösség népei mind Európában, mind Ázsiában, mind Amerikában a szocializmus épí­tésével azoknak az útját folytatják, akik megostromolták a Téli Palotát. Elmondhatjuk tehát — és mondják is barátaink a szocialista országokban —, hogy Október nyitotta meg nekik is az utat az új élethez, az igazi szo­cializmushoz, a nemzeti újjászületés­hez. Jó néhány könyv van, amelyeket még a század elején, Október előtt ír­tak, és amelyek szerzői megpróbáltak a jövőbe hatolni, megpróbálták elkép­zelni, milyen lenne a világ, ha tovább is a régi, megszokott, kitaposott kapi­talista úton döcögne. Miről szólnak ezek a könyvek? A német imperializmus egyik ideológusa, Schulze-Gaevernitz úgy vélte, hogy „Európa az emberiség sötétbőrű részé­nek vállaira hárítja majd át a fizikai munkát: előbb a mezőgazdasági és a bányamunkát, majd a durvább ipari munkát is...“ Ugyanígy vélekedett John Hobson, az angol burzsoá ideoló­gia ismert képviselője is. Elképzelése ,az volt, hogy Ázsiát, Afrikát, Latin- Amerikát a jövőben a kizsákmányolás összefüggő területévé kellene változ­tatni, Nyugat-Európa pedig „a távoli Keletről osztalékot és nyugdíjat húzó gazdag arisztokraták“ üdülővidéke len- ne. Október és a béke Az imperializmus, amely már kirob­bantotta az első világháborút, súlyos veszélybe sodorta az emberiséget. A háborúk imperialista politikájának to­vábbi folytatása mérhetetlen szenvedé­seket zúdított volna a világra, habár nem kétséges, hogy magának az im­perializmusnak a léte is kérdésessé vált volna. De a mohóság, az önzés, az esztelenség vak, és nehéz-e elképzel­nünk, micsoda veszélyes kalandorpoli­tikát folytattak volna az imperializmus militarista körei, ha féken nem tartja őket a szocializmusnak és szövetsége­seinek hatalmas ereje. Október, a szocializmus indította el ténylegesen azt a folyamatot, amely­nek során kiküszöböljük a háborúkat az emberiség életéből. A szocializmus állít ma Is erős akadályokat az új vi­lágháború kirobbanásának útjába. Az enyhülés az egyetlen gyakorlatilag le­hetséges módja annak, hogy_elkerüljük az államok konfroníációját az atom­korszakban. Mint Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta ,a közelmúltban tett fran­ciaországi látogatása alkalmával, a Szovjetunió az egyetlen olyan ország a világon, amely új alkotmánya terveze­tébe iktatta ,a helsinki biztonsági és együttműködési értekezlet záróközle­ményének tíz elvét, amelyre a Szov­jetunió a más államokhoz fűződő kap­csolatait alapozza. És ha Októbernek semmi egyéb ér­deme nem volna, mint az, hogy meg­kötötte az imperializmus agresszív erőinek a kezét, és korlátozta annak lehetőségét, hogy elpusztítsák az em­beriséget, ezzel egymagában is rászol­gált volna arra, hogy örök időkre szó­ló emlékművet állítsanak neki. Ám Október utat nyitott az emberek­nek a jövőbe. A jövendő, ,a kommuninta jövő lesz nagy forradalmunknak, Októbernek a legszebb emlékműve. Vagyim Zaglagyin professzor: OKTÓBER ÉS A SZOCIALIZMUS

Next

/
Oldalképek
Tartalom