Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-16 / 42. szám
T biliszibe érve kísérőnk az egyik hegycsúcsra mutatott. Az ősrégi város védöszentjének bronzból mintázott szobra állt o-tt, kezében bo- roskehely és kard. Kezdetben nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget, számunkra csupán egy volt a már látott és megcsodált több száz szovjetunióbeli műemlék közül. Amikor azonban megismerkedtünk a grúzok és más Kaukázus környéki nemzetek történelmével, akkor ez a szobor egyre inkább szimbólummá vált: a sokat szenvedett nemzet élniakarásának kifejezőjévé. A hévizek városa Tbiliszi születéséhez so!k legenda fűződik. Valamennyi központi alakja Vahtana Gorgaszali, aki 452-től kerek ötven éven át uralkodott. Az egyik közszájon forgó történet szerint Grúzia mai fővárosának helyén is az őskorban tenger volt, a Fekete- és a Kaspi- tenger összefüggő medret alkotott. Később, a több ezer évig tartó földrajzi átalakulás után már erdő borította ezt a területet. Vahtang Gorgaszali ide járt vadászni Mchetából, a fejedelemség akkori központjából. Egyszer az erdőben lelőtt egy foglyot, s amikor megtalálta a zsákmányt, meglepődve tapasztalta, hogy az már megfőtt, mert egy hévizű forrásba esett. Az uralkodó ekkor határozta el. hogy itt építteti föl a fejedelemség új fővárosát, amelyet a hévizek városának, Tiflisznek, a mai Tbiliszinek nevezett el. A város megalakítása, benépesítése a késői kőkorszak évtizedeire tehető. A legendának annyiban van igaza, hogy Vahtang Gorgaszali volt az, aki Tbiliszit központi rangra emelte. Miután az uralkodót 502-ben az egyik csatában megölték, utóda, Dacsi fejezte be a városfalak építését. Ezért a tbilisziek 1958-ban ünnepelték a főváros megalakulásának másfél ezredes jubileumát. „Hódították ez országot...” A metehi kastélynál, Vahtang Gorgaszali szobránál állunk. A fejedelem szilaj paripán ül, jobb keze magasban, mintha testvéreit, utódait, barátait üdvözölné, a mai Tbiliszire tekint. Szótlanul hallgatjuk kísérőnknek. Marijának szavait: — Évezredes történelmünk során talán a legkönnyebb összeszámolni a békés éveket. Grúzia szinte állandóan hadszíntér, pusztító csaták, hősi harcok színhelye volt. 627-ben a bizánciak tör tek be, 736 és 738 között Murván arab hadvezér fosztotta ki a „virágzó, színpompás Tbiliszit és Grúziát“. 835-ben a kazárok törtek be, 1068-ban a törökök, 1393-ban, azután egy évvel később, majd 1400-ban Tamerlan hadai gyilkoltak és pusztítottak, aztán megint a törökök és az arabok évszázadokon át. Georgi Guramisvili grúz hadvezér kiáltványát böngésszük: „Testvérek! Tudom, rövidesen eljön a halál órája, az arabok óriási túlerőben vannak. Apáink és nagyapáink sohasem hátráltak meg, in kább meqhaltak szülőhazájukért. Mi sem tehetünk másképp, fiaink majd büszkék lesznek ránk, úgy élnek mint mi, és megbosszulják halálunkat.“ Történelmi események, tragédiák és hősiességek elevenednek föl Mchetá- ban a néhai központban is. Az 5. században épült és a 11. században újjáépített templomban járunk. Ezt is Gorgaszali építette, méghozzá Konsztan- tyin Gamszahurgyija grúz mesterrel. A legenda szerint, amikor az építész befejezte az 50 méter magas és 25 méter széles épületet, az uralkodó levágatta a kezét, hogy többé már sehol sem tudjon ilyen remekművet alkotni. Belül a falakon freskók voltak. Néhány ma radt meg csupán, a többit pedig a törökök lerombolták. A grúziai Hadak útján visz bennünket az Ikarusz. Leírhatatlan érzés azon az úton menni, ahol évszázadokon át A fejedelem szilaj paripán ül, a mai Tbiliszire tekint Európa és Ázsia határán hódítók jártak, hogy elpusztítsák Grúziát, a virágoskertet és dolgos népét. Veres Péter mondása jut az eszembe: minden nép addig él, ameddig akar. Nem legenda, történelmi tény. Az évszázados harcok során kerek negyvenszer kő kövön nem maradt Tbilisziben. És mégis. Kerek negyvenszer verejtékükkel és vérükkel újra építették a fővárost. Drótkötélpályán a Mtacmindán A grúzok ellenálltak minden elnyomónak és elnyomásnak, mert élni akartak. Újra és újra ismételem magamban, miközben a világ egyik leghosszabb és legmeredekebb drótkötélpályáján a „szent hegyre“, a Mtacmindára igyekszünk. A hatalmas parkban gyermekek hintáznak önfeledt boldogsággal. Ök már békébe, nyugodt, dolgos életbe születtek. Nézzük az alattunk nyüzsgő zöld köntösben pompázó egymilliós Tbiliszit. Marija mutatja: az ott a Szabur- talo, ahol régészeti leleteket találtak, ott meg a tizenhat emeletes Iverija szálló, ideiglenes otthonuk, az meg egyik büszkeségünk, a Paliasvili Színház, amely 1851-ben épült. Amott, távol a várostól gyárak láthatók, körülöttük hatalmas zöldövezet. Mintha óriási tüdő lenne, úgy szívja föl a füstöt és a port. Itt is találkozunk a múlttal, ugyanis a Mtacmindán található a neves grúz személyek panteonja. A bejárathoz közel fekete márványból készült női alak térdel a sírkő fölé. Gribojedov neves orosz írónak a feleségéről, Nina Csav- csavadzeről mintázták. Gribojedov 1829- ben vette el Alekszandr Csavcsavadze grúz író leányát. Tizennyolc napig éltek együtt, amikor Gribojedovot per- zsiai nagykövetté nevezték ki. Néhány nappal megérkezése után megölték őt Teheránban. S özvegye, aki még a huszadik életévét sem töltötte be, egészen haláláig, huszonnyolc éven át viselte az özvegyi fátylat. Ki tudja hányadszor nézünk farkas- szemet a szenvedésektől, tragédiáktól terhes történelemmel. Aztán felléleg- zünk: A Dzsanasi Múzeumban Ordzsa- kinidze táviratának másolatát olvassuk: „Leninnek és Sztálinnak, Moszkva Kreml. Tbiliszi fölött vörös zászló leng. Éljen a szovjet Grúzia! 1921. február 25.“ Ez az időpont mérföldkő. Emberhez méltó élet nyitánya. Csak béke legyen A hegycsúcson levő szoborra gondolok akkor is, amikor az Iverija szálló éttermében grúz művészekkel beszélgetünk. Barátok, testvérek, mondják ki tudja hányadszor, őszinte szívvel, s ha nem is boroskelyhet, de borosüveget és poharakat hoznak az asztalra, amely már amúgy is roskadozik a sok ételtől. Poharazgatás közben jövünk rá, hogy nemcsak a híres-nevezetes grúz konyak kitűnő, hanem a bor is. A Szamsztret íze nagyon is emlékeztet a Kis-Kárpátok alatt termő nedű zamatára. A grúzok mindig vidámak, mondták ismerőseim, s valóban. Csak akkor komolyodnak el, amikor a hosszadalmas, de szívből jövő pohárköszöntőkben hangsúlyozzák: csak béke legyen és akkor boldogok leszünk. S, megint a múlt villan föl: ebben a városban Nehéz is szavakkal érzékeltetni: ezt a várost látni kell (CSTK — felvétel) negyvenszer kő kövön nem maradt... Őseik, s a mai nemzedékek leghőbb vágyáról beszélnek, a legszentebb dologról: a békéről. Haza gondolok. Vajon mi is. akik nem jártuk végig a háború poklát, mindig átérezzük-e a békeharc jelentőségét, az iszonyú fegyverek, fegyverkezés veszélyét? ... A grúzok nem csupán vidámak, szinte elképzelhetetlenül vendégszeretők is. A Rusztaveli utcában álltunk, megszólítottunk egy fiatal nőt, merre van a Piroszmani Múzeum. Válasz helyett odaintett egy taxit, tessék, mondta, s útközben elmesélte, hogy egyetemista, orvosnak készül, Irának hívják. A sofőr is bekapcsolódott a beszélgetésbe, amikor megtudta, honnan jöttünk, mosolyogva mondta, járt már nálunk Bra- tislavában, meg Prágában és hozzátette: — pivo, Gott, no meg a csinos lányok. Pasanauriban a szovhoz vendéglőjében borozgattunk. Amikor fizetni akartunk, a vendéglős mosolygott: barátságból hoztam, ingyért. A hanglemez- boltban nagy sor állt. Már éppen indulni akartunk, amikor az elárusítónő hozzánk szólt: á, csehoszlovacka gruppá, s a vásárlók előzékenyen előre engedtek... Teaházban A kétszintes Teaházat minden turista fölkeresi. Természetesen a tbilisziek is gyakran megfordulnak itt, s így nem csoda, hogy délelőtt lévén is várakoznunk kell üres asztalra. Kihasználjuk az időt, megkeressük Olga Vardaszanidzét, a Teaház vezetőjét. aki elmondja, hogy bár a tea őshazája Kína, ma már a grúz tea is világhírű. Tavaly 70 ezer hektáron termesztettek teát Grúziában. A teabokor legnemesebb leveleit szedik le, ezeket szárítják. Négy kiló zöld levélből lesz egy kiló szárított tea. Egy kiló zöld levél leszedéséhez mintegy háromezer kézmozdulat szükséges. 1966 óta több helyen már használják a Xénia Bah- tadze által szerkesztett tealevélszedő gépet, de csak síkságon dolgozik megfelelő hatásfokkal, s így az ügyes szerkezet módosításokra szorul. Grúziában ma 12 fajta teát termesztenek. Legkeresettebb a zöld tea, amelyet gyomor- bántalmak orvoslására is használnak. A legzamatosabb viszont a Büket Gru ziji. Ezt a fajtát negyven országija exportálják. — önnek melyik a kedvem: teája? — kérdem a vezetőnőtől. — A Büket Gruziji, illatos, fölfrissít, nyáron szomjat olt, téten melegít. Persze, a szárítóit tea önmagában nem elegendő. El is kell tudni készt teni. Talán le sem kellene írni, hogy kóstolgatás közben jöttünk rá: az egyik legjobb teát itt főzik, Grúziában. Könyvekről,‘ J • Mit és mennyit olvasnak a grúzok? Ezt kérdem Otar Msevindrazetől a Rusztaveli utcában levő Lenin könyvesbolt vezetőjétől. — Sokat és egyre többet. Naponta hét-nyolcszáz ember vásárol könyvet. A hatvanas évekig a szépirodalom vezetett, ma már tudományos-népszerűsítő könyvek, lexikonok, a nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó kiadványok törnek az élre. Persze, azért ma is megtörténik, hogy egy-egy verseskötetért, regényért sorakoznak. A hanglemezbolt is ebben az utcában van. — A külföldiek főleg grúz népdal- felvételeket keresnek, meg komolyzenei lemezeket. A hazaiak ezeken kívül még táncdalokat is vásárolnak. A csehszlovákok közül Karel Gott és Hana Za- gorová áll az élen, a magyarországi művészek listáján Koós János és az Express-együttes vezet. Nézelődés kézben jövünk rá, milyen olcsók a könyvek és a lemezek. A legolcsóbbak a világon. Néhány angol turista is volt a könyvesboltban. Grúziai útikalauzt vettek színes képekkel 36 kopekért, azaz három korona hatvan fillérért. Kétszer is megkérdezték az árát, nem akarták elhinni. X. 16. Lent vannak a csillagok Tbiliszi szépségéről nagyon sokat és naigyon sokan írtak. Nehéz is szavaikkal érzékeltetni: ezt a várost látni kell. Este volt, amikor fölszántunk. S a repülőgép mintha csak a friss élményeinket akarta volna visszapörgetni, körözött egyet a város fölött. Ekkor néhány percre azt hittük, lent vannak a csillagok, úgy tündökölt alattunk a fényárban úszó, éjszaka is mozgalmas. több mint másfél évezredes és mégis oly fiatalos Tbiliszi. SZILVÁSSY JÓZSEF ia ÚJ szú
