Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-09 / 41. szám

már említett Bartal Matild volt. Egy öreg istái BARTALSZKY ILONA A ZÁSZLÓNK VÖRÖS, MINT A LÁNG A_ építkezések Somorja (Samorín) arculatát AZ is megváltoztatták. A Fő utcáról már jó­részt eltűntek a patinás épületek, s nincs már meg az egykori Majorok, ahol a polgári köz­társaság évei alatt a kommunisták tartották gyű­léseiket. Patócs Gábor mégsem került el a Fő­utcáról, csupán korszerű lakásba költözött. Elsárgult fényképek, régi újságcikkek, levelek és más dokumentumok idézik föl az események­ben gazdag múltat. Gábor bácsin alig látszanak meg a megpróbáltatásokkal teli évtizedek nyo­mai. Ma is pontosan emlékszik vissza az osztály­harcra, a tüntetésekre és a társadalomformáló munka megannyi epizódjaira. Arról beszél, hogy a sztrájkokról, házkutatásokról és a pártmunká­sok nehéz életéről már ugyan elég sokat írtak, de még mindig nem eleget. S erről nem is lehet eleget írni, hiszen a munkásmozgalom története ma is élő hagyomány, amelyből tanulunk, oku­lunk. Fényképeket vesz a kezébe, s arról beszél, hogy a polgári köztársaságban nehéz volt a kommunis­ták élete. Mégis vállalták a harcot, a megpróbál­tatásokat. Igyekeztek emberként, kommunistaként napról napra műveltebbek lenni. Ebben nagy segítségükre volt a pártsajtó. — Ha jól emlékszem, több mint kétszázhatva­nán fizették elő a pártsajtót és az Ot című haladó lapot. A lapok terjesztésével Bartal Maillel elvtársnőt bíztuk meg, aki ezt a munkáját ügye­sen s nagy odaadással végezte. A munkanélküli­ség éveiben, amikor a fillérnek is nagy értéke volt, sokan a cigarettáról mondtak le, csakhogy megvehessék az újságokat. Ezt az áldozatot sze­rintem csak a szenvedélyes dohányosok értik meg igazán. Főleg a Munkás és az Ot járt kézről kéz­re, hogy azok is elolvashassák, akiknek nem volt pénzük. Régi fényképeket nézegetünk. — A harmincas években munkásdalárdákat szer­veztünk. Nem csupán arról volt szó, hogy közösen énekeljünk, habár ennek is nagy a jelentősége, de a próbákon és a fellépéseken egy közösség ková- csolódott össze, meggyőződésünk acélosodott, úgy érzem, bátrabbak, elszántabbak lettünk. — Kitől szerezték be az anyagot? — A dalokat elsősorban Pozsonyból kaptuk, de Dömötör Teréz, aki egy ideig Moszkvában tanult, szintén hozott magával mozgalmi dalokat, ezt is nagy örömmel énekeltük. Az egyik szöve­gére és dallamára még ma is emlékszem. Moszkva jelöl szól a harang hangja nyugat felé Munkásdalt zeng, s a burzsujok lelke remeg belé Csak zengd szivünk dalát, szállj hegyen-völgyön át Gyújts lángra munkáskebleket, hadd égjen a világ Hadd égjen a burzsujvilág! — Emlékszik-e, kik voltak az énekkar tagjai? — Sokan voltak, de már nem mindegyik ne­vére emlékszem. Bartal Matild, Psota Istvánné, Pék Mária, Pammer Mária, Dömötör Teréz, Sied­ler Rózsi, Stern Viola, Sztrepka Erzsébet és Mária, Pörge Józsefné, Horváth Vince, Dömötör Ferenc- né, Stern Jenő, Stadler Mihály és Benő, Érsek László, Pörge József, Lengyel Imre, Pammer Fe­renc, Mikus Károly, Polák János és még sokan mások. Az énekkart Psota István vezette, aki most Vágsellyén lakik, de gyakran ellátogat So- morjára, s olyankor jólesik felidézni a régi em­lékeket. — Énekeltek olyan dalokat is, amelyek helyi eseményekről szóltak? — Igen. A szövegükre már pontosan nem emlék­szem, de Bartal Matild ezt Is gondosan leíría. — Egy kis füzetet vesz elő, s már olvassa is: Somorjai állomáson hosszú útra készen Tüsszög-prüsszög a gőzmozdony odakünn a réten Vörös zászló rajta, vörös cserkész tartja Mennek már a proletárok az utolsó harcra. Tovább lapozgatva a kis füzetben a somorjai favágók tragikus halálát megörökítő szövegre bukkantunk: Duna, Duna, te vén folyó, sok bajunk növelted, A tizennégy jó elvtársunk életét követelted, Kidőltek a sorból, többé nem harcolnak, De árváik s özvegyeik közibénk tartoznak. Elhallgat néhány percre, tüntetéseket, tragikus eseményeket idéz föl. S aztán énekelni kezd. Jó jegyverünk szorítja markunk, a szívünk bátor s nem remeg, Vidáman leng a vörös zászlónk, győz majd a munkáshadsereg! — A forradalmi dalok nemcsak a párttagokra, hanem minden dolgozóra lelkesítő hatással voltak. Sokszor titokban kellett betanulnunk a dalikat, nem ritkán a rendőrök gumibotja vetett véget a dalnak, de ez sem tört meg bennünket. Újra próbáltunk és újból énekeltünk. — Úgy hallottam, színdarabokat is játszottak. — Igen, így is terjesztettük a párt eszméit. A legsikeresebb előadásunk azt hiszem az 1933- ban bemutatott Vörös falu című színdarab volt. P Q n t a Tcti/án tanífrvttn lm o«r ä ló épületét kaptuk meg, amikor megfelelő helyi­séget kértünk a kulturális rendezvényekre. Ekkor sem keseredtünk el, a tagságunk átalakította, ki­takarította a helyiséget, s itt adtuk elő ezt a szín­darabot is. Ez az épület itt volt, szemben a város­házával, kicsit szimbólumnak is érzem, hogy most korszerű lakótömb áll a helyén. — Úgy vélem, nemcsak számomra marad emlé­kezetes az 1931-es műsoros est, amelyet a pozso­nyi sarlósok közreműködésével rendeztünk. Az engedélyt Tallós Prohászka István festőművész szerezte be, ő készítette az estet propagáló pla­kátokat is. Emlékszem, a Korona nagyterme zsúfo­lásig megtelt. A szavalatok és a mozgalmi dalok után Balogh Edgár beszélt az osztályharcról, a nemzetiségi és a szociális kérdésről. Az előadás végén közösen, több nyelven énekeltük el az In- ternacionálét. Itt jegyzem meg, hogy néhány hónapja Balogh Edgár ismét Somorján járt, s meg­hatódva emlékezett a harmincas évek felejthe­tetlen élményeire, közös harcára. Pártunk tagjai a nehéz körülmények ellenére tartalmas életet éltek. Az ifjú munkásoknak pél­dául futballcsapatuk is volt. Felszerelésre, labdá­ra nem volt pénzük, gyűjtést szerveztek, s fil­lérenként kuporgatták össze a szükséges összeget. Igen lelkesen játszottak és az idősebbek is tá­mogatták tevékenységüket, mert tudták, hogy a sport nagyon fontos, erősíti a közösségi szel­lemet. Patócs Gábor nézegeti a fényképeket és aztán sóhajt: — Sajnos, nagyon sokan már nem élnek a régi elvtársak közül. Ezért is legfőbb ideje, hogy ősz - szegyűjtsük és kiadjuk a forradalmi dalokat, a munkásdalárdák, munkásszínjátszók és más kom­munista kulturális csoportok történetét. Monda­nom sem kell, milyen hasznos munkát végez­hetnénk, hiszen a mozgalmi dalok is az osztály­harc és a proletárkultúra szerves részei voltak. Amikor elbúcsúzunk, megemlíti: — Néhány évvel ezelőtt pártunk megalakulásá­nak 50. évfordulója alkalmából a veterán kommu­nisták a Béke-parkban találkoztak. Ott volt Psota István is. A Somorjai Kilencéves Alapiskola ta­nulói betanultak és előadtak több régi mozgalmi dalt. Ezek a dalok sok veterán szemébe könnye­ket csaltak, sokáig szótlanul ültünk, csak Psota István jegyezte meg halkan: — Érdemes volt. A veterán kommunisták a Béke-parkban találkoztak (Archívfelvételek) X. 9. 9 A legsikeresebb előadásunk az 1933-ban bemutatott Vörös falu volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom