Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-28 / 35. szám
antimón iránt mindig nagy volt az érdeklődés, aminek az a magyarázata, hogy nélkülözhetetlen a nyomdaiparban, a gép- iés a vegyiparban, valamint egyes gyógyszerek gyártásánál. Katonai-stratégiai Jelentősége talán ennél is nagyobb, ami abban is megnyilvánult, hogy a fasiszta rendszer szakemberei a háborús években a Dúbrava környéki gyerekeket pénzzel igyekeztek megnyerni arra, hogy gyűjtsék a bányák környékén található fényes, antimónt tartalmazó ércdarabokat. Az antimón ma is drága, világpiaci ára az utóbbi 10 év alatt tízszeresére nőtt. Számunkra ez nem éppen kedvező megállapítás, hiszen a szükségleteknek csupán 60 százalékát tudjuk hazai termelésből fedezni. A többit Dél-Ameríkából és Marokkóból hozzuk be. , „Igen, így van ez, azonban mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a következő ötéves tervidőszakban önellátók legyünk ebből az értékes fémből, s arra is van remény, hogy még exportra is jut belőle“ — bizonyltja lozef Medvec mérnök, a Banská Bystrica-i Ércbányák nemzeti vállalat igazgatója az előbbi megállapítást. Antimónércet jelenleg Nyugat-Szlovákiában, Pezi- nok mellett bányásznak, továbbá főleg a liptói hegyekben. A geológusok szerint az Alacsony-Tátra északi lejtőinél, a Magurka környékén körülbelül 1 millió tonna ércet lehetne kitermelni, amely ugyan nem sok antimónt tartalmaz, de az adott árviszonyok mellett gazdaságos lenne a fejtése és feldolgozása. Dúbrava liptói községtől nem messze egy régebbi bányaüzem működik. A Chabanec hegyvonulata lábánál régi fejtőaknák találhatók legalább 50 km Milan Bubnlak Ján Haraga vájárral beszélget a bánya bejárata előtt hosszú szakaszon. Most is fejtik itt az ércet, de lényegesen kevesebbet, mint az emlékezetes tűzeset előtt. 1975 karácsonyán ugyanis porig égett az érc- feldolgozó üzem, a raktár és néhány műhely. Azóta nagyobb összegeket kell fizetnünk a behozott anti- mónért, s ez a dúbravai bányászokat is bántja. Mindjárt a tűzeset után kiadták a jelszót: „Minden erőt a flotációs ércfeldolgozó felújítására kell összpontosítani“. Ezzel meg is kezdődött a harc az antimó- nért, amely néha drámai fordulatokkal járt, de sikeres volt. A brnói Interprojekt szakemberei, amikor a Banská Bystrica-i vállalat vezetői azt az elgondolásukat közölték velük, hogy az ércfeldolgozót ez év augusztusában szeretnék üzembe helyezni, kételkedve így válaszoltak: „Ez bizonyára nem fog menni, már az is nagy siker lesz, ha 1978 kezdetén üzembe helyezik a feldolgozót azokban a hegyekben..." A brnói tervezőknek bizonyára voltak már tapasztalataik hasonló akcióval, de máshol. Az a tény, hogy az üzem saját kivitelezésében és saját rezsimjében épít fel egy ilyen igényes technológiával felszerelt, 24 millió koronát érő objektumot, nem kis dolog. Méghozzá nem egészen két év alatt! „Ez mind igaz“, mondja Stefan Bubniak mérnök, a dúbravai üzem igazgatóhelyettese, „csakhogy mi a bányászok, a karbantartók és a többi dolgozó odaadó munkájára, tett- rekész, kezdeményező hozzáállására támaszkodhattunk. A feldolgozó felújításánál és az érc jöveszté- sében az emberek önmagukat múlják felül. A bányászoknak csak a fele dolgozik a jövesztésnél, az idén mégis csaknem 20 ezer tonna ércet termelnek ki, s az új feldolgozóból népgazdaságunknak már az idén 200 tonna fémet juttatunk. Ez egyébként dolgozóink kötelezettségvállalása is a Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére. Hogy jobban megértsük e vállalás teljesítésének körülményeit, tudnunk kell azt is, hogy a dúbravai üzem mindössze 240 személyt foglalkoztat Közülük már mindenki ledolgozta a bértérítés nélkül vállalt két műszakot. Olyanok is akadtak, akik teljes 24 órán át dolgoztak a feldolgozó felújításánál, ján MoravCík tapasztalt bányász például — ma már nyugdíjas — a tavasz folyamán éjjel-nappal segédkezett a golyősmalmok alapjainak betonozásánál. Utasításra cselekedett így, vagy pedig rendkívüli jutalomért tetté?' Maga válaszolja meg a kérdést: „Sem az egyik, sem a másik. A betonozást nem lehet félbeszakítani. Egyébként is az a véleményem, hogy ha valaki kötelezettséget vállalt, azt becsületesen kell teljesítenie. Én nagyon jól tudom, hogy mit jelentett Október a szegények számára nemcsak Oroszországban, hanem itt is, az elmaradott Liptóban. Hiszen láthatta a mai falvainkat. Mindenütt új, aszfaltozott utak, új házak, az emberek jólétben élnek. Már megszoktuk, hogy az udvarokon nem igába fogott tehenek állnak, mint valaha, hanem személygépkocsik. Ezt mindenki nevében mondhatom, aki itt dolgozik.“ A többiek — Ján Urban, a betonozó csoport vezetője, Ondrej Mrázik, FrantiSek Tibensky és még sokan mások, akik tavasszal öt napon át éjjel-nappal betonoztak, szintén nem szeretik a sok szót. Ján Urban, a kérges tenyerű csoportvezető csak a vállát rándítja: „Helyettünk inkább a munka beszéljen. Mi ugyan nem vagyunk párttagok, Október azonban valamennyi munkás közös ünnepe. Így hát mi is igyekszünk.“ Igyekeznek azonban azok is, akikhez „libegővei“ jutottunk el az Ignác aknához. A libegő, vagyis az üléses, drótkötefes felvonó 500 méteres útján 200 méterrel kerülünk magasabbra. A felvonó felső állomásától néhány lépésre már véget is ér az erdős övezet, itt már csak cserjés hegyi legelők vannak. Az antimónt itt, 1300 méter magasan fejtik a tenger szintje felett. Ilyen magasságban működő bánya nincs is több az országban. Milan Bubniak, a fejtési szakasz vezetője jókedvűen fogad. „Nincs okunk a rossz hangulatra — mondja —, hiszen a fejtési tervet rendszeresen 105 százalékra teljesítjük naponta. A munka persze nem könnyű, sok itt a gránit. A kifejtett ércet egyelőre felhalmozzuk. A kötelezettségvállalást természetesen a bányászok is aláírták, így mi is harcolunk azért a 200 tonna fémért.“ A vezető szavait a bányából éppen kiforduló megA betonkeverők kezelésénél a nők is derekas munkát végeztek, mint például a képen látható Magdaléna Oravcová (A szerző felvételei) rakott csillék is bizonyítják. A dúbravai érchalmok biztatóan növekednek, a felszínre hozott szürkésfehér nyersanyag szembetűnően elüt a tűlevelű erdők sötétzöld színétől. A fenyőfák ágai azonban csakhamar hajladozni kezdtek, valahonnan a Chabenec felől hideg esőt hozott a szél. A kopár hegyoldalon legelésző szarvastehén gidáival együtt sietve keresett menedéket az erdőben. Mi is a tiszta és otthonos bányásztelepre mentünk, s ott folytattuk a beszélgetést. A hűvös zápor nem tartott sokáig, de így is átázva, fázósan tértünk vissza a libegőn az üzemi igazgatóság épületébe. „Ez még semmi, hiszen nyár van, sokkal kellemetlenebb, amikor a bányászok 20 fokos hidegben közlekednek a felvonón“ — mondja nevetve Bubniak elvtárs. A dúbravai bányászok munkájában valóban nincs semmi irigylésre méltó. A szomszédos helyiségben valaki emelt hangon telefonált: „De értsék meg elvtársak, hogy nekünk minden óra drága. Mi azonnal fel akarjuk szerelni azt a sebességváltót és osztályozőt. Hogy még ki sem próbálták? De hiszen megígérték.“ Viktor Septák mérnök telefonált, a Banská Bystrica-i vállalat beruházási osztályának a vezetője. El is magyarázta, hogy miről volt sző: „A szepességi Svábovce bányával beszéltem. Az ígérték, hogy holnap leszállítják az osztályozőt és a sebességváltót. A szállítást azonban néhány nappal elhalasztották.“ Arra a kérdésre, miként vettek bátorságot egy ilyen igényes beruházás megvalósítására saját rezsiben, Septák mérnök így válaszolt: „A többiektől bizonyára már hallott az itteni emberek odaadó munkájáról. Én a magam részéről annak is örülök, hogy a partnereknél is megértésre találtunk. A Klement Gottwald Vasmű hustopeői üzeméből 2 millió korona értékben néhány hónap alatt megkaptuk az acél- konstrukciót. A zábíehi MEZ vállalat szinte megvá- rásra készítette el az atipikus áramelosztókat. Elismeréssel szólhatok továbbá a Dubnicai Fémipari Művek vyhnei üzeméről, valamint a Prerovi Gépgyárról is. Mindez lehetővé tette, hogy a feldolgozóban augusztus folyamán megkezdődhessen a termelés.“ Ez már valamil Hiszen az építkezést az eredetileg megállapított határidők szerint 1979 márciusában kellett volna befejezni. S most sokkal korábban kezdhették el a termelést, igaz ugyan, hogy az egész feldolgozónak csupán az első része készült el, de itt már a tervezett teljesítménynek legalább a fele elérhető. Az antimónért tehát tovább folytatják a harcot Dúbraván. A cél mindenki előtt világos: minél előbb fedezni a népgazdaság teljes szükségletét ebből a fontos és drága fémből, s néhány év múlva a külföldi piacokon is jelentkezni vele. Megéri, hiszen ezért a nélkülözhetetlen fémért — képletesen szólva — arannyal fizetnek. BÁTORI JÁNOS m mmm Tető alatt van már as új ércfeldolgozó A leégett anyagraktár helyett újat építettek
