Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-03 / 27. szám
M inden vasárnapomat az apámmal töltöm. Okvetlenül. Bármennyi dolgom legyen is, otthagyok csapot-papot és elmegyek vele valahová parkba, moziba vagy csak ki a tér re. Apa szívesen sétál velem, és egyetlen vasárnapot sem mulaszt el. Ma is, alighogy felébredtem — már ott áll a szobámban. ■ — Szervusz — mondja. — Ma hová megyünk? — Ma az állatkertbe megyünk — feleltem. — Rendben van? Apám bólint. Szeret az állatkertbe járni. Sokszor, nagyon sokszor voltunk ott, és én — őszintén szólva — már kissé meguntam ezt az állatvilágot, de ő szereti. Amíg fogat mosok, felöltözöm, amíg nagymama belém diktálja a tej»t és felvarrja a nadrágom kantárját, apám a szobámban ül, és a könyveimben lapozgat. A konyhából, a nyitott ajtó résén keresztül látom, hogy a képeket néze geti és valamin mosolyog. — Kész vagyok! — kiáltom. — Hozol cipót a hattyúknak? — kérdezi az apám. — Hozok. Az állatkertben senkit sem szabad etetni, kivéve a hattyúkat. Apám tudja ezt. Először, amikor odamentünk, ő cukorkát dobált a majmoknak, és kis híján megbírságoltak bennünket. A hattyúkat azonban szabad etetni. Nagyon mulatságos, ahogy a vízben tolakodnak és röptében kapják el a kenyérdarabkákat. Autóbuszon megyünk. Apámat az ablak mellé ültetem — ő szereti a házakat nézni. Én meg almát majszolok. Ha az autóbuszban almát lehet majszolni, akkor az út mindig rövi- debbnek tűnik. — Mi újság a munkahelyeden? — Semmi különös — mondja az apa. — Minden rendben. — Zvjagincev kirúg rád? — Egy kicsit... — Apám zavartan elmosolyodik és megpróbálja átölelni a vállamat, de én nem hagyom. Zvjagincev a főnök ott, ahol apám dolgozik. Mindig beléköt apába és az értekezleteken ledorongolja. Különben apa is hibás — nem lehet valaki ennyire lusta. Sokáig megyünk a madarak kalitkái mellett, elnézzük a fürdő medvéket, azután a karám előtt állunk, amelyben a vad szarvasok járnak fel-alá. — Miért lógatják ki a nyelvű két? — kérdezi az apám. — Mert melegük van — felelem. — Hőszabályozó berendezésre volna szükség ... A nedvesség párolog, érted? Ráadásul pedig a szarvas szívében csont van. — De hát ez lehetetlen?! — apám ijedten néz rám. — Olvastam. Persze, lehet, hogy nem egészen csont, de valami csontféle. Ezért ilyen szívósak a szarvasok. Apám kimeresztett szemmel bámul rám, úgy látszik, mindjárt sírva fakad. — Nincs is ott csont — mondom. — Csak vicceltem! Otthagyjuk a karámot és a póni- fogatokhoz megyünk. Én szeretnék póni-fogaton kocsikázni. Apám is szeretne, de felnőtteknek tilos. Megpróbálom rábeszélni a jegyárust, megmagyarázom, hogy apám könnyű, és a pónik nem szakadnak meg, de a jegyárus nem engedi meg. Akkor hisztériás jelenetet csapok. Ez nálam bevált fogás. A földre vetem magam, szörnyű fintorokat vágok és ordítok: — Apukám! Én az apukámmal akarok kocsikázni! Engedjék az apukámat! Tömeg verődik össze. Felemelnek a földről, letörlik a könnyeimet. Engem szapora reszketős ráz, és szipogok. Valaki ráripakodik a jegyárusra. Az visszavág, de jegyet ad apának. Két kört teszünk a kocsival. A pónik gyorsan futnak, rejtély, honnan van ennyi erejük. Apáfh átölel, nevet és a kanyarban hangosan kurjant: „J ju-hu!“ Amikor a kocsi megáll, né hány percig még nem tud magához térni, a haját borzolja, könyörgő tekintettel néz rám s megkérdi: — Akarsz még kocsikázni? Sajnálom őt, de határozottan ki jelentem: , — Elég volt! Szomorú, hogy szigorúnak kell lennem vele, de anyának igaza van: mindenben mértéket kell tartani. — Nem — mondom. — Menjünk a térre. Odaérünk a térre. Nagyon szép parkos tér, közel van a házunkhoz. Van itt gyermekjátszótér, homokkal, meg sok pad. Rendszerint itt szoktunk sétálni a szüléinkkel. Látom, hogy Száska Kulagin is itt van. Kézen fogva vezeti az apját. A papáján vadonatúj farmeröltöny van, sárga szegek csillognak rajta. Száska híresség köztünk: a konzervatórium gyermekkarában énekel. Az idén Száskáék énekkara külföldi vendégszereplésre utazott — így a legdivatosabb holmikat hozza a papájának. — Száska! — kiáltom. — Gyere ide! Száska észrevesz, integetni kezd. — Bemutatom a papámat mondom. — Ez meg az én öregem! — így Száska, és odatuszkolja az apját az enyémhez. Ök kezet szorítanak, s zavarukban topognak. — Ti üljetek egy kicsit a pádon, mi meg játszani megyünk — mondja Száska, és máris iszkolunk a játszótérre. Apáink kis ideig szótlanul álldogálnak, aztán leülnek a padra, rágyújtanak. — A tied hány éves? — kérdezi Száska. — Harminchárom. Hát a tiéd? — Az enyém már harminchét. De tűrhetően néz ki, ugye? r- A te papád megjárja! — mondom. — De az enyém valahogy folyton fogy. Sápadt, nincs étvágya ... Száska az ásójával felhányja a homokot, én meg a két tenyeremmel alagutat vájok. Metró lesz. Mindjárt átrobog a vonat. — Figyelem! Az ajtók zárulnak! — kiáltja Száska csipogó hangon, én meg a homok alatt lassan tolni kezdem a szerelvény kocsiAzután a cukrászdába megyünk, fagylaltot rendelünk. Ma bő választék van, mindenkinek három különféle gombócot hoznak: csokoládé-, gyümölcs- és narancsfagylaltot. A narancsos a legízlete- seb,. ha az ember nem darabokban nyeli, hanem szép lassan nyalogatja a kanálról. De az is csuda jó, ha az ember egyáltalán le sem nyeli, hanem a szájába rak egy darabka fagylaltot, és megvárja, amíg magától elolvad ... — Menjünk moziba — ajánlja apa. — A „Lesz itt haddelhadd“ sorozat új filmjét játsszák ... Varga Lajos illusztrációja • •••••••< ját... Délután három óra. Ideje ebédelni. Felkelek a földről, lerázom magam, odamegyek a pádhoz. Amikor apám észrevesz, sietve felkel, eloltja a cigarettáját. — Mennünk kell — mondja Száska apjának. — Minden jót! Nagyon örültem a szerencsének. — Viszontlátásra! — feleli Száska apja és ő is feláll. — Viszontlátásra, fiacskám ... Micsoda vasgyúró vagy! — Megpróbálja megcsípni az arcomat, de szemével elkapja Száska szigorú pillantását és ijedten elrántja a kezét. Hazafelé tartunk. Nincs messze, de ezt az utat mindig lassú lépésben tesszük meg. Látszik, hogy apának semmi kedve itthagyni en gén — de hát mitévő legyek? — Viszontlátásra — mondja, amikor a házhoz érünk. — Viszontlátásra! — és megcsókolja az arcomat. — Viszontlátásra, apa — mondom. — Jövő vasárnap. Bábszínházba megyünk, a ..Csebuvská“- hoz! Megígérjék nekem, hogy jegyet szereznek. Hiszen te nem láttad, ugye? — Nem. — No lám .. . Apám mosolyog, búcsút int és elindul a járdán az autóbuszmegálló felé... Szüleim öt évvel ezelőtt váltak el. Hogy mi volt a baj, ezt még nem tudom. Persze, gyakrabban kellene sé tálnom vele, de hát mit csináljak, amikor annyi dolgom van! Ráadá sül még az óvodában is házi feladatot adtak: hétfőre különböző színű kockákat kell összeragasz tani... GELLÉRT GYÖRGY fordítása * Grigori] Gorin (szül. 1940) — népszerű szovjet író. Orvosnak készült, de író lett. Diák kora óta humoros elbeszéléseket, karcolatokat ír. Több színdarabját játszották, három kötete jelent meg. Evek múltával érdeklődési és tevékenység, köre egyre bővült. Gorin írásaiban finom tollal elemzi a család, a gyermeknevelés, az emberek közti kapcsolatok bonyolult problémáit. rendszere í... A to- i és még tat is kiÍZá? ! figyel], mechaní- i meg az z önprog- ií egyórás :án,' hogy ptert, két . Minden- gyat, még is! Meg zt a hűiékor szer- i! ;ylót és a ekintetére t, hogy az ítani... jlandó bő- yét, a főás mellett íazást ka- irnay is a do&kodott, t bántotta ra az Agy A memó- pedig ez- DLGOZOM! — szólalt V már reg- I működik, enne gon- . Fogadni őrzése alá [forrást is. anatig ha- a két for- iti áramot.- mosolyk? lenézni az r biztosan katasztróilygó prog ;yan, hogy józan ész- ni, Te may iietve elin- A többiek ész gyárat, kiik tulajok a szor- at. A kész nyagraktár tán nőtt ki ásó, amely- ipítették is parancsolta nbe. A fő- a látottaketlen! — zgató. jehet, már zleg! ük meg! Zeller. — Agy majd a rendel- ;ék, főnök, jelentek az ,rártmányok ;ba, ahol a en szétsze- aegrongáló- eti készlet- [ munkada- agra kertll;yártmányo- ja! Ezt ne.. — -neveit a nyers- a alatt Tera jutott az i a fejét a ntenival-ód? z Agyat, gy érdekes sert model- azdhetjük a iztán a ka- megszólalt. r, a technilentették. pitány!
