Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
VII. 31. A ZÁSZLÓNK VÖRÖS, MINT A LÁNG I Leleszen vagyunk, Bodrogköz egyik legősibb, s legnagyobb falujában. Idilli, kedves táj fogadja az ide érkező látogatót. A történelmi levegőjű táj, a falu majd ezeréves várszerű kastélya emlékezni kényszerít. Történelmünk nagyjai közül II. Endre király is szívesen járt e halban, vadban gazdag mocsaras, lápos, erdős vidékre vadászni. A krónika szerint a leleszi kastélyban vette hírét felesége meggyilkolásának. Erről egyébként Kodolányi János is ír egyik regényében. A kastélyban a premontrei rend fehércsuhás papjai laktak, több ezer hektárnyi földterület és erdőség birtokosaiként. A kastélytól nem messze, a Ticoe partján volt a major, hatalmas négyszög alakú istállóival. Az istállók szomszédságában pedig a hosszú cselédház, melynek helyén ma már korszerű egyszintes villák jelzik a Helmec és Kapos felől érkezőknek, hogy egy gyökeresen megváltozott, új arcú szocialista faluba értek. A számtalan dalból jól ismert folyó, a Latorca csendesen folyik keresztül határán, melyet már Petőfi is megcsodált Szatmár felé gyalogolva. A táj, mint már említettem, költőien idilli még ma is. A Vihorlátig nyúló szelíd síkságot buja legelők, erdők s hatalmas búza- és kukoricatáblák borítják. Hétköznap van, délutánba hajlik az idő, a falu szinte kihalt, végzi mindenki a maga dolgát. Én az egykori Munkás Színjét szó Kör és a vörös futballcsapat után érdeklődöm. Azokat kérdem, akikről feltételezem, hogy emlékeznek még a régi időkre, de mindenki azt mondja: — Keresd Palágyi Janit, ő biztosan tud ezekről sokat beszélni. Tudna még Varga Feri bácsi is, de őt két hete temettük el, 81 évesen halt meg. Palágyi Jánost a kertjében találom a feleségével, szemlét tartanak a vélemények között. Magam is megcsodálom a már öklömnyi hagymafejeket, s különösen egy szovjet fajtát, mely hasonlít a mi csuproshagy- mánkhoz, csak az előbbi legalább tízszer nagyobb, s egy bokorban tucatnyi is van. Palágyi Jánost úgy ismerik a Bodrogköztől a Csallóközig, mint aki szenvedélyes meggyőződéssel, okos paraszti logikával, tele metaforákkal, hasonlatokkal mondja ki mindenről őszinte véleményét. Gyermekkoromtól ilyennek ismerem, s mindig is csodáltam jegenye-gerincességét, mélyen elkötelezett marxista, kommunista, becsületes emberi magatartását. Igazán ráillik az a mondás, hogy „nehéz becsületesen élni, de megéri“. Hat gyermeket nevelt fel ugyanebben a szellemben. Fiatalabb korában számos magas társadalmi és párttisztséget töltött be, elnöke is volt hosz- szú éveken át a leleszi Május 1. szövetkezetnek. Nincsen se személygépkocsija, se emeletes villája. Szerény, de takaros házban lakik, mint any- nyian, hozzá hasonlók. Kapott az élettől pofonokat is, de hatvanhárom évével ma is fiatalos optimizmus sugárzik egész lényéből. Ennek titkáról faggatom. — Akkor vissza kell mennünk egy kicsit az ifjúkoromba. Szomszédunkban lakott községünk — s mondhatom a környék — egyik legszenvedélyesebb meggyőződésű kommunistája, Bajusz Józsi. Tőle tanultam én nemcsak a kommunista elvszerűséget, de az optimizmust is. Itt álljunk meg egy gondolatnyi időre. Bajusz Józsi bácsi körül elég sok a legenda, pont a nagy hitével, becsületes, szándékával, optimizmusával kapcsolatban. Megvallom, én is ezért a mélységes hitéért, optimizmusáért tisztelem ma is emlékét. Gyermekkoromban hallottam róla a következőt. Köztudott, hogy Józsi bácsinak volt egy villanycséplőgépje, s ő először mindig a kepések és a szegényebb parasztemberek terményét csépelte ki. Ezerkilencszáznegy- vennégy szeptemberében már Leleszre is elhallatszott csendes időben a közeledő front ágyúdöreje. Ez Józsi bá... abból az ócska csizmaszárból... csit annyira fellelkesítette, hogy a kövekezőket jelentette ki: — Emberek, én már befejeztem a cséplést, töröm össze a cséplőgépet, jövőre már kombájnok fognak aratni, erre az öreg masinára nincs többé szükség. — Ezt én is hallottam, s mondta is valóban, de ha megengedsz egy személyes vallomást, akkor elárulom, hogy ezt pontosan igy hittem én is. Az már más, hogy a felszabadulás után közvetlenül nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt mi, kommunisták akartuk, de az 1948-as fordulat után egy évre rá már a leleszi határban kombájn zúgott, persze a cséplőgépekre egy darabig még szükség volt, az övére is. — Vagyis Józsi bácsi lelkes kijelentésének volt reális alapja még akkor is, ha ez annak idején sok embernek a szemében utópisztikus álmodozásnak tűnt? — Ügy, ahogy mondod, mert az igazi kommunista egy kicsit mindig álmodozó, de ennek az álmodozásnak van valós alapja. Ez a forradalmi optimizmus tartotta bennünk a hitet, és tartja ma is. — Te mikor és hogyan kerülté.l kapcsolatba a munkásmozgalommal? — Az apám is mindig baloldali gondolkodású parasztember volt. Amint már mondottam, Bajusz Józsi a szomszédunkban lakott, igy sokat beszéltem vele és a hozzá eljáró kommunistákkal: Szarvas Józsival, Zsig- mond Józsival, Lengyel Gyulával, Varga Ferivel, a nagy öregekkel, akik már nem élnek. Űk szervezték meg Leleszen 1933-ban a Proletár Testnevelő Egyesületet is, melyben részben a majori, a napszámos és szegényparaszt fiatalok tömörültek. Ez is volt a célja az egyesületnek, megnyerni a falu szegényebb rétegeinek fiataljait, és nevelni őket. Azonkívül, hogy sportoltak, különböző előadásokat tartottak nekünk. Volt egy nagyon jó futballcsapatunk is, melyet akkor „Vörös“ csapatnak hívtak, a másik neve „Őri“ csapat volt. Az utóbbit mindennel ellátták. A mi csapatunknak Lengyel Gyula varrta a cipőket, abból az ócska csizmaszárból, amit mi adtunk, abból varrta a futballt is. A dresszre a párttagok és mi adtuk össze a pénzt. A futballpá- lyát a Pusztatéren, a régi cigánytelepen építettük mi magunk, a kapuknak a fát az akkori kommunista bíró, Palágyi-Hujták Károly bácsi utaltatta ki az úrbérességi erdőből. Nos, ennek a futballcsapatnak az edzője, vagy ahogyan akkor hívták, nevelője, Bajusz József volt, aki hatásosan, lelkesen tudott mindenről beszélni, és hallgattak is rá nagyon a fiatalok. Hogy milyen tiszta szándék vezérelte munkáját e téren is, arra csak egy jellemző példát mondok. Tudod, hogy volt régen falun a meccs után, ha jöttünk haza szekérrel más faluból? Daloltunk mindenféle dalokat, még trágárakat is. Ö ezt mondta: — fiúk, ti ne énekeljetek trágár dalokat, ez nem illik a munkáscsapathoz. Van nekünk sok szép népdalunk és proletárdalunk, énekeljétek azokat. — S mi ezt meg is fogadtuk. Hát ilyen ember és kommunista volt Bajusz József. Kár, hogy ma már teljesen elfelejtik még a nevét is, s a fiatalok mit se tudnak róla. Pedig nemcsak nekik, de sok felnőttnek lehetne ma is példaképe emberségben, kommunista hitvallásban egyaránt. — Ebben egyetértek veled én is, és valóban meg kellene írni az ő tragikus történetét, életét, mert abban nagy érdeme volt az ő személyes agitálásának is, hogy Leleszen a harmincas években olyan erős volt a párt, hogy kétszer is győztesként kerülhetett ki a községi választásokon. A múlt helyett lépjünk most inkább a jelenbe, s beszéljünk a község szociális és szellemi alakulásáról. Legalább nagyvonalakban idézzük emlékezetbe azt, ami e téren történt az utóbbi évtizedekben. Az új házak százai, a lakáskultúra magas színvonala, a száznál több személygépkocsi, a jól öltözöttség stb. jelzik a , jólétet Leleszen is. Ám a szellemi élet színvonala nem mérhető csak számokkal. Hogyan látod ezt te, aki tagja vagy a CSEMADOK Központi Bizottságának, járási elnökségének, s egyben tevékenyen részt veszel a kulturális munkában? — Nálunk a szellemi élet fejlődését leginkább a színjátszásban lehet nyomon követni. Községünkben ennek is nagy hagyománya van. Már az első köztársaságban volt Munkás Színjátszó Kör, melyet Juhász István tanító és Varga Ferenc vezetett. Kár, hogy már egyikük se él, ők tudtak volna erről igazán sokat mondani. Én egy színdarab nevére emlékszem, az Arisztokratákra, ebben én játszottam a főszerepet. — Művelődési ház akkor még nem volt, hol adtátok elő a színdarabokat? — A színielőadások a Hermus-féle vendéglő nagytermében voltak. Itt lépett fel többször a kassai Munkás Egyesület kultúrcsoportja is. — Hogy alakult sorsa a Munkás Színjátszó Körnek 1938 után? — Színjátszó csoport a Horthy-éra alatt is tevékenykedett, persze más név alatt. Ekkor leginkább népszínműveket adott elő, a Csikóst, A falu rosszát, a Piros bugyellárist, Gárdonyi-darab is szerepelt műsoron, a Bor. Nem is az volt a lényeg, hogy mit ad elő, hanem az, hogy az együttes ne essen szét, s az, hogy mi nyújtsuk a népnek a kultúrát, ne a Katolikus Egylet. Esztrádműsorokkal is szerepelt. Volt egy kitűnő komikus szereplője, Vaszily Miklós, aki nagy sikerrel adta elő magánszámait, olykor aktuális politikai színezettel. Lényeges volt az is, hogy a színdarabokat a kommunista Varga Ferenc tanította be. Hadd idézzem fel itt a magam emlékét is, hiszen ezekre az előadásokra már én is eljártam, mint kamaszodó ifjú. Az előadások ekkor már az úgynevezett „Szent István Kultúrott- honban“ folytak, én Feri bácsi fiával legtöbbször függönyhuzogatóként néztem végig az előadásokat. Közvetlenül a felszabadulás után, 1945 telén tanította be Feri bácsi Gorkij Anyáját, ebben szerepet kaptam én is, Pávelt alakítottam. Ha jól emlékszem, Leleszen háromszor adtuk elő az Anyát, s bejártuk vele a környék falvait is. Aztán jöttek azok az évek, amikor magyarul még színdarabot se lehetett előadni. Én 1950-ben elkerültem szülőfalumból. Hogyan alakult aztán a színjátszás? — Nem volt olyan év, hogy ne adtunk volna elő valamit, többi között a Pál utcai fiúkat, a Lúdas Matyit, a Néma leventét, a Dodit, a Csárdás királynőt, esztrádműsorok, Petőfi-, Ady-, Hviezdoslav, és más irodalmi összeállítások is elhangzottak. Később jöttek a megtorpanás évei, melybe „belesegített“ a televízió is. — Az utóbbi két évben újra hallat magáról Lelesz. Mit adtatok elő mostanában? — Tavaly egy zenés vígjátékot adtunk elő, ezzel beneveztünk a járási színjátszó versenyre is, s meg is nyertük az első díjat. Az éven pedig egy nagyón jól sikerült esztrádmű- sort adtunk elő. Most egy Ady-estre készülünk. Tehát a nagyarányú szociális fejlődés mellett tanúi lehetünk Leleszen a szellemi élet fejlődésének is. E váltakozó fényerővel sugárzó szellemi élet, ha nem is állandóan, de sugárzik. S ennek a szellemi energiaforrásnak éltetője ma a CSEMADOK helyi szervezete, Palágyi János és Bajusz Barna tanító vezetésével és irányításával. A példák arról beszélnek, hogy a kulturális élet területén is méltó utódok léptek apáik nyomába. TOROK ELEMÉR ■Bifflirafi Ok már a mában dalolnak
