Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
Jelenet a Fenevad című kirgiz filmből «5 £ E s= « := -o 2í « o U £ 0 O re CD ‘c5* m 1 £ .2. c k. 'TO a a; o re £ jé « re ᣠ<D *, > >= O) c S re '2. « « 5*'® -re Uv« >- ■* n > re ” O £ ü- <b re 2 <« c .a c * o .2. Azok az első filmek, amelyeket a húszas években a mozi lelkes rajongói készítettek Közép-Ázsiában, hír- adójellegűek voltak. Az első tadzsi- kisztáni film címe például ez volt: A vonat megérkezik Dusanbéba — majdnem ugyanaz, mint a Lumiére fivéreknek, a film „szülőatyjainak“ egyik filmjéé. Különbség talán csak a közönség befogadása tekintetében volt: az első párizsi mozinézők közül ugyanis aligha érdekelt bárkit is komolyan egy egyszerű mozdony képe, a tadzsik filmben viszont a mozdony volt a legfontosabb. Éppen ezt bámulták elragadtatással a nézők: ez volt általában az egyik első vonat, amely Tádzsikisztán fővárosába érkezett. A Lumiére fivérek találmánya az európai kultúra fejlődésének természetes terméke volt, Közép-Ázsiába pedig a mozi úgy került, mint valami távoli országokból odavitt, sohasem látott növény. És hogy megtanulják ezt a növényt felnevelni, ehhez jó néhány közbenső lépcsőfokon kellett áthaladni, temérdek ismeretet kellett elsajátítani és — ami a legfontosabb — meg kellett szabadulni azoknak a feudális viszonyoknak a maradványaitól, amelyek a szovjethatalom előtt Közép-Ázsiában léteztek. írók, akik éppen csak elindultak művészi pályájukon. A fasiszta Németország ellen vívott Nagy Honvédő Háború éveiben pedig — ebben az egész ország számára nehéz időben — a közép-ázsiai filmesekkel vállvetve dolgoztak a Moszkvából, Leningrádból, Kíjevből és az aktív hadműveletek színterévé vált más körzetekből érkezett neves filmesek. A háborús időszak a középázsiai filmművészek számára nemcsak erőpróba volt, hanem még a művészi gazdagodás újabb fontos szakasza, az érettség új lépcsőfoka is. Szót kér a fiatalság A hatvanas években a közép-ázsiai filmművészet a kibomló rúgó erejével végképp széttörte a tapasztalatlanság akadályait. Ebben óriási szerepet játszott a sokoldalú tehetségű fiatalság (sokan a filmművészet kedvéért abbahagyták zenei, festészeti tanulmányaikat), amelyet az a vágy egyesített, hogy éles érzékeléssel és művészi tökéllyel fejezze ki korát. A szívós és energikus Bulat Man- szurov (Türkménla), aki — az újságírók tanúsága szerint — udvariasan meghallgatja az idősebbek tanácsait, de mindig a maga módján cselekszik, megalkotta a Verseny című film-példabeszédet: ez két népi énekes zenei párviadaláról szól, amelynek kimenetele a két nép sorsát döntötte el. Ez a film meggyőzően bizonyította — mint sok külföldi kritikus írta —, hogy a művészet a harcra kész kardokból ekét tud kovácsolni. A film kifinomult művészi szerkezete, a bonyolult mondanivaló bősége és az asszociációs képsorok azonban nem voltak „félig Dovzsenko, félig Fellini“ vegyesfelvágott — bár az ilyesmi olykor előfordul — ez a film Türk- ménia évezredes népi kultúrájának és mai valóságának művészi ötvözete. Még egy türkmén mester van, akinek munkái számos díjat kaptak a filmfesztiválokon: Hodzsakuli Narlijev. Meny című filmje egy asszonyról szól, aki elbúcsúzik háborúba induló férjétől és még akkor sem hagy fel a reménnyel, hogy a szeretett férfi visszatér, amikor a várakozásnak már semmi értele sincs: férje elesett. A film a nézőkben a magas hőfokú együtt-átélés élményét kelti, bár feszült cselekmény nincs benne. A háború embertelenségéről és a szerető szív végtelen gazdagságáról szóló, mélyenszántó szerzői gondolat roppant érzelmi töltést adott ennek a filmnek. A kirgiz filmművészet vezető egyénisége a 41 éves Tolomus Okejev, tehetséges és — mondhatni — szigorú művész, aki a legkegyetlenebb igazság ábrázolásától sem fél. Fenevad című híres filmje például (ezt 48 ország vásárolta meg s annak idején Oscar-díjra javasolták) tragédia-témára épül: egy kisfiú egy farkaskölyköt nevel, de Ahtangul pásztor kegyetlensége felébreszti a fiatal vadállatban a dühöt, s a farkaskölyök elmenekül a fiútól és egy kegyetlen falka vezérállata lesz. S amikor ösz- szetalálkozik hajdani nevelőjével, ráveti magát... De bármennyire szigorúak is Okejev filmjei, mindenkor a jót magasztalják. IVli ű „filmcsoda“ oka? Természetesen egyáltalán nem említettük meg valamennyi filmalkotó nevét — a közép-ázsiai filmgyártás palettája változatos. De bármin dolgozzanak is mesterei, alkotóművészetüket nemcsak az igen finom folklórszínezet jellemzi, hanem az a képesség is, hogy minden témában meg tudják találni az összhangot a jelenkorral, az a tehetség, hogy mélyenszántó társadalmi-filozófiai általánosításokig tudnak felemelkedni. Ez a magyarázata bizonyára a számos díjnak és annak, hogy ezeket a filmeket szívesen megvásárolják sok ország filmforgalmazó vállalatai. De mi lehet a „közép-ázsiai filmcsoda“ oka? A 36 éves Bolot Samsilev kirgiz rendező például így vélekedik erről (Kirgizia filmművészete általában a legfiatalabbnak tekinthető a Szovjetunióban — alig több mint húszéves, ezalatt azonban valóban fantasztikus szárnyalást ért el, s ebben nem utolsó szerepet játszottak és játszanak Samsijev filmjei: a Lövés a Karas- hágón, Az lsszik-Kul-i pipacsok és a Fehér hajó): — A tehetséget nem lehet beprogramozni — mondja Bolot Samsijev. — De minden nép életében vannak olyan pillanatok, amikor a szellemi lehetőségeknek valamilyen területen a felszínre kell törniük. Kirgiziában ez például a filmművészetben történt. Természetesen, ha nincs szocializmus — akkor semmilyen „film- csoda" nem lett volna. Színészet sem volna, ez Kirgiziában csak a szocialista forradalom után született — és színészek sem lennének; ugyanez a helyzet a festészettel, a zenével és persze az irodalommal is, amely mind a filmművészetet ihleti... Nem is olyan régen ők csodálkoztak a mozivásznon megjelenő mozdonyon — ma pedig kitűnő filmjeiken az egész világ csodálkozik. LEV KARAHAN A világ filmtörténete jó néhány olyan „csodát“ és „tündöklést“ ismer, amely csupán néhány hónapig tartott... A közép-ázsiai szovjet köztársaságok „filmcsodájáról“ azonban sok ország szakemberei és nézői már több mint egy évtizede beszélnek. Éppen a hatvanas években kezdték a közép-ázsiai filmesek betakarítani dús termésüket — akkor nyerték el az első díjakat a legtekintélyesebb nemzetközi filmfesztiválokon. A világ észrevette és értékelte a közép-ázsiai országok filmművészetét, amely magába szívta népeik páratlan kultúráját, történelmi tapasztalatait és ugyanakkor megtanulta azt, miként lehet a világ filmművészete legjobb eredményeinek szerves felhasználásával a ma legfontosabb problémáiról beszélni. Kirgizia, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkménia — mindezekben a Szovjetunióhoz tartozó közép-ázsiai köztársaságokban a filmművészetnek megvannak a maga jellemző sajátosságai. Most azonban azokról a közös vonásokról szeretnénk beszélni, amelyek a film e négy útját közel hozzák egymáshoz. Eszmei irányzat szempontjából a közép-ázsiai filmgyártás már a legelső lépéseinél tanúságot tett arról, hogy alkotóinak csapata világos akcióprogrammal és határozott osztály- orientációval rendelkezik. Az is előfordult, hogy a filmesek a felvétel színhelyén kénytelenek voltak valóságos harcba bocsátkozni az ellen- forradalmi bandákkal. És meggyőződéseiket ilyenkor már nem filmalakok révén, hanem fegyverrel védelmezték ... Felbecsülhetetlen segítség Az alkotás lázában égő fiatal közép-ázsiai filmesek sok mindenről akartak mesélni a vetítővászonról: népeik történelméről, a forradalmi hősiességről, a vízről, amely eljött az aszályos földekre, meg arról, miként veti le a keleti nő a fátylat... A szakmai ismeretek hiánya azonban súlyos akadály volt, amely gátolta a gyors alkotó fejlődést. Akkor Oroszország és Ukrajna már világhírű filmművészete sietett a közép-ázsiaiak segítségére. Szergej Eizenstein, Vszevolod Pudovkin, Alek- szandr Dovzsenko — ők voltak azok a hírneves mesterek, a Moszkvai Filmművészeti Főiskola tanárai, akikhez tanulni mentek a tehetséges közép-ázsiai rendezők és forgatókönyvVII. 3 io ozsrn
