Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-26 / 26. szám
golai belső nehézségekről, arról, hogy az általa különben nyíltan támogatott FNLA felújította a bandaharcot Angola bizonyos tartományaiban — de a Cobrát szemrebbenés nélkül letagadta. „Neto találta ki ezt a történetet, és sikerült eladnia“ — mondta a szomszéd állam elnökéről, akivel egyébként ré gebben megállapodott a korrekt államközi viszony fenntartásában. Angola ma feltétlenül jobb körülmények közt harcol mint eddigi történelme során bármikor, mégis elmondható: az ellenség még nem engedélyezte számára azt a bizonyos lélegzetvételnyi szünetet sem, amely feltétlenül szükséges lenne a konszolidációhoz. A bandaharcok felújítása az ország tágas térségeiben bizonytalanná tette a szállítást és a közlekedést — ami állandósítja egyebek közt az ellátási nehézségeket. A kormány tisztogató hadműveletei a stratégiai jelentőségű közlekedési érhálózat biztosítására irányulnak. Jellemző, hogy a Mobutu sógora, Holden Roberto által vezetett FNLA-katonák még a Zaire kincseinek szállítása szempontjából döntő jelentőségű Benguela-vasútvonal biztonságát is állandóan veszélyeztetik. A Kongóban koordinált An- gola-ellenes nyomás így több fronton érvényesül. Északon a cabindai válságot robbantották ki, az ország belsejében a közlekedést és a városoktól távoli vidékek nyugalmát zavarják. A nyugati sajtó előkelő szóhasználattal „destabilizációs“ törekvéseknek nevezi az ilyesfajta politikai praktikákat. Van igazság ebben a megfogalmazásban, érinti a lényeget. Hiszen arról van szó: az ellenség mindenáron meg akarja akadályozni egy következetesen antiimpe- rialista külpolitikát és haladó belpolitikát folytató rendszer stabilizálódását. Mintha csak ezzel akarná igazolni saját jogát is a — létezésre. Szokatlan kíméletlenséggel jellemzi a zairei államfőt a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Mint írja, „Mobutu sohasem kísérelte meg, hogy népszerű elnökké váljék. Mindig a fegyverek hatalmára támaszkodott... Tehát az a talapzat, amelyen a Mobutu-szobor nyugszik, törékeny.“ Valóban törékeny „talapzat" ez: nyugati fegyverszállítmányok korhatag reszlmjének katonai segítsége és a nemzetközi nagy monopóliumok nagyon is. egyértelműen megfogalmazható- érdeke tartja egyelőre „épségben“. Kérdés azonban, hogy az afrikai haladás ellen „faltörö- kosként“ felhasznált Zairenak mi lesz a sorsa? Még akkor is, ha most esetleg időlegesen felülkerekedik saját forradalmi mozgalmán, még akkor is, ha az afrikai és nemzetközi jobboldal afféle örömkatonájává vá lik? Hiszen, miként a shabai eseményekkel kapcsolatban kiadott luandai jegyzék leszögezi: „Shabában és Zaire más tartományaiban a lakosság változást akar. Minden olyan külső kísérlet, amely e változás megakadályozására vagy elodá zására irányul, kudarcra van ítélve.“ A zairei változásokat egyébként sem lehet tartósan elodázni olyképpen, hogy Kinshasa a szomszédos Angolának próbál mindenképpen nehézségeket támasztani. Hiszen az arikai fejlődés általános sodrásától nem tudja függetleníteni magát azzal, hogy egy idejétmúlt, katonai és politikai küzdelemben visszaszorított gyarmatosító befolyás groteszkbajnokaként megpróbálja feltartóztatni — a feltartóztathatatlant. KRAJCZAR IMRE Az angolai falvakon is folyik az írástudatlanság felszámolása. A fiatal nők, nemegyszer gyermekűkkel karjukon, ismerkednek a betűvetéssel A frikáról csak adataink vannak, igazán alig tudunk róla valamit. Egy baloldali egyiptomi közgazdász fogalmazott így nemrég kairói beszélgetésünk alkatijával, amikor felsorolta a kontinenssel és egyes övezeteivel foglalkozó tetszetős elméleteket, elmeful- tatásokat. Afrikában mindenkit meglepetések érnek, azokat is, akik alakítják és „hordozzák“ a történéseket és azokat is, akiknek csupán a megfigyelő jóval szerényebb szerepe jut — tette hozzá olyan hangsúllyal, ami azt jelezte: talán nincsenek is törvényszerűségei az afrikai fejlődésnek. Pedig — és ezt a kontinens több ezer esztendeje ismert történelme igazolja — az itt létrejött társadalmak . mozgását is meghatározó módon befolyásolják az általános és sajátos törvényszerűségek — s nincs ez másként napjainkban sem, amikor a haladásért vívott harc minden eddigieknél sokkal kedvezőbb körülmények közt folyik. Afrikát a világ ,Jiarc közben“ ismerte meg. Az európaiakkal való érintkezés a felfedeztetés epizódjait leszámítva a gyarmatosítás kezdetét jelentette, a mostani évek pedig a kolonia- lista korszak lezárásának időszakát teszik ki. Afrika legforróbb — politikailag, társadalmilag legforróbb — térségeiben nemrég szabadultak meg a gyarmatosítóktól vagy éppen most vívják a harc végső szakaszát. A küzdelem heves, a tét nagy, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról: milyen lesz Afrika közeli és távolabbi jövője, a felszabadult népek a szocializmus útján akarnak elérni a felemelkedéshez, vagy pedig a gyarmatosítók lobogójának bevonása után — megmaradnak a gyarmatosítóktól örökölt tatlan ez a fogalmazás. Inkább arról van szó: a mostani zairei magatartást igenis elvárják a nemzetközi monopóliumok — ez lehet az ára annak a szerény, de folyamatos segélynek, amely- lyel hozzájárulnak a reszim fennmaradásához. Zaire most Angola olajkútjai közt, a cabindai enklávéval kezdeményezett. Az általa támogatott úgynevezett felszabadítási front néhány hete állítólag Cabinda „függetlenségét“ is kikiáltotta, a hírforrások azonban még azt sem jelölték meg közelebbről, hogy az a tisztás, ahol az „államalapító aktusra“ sor került, a cabindai vagy a zairei dzsungelben van-e. A Newsweek amerikai hírmagazin riportere nemrég megkér dezte Mobutut, mi a véleménye az úgynevezett „Cobra“ hadműveletről, amelynek szülőatyjául a világsajtó egyértelműen a kinshasai tábornokot jelölte meg. Mobutu nem csekély elégedettséggel számolt be az antársadalmi fejlődésmodell mellett. Sok más egyéb mozgatórugó között ezek a sajátosságok is felismerhetők az Afrika középső részét átfogó válság okozói között. Angolára és Zairera gondolunk elsősorban. Az egykori belga gyarmaton az egymást érő puccsok sorában a hatvanas évek közepétől kezdve kialakult az a nemzeti jellegű állam, amely ugyanakkor a legtöbb haladó afrikai mozgalommal szembeszáll, hídfőállása a pozíciók megtartásáért és visszaszerzéséért viaskodó gyarmatosító gazdasági és politikaikatonai hatalmaknak. Zaire ezt a szerepét szégyenletesen töltötte be az Angolát ért összehangolt agresszió hónapjaiban, s osztozott abban a kudarcban is, amely a szaka- dárokat és a külföldi támogatóikat érte. Nem valószínű, hogy az anyagilag is a tönk szélére került Kinshasa meggyőző nyugati biztatgatás nélkül mert volna vállalkozni arra, hogy továbbra is támaszpontja legyen az Angolát támadó minden rendű és rangú ellenségnek. Annál is inkább, mert közben maga is szembekerült egy rendkívül súlyos belső válsággal. Shaba, az egykori Katanga tartomány felkelői olyan sikereket értek el. hogy offenzívájuk már-már azzal fenyegetett: a leggazdagabb tartományok kincseiről le kell mondania Mobutu rezsimjének. A Washingtonból, Párizsból, Brüsszelből támogatott, marokkói csapatokkal és egyiptomi segélyekkel megerősített Mobu- tu-seregek, bár lassan felülkerekedni látszanak — így is tetemes veszteségeket szenvedtek a szívós felörlő harcokban. Kinshasa még ebben a helyzetben is „mer“ vállalkozni a népi Angola elleni támadások patronálására. Valószínűleg pon A zairei Shaba tartományban a marokkói egységek által támogatott kormánycsapatok súlyos harcokat vívtak a felkelőkkel. Képűnkön a marokkói katonák érkezése látható (Telefoto: CSTK — AP) Az angolai néphadsereg katonái segítséget nyújtanak a lakosságnak a gazdaság újjáépítésében (CSTK-fel vételek) 1 A 14 UJSZO SS MU A ZIDOK SODRÁBAN ____Az__ AN GOLAI és a ZAIRÉI események margójára
