Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-12 / 24. szám
ÚJ szó J X 1977 . VI. 12. Az alábbi interjút — az olvasók kérdéseire válaszolva — a Szovjetunió című lap munkatársa készítette Vlagyimir Kudrjavcev akadémiai levelező taggal, a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- • és Jogtudományi Intézetének igazgatójával, s a folyóirat egyik nemrégiben megjelent száma közölte. — A mai világban az egyik legfontosabb kérdés a demokrácia kérdése. De elöljáróban leszögezhetjük: az eltérő társadalmi-politikai rendszerekben eltérő a demokrácia lényege és megvalósításának útja. A különféle országokban élő olvasóink körében bizonyára ezért él rendkívül sokféle elképzelés erről a témáról. Felfogásunk szerint a demokrácia bonyolult osztály- és történelmi kategória, amelynek több eleme és ismérve van. Ezek közül a legfontosabb az, hogy az adott társadalomban kié a gazdasági, a politikai és következésképpen az államhatalom. Sok nyugati ideológus az emberi jogokat illetően a társadalmi-gazdasági problémákról a személyiség szabadságára helyezi át a hangsúlyt. A személyi szabadság kétségtelenül fontos eleme a demokráciának, ezért országunkban a személyi szabadság éppúgy biztosítva van, mint a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabad ság, a lakás sérthetetlensége, a levéltitok és más állampolgári szabadságjogok. De miféle szabadságról lehet szó ott, ahol a társadalom nem biztosítja az egyén jogát a tanuláshoz, a munkához, az anyagi biztonsághoz'!1 Az ENSZ hivatalos adatai szerint ma a fejlett tőkésországokban 17 millió dolgozót sújt a munkanélküliség, további millióknak pedig hetente csak 2—3 napon van munkájuk. Olyan ember véleményét idézzük ez zel kapcsolatban, akinek jogi illetékességét aligha vonja bárki is kétségbe. Ramsey Clark volt amerikai igazságügyminiszter Bűnözés Amerikában című könyvére gondolok. A szerző elismeri, hogy az amerikai törvényekben meghirdetett jogok nagyrészét a nincstelen rétegek számára maga a szegénység ténye teszi semmissé. Kövessük a szerző gondolatmenetét! „A szegénynek egyszerűen nincs módjában, hogy érvényesítse jogait. Nem engedheti meg magának, hogy ügyvéddel képviseltesse érdekeit egy polgári perben, vagy szakavatott bűnügyi védőt fogadjon, ha bűncselekménnyel vádolják . .. ... S a jog csak puszta szó annak, akinek nincs módjában érvényesíteni jogait.“ Ritkán hullani a tőkés társadalom vitathatatlan hivétől ilyen keserű beismerést. • Hogyan biztosítják a Szovjetunió ban az ember jogát a munkához? — A szovjet alkotmány 118. cikkelye az alapvető állampolgári jogok között rögzíti a munkához való jogot. Valóságos érvényesülését a népgazdaságban a szocialista tervgazdálkodás rendszere, a társadalom termelőerőinek növekedése, a gazdasági válságok megszűnése és a munkanélküliség teljes felszámolása Imár 1930-tól) szavatolja. Minden állampolgárnak nagy a lehetősége a szabad munkaválasztásra. A munkához és a szabad munkavállaláshoz való jog érvényesítését számos jogi garancia szolgálja. A szovjet alkotmány megtiltja, hogy közvetlenül vagy közvetve bármiképp csorbítsák ezeket a jogokat, vagy nemre, fajra, nemzeti hovatartozásra, vallási meggyőződésre hivatkozva közvetlen vagy közvetett előnyöket élvezzen bárki a munkaviszony létesítésénél. A gazdasági vezetőknek nincs joguk olyan munka elvégzését követelni -a dolgozóktól, amely nem szerepel a munkaszerződésben. Csak a munkás vagy alkalmazott hozzájárulásával lehet valakit más munkára áthelyezni. A dolgozónak joga van hozzá, hogy a meghatározatlan időre szóló munkaszerződést bármilyen okból és bármikor felbontsa, ha két héttel korábban közli ezt az igazgatósággal. A vállalatvezetés saját kéz deményezésére csak a törvényben meghatározott oldok alapján bonthatja fel a munkaviszonyt, s ehhez a szakszervezet előzetes hozzájárulása szükséges. A szocialista társadalomban senki sem élhet nem munkából származó jövedelemből. Ezt a tételt a szocializmus erkölcsi alapelvőt kifejező megállapítás is tükrözi: „aki nem dolgozik, ne is egyék". A Szovjetunióban azonos munkáért azonos bért kap minden állampolgár, nemzetiségre és nemre való tekintet nélkül. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nemrégiben olyan döntést hozott, amellyel * * * törvényesítette az amerikai dolgozó nők megkülönböztetését. A legmagasabb jogi hatóság elvetette a fel- lebbviteli bíróságok és bizottságok korábbi határozatát, amely a nők számára a férfiakkal egyenlő lehetőségek megteremtését szorgalmazta a munkavállalásnál. A Szovjetunióban a nőket a férfiakkal azonos jogok illetik meg mind a pályaválasztásban és a betölthető állásokat illetően, mind a bérezésben. Az említett amerikai törvénykezésről szóló híreket minden szovjet állampolgár természetesen az elemi emberi jogok megsértésének tekinti. • Miként befolyásolja a munkához való jog érvényesítését az állampolgárok politikai, vallási és más meggyőződése? — A meggyőződés minden állampolgár magánügye, s országunkban ez nem befolyásolja az emberek munkaviszonyát. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy bennünket meglepnek az olyan tények, hogy az NSZK-ban több ezer állampolgárt üldöznek meggyőződéséért. s a foglalkoztatástilalomról szóló törvény alapján felmondanak nekik. Köztudomású, hogy a más nézeteket vallókkal szemben hasonló megkülönböztetést tapasztalhatunk az Egyesült Államokban és egyéb nyugati országokban is. Egyik külföldi utam során mulatságos párbeszéd részese lehettem. Vitapartnerem, be akarván bizonyítani, milyen széles körű demokratikus jogokat biztosít hazája az embereknek, kijelentette: „Felállhatok a legmagasabb fórumon, és nyilvánosan szidhatom a miniszter- elnököt.“ „És mit változtat ez a miniszterelnök viselkedésén?“ — érdeklődtem. „Lehet, hogy semmit, de senki sem rója fel bűnömül azt, amit mondtam.“ „És nyilatkozhat-e ugyanilyen hangon és kritikusan a főnökéről, munkaadójáról?“ — kérdeztem. Beszélgetőtársam elgondolkozott, és kénytelen volt így felelni: „A tulajdonossal más a helyzet, ő alighanem egyszerűen kitenné a szűrömet.“ Ez persze csak tréfás vita volt, de e párbeszéd így is sokat elárult. • A polgári és politikai jogok egyezség okmánya című nemzetközi egyezmény figyelembe veszi mindenki nek azt a fogát, hogy „szabadon kitart son véleménye mellett, és annak szabadon hangot is adjon". A szocialista országok ellen lélektani hadviselést folytató bizonyos nyugati propagandisták erre a jogra hivatkozva igyekeznek igazolni az úgynevezett disszidenseket. Mi erről az ön véleménye? — Ügy gondolom, hogy politikailag és jogilag egyaránt téves ez az álláspont. Az egyezményben valóban szerepel az említett jog. De már a következő pontjában ez áll: „A jelen egyezmény 2. pontjában foglalt jogok gyakorlása különleges kötelezettségekkel és különleges felelősséggel jár.“ E nemzetközi okmány betűjével és szellemével összhangban a szovjet törvény bünteti a rágalmazást, amely kikezdi az ember jó hírét, bünteti az egész társadalmat érintő rágalmazást, a társadalmi becsületsértést is. Lenin annak idején felhívta a figyelmet az ilyen „hazugságbombák“ társadalmi veszélyességére. A Szovjetunióban vannak emberek, akik a kommunista ideológiával ellentétes nézeteket vallanak, akadnak a szocializmusnak nyílt ellenségei is, bár gyakorlatilag csupán egyes emberekről van szó. Ezek az emberek azonban nézeteikért nem kerülnek a vádlottak padjára, ha nem követnek el az alkotmánnyal ellentétes bűncselekményt. (Ilyen alkotmányellenes tevékenység például az NSZK-ban működő Népi Munkaszövetséghez — az NTSZ-hez — hasonló, a szocialista országok ellen aknamunkát folytató, szovjetellenes külföldi szervezetekkel való együttműködés.) Vannak még ilyen emberek, például Dubenko, Osztrovszkij, fasiszta büntetőosztagok egykori tagjai, akiket egyébként a nyugati propaganda „szabadságharcosoknak“ tüntet fel. Idézzük fel még egyszer a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezmény említett paragrafusát. Ez kimondja, hogy az államnak joga van saját törvényhozásával megszabni bizonyos korlátozásokat, amelyek más személyek jogainak és hírnevének védelméhez, az állambiztonság védelméhez, a közrend fenntartásához, a lakosság egészségének és erkölcsi állapotának védelméhez szükséges. Minden józan ember megérti azoknak a korlátozásoknak az okait, amelyekkel bármely egészséges társadalom önmagát védelmezi a kártevő kísérletek ellen. Hagy is lehetne ténylegesen elismerni bárkinek a jogát ahhoz, hogy nemzetiségi vitát szítson, nemzetközi súrlódást, összetűzéseket provokáljon? Bizonyos nyugati információs szerveknek, ahelyett, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának állítólagos megsértéséről lármáznának, nem ártana végiggondolniuk, hogy az úgynevezett disszidensek kiket és mit szolgálnak: a békét és együttműködést, vagy az országok és a népek közötti viszályt. Egyébként ezeknek az információs szerveknek gyakran ugyanazok a disszidensek szolgáltatnak „szellemi táplálékot“. Miközben a Szabadság és a Szabad Európa Rádió, valamint más nyugati rádiók azon siránkoznak, hogy a Szovjetunióban „nincs szólásszabadság“, elhallgatják, hogy a Szovjetunióban a sajtóban, a rádióban és a televízióban naponta munkások, kolhoztagok, értelmiségiek százai mondják el véleményüket, bírálataikat és észrevételeiket. • Ha már érintettük a Szovjetunió ellen folyó lélektani hadviselést, hall hatnánk-e véleményét a Szovjetunióban érvényesülő lelkiismereti szabadságról, amelynek megsértésével gyakran vádol nak bennünket? — Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a Szovjetunió minden állampolgára számára biztosított lelkiismereti szabadság magában foglalja minden ember jogát ahhoz, hogy maga döntse el, akar-e kö vetni valamilyen vallást, vagy nem akar felekezethez tartozni. A hívőknek joguk van hozzá, hogy egyedül vagy másokkal együtt szabadon gyakorolják a vallási előírásokat és szertartásokat. Az ateistáknak is ioguk van szabadon hirdetni meggyőződésüket. Ezt az alapvető tételt már az állam és az egyház, az iskolák és az egyház különválasztásáról 1918. január 20-án kiadott rendelet megerősítette. A vallásszabadságot illető olvasói kérdések gyakran tájékozatlanságból, a tények hiányos ismeretéből fakadnak. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy teljesen il letékes személyre, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájára, Pimenre hivatkozni. Újságírók kérdésére elmondta: „Teljes felelősséggel ki kell jelentenem, hogy a Szovjetunióban vallásos meggyőződése miatt egyetlen embert sem állítottak bíróság elé vagy börtö- nöztek be. Sőt, a szovjet törvényekben nem szerepel vallásos meggyőződésért való büntetés. A Szovjetunióban mindenkinek magánügye, hogy hivő-e vagy sem.“ Meg kell jegyeznem, hogy Nyugaton a lelkiismereti szabadság értelmezése szűkebb. A tőkés rendszerben a lelkiismereti szabadság jórészt egyik vagy másik vallás választásának szabadságát jelenti, a nem hívők politikai vagy társadalmi és gazdasági jogait pedig gyakran korlátozzák, például a munka- vállalásnál, az alkalmazásnál. Mint már szó volt róla, a szovjet alkotmány elveti az ilyen megkülönböztetést. Több mint 20 000 pravoszláv, katolikus, protestáns és óhitű templom, zsinagóga, mecset, buddhista szentély, valamint baptista, adventista és egyéb -imaház működik az országban. Az egyházaknak vannak oktatási központjaik, akadémiáik, középiskoláik; kolostorokat, kiadókat, termelő vállalatokat tartanak fenn. De működnek ateista klubok is, valláskritikai propaganda folyik, valláskritikai könyvek jelennek meg. És végül, a Szovjetunióban működő egyházak tevékenyen részt vesznek számos nemzetközi egyházi szervezet munkájában, mint az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája, a Lutheránus Világszövetség, a Baptista Világszövetség, a Buddhista Világszövetség, a muzulmán szervezetek által összehívott nemzetközi kongresszusokon és így tovább. Vajon mindez nem bizonyítja-e eléggé, mennyire képtelenek azok a nézetek, amelyek szerint az állampolgárokat a Szovjetunióban vallási meggyőződésükért üldözik? • Mi a helyzet a szovjet zsidó nemzetiségű személyek Izraelbe való kivándorlását, a szovjet és a külföldi állampolgárok házasságkötését illetően? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban is sokféle koholmány hallható. — öt év alatt, 1970 és 1975 között, a kivándorolni szándékozók 98,4 százaléka kapott erre lehetőséget. Csupán 1,6 százalékuk kérését utasítottuk el. Az államnak azonban joga van (s ezt megfelelő nemzetközi jogi dokumentumok is kimondják) megakadályozni azok kivándorlását, akik bizonyos információk — katonai, honvédelmi-ipari és más államtitkok — birtokában vannak. Hasonló gyakorlatot követnek egyébként más országok, például az Egyesült Államok. Ezen kívül a kivándorlási jog megtagadható azoktól, akiknek külföldre távozása jelentősen csorbítaná más állampolgárok létfontosságú jogait és érdekeit. Nem világos-e például, hogy az, aki kiskorú gyermekeket vagy támogatásra szoruló idős szülőket hagy a Szovjetunióban, az ő érdekeik ellen cselekszik? Végül a külföldiekkel kötött házas Ságokról. A szovjet és a külföldi állampolgárok házasságkötését illetően szigorúan humánus szocialista jogi normákból indulunk ki. Törvényeink’szerint a házasságkötésnél nem jelent akadályt a vallási hovatartozás, a bőr színe vagy az anyagi helyzet. A házasságkötési szándék bejelentéséhez az anyakönyvi hivatalban rendszeresített adatlapokon ezért egyetlen erre vonatkozó kérdés sem szerepel. Az utóbbi években például több mint öt és fél ezer házasságot kötöttek szovjet és külföldi állampolgárok. Természetesen itt is van „de“. A Szovjetunióban éppúgy, mint más országokban, nem lehet második házasságot kötni, ha valakinek külföldön el nem vált férje vagy felesége él. És van egy sor más, hasonlóan megalapozott és általánosan elfogadott jogi szabály. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szovjet alkotmányos és jogi dokumentumok teljesen megfelelnek az ENSZ Alapok mányában rögzített elveknek, amelyek az emberi jogok tiszteletben tartásának követelményeiből adódnak. A Szovjetunió ratifikálta a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezményt, valamint a Gazdasági, szociális és kulturális jogok — szintén nemzetközi érvényű — egyezség okmányát. A Szov jetunió kezdeményezte az európai biztonsági és együttműködési értekezlet megtartását, és a tanácskozáson elfogadott összes alapelvet teljes felelősséggel megvalósítja. Beleértve a Záróokmány harmadik fejezetének tételeit, amelyek az emberi jogok tiszteletben tartásáról szólnak. Leonyid Brezsnyev a békeszerető erők moszkvai világkongresszusán mon dott beszédében rámutatott: „Nincs okunk arra, hogy kitérjünk az emberi jogok komoly megvitatása elől. Fórra dalműnk, a szocializmus . győzelme or szágunkban nemcsak meghirdette, hu nem ténylegesen biztosította is bár mely nemzetiségű dolgozó emberi jo gait, a dolgozó tömegek millióinak jogait — mégpedig úgy, ahogy ezt a kapitalizmus sehol, egyetlen országban sem tudta biztosítani." UBHflW
