Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-08 / 19. szám
ÚJ szó 19 77. I» r ?a veken keresztül készülődtem a nagy útra, hogy láthassam a tájat, ahol mai, modern kultúránk bölcsője ringott, a pálmafákkal díszített, hatalmas piramisokkal szegélyezett Nílus völgyét. S amikor hosszú várakozás után Egyiptom fővárosába, Kairóba érkeztünk, úgy éreztem, életem nagy álma valósul meg, s testet öltenek régi könyvekhez kötött fogalmaim, megelevenednek a múzeumokban látott régészeti leletek, szobrok, domborművek. Bár ősz van, a derült ég szinte valószínűtlenül mély kékjéből pazarlóan ontja suga rait s arcunkat forrón simogatja a vakítóan fényes egyiptomi nap. Bár kissé fáradtak vagyunk, pihenésre senki sem gondol közülünk, hiszen útitervünknek és vágyainknak megfelelően rövidesen találkozunk a több ezer éves múlt néma tanúival, a világ csodáival, az egyiptomi piramisokkal. Szállodánk előtt katonásan sorakoznak az egyiptomi utazási iroda modern, légkondicionált autóbuszai, melyekben — rövid szobafoglalás és még rövidebb reggeli után — gyorsan elfoglaljuk helyünket, s pillanatokon belül nyílsebesen szágul- dunk a főváros szívéből a sivatag felé. MÜLT ÉS JELEN, TÖRTÉNELEM ÉS VALÖSÄG Mivel utunk sietős, egyelőre csak az autóbusz ablakán át ismerkedünk az egyiptomi fővárossal, melynek közepén méltóságteljesen hömpölyög földünk második legnagyobb folyója s Egyiptom életének évezredeken át egyik legfontosabb meghatározója, a Nílus. Közben alig vesszük észre, hogy a folyó túlsó (bal) partján vagyunk, ahol karcsú pálmafák között tízemeletes bérházak, távolabb a vá ros szélén pedig takaros kertekben díszes paloták nyúlnak az örökké tiszta, felhőtlen ég felé. A folyó szürke, meglehetősen zavaros vizén képzeletbeli kalandozásunkat az egyiptomi történelem útvesztőiben. Föltekintünk, s a láthatár peremén, ott, ahol a végtelen sivatag homoktengere összefolyik az ég kékjével, mintegy délibábként emelkedik a távolban a három nagy piramis, az ún. gizehi piramisok, melyeket Kheopsz, Kefren és Menkaure fáraók emeltettek majdani földi maradványaik fölé. A Gizehtől Fayumig terjedő mintegy hatvanöt kilométer hosszú törésvonal mentén, amely ^a Nílus völgyét a terméketlen sivatagtól elválasztja, összesen hatvanhét piramist számolunk meg. Mint katonák az őrhelyen úgy állanak itt évezredek óta mozdulatlanul. Igaz, eredetileg jóval többen voltak, az évezredek folyamán azonban sokat elpusztított közülük a sivatag szeszélye, vagy ami még ennél is szomorúbb, az emberek kapzsisága, illetve szűk látóköre. Mivel első úticélunk Memphisz, autóbuszunk tovább röpít a Nílussal párhuzamosan futó műúton. A vég nélküli, egymásJMS Dzsószer fáraó lépcsős piramisa Sakkarában A szent Apis-bikák temetkezési helyének föld alatti oszlopcsarnokai nagyobb hajót alig lát az ember, de annál több rajta a régimódi, vitorlás bárka, vagy a partjainál pihenő úszóház, melyekben az új-egyiptomi gazdagok élvezik az élet örömeit. Már Hérodotosz, a „történetírás atyja“, aki az i. e. V. században többek között Egyiptomot is beutazta, leszögezi a „Históriáé“ című könyve második kötetében, hogy a Nílus hullámai jelentik évezredek óta Egyiptom éltető erejét. Tudatában voltak ennek a ténynek az óegyiptomfak is, akik istenséget láttak a Nílusban, s áldozatokkal igyekeztek a folyó kegyeit — mármint az áradásokat — megnyerni, szép, fiatal leányokat fojtva vizébe. Itt, a Nílus völgyében keletkezett az emberiség egyik legősibb és fejlett kultúrájú birodalma, amikor az i. e. 3000 körül Menesz fáraó, az ókori Egyiptom első uralkodója Memphisz székhellyel megalapította az óbirodalmat. Menesz fáraót két és fél évezreden át harmincegy dinasztia követte a trónon, egészen i. e. 525-ig, amikor is az utolsó dinasztia utolsó uralkodóját, III. Pszametiku fáraót a perzsa hódítók letaszítják a trónról. A csaknem kétszáz évig tartó perzsa uralomnak Nagy Sándor vet véget, aki i. e. 332-ben elfoglalja Egyiptomot, hogy utána a Ptolemaio- szok, majd pedig Julius Caesar és a bizánciak uralkodjanak a Nílus partján egészen 638-ig, az arab hódítók megjelenéséig. S egyszerre csak idegenvezetőnk figyelmeztető hangja zavarja meg sál csaknem teljesen összenőtt apró falvak láttán tudatosítjuk csak igazán, hogy a világ legsűrűbben lakott területén haladunk keresztül. Tudvalevő ugyanis, hogy Egyiptom összterületének, amely 994 500 négyzetkilométert tesz ki, csupán 3 százaléka lakott — elsősorban a islílus völgye és a deltavidék — a többi lakatlan, terméketlen sivatag. Ezen a nagyjából Hollandia nagyságának megfelelő területen él az ország 40 milliónyi lakossága, amely évente 1 millióval növekszik. S bár tudjuk, hogy ma már nem kell a Nílust áldozatokkal kiengesztelni, hiszen vizét gátak közé szorítva, tervszerűen tudják hasznosítani, a látottak alapján mégis az az érzésünk, mintha itt megállt volna az idő. Ezt sejteti velünk a primitív sár- és vályogkunyhók áttekinthetetlen szövevénye, a legelemibb egészség- ügyi követelményeket is nélkülöző életkörnyezet, a sok-sok trachomás — világtalan, az egyre csak baksist követelő gyermekhad, amelytől — ha autónk csak egy pillanatra is megáll — szinte lehetetlen megszabadulni. S bár jól tudjuk, hogy Egyiptom a második világháború óta csaknem állandóan hadikészültségben él, ami csillagászati összegeket emészt fel, mégis úgy érezzük, itt valami nincs rendjén. Feltevésünket egyébként a közelmúltban lejátszódott egyiptomi események is igazolták, amikor is a tömegek hangot adtak elégedetlenségüknek. PIRAMISOK, SZFINXEK, EGYKORI SZENTÉLYEK KÖZÖTT Végül megérkezünk Memphiszbe, ahol az i. e. III. évezredben az óbirodalom uralkodóinak székhelye volt, s amely az Amarna-kor végétől (i. e. 1350-től) ismét birodalmi főváros lett. Bár a Ramesszida-korban (i. e. 1200 körül) a város tekintélyes művészeti központtá is fejlődik, megtekintése mégis bizonyos csalódást okoz mindnyájunknak. Egykor híres műemlékeiből csupán az Alabástrom- szfinx, II. Ramszesz hatalmas fekvőszobra, valamint a város főistene, Ptah templomának romjai maradtak fenn. Palotáinak, szentélyeinek köveiből templomokat, kolostorokat építettek az első századok túlbuzgó koptkeresztényei, hogy így is segítsenek megsemmisíteni a régi „pogány“ kultúrát. Ami pedig még ezután esetleg megmaradt, azt az arab hódítók Kairó építésénél hasznosították. A memphiszi veszteségért azonban bőven kárpótolnak a sivatag szegélyén, nevezetesen a Sakkara, Medúm és Dahshúr környékén ma is álló piramisok, az előkelőségek síremlékeivel (az ún. masz- tabákkal) és a hozzájuk tartozó egyéb kultikus épületekkel együtt. Számunkra talán a legérdekesebb Dzsószer fáraó lépcsős piramisa, melynek alapéle 120, magassága pedig 60 méter, s 4800 évvel a legrégibb piramisok között tartják számon. Hérodotosz szerint eredetileg hét lépcsője volt, jelenleg azonban már csak öttel dicsekedhet, az alsót valószínűleg betemette, a felsőt pedig elfújta a sivatag szele. Egy szobor- töredék szerint még építészének neve is ismert, aki Imenhotep volt, s akit később a tudományok védője- ként tiszteltek az egyiptomiak. Közelében áll Uzerkaf fáraónak, valamint az 5. és 6. dinasztia több uralkodójának piramisa. A sakkarai piramisok környékén, az egykori szent kerületben a múlt század végén feltárt ha lotti templom, a sírkamrák és a kápolnák belső falait többnyire festett színes reliefek borítják, a földművelés, vadászat, hajózás, tánc, vallási szertartások, lakomák stb. eseményeit megörökítő ábrákkal. A rajzok finomsága, a színek — túlnyomórészt a vörös, kék és fekete színt használták — harmonikus kezelése, a kompozíciók tökéletessége életteljes magas művészi fejlettségről tanúskodik. Ugyancsak felejthetetlen élményt nyújt számunkra a 18. dinasztia ide jén (i. e. 1500 körül) itt felépített „Serapeum“, a memphiszi szent Apis- bikák temetkezési helye — hatalmas oszlopcsarnokaival, föld alatti sír kamráival. A Sakkarától nem messze, kissé délre fekvő Medúmban viszont Snofru fáraó 40 méter magas, két lépcsőből álló, míg Dahshúrban ugyancsak az említett fáraó kétszer tört vonalú, 97 méter magas piramisa hirdeti építője emlékét. Az utóbbiról az a benyomása az embernek, mintha eredetileg jóval magasabbra tervezték volna, de később valamilyen oknál fogva kénytelenek voltak az építkezést gyorsan befejezni. A hatalmas kőpiramisok mellett szerényen húzó dik meg az óbirodalom egyik utolsó fáraójának egyszerű vályogpiramisa, ami elsősorban az államkincstár elszegényedéséről, a nehéz gazdasági viszonyokról tanúskodik. A már ismert úton térünk vissza Gizehbe, hogy megtekintsük az ottani piramisokat, valamint a többi műemléket. Útközben azonban egy rövid kitérőt teszünk Abu Sir környékére, ahol az V. dinasztia fáraói építtették fel az i. e. 2400 körüli években aránylag szerény méretű piramisaikat és napszentélyeiket, melyek az óbirodalom utolsó uralkodóinak egyre romló gazdasági helyzetét tükrözik. Még a legnagyobbak is — így például Ne- ferirkaré 70 méter magas és Szahuré fáraó 50 méteres piramisa — szinte eltörpülnek a gizehi piramisőriások mellett. KOHÄN ISTVÁN A memphiszi Alabástrom szfinx (A szerző felvételei) I : LnJ IIIHWHUUIl
