Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-01 / 18. szám
ADY ENDRE NEVEZETES MÁJUS ?y:ák téike ez etük el nelotésála)ta a iyla- . S ük rú, el- ian na sia iái en ásolX: a ki, letot íéyó :rt, am 3k, vő ász iiriárs:za tenk tóté;ly gy 16) bői, grófi rezidenciákból s más alkalmatos helyekről. Az ország népe pedig sínylődik, vért és könnyet izzad, s vándorol kifelé. Bánja is ez a nép az exlexet. Mi köze neki ama bizonyos drága alkotmányhoz. Egy-két hétig talán nem pereg a dob. Ennyi haszna van a népnek a politikus urak komédiá- zásából. Az abszolutizmus az ország való urainak, főpapoknak, főuraknak nagyon kívánatos, a népnek pedig nem félelmetes. Nyílt vagy leplezett abszolutizmus. Olyan mindegy ez. Pár százezer ember sírhat képzelegve e gyönyörű parlamentarizmus, fölséges alkotmány vesztén, s ezek sem fogják tudni, hogy miért sírnak. Lehet, hogy újra „megmentik“ a parlamentarizmust, a közeledő véget nem rebbenthetik el. Ez a parlamentarizmus, ez a mai formájú, ez a hazug elveszett. Embereknek kell jönniök, kik megcsinálják az újat, mely nem láncolódik majd vad, sötét kősziklákhoz de épül az ország népén, mely népképviselet lesz, valóerős, egész, bízó és munkás férfiakból, nem pedig pofozkodó bábok kisded játékát komolyan űző vakokból és impotensekből. Vörös lobogók alatt rengeteg ezer ember ünnepel ma Magyarországon. Belereszket a gyöngeszívű, annyi. Ezek az ezrek soha és sehol olyan gyorsan nem szaparodtak, mint Magyarországon, hol a milliók állandó és rettenetes exlexben élnek. Ezeknek a vörös zászlósoknak persze hogy nem fáj a parlamenti exlex. Ezek új világot akarnak, rombolást és építést. És — újra mondjuk — ez a vörös zászlós tábor úgy nő, úgy jő, kimént a lavina. E nevezetes májuson, e vörösön és feketén, essék emlékezés ezekről a dolgokról. Forradalom zúg a világon, nálunk azonban nem vulkánok tüzelnek, hanem lappangó, fojtó házi tűz pusztít. Megfúlunk, megüszkösödünk e tűzben mindannyian, ha a falakat ki nem döntjük, ha levegőt és napsugárt nem kapunk. Nagyváradi Napló, 1903 május 1. GYULA: k a világ, gye- iinkások, le- világ! Ma min- kinyílik nek- 3k többé zsar- , nem kell ije- is jóakaróktól, ulnak a fák, a világ. Nem íjó könnyeket, iétek a hívó- tiszta fürdő, a r, a bűvös ik-sok titkos Májusi üzenet a gyerekeknek Tiétek lesz minden, ez a tavasz hozzátok jött, a ti arcotokat csókolja, tiétek lesz a kert, tiétek a fürdő, a fehér játszótér, a színház ... Tiétek lesz az izmos test, a bátor szív, tiétek lesz mindén mese és öröm! Tiétek lesz a könyv! A könyvek mind kinyitják okos szájukat és nektek beszélnek. Nem álmodozni fogtok a drága, szép könyvekről. <le»ott lesznek azok előttetek és szerethetitek őket. Szeretni fogjátok őket és szeretni fogjátok a világot, mert tiétek lesz a világ. Eljött a ti világotok, azt szeressétek és azért dolgozzatok, kis munkástestvéreim! Tiétek lesz a^ öröm, szép képet nézni, zengő zenét hallani, tudományt tanulni. Tiétek lesz a kultúra! Érdekes Újság, 1919. V. 1. JULIUS FUŐlK (MÁJUSI KÖZJÁTÉK 1943-BAN) Ma, 1943. május elseje van. És véletlenül olyan őrök teljesítenek szolgálatot, akik felől nyugodtan írhatok. Szerencsém van! Hogy épp ezen a napon, megint kommunista újságíró lehetek, ha csak kis időre is, és jelentést írhatok az új világ harci erőinek májusi seregszemle j érői i Ne várd, hogy lerúgó zászlókról írok. Nem volt itt ilyesmi. Nem mesélhetek felemelő tettekről sem, amelyekről oly szívesen hall az ember. Itt, ma, sokkal egyszerűbb volt. Nem a tízezrek robbanó, sodró áradata ez, amely más május elsejéken Prága utcáin örvénylett, nem milliók hatalmas tengere, melyet Moszkvában láttam, amint elárasztja a Vörös teret. Nem, itt nem láthatsz milliókat, de még szazakat sem. Csak néhány elvtársat és elvtársnőt. És mégis, úgy érzem, nem kisebb dolog ez. Nem kisebb, mert szemléje annak az erőnek, amely épp most esik át a tűzpróbán. Keresztülmegy a leghevesebb tűzön, és nem porlik hamuvá, hanem acéllá edződik. Ezt a szemlét lövészárokban tartjuk, csata közben. A lövészárokban pedig terep- szürkét hordanak a harcosok. Apróságokban mutatkoznak meg itt a dolgok. Ki tudja, megérted-e egyáltalán. Te, aki majd egyszer olvasod ezt az írást, s aki mindezt nem élted át. Légy rajta, hogy megértsd! Hidd el, erősebbé tesz. A szomszéd zárka reggeli üdvözlete — két Beethoven-taktust kopogtatnak ki a falon — ma ünnepélyesebb, jelentősebb, s a fal is mintha zengőbben tolmácsolná. Legjobb holminkat öltjük magunkra. Így van ez minden zárkában. A reggelit már teljes díszben vesszük át. A nyitott ajtók előtt elvonulnak a folyosószolgálatosok, kenyeret, feketekávét, vizet hoznak. Skorepa elvtárs két adag kenyér helyett ma hármat dug ide. Ez az ő májusi üdvözlete: egy gondos lélek cselekvő köszöntése. És mikor átadja, ujjaink egy pillanatra találkoznak. Beszélnünk nem szabad. A szemünk rebbenését is figyelik, de vajon a némák nem tudják-e megérteni magukat ujjaik segítségével? Zárkánk ablaka alatt nők sietnek az udvarra, a reggeli félórás sétára. Felmászom az asztalra, s a rácson át nézem őket. Hátha észrevesznek. Észrevették, öklüket emelik fel üdvözlésül. Viszonzom. Az udvar ma sokkal élénkebb, s ez az élénkség egészen másfajta, mint egyébkor: vidám, boldog. A felügyelönő semmit sem lát, vagy talán csak nem akar látni. És már ez is az idei májusi szemle tartozéka. Most jön a mi félóránk. Ma én leszek az előtornász. Május elseje van, fiúk, csináljuk ma másképp, rajta, hadd bámuljanak az őrök! Első gyakorlat: egy-kettő, egy kettő: kalapácsütést utánzók. Második gyakorlat: kaszálás. Kalapács és kasza. Némi képzelőerővel talán rájönnek az elvtársak, hogy ez azt jelenti: sarló és kalapács. Körülnézek. Mosolyognak, és nagy lendülettel ismétlik a gyakorlatokat. Megértették. így, fiúk, ez a mi MÓRA FERENC májusi táborhelyünk, és ez a némajáték — ez májusi forradalmunk, hogy ha kell, meghalunk, de hívek maradunk. Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml órái most tízet kondítanak, és a Vörös téren megkezdődik a szemle. Tartsunk velük, apa! Ott most az Intemacionálét éneklik, most szerte a világon az Internacionálé harsog, zendül- jön fel a mi zárkánkban is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok következnek, egyik a másik után, hiszen mi nem akarunk egyedül lenni, hiszen mi nőm vagyunk egyedül, mi azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi harcolunk .. . Kik senyvedtek börtönök mélyén, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban, Ti velünk, mind velünk vonultok A harci oszlopokban. Igen, veletek vagyunk. Ilyenre terveztük a 267-es cellában az 1943. évi májusi seregszemle ünnepélyes befejezését. De valóban vége a szemlének? Hisz itt van még a folyosószolgálatos asszony, aki most, délután, az udvaron tesz-vesz, s közben a Vörös Hadsereg indulóját fütyürészi, meg a Partizán-indulót és más szovjet dalokat, hogy lelkesítse a zárkában hallgatózó férfiakat. És itt van a cseh rendőregyenruhát viselő férfi, aki papírt és ceruzát hozott nekem, s most a folyosón strázsál, nehogy valaki meglepjen. És itt az a másik férfi is — voltaképpeni kezdeményezője ennek az írásnak — aki majd kicsempészi s gondosan elrejti ezeket a lapokat, hogy ha majd eljön az ideje, napvilágra hozza őket. Ezek az emberek a fejükkel játszanak. Az életüket kockáztatják, hogy hidat verjenek a bebörtönzött ma és a szabad holnap között. Harcolnak. Harcolnak odaadóan és félelem nélkül, minden rendelkezésünkre álló eszközzel, kiki a maga helyén, ahogy a helyzet megköveteli. Egészen egyszerű jelentéktelen emberek ezek, s annyira hiányzik belőlük a pátosz, hogy szinte fel sem ismerjük azt az élethalálharcot, amelyet értünk, barátaikért vívnak, s amelyben győzhetnek, de el is eshetnek. Tízszer, hússzor láttad már a forradalmi hadsereg dicsőséges felvonulását a májusi szemléken. Csodálatos látvány. De csak harcban lehet felmérni ennek a hadseregnek az igazi erejét, legyőzhetetlenségét. A halál egyszerűbb, mint gondolná az ember, és a hősiesség arcát nem övezi glória. De a harc kegyetlenebb, mint az ember gondolná, és kitartani s győzelemre vinni — ehhez mérhetetlen erő kell. Ezt az erőt naponta látod működése közben, de nem mindig ébredsz egészen tudatára. Hiszen minden olyan magától értetődőnek látszik. Ma megint tudatára ébredtél ennek az erőnek. Az 1943. évi májusi seregszemlén. (Üzenet az élőknek) A nagy május Mindenütt e hazug világban, ahol fekete betűket nyomnak a fehér papírra, gondolatok és szóképek friss, vagy herbáriumszagú virágaival tűz- ködik tele az éjféli órán a május elsejét, amely pár óra múlva szőkül már a horizonton. Nekünk nincsenek a tiszteletére se friss, se préselt virágaink. Hűvös-józanul nézünk a május mosolygó szemébe, amely mosoly alatt remény is zöldellhet, vér is pi- rosolhat, szemrehányás is sötételhet, abszolút semmi is szürkülhet. Bizonyos, hogy Európa minden államában fölkészült erre az idei május elsejére a béke, de fölkészült a háború is, s azt hisszük, legalábbis olyan jól fölkészült. Biztos-e az, hogy a békeakarat marad felül? S biztos-e egyáltalán, hogy küzdelemre kerül sor? Hátha a szocializmus inkább okos lesz, mint vakmerő és a kockázatos erőpróbát, amely esetleg eltolja a békét, ahelyett, hogy közelebb hozná, meg sem kísérli? Igaz, hogy a vágy finom selyemkötele egybefűzi a világ minden népeinek lelkét, de a sövény, amely elválasztja őket egymástól, még mindig drótból van fonva, út se alatta, se felette, fejjel neki menni pedig ki fog a szöges drótnak? Mi nemigen bízunk jobban annak a május elsejének a megváltó erejében, amelyet nyilván mindenütt a világon szívdobogtató csöndben várnak, mint bíztunk az elmúlt karácsonyokban és húsvétokban. Úgy lehet, szép ünnepi szavalásoknál most se kapunk egyebet, azok pedig igazán nem változtatnak a keresztre feSzabó Gyula: BÉKE Az uldal anyagát összeállította: KOPASZ CSILLA szített emberiség kínjain, akár az isten templomában tartják őket, akár a természetben. Igaz, hogy azoktól, akiknek a május első a karácsonyuk és húsvétjuk, több is telik az imádságnál, de aligha telik több a mártír- szaporításnál. Azokból pedig volt már elég, fölül van a számuk a húsz millión s csak a legutóbbi angol veszteséglistán százezer név szerepel egy imént kapott hírünk szerint. Sokkal több bizalmunk volna a május elsejében, ha az a várakozás, amellyel most néznek eléje a világ nemzetei, nem most született volna, mikor már mindenkiből kifogyott az emberiség hite. De volt idő. mikor a szocializmus ünnepét ásítőzva nézte a világ, s ez már magasabb rendű fejlődés volt. De volt olyan idő is, amikor végigkacagták az utcákon a munkások vörös zászlaját és ennek csak örülhetett a szocializmus, mert volt olyan idő is, mikor rendőrkard csattogtatta az ütemet a munkásindulóhoz és röhögéssel együtt hullott a kő a „hazátlan bitangokra“. Ma tőlük várja és követeli a világ, hogy visszahozzák a békét az Ördögszigetről, ahová éppen azok a hatalmak deportálták azt, amelyek ellenében támadt a szocializmus. Mi joga van az emberiségnek gyümölcsöt követelni attól a fától, amelyet nem ápolt, nem védett, hanem megszaggatott, fejszével nevelt, vitriollal öntözött? S amelyet minden ország ma is csak odaát, a ellenségnél szeret hatalomnak látni? Szegedi Napló, 1919. május 1. Vörös is, fekete is, jövendő is, múlt is, halál is ez a mai május. Nevezetes május. Különösen nevezetes. Egyáltalában kiesett régi szerepéből a május. Valamikor szimbóluma s egyszersmind dátuma volt a régi poézisnak, a romantikusnak, a virág- illatosnak és holdsugárosnak. Ma a forradalomnak, a felszabadult, vagy felszabadulni akaró erők tobzódásának ünnepe a május. Különösen pedig ez a mai május. Exlexben áll az ország. Kiszolgáltatott a bizonytalanságnak. Jöhet reá megifjulás, de jöhet sötétség, le- alázás, abszolutizmus. Ne firtassuk, ki a hibás, Bécs-e, a többség, az ellenzék. Talán egyik sem. Hibás a rosszul, hazugul épített magyar parlamentarizmus menthetetlen. Sohasem volt ez népképviselet. Vergődő, csenevész életű valami volt. Három sziklához kötözött. Bécshez, Rómához s az eltörülni nem mert feudalizmushoz. Ami kicsi köze volt a néphez, az is elmúlt. Egyre nőtt azok száma, kik a kicsiny, rongy 'alkotmány falain is kívül szorultak. Egy darabig a nemzeti mámor, a naiv hit s a jól ápolt Kossuth-kul- tusz az egyik oldalon, a haladni akarás, a modern Magyarország kiépítésének lázas vágya s a liberális doktrínák hatalma a másikon — életet és színt adtak a magyar parlamentnek. Azon az oldalon voltak az igazi Kossuth-követők, ezen a liberális, modern magyarok. Ma már igazi Kossuth-imádók nincsenek, s a liberális eszméket is lejáratták az eszmék gyáva és gyönge katonái. Barabás az Széli Kálmán és Széli Kálmán az Barabás. Csak naiv emberek hitében külöbözők ők. Voltaképpen pedig kormánypártiak, óliberálisok, újak, konzervatívok, agráriusok, néppártiak, kossuthisták, l cionalista függetlenségiek, egyfoi- mák. Impotensek és vakok. Egy- kettő, talán három tudná az egész seregben, hogy mit lehetne tenni. Béka-egér harcok az ő nagyszerű harcaik. A nép nincs egyikük mellett sem. Őket pedig rángatják Bécsböl, Rómából, püspöki aulák-
