Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-09 / 2. szám
*| ÓTA őszén, október végén a nagy * T# O nemzetközi fotoügynökségek százával terjesztették világszerte azokat a képeket, amelyek a katonai puccs során lezajlott iszonyú kegyetlenkedésekről készültek. A thaiföldi kormányzat hamarosan tiltakozni kezdett a „rágalmazó kampány' ellen, és akkor — ugyanezek a fotoügynökségek — olyan, a bangkoki hatóságoktól származó képek terjesztését kezdték meg, amelyek azt lettek volna hivatva bizonyítani, hogy a katonák egy „készülő kommunista puecs“ megelőzésére söpörték el a meglehetősen rövid életű polgári kormányzatot. Aki Thaiföld területének akármilyen rövid vázlatos összefoglalásába belepillant, az tudja, hogy japán mellett ez a kelet-ázsiai ország volt az egyetlen, amely hosszú történelme során elkerülte, hogy az ország — vagy valamelyik része — gyarmati urak kezébe kerüljön. Nem voltak gyarmatosítók, nem alakult ki tehát az ellenük küzdő felszabadító mozgalom sem, és előbb a hűbéri rendszer, majd az azzal összefonódó kapitalizmus viszonyai közepette a királyi arisztokkötöztek, akasztottak fel. A banda vad dühében még a halottakat is verte. Emberi testek égtek szénné a meggyújtott benzinben. A diákoknak csak egy nagyon kis része tudott menekülni a fővárost átszelő folyó másik partjára. Ezreket hurcoltak félmeztelenül Bangkok egyik nagy stadionjába; ez lett a rendőség fogolytábora. A mérleg: hivatalosan negyven halott — nem hivatalosan persze száznál jóval több —, több mint ezer sebesült, legalább háromezer letartóztatott. Ilyen volt tehát a tábornokok régóta előkészített államcsínye, akik néhány órával az egyetem megrohamozása után közölték, hogy átvették a hatalmat? Vagy az a vérfürdő, amelyben Thaiföld ezeréves történelmének első demokratikus szakasza alig hároméves élet után elmerült, csak véletlenül esett időben egybe a rendszer megdöntésével? Sok jel utal arra, hogy azok, akik állandó provokációval ingerelték a tömegeket, megszervezték a rendőrség és az JLparl tanulók‘ támadását, nem fognak az uralomra került katonák klikksoraiban sem az elsők között szerepelni, talán a nyilvánosság előtt A thaiföldi király és felesége — az ő nevükben ölték a diákokat Ketten a letartóztatottak közül, őrök gyűrűjében — a fogolytábornak használt stadionból elvezetik a katonai törvényszék tárgyalására a fiatalokat A THAIFÖLDI VÉRFÜRDŐ újra a katonák Három esztendő szünet után visszatértek a tábornokok % Tunya, tehetetlen polgári kormányzat % Minden harmadik bangkoki munkanélküli % „Az egy fegyver, egy szavazat"-elv sok-sok fegyverrel 0 Az amerikaiak szerepe Egy különös kiállítás rácia, a hihetetlenül nagy hatalmat kezében tartó buddhista főpapság, egy kivételezett főhivatalnok réteg és a magas rangú katonatisztek irányították az országot. 1973-ben került uralomra — a leggyűlöltebb marsallok és tábornokok elkergetése után — egy olyan félig-meddig liberálisnak nevezhető polgári csoport, amely a közép- burzsoázia érdekében és nevében kezdett kormányozni. Ezt döntötték meg 1976 őszén a katonák hihetetlen kegyetlenség közepette. A tények közül a világ mindenekelőtt arról értesült, hogy „ipari tanulók tűztek össze egyetemi hallgatókkal“. Ez persze egyáltalán nem ilyen egyszerű dolog. Á katonai klikk bosszúra' éhes, háttérbe szorított, legtöbbször még a fővárosból is eltávolított képviselői hosszú hónapokon keresztül szervezték meg rohamcsoport- jaikat az ország kialakulóban levő iparában foglalkoztatott anyagi előnyök ígéretével elhódított fiatalemberekből. A hamburgi Die Zeit című lap rendkívül érdekes és részletes beszámolót adott a puccsről. „A puccsban mint főszereplő és a hatalmi pozíciók után nyúló katonai klikk engedelmes eszközei — az ipari tanulók voltak. Egy rendőrzászlóaljjal együtt rohamozták meg a Thammasat egyetemet, ahol körülbelül négyezer tiltakozó diák sáncolta el magát. Am.it a gránátvetők, a gyorstüzelő fegyverek és a rendőrök kézigránátjai nem tudtak megtenni, arról gondoskodott a csőcselék. Előadótermeket gyújtottak fel, sebesült diákokat rángattak le a hordágyakról és halálra verték őket. Másoknak a szemét szúrták ki vagy a torkát vágták át. Egyeseket fákra egy ideig még a nevük is titokban marad...“ Nagyon sokan azt mondják, hogy az október eleji iszonyatos vérfürdő — az előbbi beszámolóhoz ugyanis hozzá kell még tenni az egyetem elleni rohamot követő napokban meggyilkolt mintegy háromszáz és mintegy kétezer megsebesített embert — kiváltó oka az a tüntetéssorozat volt, amely az ország egykori diktátorának, a buddhista szerzetessé szentelt Kittakacsorn marsall második visszatérési kísérlete ellen robbant ki. Aki csak ebben látja a tragédia okát, téved. Másról van szó. A teljes igazságot nyilván minden részlettel együtt majd csak azután ismerheti meg a világ, ha a jelenleg háttérben lévő puccsszervezőket felelősségre vonják — de néhány kérdést már ma is tisztán lehet látni. Ezek közül a leglényegesebb: a háromesztendei, tehát nagyon rövid ideig élő és a burzsoázia középrétegére támaszkodó, liberálisnak tekinthető polgári kormányzat elmulasztotta megtenni akárcsak a kezdeti lépéseket is a sürgősen szükséges reformok útján. 1973-ban a Kittikacsorn-diktatúra leverésében Bangkok egyetemi, szakiskolai és középiskolai diákjai, valamint a most a jobboldal által mozgatott „ipari tanulók“ játszották a vezető szerepet. Két választás is volt 1973 októbere után, ám a polgári politikusok közöttük a két herceg, a Pramodzs- lestvérek, semmit nem tettek a tömegek érdekében. (1975 januárjában például az egyik választáson az induló 42 pártból 22 szerezte meg az összesen 269 parlamenti mandátumot. A legerősebb — 72 képviselővel — a demokrata párt lett. Ennek elnöke Széni Pramodzs herceg kapott a kormányalakításra megbízást. Széni Pramodzs a király egyik unokatestvére, az ország egyik leggazdagabb embere. 1975 kora nyarán Széni Pramodzs lemondott, utóda testvére Kukrit Pramodzs lett. Az ő pártja, a Szociális Akciópárt csak 18 mandátummal rendelkezett, de felsorakozott mögéje tizenegy másik kisebb párt is. Ez a koalíció is megbukott). A bukások, a parlament tétlensége végül is még jobban elmélyítette az országban amúgy is kiéleződött problémákat — a többi között azért is, mert a burzsoázia mit sem akart teljesíteni a nép követeléseiből. Sürgős feladat lett volna a földreform és a közigazgatási reform. Le kellett volna számolni a Kittikacsorn-rendszer örökségével, a korrupcióval. Meg kellett volna fékezni a bűnözés terjedését. Néhány tény: 1975 nyarától 1976 nyaráig 24 százalékkal nőtt az infláció. Thaiföld lakossága a maga évi 3,2 százalékos növekedésével mit sem élvezett abból a gazdasági virágzásból. amely a nagybirtokosok és nagytőkések bankbetétjeit növelte a vietnami háborúk idején a támaszpontok bevételéből, majd később még az amerikaiak délkelet-ázsiai távozásából is profitot sajtolva ki. Bangkok lakos- sáaa az elmúlt öt évben megkétszereződött. és a munkaképes lakosságnak több mint harminc százaléka munkanélküli. Még az 1976-os jobboldali katonai puccs előtt jelent meg az egyik bangkoki lapban a következő keserű megállapítás: „A klasszikus polgári demokrácia hagyományos képlete: egy ember, egy szavazat. A thaiföldi modell: egy fegyver, egy szavazat." Azóta már kiderült, hogy nem egy fegy vérről, hanem fegyverek tömegéről van szó és a fegyveresek még annak a valóban kizárólag külsőségekben megnyilvánuló „új rendnek“ is véget akarnak vetni, amelyben a hatalmat nem katonák, hanem civil ruhás emberek gyakorolják. A vietnami háború befejezése után, amikor felmerült a thaiföldi amerikai katonai támaszpontok eltávolításának lehetősége is — a vietnami háborúban a VDK-t és a déli szabadságharcosokat támadó bombázógépek és vadászgépek az amerikaiak Utapao és Udorn thaiföldi városkák mellett épített óriási repülőtereiről szálltak fel! — a hadsereg, a tábornokok megkezdték a most, 1976 ószén hóhérszerepet játszott „polgári támogató csoportok“ megszervezését. „Ipari tanulóknak“ mondották azokat a vidékről felhozott és a hadsereg elhagyott laktanyáiban tartott fiatalembereket, akik egyik napról a másikra éhező munkanélküliekből egy fegyveres félkatonai alakulat viszonylag jól ellátott emberei lettek. A katonák még a polgári kormányzat idején szervezték meg a „Vörös Tulok és a „Na- wapol" nevű, összesen mintegy nyolcvanezer polgári ruhában szolgálatot teljesítő fegyveresből álló egységeit. A katonák magyarázták meg a polgári kormánynak — amely felkérte az Egyesült Államokat, hogy négy hóna-, pon belül vonja ki katonáit Thaiföldről —, hogy .egyelőre még szükség van a katonai tanácsadókra". Nyilvánvaló, hogy a C1A bőven adott tanácsot a tábornokoknak és a fegyveres szervezetek vezetőinek, hogy miként lehet „A kommunisták ellen, a királyért és a hazáért“! — csatakiáltással megdönteni az amúgy is tunya, az alapkérdéseket félrelökő és csak burzsoá érdekeket szem előtt tartó polgári kormányzatot. A leg gazdagabbak, az urak, az arisztokrácia, a nagybirtokosok számára jobb a katonai kormány. November elején aztán Bangkokban egy kiállításon akarták bebizonyítani az új katonai puccs vezetői, hogy tulajdonképpen Csak „megelőző akciót hajtottak végre“. A kiállítás kommunista vagy éppen csak baloldalinak tekinthető „felforgató könyveket“ mutat be — az ösz- szes bemutatott könyvek 1973 és 1975 között legálisan jelentek meg Bangkokban vagy érkeztek Thaiföldre. Ott van a kiállításon néhány darab Ho Si Minh és Che Guevara-kép, valamint egy üvegszekrényben kiállították a „lázadásra készülődő felforgatók fegyvertárát“ is. A fegyverkészlet a következő: 12 darab puska, 15 pisztoly, fél láda kézigránát, néhány kés és dorong. A „fegyvertár“ bemutatása különösen azért figyelemreméltó, mert Thaiföldön nincs szüksége fegyverviselési engedélyre senkinek, aki revolvert vagy éppen gépfegyvert akar beszerezni — csak a fővárosban, közel háromszáz fegyverkereskedés van. A kiállítást Szangad Csalaviu ten* gernagy nyitotta meg — ugyanaz a férfiú, aki a vérfürdő után, a puccsisták uralomra kerülését követő első sajtóértekezleten ünnepélyesen bejelentette: az előző kormánynak az amerikaiakhoz intézett „időszerűtlen és udvariatlan“ felszólítása a katonák kivonására és a bázisok megszüntetésére“ része volt „a bűnös politikának“. Most tehát az. amerikaikkal a legjobb barátságban kormányoznak a vérfürdő megszervezői. 1977. I. 9. G. M. 14 Idillikus kép Thaiföldről; buddhista templom a Menam folyó torkolatvidékén f
