Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-10 / 15. szám
1977. IV. 10. O N S/2 Háromszáz nyugdíjas él a korszerű Kröi Nyugdíjasotthonban cukra írva, erről beszélnek a mély barázdák homlokukon és a szájuk körül. Egyesek a társalgóban olvasgatnak, mások a folyosókon üldögélnek, sokan a ragyogóan tiszta, ízléssel berendezett kétszemélyes szobáikban beszélgetnek. Hozzátartozóikról, egykori munkájukról, a múltat idézgetve, mert az öregek többnyire emlékeikből élnek. De olyanok is vannak köztük, akik itt sem képesek megpihenni, s ezért boldogan segítenek ott, ahol tudnak. Mert a munka jóleső érzés, és a tudat, hogy valahol szükség van rájuk, meghosszabbítja életüket. A bejáratnál például nap nap után más kapus teljesít szolgálatot. A könyvtárosok is naponta váltják egymást: sok a dolguk, hogy a kétezer kötet iránti érdeklődést kielégítsék. Természetesen a kertben is szükség van az ügyes kezekre. Láda bácsi örül a szép időjárásnak, idejében felásta a virágágyakat, és boldogan mutatja meg munkája eredményét: a kora tavasz Nyugodt, békés öregkor Látogatás a Km Nyugdíjasotthonban Gyakran találkozunk velük az utcán a villamosban. A napon sütkérezve sokszor órákig elüldögélnek a parkokban. Idejük van bőven. Nyugdíjasok. Számuk Prágában 300 ezernél is többre tehető. Sokan közülük a megérdemelt pihenés helyett továbbra is a munkát választják. De milyen sorsra jutnak azok, akik erejük fogytán vagy megrendült egész ségi állapotuk miatt már nem tudnak dolgozni? Sok helyütt a világban a társadalom kivetettjei a magányos, botjukra vagy mankójukra támaszkodó, anyagi gondokkal küzdő idős emberek. Szocialista társadalmunk azonban megbecsüli őket, és minden tekintetben gondoskodik róluk. Nem kell tartaniuk a jövőtől. Akiknek állandó gyógykezelésre, orvosi felügyeletre van szükségük, vagy mások segítségére vannak utalva, azoknak nagy része valamelyik nyugdíjasotthonban talál menedéket. Jó napot, nagymama Bevallom, ezt a címet egy nyugdíjasotthonban játszódó, nemrégen bemutatott „életszagú“ tv-filmből kértem kölcsön, amelynek barátságos vagy házsártos lakói jóformán semmiben sem különböztek azoktól, akiket — a film hatása alatt — krői otthonukban kerestem fel. Akadnak köztük olyanok, akiknek nincsenek hozzátartozóik, s megszakadt kapcsolatuk a külvilággal. Mások nap nap után türelmetlenül várják a postát, és ha végre megérkezik a várva várt levél, százszor is elolvassák, köny- nyeikkel öntözik az agyongyürt papírszeletet. Sokan boldogan, reménykedve készülnek fel a gyermekeik kel, unokáikkal való viszontlátásra, és nemegyszer csalódottan, sírva veszik tudomásul, hogy szeretteik — mint már annyiszor — más elfoglaltságuk miatt ismét elhalasztották látogatásukat. De ha mégis eljönnek a kedves rokonok — rendszerint a nyugdíj kifizetése napján — kapkodva, néhány hűvös, közömbös mondattal intézik el öreg anyjukat vagy apjukat, akinek tudomásul kell vennie, hogy nincs sok idejük, várja őket a kötelesség. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha egyesek elkeserednek, a kákán is csomót keresnek, vagy bánatukat magukba fojtva zárkózottabbá válnak, esetleg irigykedve tekintenek azokra a társaikra, akikről hozzátartozóik nem feledkeztek meg. Mert mindenkinek, de különösen az idős embereknek szükségük van arra, hogy érezzék, nem szakadt meg kapcsolatuk a „külvilággal“, van valakijük, akár rokonuk, akár barátjuk, akihez érzelmi szálak fűzik őket, akire gondolhatnak és aki legalább némiképpen törődik velük. Ezt az égető vágyukat még az otthon kellemes környezete, a szociális és egészség- ügyi dolgozók odaadó gondoskodása, sorstársaik barátsága sem képes Csillapítani. — Erkölcsi kötelességünk tehát, hogy megértőén bánjunk védenceinkkel, hogy ne érezzék magukat elhagyatottaknak, és ne bánkódjanak feleslegesen — mondja Véra Lindero- vá, a Krői Nyugdijasotthon igazgatója. Ne legyünk hálátlanok Kétségtelen, hogy az állam, a társadalom minden tőle telhetőt megtesz az öregek érdekében. Kérdés azonban, tiszta-e azoknak a lelkiismerete is, akiknek kötelezettségeik vannak szüleikkel szemben? Igyekeznek-e kellemessé tenni életük utolsó éveit, vagy pedig azt a téves elvet vallják, hogy az öreg, tehetetlen szülőkről kizárólag a társadalomnak kell gondoskodnia, s ezért nyűgnek tartják és hallani sem akarnak törvényes kötelességük teljesítéséről? Tény, hogy a hálátlan fiatalok sokszor elfelejtik, vagy nem veszik tudomásul, milyen áldozatok árán nevelték fel őket öreg szüleik és nem is gondolnak rá, hogy legalább szeretettel, melegséggel viszonozzák jóságukat. Nemegyszer lehetünk tanúi annak, hogy a szülők — bár lemondással, de zokszó nélkül — több gyermeket is felnevelnek, ám a fiatalok közül sokan szüleik eltartását kényelemszeretetből, „szűkös“ anyagi viszonyaikra, esetleg lakásproblémájukra hivatkozva, az államra hárítják. Bár ez utóbbi érv a többgyermekes családok esetében többnyire elfogadható, a szülők eltartása azonban — tekintettel az egyre emelkedő nyugdíjakra — semmi esetre sem igényel rendkívüli anyagi áldozatot. Ellenkezőleg, hiszen amint azt a krői otthon szociális dolgozói is bizonyítják, gyakran előfordul, .hogy gyermekeik azért keresik fel szüleiket, hogy átvegyék tőlük „járandóságukat“, azt a néhány koronát, amit nyugdíjukból az ellátásukért járó összeg levonása után zsebpénzként megtarthatnának. A szerencsésebb öregeknek azonban nincs okuk panaszra. Gyermekeik sűrűn látogatják és a hét végén többnyire haza is viszik őket, hogy legalább egy-két napig élvezzék a családi tűzhely melegét. Többnyire ez jellemzi az itteni lakók életét. Hozzátartozóik megértők, elismerik az otthon dolgozóinak fárasztó, igényes munkáját. Köztük is akadnak azonban követelőzők, akik teljesíthetetlen igényekkel lépnek fel, és a könnyen befolyásolható öregeket is elégedetlenségre biztatják. Ezzel természetesen nemcsak szüleik életét nehezítik meg, hanem azokét is, akik gondoskodnak róluk. — A legnagyobb problémát a szobatársak körültekintő kiválogatása jelenti. Ez a nemzeti bizottságtól kapott — az egészségi állapotukról, korukról, tulajdonságaikról, természetükről szóló — írásbeli tájékoztatások figyelembevételével, többnyire általános megelégedésre sikerül is — mondja Véra Linderová — Előfordul azonban, hogy minden igyekezetünk hiábavaló, mert az összeférhetetlen természetűek lakótársuk többszöri változtatása esetén sem találják helyüket. Háromszáz ember sorsa A Krci Nyugdijasotthonnak, enJ nek az 1963-ban erre a célra épült háromemeletes komfortos épületnek 300 lakója közül kb. 200 a nő. Ahány öreg, annyi emberi sors. Nem, az elet őket sem kímélte. Volt részük örömben, de bánatban is, főleg azonban sokat dolgoztak. Ez van az arszíneiben pompázó dísznövényeket. A konyha számára az idén zöldséget és főzelékféléket, sőt epret is termeszt. A fájós lábú Lujza néni a konyhában tevékenykedik, a burgonyát ülve is tisztíthatja. Klára néni pedig — ha nem fáj a háta — a fehérneműfoltozást tartja a legjobb szórakozásnak, nemcsak azért, mert munkájával néhány koronát is keres, hanem mert így gyorsabban telik az idő. A 82 éves Józsa néni csak két hete lakója az otthonnak, de már megszokta az új környezetet. A meghatottságtól könnyezve beszél unokájáról, aki külföldi kiküldetéséből a napokban hatalmas rúd szalámit küldött neki, hogy a nagymama az otthonban se éhezzen. — Jólesik ez a gondoskodás — mondja elcsukló hangon — de mit kezdjek az étellel, hiszen annyi itt az ennivaló, hogy azt sem tudom elfogyasztani, amit a tányéromra tesznek. Komplex gondoskodás Az otthon dolgozói mindennel ellátják az idős lakókat. Takarítanak, mosnak, főznek is számukra. A koszt kitűnő. A diétás ételekben is bőséges a választék. Orvosi rendelésre pedig még az egyéni igényeket is kielégítik. A külön emeleten elhelyezett, ágyhoz kötött páciensekről, vagy a már tehetetlen, mások segítségére szoruló öregekről állandó orvosi felügyelet mellett ápolónők gondoskodnak. A legtöbben gyorsan megszokják új környezetüket, és kortársaik közt csakhamar meghitt barátokra is találnak. Véra Linderová az ablakhoz szólít. A parkban egy 80 éves, bizonytalanul botorkáló vak férfira és kísérőjére, egy 78 éves, botjára támaszkodó nénikére mutat. Élettársak. Itt ismerkedtek meg, és néhány hónap óta együtt élnek, egymást istá- polják. Nem egy esküvő volt már az otthonban, mert kettesben öröm- tnljesebb az élet. Kirándulások, kulturális rendezvények Ehhez az intézet emberbarát dolgozói is tőlük telhetőén igyekeznek hozzájárulni. A nemzeti bizottság vagy valamelyik üzem autóbuszán kirándulásokat rendeznek hálás védenceik számára, akik azután hónapokon át élményeikről beszélgetnek egymással. Az egészségesebbek a múlt ősszel két hetet töltöttek az Armabeton üdülőjében, és nehezen várják a májust, hogy ismét a friss hegyi levegőn tölthessenek néhány napot. Az öregek természetesen a kulturális rendezvényekben sem szenvednek hiányt. A Vöröskereszt dolgozói havonta általános érdeklődésnek örvendő egészségügyi előadásokat tartanak nekik, a SZISZ-szervezetek tagjai és a pionírok pedig énekszámokkal, szavalatokkal szórakoztatják őket. Az idén már harmadszor rendezik meg az otthon lakói által készített kézimunkák kiállítását, a nyáron pedig ismét megtartják a kertben a divatbemutatót, hogy az ablakból azok is láthassák a szép ruhákat, akiknek már nehezükre esik a járás. Az öregek legnagyobb ellensége az egyedüllét. Ez ellen harcolnak a krői otthon dolgozói, akik az odaadáson, a türelmen és emberszereteten kívül jól pszichológusoknak is bizonyulnak. Erre vall minden cselekedetük, a ragyogó tisztaság, a virágok a szobákban és a folyosókon, a közvetlen, baráti hangnem, a bánásmód azokkal, akik szocialista társadalmunk építéséből derekasan kivették részüket, s ezért megérdemlik, hogy nyugodt, gondtalan öregkort biztosítsunk nekik. KARDOS MÁRTA Évről évre nő a 65 évesnél idősebbek arányszáma. Idén már a lakosság több mint 12 százaléka érte el ezt a korhatárt (Gyökeres György felvétele)
